Sajtóközlemény – Új Reál Prémium üzlet Csepelen

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg új prémium kategóriás élelmiszerüzletét a Reál Hungária Élelmiszer Kft. a XXI. kerületben március 29-én. A több évtizedes múlttal rendelkező, Csepel központi részén található üzletet kívül-belül felújították, teljesen átalakították.

A megnyitó ünnepséget Borbély Lénárd, Csepel alpolgármestere is megtisztelte jelenlétével. Örömét fejezte ki a Reál Prémium üzlet megnyitása kapcsán, hiszen az épület felújítása nagyban hozzájárul a XXI. kerület fejlődéséhez, az áruház bőséges kínálata pedig a csepeli lakosság igényes, hatékony kiszolgálását szolgálja.

Csepel fejlődésében az elmúlt két és fél évben végre megindult az áttörés: elkészült a gerincút, hamarosan véget ér a csatornázás, városrehabilitációs programok folynak és a H7-es hév is gyakrabban jár Németh Szilárd javaslatai nyomán – mondta el az alpolgármester aki tartósan alacsony árakat kívánt a csepelieknek – a szerk.

A II. Rákóczi Ferenc úton lévő, sokak számára ismert létesítmény az átépítést követően látványos és modern kialakítással igazi élménybevásárlást kínál a látogatóknak.

„Kiemelt választékot és vásárlási környezetet kínálunk új szupermarketünkben. Kellemes körülmények között igyekszünk élvezetessé tenni a bevásárlást, megkönnyíteni vásárlóink mindennapjait, és ami a legfontosabb, hogy nagyon kedvező áron kínáljuk termékeinket” – mondta Kujbus Tibor, a Reál ügyvezető igazgatója.

Az új Reál Prémium áruház számos kiegészítő és kényelmi szolgáltatással is várja vásárlóit. A mindig friss pékáruról a helyben kialakított pékség gondoskodik. Hazai beszállítóktól származó, kiváló minőségű baromfi- és tőkehús, illetve grillezett készételek is kaphatók az áruházban.

A friss zöldség- és gyümölcsválasztékot kínáló üzletben helyet kapott egy salátabár is. Kávékülönlegességek, sütemények, szendvicsek és meleg ételek széles választékát kínáljaa kávézó és szendvicsbár.

Az új üzlet számos meglepetéssel, újdonsággal ésajándékkal kedveskedik a vásárlóknak.

Céginformáció

A Reál Hungária Élelmiszer Kft. 2001-ben kezdte meg működését. Az ország teljes területén folytat élelmiszer és vegyi áru kis- és nagykereskedelmi tevékenységet. A céget négy 100 százalékban magyar tulajdonú tagvállalat jegyzi.

Alapvetően lakóhely közeli kényelmi boltok alkotják a Reál-hálózat döntő többségét. Két üzletláncot üzemeltet: Reál Élelmiszer néven feletti alapterületű, míg ReálPONT néven ennél kisebb eladóterű üzleteket.

A 2012. év forgalmi eredménye 370 milliárd forint. A Reál Élelmiszer üzletek száma jelenleg 600 körül alakul, míg a ReálPONT üzletek száma mintegy 1700.

A hálózat országszerte 1400 vállalkozást tömörít, az összes foglalkoztatott száma körülbelül 15 000 fő.

Forrás: Csepel.hu

24 hozzászólás “Sajtóközlemény – Új Reál Prémium üzlet Csepelen” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Milyen nagy volt a visítás a balliberálisok részéről, mikor a Match bezárt… nem lesz közért, nem lesz élelem, nem lesz semmi – mondogatták.

    Biztos csak az volt a bajuk, hogy a Reál magyar tulajdonban van…

  2. Schneider Ádám szerint:

    prémium árazással? sokáig esz akkor ez is nyitva.

  3. Ejj... szerint:

    Csak az adókedvezmények kihasználása végett, váltogatják egymást a “cégek”.

  4. csapajev szerint:

    Iszonyatosan drága,pont mint a CBA…,így vásároljunk magyar termékeket??

  5. lucifer szerint:

    Gordon szerint:
    2013. március 29., péntek – 14:02

    “Biztos csak az volt a bajuk, hogy a Reál magyar tulajdonban van”

    Még-hogy magyar! Sőt! Fidesz közeli tulajdonban!

    Egyébként nyugodj meg, senki sem visított. Csepelen több élelmiszer üzlet van. Lehet vásárolni, csak legyen guba. Ne provokálj.

