Fiatalok tanácskoztak a csepeli Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat megalakulásáról

Csepel.hu

Kerületi fiatalok tanácskoztak a közeljövőben tervezett Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) megalakulásának szakmai kérdéseiről a polgármesteri hivatal nagytanácstermében március 18-án.

Az ifjúságot zömében általános iskolás tizenévesek képviselték, a kötetlen beszélgetést Varga Norman, a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke vezette.

A házigazda hangulatoldásképpen egymás kölcsönös megismerésére, bemutatkozásra invitálta a diákokat.A gyermekönkormányzat fogalmát általánosságban a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaságtól Sándor Enikő és Gulyás Barnabás,  a NAKVI képviseletében pedig Böröcz Lívia ismertette.

Elmondták: a GYIÖK, mint érdekképviseleti és érdekérvényesítési szervezet 1992-ben francia minta alapján jött létre hazánkban azzal a céllal, hogy az adott településen élő fiatalok létrehozhassák saját képviselőtestületüket. Korosztályuk érdekeinek megvalósulásában fontos szerepet játszik a helyi önkormányzattal való együttműködés, mely a sikeresség jegyében a pénzeszközöket biztosítja.

Kiemelkedő jelentőségű, hogy a törvényi kereteket figyelembe véve a szervezet alapdokumentumait a helyi igényeknek megfelelően maguk a fiatalok alkotják. A társaság képviselői szóltak arról, hogy az ifjúsági önkormányzatok remek kereteket adnak az ötletek megvalósítására. Például hogyan lehet megszervezni egy nyári strandpartit vagy ifjúsági diszkót. Felvetődött mi hiányzik az ifjaknak a sportoláshoz, szórakozáshoz, szabadidő eltöltéséhez.

Varga Norman a kötetlen társalgás során kitért arra, hogy az általa képviselt egyesület erre az évre egymillió forinttal támogatja a hamarosan megalakuló gyermekönkormányzat programjait, melyet a csepeli önkormányzat is szívén visel. Hangsúlyozta: a Csepel Plázában a szervezet ügyeit segítő ifjúsági központot, amolyan „Diák – Nagykövetséget” nyitnak meg, ahová minden fiatalt szeretettel várnak.

A tanácskozás vezetői tájékoztatták a fiatalokat arról, hogy a GYIÖK megalakulásához mindenekelőtt az előkészítő bizottság felállása szükséges. Felkérték a diákokat, hogy aki ambíciót érez a felelősséggel járó feladathoz, önként csatlakozhat új bizottsági tagnak.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Fiatalok tanácskoztak a csepeli Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat megalakulásáról” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Talán, a program jobb érvényesítése érdekében illett volna meghívni az Ifjúsági Tanácsnokot is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !