Összeomlás helyett

Szerető Szabolcs, Mno.hu

Sajtócenzúra: egy az elképesztő hazugságok közül, amivel az ellenzék támadott…

…és fent a valóság 2010-ből: 2012-re már a világ ötödik legszabadabb országa lettünk a média terén

Ha jobboldali kormány idején egy idetévedt idegen megmerítkezne a magyarországi sajtóból áradó hírfolyamban, csodálkozna, hogy másnap felkel a nap. Véleményformálók, szakértők hada jósol közeli gazdasági összeomlást, halottkémek állják körül az élettelen testet, amelyet magyar demokráciának, jogállamnak, köztársaságnak hívtak.

Égbekiáltó igazságtalanságokról szónokolnak már-már prófétai dühvel a leginkább általuk okozott nyomorúság vámszedői. Hatalmukat elveszítve hirtelen észreveszik a karácsonyi ételosztásra váró, kígyózó sort, egyetemet foglalnak, kultúrharcot és éhséglázadást provokálnának.

Olyan átalakításokba kezdett a második Orbán-kormány, amelyek eredménye – jó esetben – később válik láthatóvá, a döntés, a végrehajtás pillanatában leginkább a kemény érdekütközést, a megszokott életviszonyok elbizonytalanító átalakulását érzékeli a választó. A sok-sok, kellően el nem magyarázott történet, a saját tábort is zavarba ejtő ötletelés, az ellenzéknek dobált magas labdák mind azokat segítik, akik nem érdekeltek a kétharmad által kiépített rendszer konszolidációjában. A megörökölt ezernyi probléma szorításában előrearaszoló kormány bukására sokan lesnek itthon és külföldön, ki gazdasági érdeksérelem, ki ideológiai ellenszenv, leküzdhetetlen előítélet okán; ezen a terepen egy-egy rossz mozdulatért nagy árat kell fizetni.

Ehhez képest bő egy évvel a választások előtt a közvélemény-kutatások nem sok jóval kecsegtetik a kormányváltásra áhítozókat. A Nézőpont Intézet tegnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint például a választókorú népesség 34 százaléka a Fidesz– KDNP, 25 százaléka a baloldal, 13 pedig a radikális ellenzék támogatója. Vannak cégek, ahol kisebb a kormánypártok előnye, de fordulatról egyetlen adatsor sem tudósít. Ráadásul a baloldali, liberális térfélen a Fideszénél nem nagyobb táboron egyre több párt osztozik. Az Együtt 2014 mozgalomnak sikerült valamennyit megszólítania a nagyszámú bizonytalan szavazóból, de a lendület kifulladt, a baloldalon továbbra is az MSZP a vezető erő, amely azonban önmagában ma sem váltópártja a Fidesznek. Ne legyen kétségünk: ahogy arra Mesterházy Attila pártelnök a múlt héten Amerikában is utalt, a végén létrejön a széles összefogás a szocialisták, a szponzorok által talán túl korán a színpadra lökött Bajnai Gordon és csatolt részei között. Egyelőre azonban ennek a szövetségnek sem a szervezeti, sem a tartalmi elemei nem látszanak – ami utóbbiakból felsejlik, az meg inkább taszíthatja a választókat –, így a társadalom sem érzékeli, hogy lenne itt egy hiteles, friss, többség- és főként kormányképes alternatíva. Ráadásul a 2010-ben a választók által hazavágott politikai tömb újabb és újabb maradványai próbálkoznak a visszatéréssel, ott van még a baloldal koloncaként Gyurcsány is, a két és fél évet elvesztegetett LMP tisztább politikai profiljának ára a parlamenti frakció elvesztése lehet, a Jobbik pedig szintén nem képes váltópárttá izmosodni.

A rezsicsökkentés közben a múlt héten a miniszterelnök brüszszeli és moszkvai látogatása, a médiaszabályozás körüli legfontosabb nemzetközi vizsgálat nyugvópontra jutása, az elhibázott kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásáról szóló európai bírósági döntés (nem volt lopás) mind a konszolidációt szolgálta, a kormányt szorongató nyomást enyhítette. Ami persze így is roppant erős. Köhög a gazdaság motorja, az átalakítások miatt csikorog a gépezet, összeomlásról azonban csak álmodik az ellenzék. A mától Gyulán ülésező Fidesz–KDNP-frakciószövetség a következő parlamenti szezonnak is annak esélyével futhat neki, hogy nála marad a kezdeményezés. Elhúzódó kegyelmi állapot: a kormánypártok a választás előtt egy évvel valódi kihívó nélkül készülhetnek a kampányra.