  6. John Doe szerint:

    Gordon mindig csúsztat.
    Mi az, hogy ünnepélyes keretek között nyit ki egy bolt? Ez idióta szöveg.

  7. nagyapó szerint:

    Azért nem tudom, mekkora adókedvezményt kap a Reál, de nem hiszem, hogy egy kedvezmény megérne egy átépítést.
    lucifer! Unalmas a szövege. 2/3 Fidesz közeli, a maradék meg masírozik a sittre.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. hitetlen szerint:

    A nagyapónak biztosan súgnak! Egyedül nem lehet ilyen h….e ! Szegény, pedig a viccotthont még zárva tartják. Hogy később, együtt legyenek bezárva a hasonszőrű társaival.

  9. nagyapó szerint:

    hitetlen! Próbáljon olyat írni, aminek értelme is van. A szanyis stílus nem menő, l. a legutóbbi választásokat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. hitetlen szerint:

    Ceterum censeo… A kommunista mosolyra nyitja száját , ha kinyújtja kezét, átölel 🙂 Ugye milyen finom 🙂

  11. Gordon szerint:

    csupajev írja
    2013. március 29-én, pénteken 18:46-kor

    “Iszonyatosan drága,pont mint a CBA”

    A Csepel Plazabán lévő CBA sokkal olcsóbb, mint az ottani korábbi Match. Érdemes bemenni, megnézni és nem Tárnokról okoskodni.

  12. Gordon szerint:

    Bucifej írja:

    “Még-hogy magyar! Sőt! Fidesz közeli tulajdonban!”

    Elgondolkodtató, hogy a valódi munkahelyteremtő hazai vállalkozások általában ‘fidesz-közeliek’, viszont a pénztőkés spekuláns offshore lovagok meg balliberálisok…

    Ha Bucifej hallgatott volna, akkor…
    .
    .
    .
    .
    .
    .
    most Gordon nem gurulna a röhögéstől.

  13. großmutter szerint:

    … biztos, hogy a röhögéstől?

  14. hajós szerint:

    Elképesztő, hogy már egy közért megnyitását is a Fidesz érdemének tekintik és kivonul az önkormányzati vezetés “ünnepélyes megnyitó”-ra.

  15. felix szerint:

    Gordon hazudik és gurul a röfögéstől.

  16. buzigordon szerint:

    unokatesóm megint hüjedilettáns!!!
    mentségére legyen mondva sose dolgozott, pusztán a fidesznyik apa”tejet” szopta magába!

    …látszik is mennyire lett férfias! 🙂 (a bölcsiben is red pavian volt a beceneve!)

  17. buzigordon szerint:

    ja és áldott Húsvétot gornyonka (anyominger-fityinger magyar megfelelője)

    Minden értelmes pártfüggetlen olvtársnak Boldog Húsvétot!

  18. lucifer szerint:

    Nagyapó, Te könnyen beszélsz, neked fenntartott “szobád” van a sitten.

    Ha behívnak, majd viszek neked bablevest. (A reszelő a kenyérben lesz.)

  19. tiki szerint:

    Komcsik!

    KUSS!

    Csak ennyit mondok: Deme…

  20. John Doe szerint:

    Gordonnak nincs húsvét, de mindig értelmetlen és igazságon túli dolgokat ír.
    tiki, Ön is adta magát.

  21. felix szerint:

    Csak emlékeztetőül.
    Az egyes és a kettes kapunál a hetvenes években épült akkoriban igencsak nagynak számító ABC a csepeliek kiemelt ellátását szolgálták.
    Ma úgy mondanák, hogy a komcsik építették a csepelieknek.

  22. John Doe szerint:

    felix, az I.-es kapunál a Duna mgtsz építette, üzemeltette Csepel legjobb ABC-jét, a II.-es kapunál lévő bolt pedig az Erzsébeti közért vállalat egyik legjobban ellátott üzlete volt. A többi meg afféle boltocska. Akkor beértük azzal is és mégis minden volt és magyar volt.

  23. Királyerdei szerint:

    A kettes kapunál volt (Gyár és Rákóczi út sarok)az éjjel-nappali közért.
    Egyszer volt egy balhé ott,amikor nem lehetett kapni az olcsó szalonnát (2.70-es)
    egy ideig. 🙂 Aztán hoztak dögivel. 🙂

  24. felix szerint:

    Bizony jó boltok voltak. Az sem volt rossz amelyik közvetlen az egyes kapunál volt, 🙂

Itt lehet hozzászólni !