Orbán: 600 milliárd forintnyi adósságot vállal át az állam

Hirado.hu

Újra napirenden volt az önkormányzatok adósságrendezése a kormány keddi ülésén, ahol 600 milliárd forintnyi adósság átvállalását hagyták jóvá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapesttel, amelytől 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, a tervek szerint március 8-án állapodik meg a kabinet egy nagyobb együttműködési csomagról – tette hozzá a miniszterelnök.

Az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett rá, hogy az ötezernél kisebb lélekszámú települések konszolidációját már befejezték, most az ötezer lelkesnél nagyobbakét kellett rendezni. Tájékoztatása szerint az átvállalt adósság összesen 600 milliárd forintot tesz ki, a mértéke pedig a legjobb pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében az adósság 40, a legrosszabb helyzetben lévőknél pedig 70 százalék.

A fővárosban 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, de itt van néhány részletkérdés. A tervek szerint március 8-án állapodnak meg Budapesttel egy nagyobb együttműködési csomagról – közölte Orbán Viktor, aki jelezte azt is, hogy körülbelül egytucatnyi olyan település maradt, ahol még vannak nyitott kérdések.

Mint ahogy megfogalmazta, nem emlékszik egy olyan pillanatra sem, amikor a helyhatóságoktól ekkora adósságot vállalt volna át a központi kormányzat.
Azonban “…nemcsak adósságot vállaltunk át tőlük, hanem ők közben elfogadták azokat a szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az önkormányzatok még egyszer úgy eladósodjanak, ahogy ez történt az elmúlt húsz évben. (…) Mi átvettük az adósságot, ők pedig elfogadtak sokkal szigorúbb pénzügyi szabályokat” – hangsúlyozta a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, hogy az önkormányzatok mellett több más területen is zajlik az adósság újjászervezése.

Magyarország gondjai abból adódnak – hívta fel a figyelmet -, hogy az államadósság még mindig 77-78 százalékon áll. “Mi nem akarunk felülni annak a kísértésnek, amely azt akarja elhitetni számos európai országban az emberekkel, hogy az államadósság növelése árán lehetne vagy szabadna gazdasági növekedést gerjeszteni” – erősítette meg álláspontját a kormányfő megerősítve, hogy a kormány csökkenő államadósság mellett akar növekedést elérni.

Giró-Szász András a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón leszögezte: valamivel több mint 600 milliárd forintnyi önkormányzati adósságot vállal át a kormány, amelyből 100 milliárd forintnyit, azaz az ötezer lélekszámnál kisebb települések adósságát a kormány már a 2012-es költségvetésben egy összegben teljesítette; a második lépcsőt, tehát az ötezer lakosnál nagyobb városokkal való tárgyalást zárták le.

A kormányszóvivő leszögezte: a kabinet már korábban jelezte, hogy a nagyobb települések esetében csak az önkormányzatokkal való megállapodást követően egyeztet a bankokkal, amikor már összegezni tudja a hitelállomány méretét, struktúráját, így a visszafizetés ütemezését, devizanemeit, illetve a hitelező intézményeket.

Giró-Szász András rámutatott: nem kell, hogy az idei költségvetésben szerepeljen a második forduló adósságát fedező mintegy 500 milliárd forint, mivel még nem dőlt el, hogy milyen konstrukcióban történik a visszafizetés. Hangsúlyozta: a kormány itt “nyilvánvalóan nem egy összegben való törlesztésben gondolkozik”, hiszen az önkormányzati adósság jellemzően hosszú lejáratú.

Forrás: Hirado.hu

18 hozzászólás “Orbán: 600 milliárd forintnyi adósságot vállal át az állam” bejegyzésre

  1. Orbán: 600 milliárd forintnyi adósságot vállal át az állam
    “Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, amelyen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit.”
    Mennyi az annyi?!
    Ahol favágók dolgoznak hullik a forgács is?! ))) 😛 (((
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=595702

  2. Fütty Imre szerint:

    Honnan van ennyi lé?
    Orbán már legalább 5000 milliárdot költött el különböző cégekre, akkor minek kellet a nyugdíjpénztárakat államosítani.

