Búcsúzik a pápa: “Ebben a pillanatban kitárul a szívem”

MNO

Hívek százezrei búcsúztatták szerda délelőtti audienciáján XVI. Benedek pápát, akinek szolgálata történelmi módon csütörtök este 8 órakor befejeződik. Beszédében mindenkinek köszönetet mondott, és kérte, mindenki imádkozzon a bíborosokért, akik előtt nehéz feladat áll.

Erdő Péter is Rómába utazott már, Schmitt Pál volt köztársasági elnök pedig levelet írt a távozó pápának.

Százezrek gyűltek össze a római Szent Péter téren XVI. Benedek utolsó hivatalos, pápakénti, nyilvános programjára, a szerdai általános audienciára. A helyszínre pápamobilján érkezett meg a távozó Szentatya, majd miután körbejárta a hívek tömegét köszöntve, elfoglalta helyét a szabadtéri oltár előtt. Először egy szentírási szakasz hangzott el. A téren magyar zarándokokat is látni lehetett (legközvetlenebb kapcsolódás köztünk és a pápa között a két boldoggá avatás a 8 évben, Salkaházi Sáráé és Meszlényi Zoltáné), de a Cirill és Metód-évfordulóra rengeteg szlovák zarándok érkezett Rómába. A kamerák és a fotósok folyamatosan keresték a bíborosokat, a legfrissebb képeket kívánva rögzíteni esetleg arról a személyről, aki húsvétkor már a katolikus egyház feje lesz. Köztük van Erdő Péter is. A Szent Péter tér népe „Benedetto, Benedetto!”, ezt skandálta.

„Béke veletek!” A püspökök eme köszöntésével üdvözölte XVI. Benedek a téren állókat a mintegy 20 percesre nyúlt térkör után az oltár elől, majd Szent Pál kolosszei levelének egy részletét olvasták fel különböző világnyelveken, többek között arabul is, ami XVI. Benedek alatt lett a Vatikán egyik hivatalos nyelve.

Búcsúbeszéd

A katekézis, vagyis a tanítás kezdetén a pápa először a megjelenést köszönte meg a híveknek, többször tapssal szakították félbe. Ezt követően Szent Pál szavait magyarázta. „Ebben a pillanatban kitárul a szívem, hogy átöleljem a világegyház minden részét” – fogalmazott a pápa. „A remény megnyit minket, és a mennyei Atya felé irányoz bennünket. Mindent és mindenkit belefoglalok az imádságomba.” Nyolc évvel ezelőtt e gondolatok voltak benne: „A Te szavadra kivetem a hálót, biztos vagyok benne, hogy vezetni fogsz engem”, így vállalta el a pápaságot 2005-ben. „Nyolc évvel később elmondhatom, az Úr közel volt hozzám.” „Sokszor úgy éreztem magam, mint egy tengeren hánykolódó hajón, de mindig tudtam, hogy ez a bárka nem az enyém, nem a miénk, hanem az Istené. És az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka. Soha nem voltam hiányában az Ő vigasztalásának. (…) Olyan világban élünk, ahol az Úr a második helyre van téve. (…) Szeretném, ha mindannyian éreznétek, hogy Isten szeret benneteket. Megmutatta, hogy szeretetének nincsen határa.” Egy pápa sosincs egyedül Péter bárkájának kormányzásában, még ha az övé is az elsődleges felelősség is. Soha nem éreztem azt, hogy egyedül hordozom a terhét a szolgálatnak – mondta, hálát adva a bíborosok és a közvetlen munkatársak sokaságának. „Biztos és megbízható támasz voltak számomra.” A pápa köszönetet mondott a tömegtájékoztatás munkatársainak is, kiemelve, hogy az egyház nem humanitárius szövetkezet.

