Fejeződjön be Csepelen az MSZP-SZDSZ mutyizás!

Fidesz-KDNP frakció, Zoom.hu, Csepel.info

A csepeli MSZP és SZDSZ közötti mutyizás befejezésére szólította fel Tóth Mihály polgármestert a kerület Fidesz-KDNP frakciója. Közben a Zoom.hu is megjelentetett egy cikket a Bokros utcai játszótér eltűnéséről, a Csevak és Kál Károly SZDSZ elnök megkérdezése után azonban a lap “megfeledkezett” Borbély Lénárd képviselő megkereséséről.

Az alábbiakban a Fidesz-KDNP közleményét, a Zoom.hu cikkét és Borbély Lénárd reagálását olvashatják.

Fejeződjön be Csepelen az MSZP-SZDSZ mutyizás!

A közelmúltban kirobbant, mára országos médiafigyelmet kapott Bokros utcai játszó és pihenő park rejtélyes „eltűnésének” ügye ismét rávilágított Kál Károly csepeli SZDSZ-es frakcióvezető cége a Korund Kft. és a kerületi Önkormányzat üzleti kapcsolataira.

A kerületet átszövő üzleti pártkapcsolat, a ki nem mondott, de működő árnyékkoalíció, valamint az a tény, hogy az SZDSZ helyi elnökének cége éves szinten 36 millió forintnyi megbízást kap a város szocialista vezetésétől, politikailag összeférhetetlen és erkölcsileg elfogadhatatlan!

Minderre nem először hívja fel a figyelmet a Fidesz-KDNP frakciója, hiszen már 2007. október 4-én közleményben szólítottuk fel Tóth Mihály polgármestert, hogy szüntesse meg Kál Károly képviselő cégével a fennálló szerződéseket. Ennek az akkori indíttatója többek között az volt, hogy azután, hogy az SZDSZ helyi elnöke nemmel szavazott a Csepelen illegálisan elhelyezett mérgező és rákkeltő galvániszap önkormányzati költségű azonnali elszállíttatására, az ő cége lett megbízva annak őrzésével. A tényleges elszállítás idejére pedig a galvániszap megállapított mennyisége rejtélyes módon majdnem a duplája lett az eredeti felmérés szerintinek.

Most kiderült, hogy azért a 24 órás járőrszolgálatért, amelynek célja a parkjaink védelme, közel havi egymillió forintos szolgáltatási díj mellett lenullázódott egy 35 millió forintba kerülő zöldövezeti játszópark. Sőt, még a szerződést fenntartó Szenteczky János is úgy nyilatkozott, hogy „nem elégedett a Korund munkájával”!

Ismételten és a leghatározottabban felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert, valamint pártbeli helyettesét, a Csevak Zrt. vezérigazgatóját, Szenteczky Jánost, hogy azonnal bontsák fel az etikátlanul megkötött és be nem tartott szerződést!

Budapest, 2008. október 8.

Németh Szilárd
Frakcióvezető
Fidesz-KDNP csepeli frakciója

.
Politikai ügy a felgyújtott játszótér?

Nem rablás, hanem vandalizmus történt a csepeli játszótéren – mondják az érintettek a Magyar Hírlap cikkére reagálva. A rombolás, gyújtogatás ráadásul nem is most, hanem hat éve kezdődött. Két biztonsági őrrel, egy kerítéssel és havi egymillió forinttal pedig nem sokat lehet tenni az őrző-védő cég tulajdonosa szerint.

Széthordtak egy csepeli játszóteret, amelynek az őrzés-védéséért a helyi SZDSZ-elnök cége felelt, ráadásul irreálisan magas összegért – írja a Magyar Hírlap a szerinte politikai színezetű ügyről. A Zoom az érintettektől megtudta: ebből csak annyi igaz, hogy a játszótér teljesen lepusztult állapotban van.

A játszóteret 2002-ben építették, és nem sokkal utána el is kezdték tönkretenni – tudta meg a Zoom a csepeli vagyonkezelő cég (CSEVAK) zöldterület-csoportjának vezetőjétől. Szili Adrián szerint szó sincs rablásról: vandalizmusról van szó. Lebontották a kerítést, elpusztították, felgyújtották a játékok nagy részét. Amelyik megúszta, azt beszállították a vagyonkezelő CSEVAK Zrt. telephelyére. A téren most csak néhány pad és csúszda áll.

