Utcai gyűlöletkampányba kezd az MSZP? – 15-20 millióba kerülhet az akció

A párt tagadja, hogy az ötlet Ron Werberé – Fidesz: az MSZP egyre csak süllyed a kampánytanácsadó gyűlölettel teli világába

MTI, Magyar Nemzet, Stop.hu, Csepel.info

Fekete, narancssárga, személyeskedő – Ilyenek lesznek a Fidesz politikusait támadó 20 milliós plakátok (Fotó: Stop.hu)

Szembesítő kampányt indít az MSZP – jelentette be Winkfeim Csaba, a párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz közleményben reagált, azt írják: Magyarország nem akar a szocialisták és Ron Werber gyűlölettel teli világába süllyedni.

Magyarország ma elnevezéssel kampányt indít az MSZP. Winkfein Csaba, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a kampány Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsát ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett. A nemzetgazdasági miniszter és az oktatási államtitkár szerepeltetését a plakátokon azzal indokolta, hogy a kormánynak először a gazdaságpolitika és az oktatásügy kudarcával kell szembesülnie. Jelezte, hogy további plakátokkal is készülnek, de ezekről nem árult el többet.

Jól ismert eszközök: Fekete és sárga szóróanyag – a 2004-es szocialista gyűlöletkampány egyik eleme

Magyarország nem akar süllyedni

A Fidesz-frakció közleményében úgy fogalmazott az üggyel kapcsolatban, hogy a „gyűlöletkampány az MSZP kudarca”.  „A szocialisták semmit nem tanultak a 2010-es bukásukból: Magyarország ma nem kér a gyűlöletkeltésből. Magyarország ma nem kér a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából. Magyarország ma nem kér a minimálbér csökkentéséből.” A nagyobbik kormánypárt úgy látja: az, hogy a szocialisták „most mégis mocskolódással tapétázzák ki az országot”, azt jelenti, hogy az MSZP ma „rombolás és uszítás”. A Fidesz azt javasolja a baloldali pártnak, hogy kérjen inkább bocsánatot, amiért „eladósították, kifosztották, megnyomorították az országot”. A közleményben az áll, hogy az „MSZP egyre csak süllyed Ron Werber gyűlölettel teli világába, ahová Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni”.

Werber háborúja

Ismert: Zárug Péter Farkas elemző Ron Werber tevékenységét úgy értékelte az MNO-nak, hogy a társadalmi béke felbomlásához is hozzájárultak azok az agresszív kampányfogások, amelyeket a kommunikációs tanácsadó honosított meg hazánkban. Werber az MSZP 2004-es EP-választási kampányának egyik értekezletén többek között „háború” megindítását tanácsolta a pártnak. Az MSZP „választói adatbázisa” is az ő nevéhez köthető, amelynek létezését Szigetvári Viktor, a szocialisták 2010-es kampányfőnöke is elismerte.

mno.hu

Kapcsolódó:

Gyűlöletlogika – Miskolcon még románoznak, Csepelen cikkeket töröltetnének, Kolozsvárott most épp bocsánatot kérnek korábbi cselekedeteikért

“23 millió román” beözönlésével kampányolt 2002-ben a Magyar Szocialista Párt. A beözönlés elmaradt, de a szocialista gyűlöletlogika több mint egy évtized múltán sem sokat változott. Legutóbb Csepelen szólítottak fel a cenzúra bevezetésére, miközben Miskolcon – valós érvek hiányában –  gőzerővel folyik a fideszes városvezetők lerománozása .