Forrás: Szerető Szabolcs, Mno.hu

12 hozzászólás “Összeomlás helyett” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Amikor meg tönkretették az országot, azt mondták, hogy dübörög a gazdaság.

  2. hajós szerint:

    “2012-re már a világ ötödik legszabadabb országa lettünk a média terén” – már megint a szokásos hazugság a csepelinfótól. Nem unjátok még, fideszfiúk, hogy éjjel-nappal hazudtok?

  3. hajós szerint:

    Bugi! Matolcsyra gondolsz, ugye, aki “hatalmas sikerekről” beszél, miközben zuhan a gazdaság?

  4. Bugi szerint:

    Rövid az agyad, mint mindig. Kóka meg Gyurcsány beszéltek dübörgő gazdaságról. Ilyen hülye ne politizáljon.

  5. Vazul néni szerint:

    pannon puma , alá Kóka 🙂

  6. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Na a sok gyökércsíra…. És erre kéne mondanom, hogy irány Európa??? Hát tudjátok mit? Az irányt, ahova eltakarodhattok, majd személyesen fogom nyilakkal ábrázolni!!!

    jobb is hogy be van tapasztva a bűzölgő pofátok, ti senkiházi árulók, legalább magatokban tartjátok a sok f@szságot,amivel Európát hintitek….
    Pontosan a Ti beteges kényszer-hazugságaitok miatt volt erre szükség.

    Hééé…szoci/liberós patkányok! még jó hogy tudja minden igaz magyar, hogy esélyetek sincs 2014-ben, ugyanúgy lesöpör benneteket a Fidesz, mint 2010-ben. Ennyi…olyan jót fogok megint bulizni, és a pofátokba röhögni…. kb így 😀 de még a nyelvem is lehet kinyújtom bi bi biii 😛

  7. Gordon szerint:

    Jó látni, hogy szabad a magyar sajtó. A tapaszos szájú gyűlöletkeltők pedig befejezhetik akcióikat.

  8. “…és fent a valóság 2010-ből: 2012-re már a világ ötödik legszabadabb országa lettünk a média terén”
    A mostani valóságot ha láthatnánk!
    Csak összehasonlítási alapnak! ))) 😛 (((

  9. bikkmakk szerint:

    Ne nyafogj már hajós! Minden szemetet leírtok, amit akartok, nem néztek senkit, és semmit, ha át akartok gázolni valakin meg is teszitek. Baromira nem érdekel titeket, hogy igazat írtok e vagy sem. A lényeg, hogy úgy csavarjátok, hogy nektek legyen jó. Nézd csak meg a szexőrült szenteckit, aki összelopta fél csepelt, most meg ő fröcsög a legjobban.
    Hagyjuk már a mellébeszélést!

  10. bonifác szerint:

    Mit vártatok? A sok simlis liberálsakál üvölti világgá: kivették a kezéből a terülj- terülj
    asztalkát. Bedugultak a kormányzati csatornák, pályázatok.A baj csak az, hogy a külföld
    nem tudja elhinni, hogy hazaárulók becstelenítik meg Magyarországot: Heller, Kertesz, Kertesz, Konrád, Schiffer, és az SZDSZ mindig, ha alkalom nyílik rá.(A névsor nem
    teljes, mert sokan álnéven becstelenkednek.Sajnos ők így már nem ellenzék. Más.
    A pénz hatalom, és csak az országon kívül van. Onnan várják, még Magyarország veszte árán is. Hány milliócskát vett fel a libatolvaj? És honnan? Kinek fogja meghálálni?!
    Média? csak úgy fröcsög a szenny a balliberál szócsövekből.Hajuk szála sem görbül.
    De remegve ülnek a bőröndjeiken…

  11. felix szerint:

    Beszélgessetek el egy köztévés hírolvasóval és akkor megtudjátok, hogy milyen sajtószabadság van.
    Néha az utolsó pillanatban cserélik ki a felolvasandó szöveget, mert a felsöbbség másként döntött.
    A köztévén lehet lemérni a média szabadságát mert azt fizeti mindenki és nem szolgáltathat mindenkinek,.

  12. ebihal szerint:

    bonifác!
    Olvasd már vissza amit írtál, aztán gondolkozz el a gyűlölködés szó jelentésén!

Itt lehet hozzászólni !