„2004-ben merült fel, hogy valamit tenni kéne” – mondja a liberálisok helyi szervezetének elnöke, Kál Károly, aki a Korund Kft. biztonsági cég vezetője is. Az SZDSZ-es képviselő még abban az évben megkötötte a szerződést az önkormányzattal.

Csakhogy szó sem volt teljes őrzés-védésről, mindössze annyit vállalt, hogy a napi huszonnégy órában járőröző kétfős biztonsági szolgálat néha ránéz a kertre, nyitja és zárja azt. Ez több mint negyven játszóteret, valamint üres telkeket jelent – tájékoztat Szili Adrián.

A Fidesz arra hivatkozik: a szerződés szerint a cég vállalta, hogy „jelenlétével megelőzi a parkrongálást”. Ez nem teljesült, tehát „anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik”.

Reális ár

A szerződés megkötésekor Kál még nem is volt képviselő. „2006-ban lettem az, és még az év őszén kértem jogi állásfoglalást a helyi közigazgatási hivataltól. Szerintük nem összeférhetetlen a biztonsági cég vezetése és a politikai tisztség”. A napilap cikke szerint a helyi Fidesz-szervezet az ellenkezőjét állítja. Borbély Lénárd fideszes képviselő ráadásul úgy tudja: pályázat nélkül kapott megbízást a cég. Ezzel szemben a cégvezető és Szili Adrián is állítja: volt pályázat.

Kál Károly szerint nem magas az összeg, amit ezért a szolgáltatásért kér. A huszonnégy órás szolgálat havi egymillió forintba kerül. „Tekintve, hogy ezek bruttó összegek, és váltott műszakban több páros dolgozik, ez nem irreális ár” – állítja a liberális képviselő.

„A megoldás költségvetési kérdés” – mondja Szili Adrián. A kerület számítana a rendőrség segítségére: az egyenruhások jelenléte és egy térfigyelő rendszer szerinte nagyban javítaná a helyzetet.

Forrás: Zoom.hu

Borbély Lénárd: a Zoom.hu cikke enyhén „egyoldalúra” sikerült

A Zoom.hu az ügyben érintettek közül csak Kál Károly SZDSZ-es képviselőt, valamint a Csevak Zrt.-t kereste meg. Szerkesztőségünk, miután a másik két fél véleménye már ismert, megkereste Borbély Lénárd fideszes képviselőt, hogy ő hogyan látja a történteket és mi a véleménye a városvezetés nyilatkozatairól.

– „2004-ben merült fel, hogy valamit tenni kéne”, állítja Kál Károly, aki elmondása szerint még abban az évben szerződést kötött az Önkormányzattal. Önnek erről mi a véleménye?

Kál Károly frakcióvezető úr össze-vissza nyilatkozik. Először Szenteczky Jánossal, a Csevak Zrt. vezérigazgatójával – aki mellesleg az MSZP helyi alelnöke – azt állították, hogy az SZDSZ-es cég megbízása a játszóterekkel kapcsolatban kizárólag a kapuk nyitását-zárását tartalmazta. A játszóterek számát tekintve először hatvan játszótérről beszéltek, utána negyvenről, és ma már ott tartunk, hogy csak 32 játszótérről van szó a megbízásában. A 2004-es szerződésben, melyre többször is hivatkoztam, egyébként 9 ilyen játszótér volt kiemelve. Jó lenne, ha legalább Szenteczky úr tisztában lenne a kerületben lévő játszóterekkel, ha már a megbízott vállalkozó nem látja át a helyzetet.

A következő körben, a ma megjelent Helyi Témában Kál Károly képviselőtársam már azt nyilatkozta, hogy 2004-ben, miután a Bokros utcai játszópark teljesen leamortizálásra került, ezt követően kapta meg a cége a többi eu-s játszótér kapuinak nyitási-zárási lehetőségét. A frakcióvezető úr elmondása szerint ő ezt ingyen elvállalta.

– Ezzel szemben Ön hogy vélekedik Kál Károly megbízásáról a szóban forgó játszótérrel kapcsolatban?

Itt igazából nem is arról van szó, hogy én hogyan vélekedek. Pontos dokumentumok vannak ebben az ügyben, amelyek minden kérdésre választ adnak. A Bokros utcai játszó és pihenő parkot 2002. novemberében adták át. Az akkor eu-s szintnek megfelelő játszótér és park 35 millió forintos beruházással készült el. Az nem vitás, hogy mint sok más helyen a kerületben, itt is történtek rongálások. Úgy látszik, hogy a kerület vezetése ezek ellen sajnos nem tud hatékonyan fellépni. Kál Károly cégével az Önkormányzat vagyonkezelője tudomásom szerint 2004. június 30-án kötött először szerződést. Ebben a szerződésben nagyon pontosan le van írva, hogy a Korund Kft. közterületi járőrszolgáltatása keretében az egyik kiemelt feladata a jelenlétükkel való parkrongálás megelőzése. Ezt a szolgáltatást napi 24 órában, 2 járőrrel kell végezniük. Ezért a tevékenységért Kál Károly cége havi szinten 1 millió forintos díjazást kap. Ennek a szerződésnek továbbá van egy melléklete, amely a kerületben felújított játszóterek listáját tartalmazza, amit véleményem szerint kiemelt figyelemmel kellett kísérni. Az ebben említésre kerülő kilenc játszótér között itt van pontosan nevesítve a Bokros utcai játszótér. Nem hiszem, hogy ha már egy tönkretett játszótérről lett volna szó, akkor azt szerződésbe foglalják. Azt pedig végképp nem értem, hogy a képviselő úr miért gondolja azt, hogy neki a feladata kizárólag a kapu nyitása-zárása volt. A szerződése nem ezt tartalmazza.

– Ez a szerződés jelenleg is hatályos?

Az imént említett szerződést 2004. június 30-án kötötték meg 2004. december 31-ei lejárattal. Ezt követően ugyanerre a szolgáltatásra – csak megemelt térítési díj ellenében – újra szerződött a vagyonkezelő. Ez a második szerződés 2004. december 30-án került aláírásra, és 2005. január 1-től 2005. december 31-ig bízta meg a volt szocialista képviselő Kál Károly cégét. Bár 2005 végén lejárt a szerződés, 2006 januárjától a cégvezető úr továbbra is benyújtotta a számláit a Csevak Zrt.-hez, amely azt rendre ki is fizette. És még egyszer mondom, ekkor nem volt érvényes szerződés hatályban.

2006-ban a város MSZP-s vezetése leváltotta az akkori Csevak igazgatót, és helyére Szenteczky Jánost, az MSZP helyi alelnökét ültette. Az alelnök úr első teendői között nevesíthetjük, hogy 2006. április 5-én ugyanerre a szolgáltatásra visszamenőleges hatállyal, 2006. január 1-től ismét szerződött az akkor már SZDSZ-be belépett politikussal.

– Mi a helyzet a pályáztatással? A Csevak Zrt. és az SZDSZ szerint volt pályázat, Ön szerint nem volt.

Az első szerződés megkötésekor már hatályban volt a közbeszerzési törvény, amelyben nevesítve vannak a közbeszereztetés értékhatárai. Tekintettel arra, hogy a szerződést 6 hónapra kötötték meg – amely megjegyzem, hogy egy közbeszereztetésnél elég furcsa – nem érte el azt az értékhatárt, amely a pályáztatást előírja. Éppen ezért, és még egyszer mondom, kiemelten arra való tekintettel, hogy 6 hónapra szerződtek, nehezen tudom elképzelni, hogy pályáztatás történt. Már csak azért sem, mert egy másik őrző-védő cég, amely további önkormányzati intézmények védelmét biztosítja, szintén pályázat nélkül jutott a megbízatásához. Nehezen tudom elképzelni, hogy a város szocialista vezetése ilyen „szigorúan” viszonyult volt párttársukhoz.

– A Magyar Hírlap mai számában arról olvashatunk, hogy Önt rágalmazásért Kál Károly feljelentette. Mik ennek a körülményei pontosan?

Röviden az ügy abban az időben kezdődött, amikor fény derült arra, hogy az SZDSZ frakcióvezetője őrzi a Csepelen illegálisan lerakott, folyamatosan szivárgó és mérgező galvániszapot, amelynek az elszállíttatására egyébként az SZDSZ nemmel szavazott. Az az ügy egyébkét a mostani játszótér eltűnésének pontosan az ellentettje. A játszóteret, mialatt arra vigyáznia kellett volna a képviselő úr cégének, teljesen lenullázták. A galvániszap mennyisége pedig az elszállításra majdnem duplájára növekedett, 1200 tonnáról 2300 tonnára. Ez nem tudom hogyan történhetett, abban az ügyben mindenesetre Németh Szilárd feljelentést tett, amiről azóta sincs semmi hír.

Ebben az időben irányult a figyelem az SZDSZ-es vállalkozásra, amely mint kiderült, éves szinten kb. 36 millió forintot kap az önkormányzat cégeitől. Ezt azóta mi többször is szóvá tettük, így az idei költségvetési vitában is, ahol ekkor ismét tényszerűen felhívtam a figyelmet erre az anomáliára. Ennek lett a következménye, hogy Kál Károly büntetőfeljelentést tett ellenem.

– Egy utolsó kérdés a végére: a játszótérrel kapcsolatban milyen következményeket vár a Fidesz?

A konkrét üggyel kapcsolatban csak azt várjuk el, amit a képviselő úr szerződése tartalmaz. Annak ugyanis van egy olyan kitétele, mely szerint a megbízott bizonyíthatóan szakmai hiányosságából fakadó károkért anyagi és erkölcsi kártérítésre kötelezhető. Az, hogy felügyelete alatt eltűnt a játszótér, mi, ha nem szakmai hiányosság? Egyébként pedig elvárjuk Tóth Mihály polgármestertől és Szenteczky Jánostól, hogy szüntessék meg ezt az összeférhetetlen helyzetet, és azonnal bontsák fel az összes önkormányzati szerződést az SZDSZ-szel! Legyen vége Csepelen a mutyizásnak!

Csepel.info

35 hozzászólás “Fejeződjön be Csepelen az MSZP-SZDSZ mutyizás!” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    “egyik kiemelt feladata a jelenlétükkel való parkrongálás megelőzése” – muhaha

  2. Bubus szerint:

    Siralmas, hogy itt tart az ország, és ez a kerület is. Ha szétkapták a játszóteret, akkor milyen alapon kötöttek szerződést kiemelten erre a játszótérre is? Ha nem kapták még szét, akkor meg azért van vaj a fülükön, mert nem lett semmi következménye a szétverésének.

    Az meg külön is erőssen bűzlik, hogy egy képviselő a tiszteletdíján felül annak többszörösét kapja vállalkozóként a kerülettől, miközben a közpénzzel való takarékossággal kampányol.

  3. Wass Albert barátja szerint:

    Vajon mi derül még ki az ügy kapcsán? Olvastam a Helyi Témában az emlitett riportot, legjobban Szenteczky et. sajátos véleménye fogott meg. “2-3 év alatt, mindenki szeme láttára verték szét a Bokros utcai játszóteret. Mindannyian felelősek vagyunk érte – vezetők és lakosok egyaránt.” Ez azt hiszem világos beszéd. Sőt ha belegondolok lehet, hogy csak a lakosok. Miért nem védték meg a játszóteret? Még fokozza is a felháborodásomat azzal, amit ez után mond:”Az is igaz, hogy ha a bokros utcában őrködtek volna 24 órában, akkor a másik 59 játszóteret verhették volna szét.” Jól értem Szenteczky et.-t? Tudta, hogy felesleges védeni a játszótereket, mert úgy is szétverik? Akkor miért kellett 1 millát fizetni a Kál cégének? Ennyiért szerintem sokan elvállalták volna a közeli lakók közül is. Pláne ilyen “eredményességgel”!
    A másik:a tipikus szoci módszer. Mindannyian felelősek vagyunk. Igen, összemossuk a dolgokat? Ha a környéken élők nem kérik ki maguknak ezt az ordas hazugságot, akkor elfogadják a cinkosságot ezzel a zsivány bandával. Követeljék a lap főszerkesztőjétől érintettség okán a megszólalás lehetőségét!

  4. hamu szerint:

    Szervezzünk gyűjtést a játszótér helyreállítására! Kérjük Kál Károlyt az örzéssel megbízott KFT tulajdonosát, mintegy 36 millió forintnyi adományával támogassa a 2004-ben 35 millió forintból felújított játszótér újra felújítását!
    Ha már tulajdonosként nem sikerült munkavállalóit feladatuk ellátására rábírnia!

  5. infósferi szerint:

    Számoljunk együtt! 2 fő 24 órai szolgálata 720×2=1440 óra.
    Egymillió Ft-ot elosztva 1440-el = 694 Ft/ óra őrzésvédelemre, mindez 2004-ben. Ha ezt meghallja egy szakmabeli, enyhén szólva elcsodálkozik.
    Meg én is.

  6. Nagyapó szerint:

    Tisztelt Szili Adrián, tisztelt Szenteczky János! Mikor tettek feljelentést a lopás, rongálás miatt?
    Milyen álságos Kál úr kijelentése: „2006-ban lettem az, és még az év őszén kértem jogi állásfoglalást a helyi közigazgatási hivataltól. Szerintük nem összeférhetetlen a biztonsági cég vezetése és a politikai tisztség”. Gyönyörű! Csak nem mindegy, hogy az őrző-védő cége Csepellel, vagy Ózddal van szerződésben. Legközelebb Tóth úr köt szerződést a Csepeli Önkormányzattal pénzügyi ellenőrzési feladatra.
    Hölgyeim/Uraim a játszóteret ellopták-tönkretették, felelős nincs, mi fizetünk kb. 36 millkót!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. Dakota szerint:

    Ilyen hosszú cikket senki sem olvas végig. De szerintem itt inkább a Fidesz-Jobbik-Kdnp mutyizik, nem is egy önkorányzatban borul össze a jobb és szélsőjobb.

  8. Bubus szerint:

    Kár, hogy ilyen alulinformált vagy. Gondolom a Csepel újságot sem olvasod, ott hosszabbak a cikkek.

  9. Dakota szerint:

    Nem vagyok csepeli.

  10. Csepeli szerint:

    Én személyesen nem ismerem a Kált de tudom, hogy ki. Nem egy beszari alak az biztos.
    Egyik késő este a házunk előtti játszótérre bemászott néhány fazon, piáltak és ordítoztak. Egy idő után valahogy megjelent két fickó beszélt hozzájuk,hogy húzzanak el. Nem mentek. Kiváncsi voltam mi lesz. Telefonáltak, kis idő mulva megjelent egy lófarkas pasi, beugrott egyedül a madarak közé. Hapsik ordítoztak, a lófarkas beszélt hozzájuk, nem tom mit mert nem hallottam. A lényeg a csávók egy idő után összeszedték az üres üveget, kimásztak a játszótérről és elhúztak keletnek.
    ennyi

  11. Gordon szerint:

    Dakota (Anti). Szerintem szokásodtól eltérően most szükséged van arra, hogy kicsit lepihenj, elfáradhattál idegileg, és immáron teljesen elvesztetted a valóságérzetedet. Szomorú vagyok, hogy a fentinél hosszabb egybefüggű szöveget még soha nem olvastál el. Változtass szokásaidon, és szerintem kezd az elmaradt tananyag feldolgozását a Buci Maci c. lapnál. Így nem terheled le túlságosan jelenlegi agyi kapacitásodat.

  12. Dakota szerint:

    RE Gordon
    Polihisztor vagyok, több könyv anyagát kívülről tudom. Nincs szükségem Buci Macira. Bármi is legyen az.

  13. baniko21 szerint:

    Dakota!
    Ha nem vagy csepeli, mi a csudának foglalsz állást Csepel dolgaiba?
    Nincs munkahelyed, vagy mindegy mit de írnod muszály?
    Tudod egyáltalán ki a polihisztor? Eszik, vagy isszák?