Kolozsvárott a román csendőrök védték meg a bocsánatkérő útra induló Mesterházyt

Kriza Ákos miskolci polgármester arról beszélt, hogy „megalázó és gusztustalan” az a módszer, ahogy a helyi szocialisták saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik. Kifejtette: a városvezetés sorozatosan kapja azt a vádat, hogy erdélyi származású magyarokat „hoznak helyzetbe Miskolcon, akiket egyébként a szocialisták következetesen románoknak neveznek”. Kriza szavai szerint a miskolci önkormányzatnál és a város cégeinél több ezer ember dolgozik becsülettel, és vannak közöttük határon túlról érkezett magyarok, akik évek óta itt élnek és dolgoznak. „Semmivel sincsenek többen, mint bármely másik nagyvárosban.” „Nem volt elég a 2004. december 5-i gyalázat, amit Ron Werberrel együtt eszeltek ki az egész magyar nemzet ellen, megint románoznak, mint annak idején?” – tette fel a kérdést, arra kérve a szocialistákat, hogy hagyják abba Miskolcon a magyarok listázását.

csepel.info

60 hozzászólás “Utcai gyűlöletkampányba kezd az MSZP? – 15-20 millióba kerülhet az akció” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Szerintem az embereknek elegük van a gyűlöletből, a gyűlöletet szítóakból. Aki ebbe már most bele megy, a cél előtt elfog fáradni táborával együtt. Méltó undorral fognak elfordulni mindazoktól, akik kiélezik ezt a “mocskos helyzetet.” Az emberek békességre, biztonságra vágynak, sajnos ebben, ezért vajmi keveset tesznek. SÜLT GALAMBRA VÁRVA!
    Végül csak az “ingatagok, az örökös elégedetlenek” fognak hajladozni oda, ahol a többet ígérik.

  2. nagyapó szerint:

    “Sokszínű az MSZP”, de minimum 2.
    A csepel. infón már jelen van. Itt a soknevű Ságvári et.
    Werber vezesd a harcot! „Indulj az útra és vissza se nézz!” Nincs elmúlt 8 év! “Hazudnak rendületlenül” (idióta Dr. grün t.t.! Nem Karinthy)
    Megy az ócsai gettózás, a rosszul élünk, a nem nő a nyugdíj, a zelveszik a zözvegyi nyugdíjat, stb.
    Mennyire igaz, hogy

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Teljesen felesleges pénzpocsékolás a gyűlöletkeltés a képen láthatók ellen!
    Ha csak az szavaz a a fityeszre, akinek tetszenek, az ellenzéknek nyert ügye van! ))) 😛 (((

  4. nagyapó szerint:

    A legrövidebb vicc: Dr. Grűn.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. CsepeliNo1 szerint:

    Na, ez a Fideszes kettős mérce! Amikor valaki visszalő a bal oldalról, és szembesíti Őket saját hazugságukkal, akkor GYŰLÖLKÖDIK! GRATULÁLOK! Ezt biztosan a Selmeczi Gabriella találta ki, csak Ő tud ilyen frappánsat kitalálni.

    Ha már itt tartunk, milyen volt a Fidesz Gyurcsány Bajnais plakátja? Emlékeztek? “Együtt tették tönkre az országot!”
    Ki is kezdte?
    Csak míg az a Fideszes plakát merő hazugság volt, az Mszp-é sajnos igaz!
    Ezt rajtatok Fideszesek, és Fideszhez közelállókon kívül mindenki tudja.

    És Nagyapó (és a többi Fideszes bérencnek)!
    Mi volt az elmúlt nyócévben? Kíváncsi lennék rá!
    De tuti, hogy amiket írni fogsz, azt Én mindet űberelni fogom a Te Fideszes gaztetteitekkel.
    Szóval, mi volt az elmúlt nyócévben?

  6. felix szerint:

    A Bajnai ellen folytatott kampányt minek neveznéd szemétláda.
    Azt sok hazugság amit a nemlétező program pontjairól mond a HÍRTÉVÉ az micsoda.
    Talán azt is más kezdte?

  7. Mari nénye szerint:

    Van itt lóvé!

  8. nagyapó szerint:

    CsepeliNo1 (alias Gyurika cenor) Gondolom a “visszalő a bal oldalról”, a gyurcsányi rendőrök szemkilövésére emlékeztet.
    Idézet: “Gyurcsány Bajnai együtt tették tönkre az országot!”. Sajnálatunkra beigazolódott. Fizetünk is érte.
    “Szóval, mi volt az elmúlt nyócévben?” Egyszerű a válasz, lopás, Csepelen még gyilkosság is. A maszopos lenyúlás. Tábornokok, Cusi, Hagyó, BKV, folytassam? Sok “jogszerű, de nem erkölcsös”, még a szoci erkölcs szerint sem, de fújhat a bőrgyár, a szocik röhögnek a markukba.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. felix szerint:

    Stemétláda!
    Mennyi volt a fidesz adóssága a választások előtt és mennyi most?
    A profi tolvaj az profi.

  10. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Jó lenne elvégezni a 8.-at. Mi az a Stemétláda?
    A Fidesznek volt adóssága, de a 2/3 alapján a legtöbb állami támogatást kapja. No de, mennyi a maszop adóssága és miből fizet, ha fizet? Most nehezebb lopni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nagyon hamar lezárnád az ügyet.
    A pártok állami apanázsa nem elég az adott évi kiadásaikra sem nem, hogy adósságot tudjanak törleszteni belőle.
    Az egyik kutya a másik eb.
    Kár mosdatni a szerecsent. /ez egy mondás és nem rasszizmus/

  12. robi szerint:

    nagyapó szerint:
    2013. január 20., vasárnap – 19:29 Idézet: “Gyurcsány Bajnai együtt tették tönkre az országot!”. Sajnálatunkra beigazolódott.

    Beigazolódott? Tán valamilyen bíróság állapította meg, vagy csak az uborkafára hirtelen felkapaszkodott helyi senkik? Szánalmasan sötét bérfirkász társaság.

  13. Gordon szerint:

    Agyalágyult maszoposok. Szégyelljétek magatokat!

  14. felix szerint:

    Gordon!
    Ez logikus! 🙂

  15. robi szerint:

    Gordon!
    Te nem szégyenled magad, hogy egy idomított figura vagy és – tények nélkül – másokat letolvajozol?
    2010-ben meg volt a lehetőség az előző ciklusban történtek kivizsgálására. Emlékszem: pl. Gyurcsány egy fél éven keresztül hallgatott, figyelte mi lesz?
    Rájött, hogy nincs meg a központi akarat a komoly felelősségre vonásra.

    Ezek után ostoba üres fecsegés, amit – külvárosi fotel forradalmárként – csináltok.

  16. Vége lesz a gyűlöletnek, majd ha egy szintre kerülnek nagyjaink a zemberek millióival! 😛

    http://sphotos-a.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/532019_530774823601427_114288093_n.jpg

  17. hajós szerint:

    Mi ebben a gyűlölködés? Teljesen normális, helyénvaló plakátok.
    A gyűlölködést a Fidesznek köszönhetjük Magyarországon.
    Maga a csepel.info is a gyűlölködés egyik legnagyobb szítója Csepelen. Az itteni fideszes bérkommentelők (nagyapó, Manitu, Bugi, Gordon) élenjárnak az mszp-ellenes gyűlölködésben. Igen kiváló teljesítményt tud felmutatni gyűlölködésben Németh Szilárd és Ábel Attila is.

  18. Canci szerint:

    Az MSZP azért gyűlöletkampányt folytat, mert higgadtan senki nem választaná őket saját magukon kívül.

  19. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Azt a csekélyke 15-20 millkót adják inkább Hegedűs Zsuzsának, Ő jobban el tudja költeni!
    A rezsicsökkentés ellenben mindenkinek jó. 84 % örül, a maradék tolvaj, dúsgazdag komcsi ellene van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Gordom szerint:

    “Egy elvont, és részleges tudással rendelkező elit kiépítése könnyű és banális feladat. Sokkal nehezebb, de annál értékesebb egy érett és művelt társadalom kialakítása.”

    John Ralston Saul

  21. felix szerint:

    Immáron Hülye szemétláda!
    Annyira betojt a FIDESZ egy egyesülettől, hogy méregdrága gyűlöletkampányt indított ellene.
    Miről van képetek beszélni?
    Dől a közpénz a “civil” alapítványokhoz a gyűlölet fenntartása érdekében.

  22. Gordon szerint:

    Az mszp már régen a hazudozás és a gyűlölet útjára lépett és úgy tűnik nem is akar letérni róla.
    Aztán majd 2023-ban bocsánatot kérnek azért, amit most csinálnak!?

