Birkózás: EB ezüst Tbilisziben!

MTI/Csepel.hu

Életében először jutott döntőbe világversenyen, a londoni olimpián bronzérmes Hatos Gábor, akinek ezúttal ezüstérem került a nyakába. A 74 kilogrammos szabadfogású birkózó két menetben, szoros csatában kapott ki orosz ellenfelétől a tbiliszi birkózó Európa Bajnokság döntőjében, a csepeliek, Lukács Botond és Szmik Attila sajnos már korábban elbúcsúztak a küzdelmektől.

Mindent megtettem” – mondta röviden Hatos a meccs után az egykori csepeli birkózónak, ma a szabadfogású szakág vezetőjének, Gulyás István szövetségi kapitánynak.

„Tudom” – jött a felelet és az ölelés válaszul.
A februárban a kerületünkbe is ellátogató Hatos az MTI-nek elmondta: természetesen csalódott.
A döntő pici dolgokon ment el, villanások döntöttek. Annak azért örülök, hogy végre már fényesebb érmem is van a bronznál, de persze azért jobb lett volna az arany. Az orosz ellen nagyon komoly pulzusszámon pörögtem, ám az apróságok az első helyembe kerültek” – fogalmazott Hatos, aki ezt megelőzően olimpián és világbajnokságon egyszer-egyszer, Eb-n pedig háromszor állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Azt gondolom, hogy az első menetben kellett volna jobban megmozgatni az oroszt, akkor sikerülhetett volna a győzelem” – jegyezte meg Hegedűs Csaba a magyar szövetség elnöke.

Gulyás István kitért rá, hogy összességében elégedett az eredményekkel, de az dühíti, hogy Hatos aranyérme kevésen múlott.

Az első menetben talán az orosz lépett ki előbb, de nem láttam pontosan, ezért nem kértem videózást, mert ha nincs igazam, akkor az még egy pluszpontot ért volna az ellenfélnek. Ligeti Danival kapcsolatban már korábban is mondtam, hogy a bronzmérkőzés kivívása is csodával ért fel, olyan rosszul érezte magát egész nap” – tette hozzá a kapitány.

Az egész nap során gyomorrontással küzdő Ligeti bronzmeccse kevés izgalmat tartogatott az azeri Dzsamaladin Magomedov ellen. A 23 éves, tavaly második, 2011-ben Eb-harmadik magyar ugyanis hiába ment előre, indításait rendre megkontrázta riválisa, aki az első menetet 4-0-ra, a másodikat pedig 6-1-re nyerte, ami Ligetinek az ötödik helyhez lett elegendő.

A Csepeli BC két reménysége Lukács Botond és Szmik Attila közül előbbi először egy svájci ellenfelet győzött le, míg utóbbi egy görögtől kapott ki három menetben. Botond a későbbiekben egy moldáv sportoló ellen maradt alul, így a vigaszágra sem tudott kerülni. Az első felnőtt kontinensviadalukon szereplő csepeli sportolókkal ennek ellenére nem lehetünk elégedetlenek, hiszen szokniuk kell még az ilyen versenyek légkörét, amihez időre lesz szükség.
A vállsérüléssel bajlódó csepeli illetőségű Sastin Marianna távollétében is szerzett érmet a női szakág, akik közül a 23 éves Barka Emese 55 kilogrammban lett bronzérmes, miután a 3. helyért rendezett mérkőzésen két menetben legyőzte a román Ana Maria Pavalt.

A csepeli vonatkozású mérkőzések

Nyolcaddöntő

Szabadfogás 66 kg: Lukács Norbert–Steven Graf (svájci) 2:3, 4:0, 1+:1
Szf. 96 kg: Miheil Tszikovani (görög) – Szmik Attila 0:1, 1:0, 1:0

Negyeddöntő
Szf. 66 kg: Mihail Sava (moldovai) – Lukács Norbert 3:0, 3:0
Szf. 96 kg – búcsúzott Szmik, miután görög legyőzőjét a lengyel Kamil Skaskiewicz 1:0, 5:0-ra legyőzte

Elődöntő
Szf. 66 kg – kiesett Lukács is, miután az elődöntőben az örmény Szafarjan 3:1, 7:0-ra verte a magyar versenyző moldovai legyőzőjét

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Birkózás: EB ezüst Tbilisziben!” bejegyzésre

  1. Perspektíva? szerint:

    GRATULÁLOK a kitűnő eredményéhez. Így tovább 3, 2, Rió 1!!! Hajrá MO. hajrá Magyarok!

Itt lehet hozzászólni !