  3. felix szerint:

    Ez eddig is az állam adóssága volt.
    A lényeg az, hogy az önkormányzatok ismét hitelhez tudnak jutni.

  4. szigeti szerint:

    Egyszer már lenyúlták/eltapsolták ezt a pénzt a közösből,most összedobjuk újra.

  5. John Doe szerint:

    Eszembe jutott a Nemzeti Mobilszolgáltató. Azzal mi van? Kiszámolták és drága lenne?

  6. felix szerint:

    Pontosan, csak nem dobjuk, hanem dobatják.

  7. felix szerint:

    Azt hiszem, hogy a versenytörvénybe ütközött és talán az EU szólt közbe.
    Most valamit kaparnak a Vodafone köröl.

  8. "?!" szerint:

    Az MTI kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy:
    – az átvállalt adósság mértéke a legjobb pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében az adósság 40 százaléka,
    – a legrosszabb helyzetben lévő önkormányzatoktól 70 százalékot,
    – a Fővárosi Önkormányzattól 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam.

    A fentiekkel összhangban, “a legjobb pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok” közzé tartozó Csepel 921 millió Ft adósságából 40 %-ot, 368 millió Ft-ot vállal át a kormány!

    A csepeli fideszes bértollnokok által két éve éjjel-nappal szajkózott hazugság szerint, Csepelt az mszp-sek súlyosan eladósították és a szakadék szélére juttatták!
    (Szerintem valószínűleg azért juttatták a szakadék szélére, hogy láthassák a csepeliek azt, hogy mit csinálnak a fideszes vezetésű önkormányzatok a szakadékban!)

    Remélem, hogy a fenti tények miatt alaposan ég a bőr az arcotokon csepeli fideszes bértollnokok?!

  9. John Doe szerint:

    A T-com egy csoport, német és túl nagy. A Telenor túl kicsi? És még nem is EU-s tagállam tulajdona. A Vodafone pedig brit-angol és a legnagyobb! Nem tudom, hogy mennyiért adnák el?! Valaki levágja az aranytojást tojó tyúkot?! 🙂

  10. felix szerint:

    Tegnap olvastam valamit, de csak átfutottam rajta.
    Belegondoltam, hogy egy “állami” mobil szolgáltatón keresztül lennének összekötve a NAV.-al, akkor a hosszú bájtok éjszakáját már útközben meglehetne tartani.

  11. John Doe szerint:

    Most az ominózus offshore internettender keretében nem lett volna jobb kettőt egy csapásra elv alapján egy szolgáltatót venni? A T-com ott van mobilban és vezetékesben is. Az Invitelnek meg nem tudom, hogy van-e számottevő profitja?! Egy mindentől független negyediket kiépíteni az eszement ötlet.

  12. felix szerint:

    a pénztárgépek kimaradt.

  13. vitéz bihari Grün szerint:

    “Szánalmas trükkel lehetetlenítette el a kormányzati kommunikációs stáb, hogy az újságírók kérdezhessék Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét. Az Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztató végén kizárólag az MTI kérdezhetett, mégpedig az önkormányzatok állami adósságátvállalásáról.”
    Az én országomban arról beszélek amiről én akarok! ))) P (((
    http://www.stop.hu/belfold/kozmedias-segitseggel-menekult-orban-a-kerdesek-elol/1126454/

  14. felix szerint:

    Nincs mire gombot varrni, mert még Torgyán idejében elvették a vagyont.

  15. hitetlen szerint:

    A zemberek fizetik meg a gazemberek helyett

  16. lucifer szerint:

    “Remélem, hogy a fenti tények miatt alaposan ég a bőr az arcotokon csepeli fideszes bértollnokok”

    “?!”
    Tévedsz!

    Nem ég, mert nincs rajta!

Itt lehet hozzászólni !