Öttusa: a Junior OB-n a kombiban brillíroztak a lányok

Csepel.hu

A szokatlanul zord márciusi időjárás sem jelentett akadályt a junior korú öttusázók Országos Bajnokságának megrendezésében. A Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület versenyzői ezen a viadalon is megmutatták oroszlánkörmeiket.

A március 23-24-én a Budapesti Honvéd telephelyén, illetve a Nemzeti Lovardában megtartott OB-n a fővárosiak közül a KSI, az UTE, a Honvéd és a Csepel, míg a vidékiek közül az Alba Öttusa SE, és a Volán Fehérvár 2-2 csapattal képviseltette magát.

A csepeli lányok közül ez alkalommal is az Ifjúsági Olimpiára pályázó Zs. Tóth Annának ment a legjobban, de Simon Sarolta, Ilosvay Bertina és Koricsánszky Kamilla is kitett magáért. Kombi számban (lövészet és futás) Anna az I. míg Sarolta a II. helyen végzett, ami jól mutatja, hogy komolyan számolni kell velük a hazai mezőnyben indulóknak. A fiúknál Kardos Bencének sikerült a legjobb helyen végeznie, rajta kívül Rajszki Péter, Brázda Gábor, Mikó Domonkos és Pataki Balázs is a megtette a tőle telhetőt.

A csepeli érdekeltségű helyezések:

Junior egyéni és csapatbajnokság – Junior nő
Egyéni végeredmény
Szül. Vívás Úszás Lovag. Kombi Összes

1. Réti Kamilla (MAFC) 1993   968    992   1200    1548   4708
2. Földházi Anita (KSI) 1995  1128   1124   908    1444   4604
3. Slett Emese (Volán F.vár)  2808   1120  1192   1348   4468
……………………………
9. Zs. Tóth Anna (Csepel) 1997 808 1180 —–     1696   3684

………………..
14. Simon Sarolta (Csepel)1997 872 888 ——     1640   3400
…………………….
24. Ilosvay Bertina (Csepel) 1998 608 980 ——    1144  2732
25.Koricsánszky Kamilla (Csepel) 744 868 ——   676   2288

Csapatbajnokság

Összes
1. KSI (Földházi, Novák, Tarba)                               13220
2. Volán Fehérvár (Slett E., Slett K., Veszprémi)  11472
3. Volán Fehérvár II. ( Hada, Molnár, Szuna)      10360
4. Alba Öttusa SE I. (Hungler, Szabó, Palkovics) 10352
5. Csepel (Zs. Tóth, Simon, Ilosvay)                  9816
6. Alba Öttusa SE II. (Strobl, Hungler L., Mészöly) 9172
Junior egyéni és csapatbajnokság – Junior férfi
Egyéni végeredmény
Szül.   Vívás   Úszás   Lovag.   Kombi   Összes
1. Demeter Gergely (Volán F.vár) 1992   1000    1332     1160     2084       5576
2. Harangozó Bence (Volán F.vár) 1992   1000    1336     1200     1992    5528
3. Horváth Norbert (KSI)              1994           976     1348     1160     1968    5452
………………………………………………
21. Kardos Bence Csepel)         1998    856      1176 ——-        1732     3764
22. Rajszki Péter (Csepel)        1995    880      1276 ——-        1580     3736
…………………………….
25. Brázda Gábor (Csepel)        1997    736      1076 ——-        1764      3576
………………………………
28. Koricsánszky Olivér (Csepel) 1998    784      1196   ——–      1516      3496
29. Prisznyák Gyula (Alba Öttusa SE)1996      640      1012      ——–      1816      3468
30. Mikó Domonkos (Csepel)      1997     688      1136 ——–      1628      3452
…………………….
33. Pataki Balázs (Csepel)         1998   520       1040 ——-       1724      3284

37. Csonka Alex (UTE)                   1993  904       1008 ——-       1028      2940

Csapat végeredmény
Összpontszám
1. Volán Fehérvár I. (Demeter, Harangozó, Málits)   16516
2. KSI (Horváth, Regős, Bruckmann)                       15964
3. Volán Fehérvár II. ( Telek, Lukács, Fröchlich)       15808
4. Alba Öttusa SE I.( Klis, Strobl, Zics)                     14488
5. Volán Fehérvár III. (Tóth, Farkas, Rácskai)           12408
6. KSI II. (Bereczki, Angyal K., Angyal B.,)               11576
7. Alba Öttusa SE II. (Kovács, Filkorn, Prisznyák)      11060
8. Csepel (Kardos, Rajszki, Koricsányszky)        10996
9. Volán Fehérvár IV. (Loli, Bernáth, Salga)               10316
10. Csepel II. (Brázda, Mikó, Pataki)                    10312

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Öttusa: a Junior OB-n a kombiban brillíroztak a lányok” bejegyzésre

  1. Ezek a régi öregek aztán tudtak építkezni!
    A templom padlásán a vívóterem! Lejjebb a szertartás (utolsó kenet, gyászmise, ravatalozó)
    Szuterénban a díszsírhelyek! 😛

  2. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Megint a rosszindulatú locsogás (bár 1/2eszű1/2x hjumornak tartja). Tudhatná, templom Jeruzsálemben van. A többi zsinagóga. Zsinagógában nincs utolsó kenet, gyászmise.
    Milyen elképzelése van arról, hogy a haldoklót templomba cipelik?
    Apropó! Ismeri az öttusát?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. vitéz bihari Grün szerint:

    Öreg Farok!
    “Milyen elképzelése van arról, hogy a haldoklót templomba cipelik?”
    Ha elsősegélyre kórházba orvosi-, akkor utolsó kenetre a templomba lelkészi ellátásra!
    Azt nevezzük haláltusának! ))) 😛 (((

  4. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Milyen érdekes elképzelés. A mentők újabb feladata. Haldoklók, irány a templom!
    Az izraeliták hová menjenek?
    Terjessze elő ötletét az egyházaknak.
    Ezt nevezzük ökörségnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Etikus szerint:

    “Tovább álmodozhatunk a vb-ről.”
    DE NINCSEN ÉRTELME, ESÉLYÜNK!? Semmivé foszlott!
    Ilyen bénán futballozni, szakmai hibákat véteni kapitánytól, játékosoktól? Istenem, valóban nem tudnak 3-4 nap alatt profi szintre fejlődni.
    Király a lepkekirály, lábak között gólt kapni? Milyen kapus? Most, amikor a beívelésre ki kellett volna jönnie, lehúznia labdát, inkább széttett lábakkal leragadt a gólvonalon, hogy a labda biztosan juthasson, lábai között, a kapujába.

  6. Etikus szerint:

    Egy béna csatárral csatába, győzelembe indulni, aki egy labdát képtelen volt lekezelni.
    Mikor jöttek zavarba a törökök? Amikor “két csatár” volt néhány percig a pályán, de a béna Egervári lecserélte a még bénábbat, ne hogy véletlenül rúgjunk még egyet.

Itt lehet hozzászólni !