Lemondásáról szóló döntését újfent megindokolta, a korábban ismert motívumot mondva el: idős kora miatt már nem tudja a szükséges módon ellátni a péteri szolgálatot. Hosszasan sorolta a a pápasággal járó élet jellegének fő motívumait, kiemelve, hogy a pápának nincs többé magánélete. A lemondással viszont „nem hagyom el a keresztet” – mondta. Imádkozzatok a bíborosokért, akiknek igen fontos feladat jut osztályrészül – utalt a közelgő pápaválasztásra XVI. Benedek. „Kedves barátaim! Isten vezeti az egyházat, soha ne veszítsük el ezt a szemléletet, ami a világ egyetlen igaz szemlélete. Az Úr nem hagy el minket, közel van hozzánk, és körülvesz minket szeretetével, köszönöm!” – zárta szavait a távozó egyházfő, akit szűnni nem akaró vastapssal búcsúztattak a hívek.

A beszédet a nemzetek köszöntése követte (ezekben röviden összefoglalta beszédét számos világnyelven), majd  apostoli áldást osztott a Miatyánk latin nyelvű eléneklése után. A sokaság nehezen engedte el a pápát, aki a Szent Kelemen-terembe vonul vissza délután, ott mások mellett még találkozik a szlovák zarándokcsoporttal Rómába érkezett Ivan Gasparovic szlovák államfővel is.

Csütörtök 11-kor elbúcsúzik a bíborosi kartól, délután pedig Castelgandolfóba távozik Rómából, ahonnan két hónappal később tér vissza a Vatikánba, ahol most készítik el számára későbbi lakhelyét. Az új és a nyugdíjazott pápa alig néhány lépésre fog lakni egymástól.

Schmitt Pál levelet írt

Schmitt Pál volt köztársasági elnök Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül levelet intézett XVI. Benedek pápához, amelyben nagyrabecsülését fejezte ki a Szentatya történelmi döntése iránt, egyben megköszönte a magyar nemzet felé mutatott kitüntető figyelmét és szeretetét. A volt köztársasági elnök méltatta XVI. Benedek pápa főpásztori tevékenységének nyolc esztendejét, és kifejezte háláját „a hit, a hagyományok őrzéséért, az élet mindenek feletti védelmezéséért, a gyengék, az elesettek melletti kiállásért, a világ nemzetei közötti béke fenntartásáért, s nem utolsósorban a boldogok sorába emelt magyar hitvallóinkért.” Végezetül, Schmitt Pál a Szentatya szellemi alkotásaihoz, teológiai, spirituális életműve befejezéséhez „jó erőt és egészséget, sok derűt és teremtett világunk szépségei feletti örömet” kívánt.

Történelmi lemondás, pápaválasztás

XVI. Benedek február 11-én jelentette be lemondását bíborosok előtt a Vatikánban, előrehaladott korára hivatkozva. Pápa korábban hasonló indokkal nem mondott le, s mint Török Csaba tévéreferens katolikus pap elmondta, távozásra sem volt példa hatszáz esztendeje. A „sede vacante” (üres trón) február 28-án este 8-kor áll be, ekkortól a pápaválasztásig a bíborosok testülete vezeti a katolikus egyházat, élen a dékánnal. A konklávé idejét egyelőre nem tudni (időpontról a jövő hét közepén adhat hírt Róma), az eddigi szabályozás szerint 15 nappal a trónüresedés után van mód elkezdeni, de XVI. Benedek a minapi motu proprio, vagyis saját kezdeményezésű döntésére a bíborosi kar kezébe helyezte a döntést: ezek után előrébb lehet hozni a minimális várakozási időnél a kezdést. Federico Lombardi szentszéki szóvivő múlt heti sajtótájékoztatóján utalt is rá: március 11-e lehet a „start” időpontja. A nagyhétre (idén március utolsó hete) már lehet új pápánk, a Vatikán várhatóan ugyanis nem hagyja főpásztorok nélkül a világ egyházmegyéit már virágvasárnapra (március 24.) sem. XVI. Benedeket egyébként a konklávé második napján megválasztották (negyedik szavazási forduló), elődjét, II. János Pált a negyediken (9. kör). A megválasztáshoz továbbra is a 115 bíboros szavazatának kétharmados többsége szükséges, a szavazás az elsőtől az utolsó körig teljesen titkos, az egyetlen kommunikációs eszköz a két szavazási körönkénti füstfelszállás lesz a vatikáni kéményből.

Forrás: MNO

8 hozzászólás “Búcsúzik a pápa: “Ebben a pillanatban kitárul a szívem”” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    Remélem, nem Erdő Péter lesz a pápa. Még csak az hiányzik!

  2. "?!" szerint:

    Kedves “hajós”!

    Nem mindegy neked, hogy Rómában ki lesz a pápa?

    Szerintem hasznos lenne Magyarországnak ha Erdő Pétert választanák pápának, mert a megválasztása esetén keletkezne az országban egy jól fizető üres munkahely, továbbá tisztább magyarsággal hallhatnánk a pápai köszöntőket, és talán még az ország turisztikai mutatói is javulnának, mert több magyar utazna Rómába?

  3. Fütty Imre szerint:

    Egy zsidő pápa?
    Eredeti neve ugyanis Rosenwald vagy mi.
    De lehet, hogy csepeli sváb.

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Lényeg, Dójcslándba nem mehet, mert bíróság elé kéne állnia HITLERjugendes múltja miatt, valamint amiatt is felelősségre lenne vonva hogy nem lépett közbe a pedofil papok ügyében, hagyta, hogy erőszak és szexuális visszaélések menjenek a zárdákon belül, a papneveldékben. Szemet hunyt a pénz a milliárdok és az önös érdekei miatt, képes volt így nyugovóra térni, hogy tudja mi folyik a perverz bandája körein belül.

    A több ezer ember aki ott integet neki, meg az áldás az megint más.

    Valahol azt érzem, kezd minden totál ingataggá válni, már semmi sem áll stabil lábakon, mintha egy valamifajta változás szelei fújdogálnának…..

  5. John Doe szerint:

    Már csak egyet kell aludni és megy. 🙂 Erdő Péter nem lesz, nem lehet.

  6. Vátesz szerint:

    Erdő Péter apai nagyapja nagyváradi rabbi volt. A halacha szerint nem “rokona” néhány itteni hozzászólónak. 😉

    Szabadságharcosok útja stb., nagy hülyeségeket írtál, miért vonták volna felelősségre a Hitler-jugendes múltja miatt, hisz utánna is Németországban élt, s ott jutott el a legmagasabb egyházi pozícióig. Mellesleg 16 évesen Magyarországon szolgált egy légvédelmi ütegnél. Téged felelőségre vontak már mert kisdobos, úttörő, KISZ-tag, netán MSZMP tag voltál (nem kívánt rész törlendő)? Ami a pedofilokat illeti, nem szoktak pápai engedélyt kérni, így a pápának nincs felelőssége az ügyben, mindenki maga felel a tetteiért! Amúgy meg keress már rá a neten, egy new-yorki rabbit most ítéltek 103 évre folytatólagos megrontásért, egyébként meg 9000 ezer rabbi került eddig pedofília gyanúval eljárás alá. Bár a new-yorki rabbi sem érezte magát bűnösnek, mert a Talmud megengedi a szexuális kihasználást hároméves és egynapostól kilencéves korig. Igaz hogy az ő áldozatát a szülők küldték hozzá, hogy kezelje az engedetlenségét, mire az tudtuk nélkül kényszerítette orális szexre 12 éves korától 17 éves koráig, hogy az akaratát megtörje.

  7. Vátesz!
    Már csak az öreg székely hisz a zártalanságban amikor szerszám-cserét ajánl a plébános úrnak azon az alapon, hogy egy darabig az övével még elmisézgethet?! ))) 😛 (((

  8. J szerint:

    Csak nehogy hajós legyen a pápa.

Itt lehet hozzászólni !