  14. Hannibal szerint:

    Dakota! A pártkönyvedét?
    Abból nem derül ki, mi a különbség a polihisztor és a provokátor között!
    Szégyelhetnétek magatokat, letaroljátok a kerületet, és még direkt szítjátok is az embereket!!!
    Jobban járnál, ha 00:37-kor nem a békés csepeli lakosok hergelésével foglalkoznál, van ennél jobb éjszakai elfoglaltság is…
    “Love, not war” J. Lennon

  15. Csaba szerint:

    Szenteczky, a Csevakból miért nem nyilatkozik? Itt valami nagyon bűzlik…

  16. infósferi szerint:

    Dakotának:
    Havi 700 rugó fixxel,
    az ember könnyen viccel

  17. Lexon szerint:

    infósferi: Azért a korrektséghez hozzátartozik, hogy KK szerint több járôrpáros volt, így az összeg minimum felezôdik. És még nem számoltad a közterheket, amiket a munkáltató kifizet az alkalmazottak után (ha be vannak jelentve), valamint a “cég” fenntartási költségeit.
    Nem KK-t védem, mert gusztustalan dolgot mûvelt, de azért ha számolunk, akkor ne legyünk ennyire felületesek.

    WA barátja: igenis felelôsek a lakosok IS. A közöny, ami itt van közöttünk, nagyon csúnya dolgokra képes ám! De ne sarkíts már megint, nem lehet minden fekete vagy fehér…

  18. Bubus szerint:

    Őrző-védőket ritkán alkalmaznak alkalmazottként.

    Most már jó volna, ha valaki elmondaná, hogy ha már Kál előtt szétverték a játszóteret, akkor miért alkalmazták Kált a (fantom)játszótér megóvására (hiszen a szerződésben külön kiemelték ezt a játszóteret), ha pedig még megvolt a játszótér, miért nincsen következmény?

    Apropó: szétvertek egy 35 millió forintos játszóteret, és a Csepel újság egy sort sem írt róla? Hogy is van ez?

  19. Lexon szerint:

    Bubus: sajnos nagyon sokmindent szétvernek körülöttünk nap mint nap, mégsem hallunk/olvashatunk róla.

  20. Gordon szerint:

    Lexon!
    Miért nem hallhatunk, olvashatunk a csepeli eseményekről? Ja, mert a Csepel Újság rendszeresen elfelejti megemlíteni… Persze lehet, hogy indokuk is van rá, ahogy Dakota (Anti) írta fent:
    “Ilyen hosszú cikket senki sem olvas végig.”
    Ők így gondolkodnak a tájékoztatásról, a köz szolgálatáról.

  21. Wass Albert barátja szerint:

    Lexon!
    Korábbi hozzászólásában valaki elmondta, hogy többszö jelentették a rongálást, de nem történt semmi. Mit kellett volna tenniük még? Az sajnos igaz, elfogadom, hogy közömbösek lettek az emberek egymás iránt. Meg van erről a véleményem, de most nem akarok erről beszélni.
    Nem értem a sarkításra és a fekete- fehérre tett megjegyzésed!?
    Egyetértek Bubussal és Gordonnal pláne azok után, hogy az írott média szinte minden szereplője foglalkozott az üggyel. Sejteni vélem, hogy a CS Ú. azért nem foglalkozott a hírrel, mert akkor meg kellett volna írni az igazat.

  22. vasfelix szerint:

    Istenem, hogy itt egyből mennyi lokálpartióta, jogtudor, tisztán becsületes ember lett.
    Nagyon szépen le tudnak vezetni mindent bebizonyítják mily nyereséges vállalkozás, ami a maga módján igaz is, csak éppen a járulékokat nem számolják hozzá, aztán mindjárt kiderül, hogy nem is olyan a leányzó szeme. Tisztelt FIDESZ-es urak és hölgyek ha már ennyire lokálpatrióták lettünk akkor, és a múltba vájkálunk menjünk már visszább még egy kicsit , tessék már elmesélni itt mindenkinek a sétányok kőrnyékén lévő telkek sorsát. No erről miért nem beszél senki .

  23. Laja szerint:

    Volt Csepelen valaha Fideszes önkormányzat?

  24. Borbély Lénárd szerint:

    Tisztelt vasfelix!

