Korlátlan állami garancia a magyarországi bankbetétekre

Inforadio.hu

Mától korlátlan állami garancia érvényes a magyarországi banki betétekre – jelentette be a pénzügyminiszter. Veres János hangsúlyozta: a garantált betétek köre nem változik.

A pénzügyi tárca vezetője arról is beszámolt, hogy a kormány javaslata szerint az Országos Betétbiztosítási Alapnál a biztosított betétek értékhatára 6-ról 13 millió forintra nő; a tervezetet ötpárti egyeztetés után terjesztik a parlament elé.

Hozzátette: a biztosított betéteknél kezdeményezik a 10 százalékos önrész eltörlését is.

Veres János elmondta: a betétekért így 13 millió forintig az Országos Betétbiztosítási Alap áll helyt, az e feletti összegért pedig az állam, az adófizetők pénzéből.

A bankok számára nem írnak elő azonnali feltöltési kötelezettséget, az Országos Betétbiztosítási Alap fokozatos feltöltéséhez kellő időt biztosítanak.

Közben a Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta: a magyar bankrendszer stabil, de ha szükséges lesz, a jegybank mindent megtesz a pénzügyi rendszer biztonságos működése érdekében.

Simor András a világ vezető központi bankjainak kamatdöntésével összefüggésben hangsúlyozta: a fejlett és a feltörekvő gazdaságoknak nem okvetlenül kell azonos intézkedéseket megtenniük.

Forrás: Inforadio.hu

7 hozzászólás “Korlátlan állami garancia a magyarországi bankbetétekre” bejegyzésre

  1. infósferi szerint:

    Az elmúlt hetekben mást sem hallottunk, mint hogy ez a bankcsőd nem a mi ügyünk, minket nem érint. Most akkor mi van? Hazudtak a fiúk, vagy ekkora lúzerek a betöltött pozíciójukhoz?
    Mindenesetre özv. Macsugáné csepeli kisnyugdíjas a hír hallatára nyugodtan hátra dőlhet, a megtakarításai biztonságban vannak. Visszafizetésüket az állam garantálja, a rendeletet ő érte hozták.

  2. Lexon szerint:

    Szerintem meglepôdnél, hogy hány csepeli embernek van bankbetétje , akár ekkora összegben is. Az, hogy az állami felelôsségvállalást kiterjesztették, jó hír. Gondolj csak a Postabank-ügyre… Ha jól tudom, az eddigi 6 milliós határ is csak 90%-os biztosítást jelentett, nem tudom, hogy ez a korlátlan biztosítás mennyire 100%-os.
    Én ezt nem tartom rossz dolognak, egyébként csak a (fejlett) világban történô eseményeket követjük, hiszen számos környezô országban meglépték ezt az elmúlt néhány napban.

  3. Bubus szerint:

    A Postabank-botrány irgalmatlan durva volt. Emlékszem, hogy milyen hisztérikus tömeg állt a bankok előtt. Én egy kirándulásról értem haza, nem hallottam semmiről, csak néztük értetlenül a rengeteg ideges embert. Jobb is az ilyesmit elkerülni – viszont a válságot nem fogjuk.

    Csak azt nem értem, miért ragaszkodik a kormány a máris bedőlt költségvetési tervhez. Azt még a legutolsó halandó is felfogná, ha ezek után bejelentenék, hogy a gazdasági válság miatt újra kell számolni, tervezni a költségvetési számokat. Még mindig ragaszkodni a 3%-os gazdasági növekedési tervhez most olyan, mintha valaki a lottó-nyereményben lenne biztos, és arra tervezné a családi kiadásokat. Az ilyen embert hülyének néznénk, de az ilyen kormánynak még most is sok híve van. Agyrém.

  4. Lexon szerint:

    “Azt még a legutolsó halandó is felfogná”
    Sajnos nem értek egyet. A nyugdíjasok nagy része azt sem tudja, mi van a világban és nem is érdekli. Ha ôk azt látják, hogy Feri visszakozik, akkor elbizonytalanodnak. Na, ezt nem akarja Gyurcsány, hiszen ôk a legnagyobb szavazóbázisa az MSZP-nek.

  5. Lexon szerint:

    No lám csak! Mégis újraszánolják a költségvetést…

  6. jani szerint:

    Vannak azért nyugdijasok-nem is kevesen, akiket érdekel mi történik körülöttük és egyáltalán nem vagyunk “gyurcsány hivők”.Azért mert leéltük életünk javát, még nem feltétlen kell begubozni és “megenni” amit mondanak. Igéretekről meg annyit, azok annyit érnek amennyit megvalósítanak belöle. Egyébként ha lenne padlásom már tele lenne az igéretekkel.

  7. én szerint:

    Az ígéret egy dolog, de tudják-e, akarják-e tartani. Ez a lényeg.

Itt lehet hozzászólni !