Kolonicsról nevezték el a csepeli víziközpontot

metropol

A 2008-ban elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyről nevezték el a Csepelen található Gubacsi Szabadidős Vízi Turisztikai Központot.

A névtáblát a legendás kenus szüleinek jelenlétében volt edzője, Ludasi Róbert avatta fel pénteken.

A névadó ünnepségen Vajda Attila, a pekingi olimpia bajnoka azt mondta, hogy Kolonics György a példaképe és a barátja volt, nagyon sokat köszönhet neki. Csabai Edvin többszörös világbajnok kenus, a Kolonics Alapítvány kuratóriumának tagja pedig úgy fogalmazott, hogy “Koló” művész volt, munkás kézzel.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke felidézte, hogy amikor 1995-ben találkozott Koloniccsal Györggyel, megdöbbentette, milyen rossz körülmények között készülnek a csepeli kenusok is. Azóta óriási infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, amit a Gubacsi centrum is jól példáz – fogalmazott.

Egyúttal bejelentette, hogy extrajuttatásként az év elején egymilliárd forintos támogatást kaptak a kormánytól, és az elnökség döntése értelmében ennek az összegnek a hatvan százalékára a klubok és a szakosztályok pályázhatnak.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Kolonics Györgyre emlékezve azt mondta: beírta magát a sport történelemkönyvébe, és méltó arra, hogy iskola, versenyek, most pedig egy ilyen létesítmény is viselje a nevét.

A 2010 januárjában átadott, mostantól Kolonics György Vízisport Központnak nevezett bázison a hajótárolók és a szálláshelyek mellett korszerű edző- és konferenciaterem is található, és csaknem kétszáz versenyzőnek ad felkészülési, edzőtáborozási lehetőséget. Alkalmas iskolai táborok, vízitúrák és egyéb vízi szabadidősportos tevékenységek lebonyolítására is.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt következett be. A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.

Forrás: metropol

8 hozzászólás “Kolonicsról nevezték el a csepeli víziközpontot” bejegyzésre

  1. ugró mókus szerint:

    Nagyon helyes előbb kellett volna!

  2. felix szerint:

    Jó döntés, gratula.

  3. Jeniszej szerint:

    A Fater utcát is átnevezne a kiváló sportember nevére!

  4. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Faterom: – jó döntés!

  5. Jeges Mosoly szerint:

    Kedves Jeniszej!
    Teljesen igaza van a faterodnak. Üdvözlöm az öreget!

  6. alterego szerint:

    Üdv, Ez most melyik, mert a csepeli kajak-kenu telepen kívül csak az erzsébeti oldalon tudok vízisport telepről…

  7. szekér eperke szerint:

    Minimum!! Ennyit megérdemel Kolo. Gratula !!!!

  8. szekér eperke szerint:

    Kedves alterego! Ott van a kép alatt, hogy Gubacsi és az a csepeli oldalon van.

Itt lehet hozzászólni !