    Az, amit hozzászólása végén írt, engem is kifejezetten érdekel. A tisztességtelen politikai magatartást senkitől sem lehet elfogadni véleményem szerint. Szeretném kiemelni, hogy a jelenlegi Fidesz-KDNP frakcióból 1990-1994 között senki nem volt képviselő. Ez volt ezidáig az egyetlen ciklus, amikor nem szocialista vezetése volt a kerületnek.

    Amennyiben konkrét információi vannak, tisztelettel arra kérem, hogy írja meg, mert szeretnék róla tudni saját magam is.

    Várom válaszát és előre is köszönöm!

    Borbély Lénárd

  25. Csepeli szerint:

    Tisztelt Borbély Lénárd!
    A tisztességtelen politikai magatartás tényleg snkitől sem fogadható el. Egyetértek. Tehát öntöl sem!!

  26. Nándi szerint:

    Szerintem sem fogadható el a tisztességtelen magatartás, de ezekben az ügyekben, amik napvilágot látnak Csepelen, én úgy látom, hogy csak a szocialisták és a liberálisok lehetnek elmarasztalva. Az, amit itt művelnek, az egy ámokfutás. Remélem, hogy ezeknek egyszer majd mind lesz következménye.

  27. Nándi szerint:

    Ja, és ezeket az ügyeket sorra a Fidesz hozza nyilvánosságra. Ha ők is olyan ellenzék lennének, mint pl. az MDF, akkor minden fű alatt maradna.

    Egyébként azt nem értem, hogy Csepeli miért írod, hogy B.L-tól sem fogadható el a tisztességtelen magatartás. Ebben az ügyben pont ő hozta nyilvánosságra a történteket, és hogy az szdsz-es képviselő mennyi pénzt tesz el a szolgáltatásaiért cserébe, aminek sajnos semmi hasznát nem vesszük. De gondolom ha véletlenül valamiért megszűnne ez a szerződése, akkor majd önkormányzati vezetőként köttet saját magával egy másik, hasonló kaliberű szerződést. Nem féltem én Kál Károlyt, mindig feltalálta magát ilyen téren.

  28. jani szerint:

    Az ámokfutás ellen össze kellene fogni mindenkinek. Ez az egyetlen megoldás.Akinek bármilyen disznóságról tudomása van az tegye közzé, hogy lássuk mi és ki ellen kell összefogni. Vannak már jelek az összefogásra, és ez biztató !!

  29. LB szerint:

    Laja!

    ’90-94 között nem MSZP-s volt, az biztos!

  30. Bubus szerint:

    vasfelix: elég álságos mutyira utalgatni mindennemű konkrétum nélkül. Nem mesél senki azokról a telkekről, még az sem, aki szerint valami nem stimmel. Így aztán nem derül ki, hogy mivel nem stimmel és kikkel, de még az sem, hogy konkrétan hol. Gáz: ez így csak sárdobálás.

  31. lolka szerint:

    A “MUTYIZÁS” MAJD AKKOR FOG MEGSZÜNNI, HA ELFOGY A KILENC
    MILLIÁRD. NEM LEHET HALLANI AZ ÖSSZEG FELÖL SEMMIT, EGYRÉSZE
    MEGVAN MÉG ? MIT LEHET ERRŐL TUDNI?

  32. Csaba szerint:

    Szerintem akkor sem fog eltűnni, mert van itt még vagyon bőven. A pénznek pedig nem látom semmi nyomát én sem. Mi történt vele?

  33. Gárday Balázs szerint:

    Tisztelt vasfelix!

    Engem is érdekelne, hogy milyen információi vannak a sétányokkal kapcsolatban, főleg, hogy ebben a körzetben én voltam a Fidesz képviselő jelöltje és képviselőként a környékre kiemelt figyelmet szentelek.

  34. asdf szerint:

    vasfelixnek biztos most esett le, hogy kicsit elszólta magát, és valójában az is MSZP-s buli volt, így aztán most inkább hallgat. pedig szerintem egyre többen kíváncsiak a történetre.

  35. Laja szerint:

    Elég érdekes, hogy ilyen mélyen hallgat. Ezt hívják alaptalan sárdobálásnak?

Itt lehet hozzászólni !