  23. lolka szerint:

    Gordom szerint:
    2013. január 20., vasárnap – 21:16
    -Ki tudnád legalább, de minimum őt bővített mondatban fejteni a véleményed arról, hogy mi az:”elvont, és részleges tudással rendelkező elit”…
    -Egy másik szintén kb. őt mondatban ,hogy mi az:”…egy érett és művelt társadalom kialakítása.””…(előre is köszönöm, mert a tudásom kicsit hiányos)…

  24. Nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, avagy Sancho Panza! Amikor ír valamit, előbb ellenőriztesse Don Quijotével. Hátha értelmesebb lesz. Egy mondatban kevés csak az állítmány. Tárgy is kell.
    Hazudni, hazudni, Werber módra lehet, de valami kis tényt próbáljon előszedni, Kérdezze sógornőjét, hátha ad újabb tippet. A zözvegyi nyugdíjelvonás nem jött be.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. felix szerint:

    Immáron hülye szemétláda!
    Mikor írtál le egy értelmes mondatot?
    Mikor írtál tényt.
    Te vagy az összevissza és értelmetlen hszek bajnoka.
    Tudod azt kéne bebizonyítanod, hogy mást írtam mint amit a sógornőm mondott.
    Te ezt soha nem fogod megérteni mert kevés vagy hozzá-

  26. Vátesz szerint:

    Egy de lehet hogy két mszp-s aktivista verésre készül, nem tetszik nekik Vátesz szövege. Majd úgy intézem hogy mszp-s rendezvényen legyen, teljes nyilvánosság előtt, lehetőleg fotósok kereszttűzében. Kell már valami, ami ezt a ronwerberista csürhét megállítsa! Drága uraim, kárba fog veszni a pénzük! Ugyanez történt 2002-ben is, amikor az eszes parasztgyerek a gázár-kampányötletével megnyerte a második választási fordulót. Csókoltatom Szenteczky urat, Borka-Szász urat, továbbá az országos mszp-s és dk-s politikusokat valamint Ugró mókust és Felixet! “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” Mindenkinek azon az úton kell végigmennie, amit a Teremtő a számára kijelölt! Örökké éljen a magyar nemzet!

  27. ugró mókus szerint:

    Fasiszta söredék még a kezemet sem mocskolnám be veled.Ver téged rendesen a sors.

  28. költő szerint:

    Megérkezett CsepeliNo1, alias Horváth Gyula. Előmerészkedtünk? Csak nem hiányzik a magas hivatal, a meleg iroda, a busás jutalmak?

  29. felix szerint:

    Salakmagyar
    Amennyiben eszes paraszt gyerek vagy akkor tudod, hogy a szert nem verik, hanem lapátolják vagy a pöcéből merik esetleg az alommal együtt vasvillával hányják.
    A te utad a meddőhányóra vezet.
    A magyar nemzet meg békében fog élni, minden mesterkedésed ellenére

  30. felix szerint:

    Salakmagyar!
    Ezért külön fizetek neked, ha eltudod intézni, hogy MSZP-s rendezvényen mocskoljam be veled a kezem.
    Sőt külön prémiumot kapsz azért, ha meglátsz egy ilyen rendezvénye.
    Meg kéne tanulnod az olvasott szövegeket értelmezni.
    Eszes mélyparaszt gyerek. 🙂

  31. felix szerint:

    rendezvényen

  32. Varga Gábor Vilmos szerint:

    Miért csodálkozunk? Az MSZP génjeiben sem baloldali, hiszen a munkásbaloldaliságot hitelesen képviselt SZOCDEMEKET MA.. Megsemmisítették, mert útban álltak a totális diktatúrával működött RÁKOSI rezsimnek is. Azóta folytonosan kábítják, butítják a KISEMBEREKET, sajnos nem kis eredménnyel. A jelen MSZP őseihez hasonlóan KISZOLGÁLÓI ALATVALÓI feladatot lát el, megbízói részére. Semmi sem drága.Bankvilággal a hátuk mögött, mindenre képesek. Itt CSEPELEN azonban sok-sok nyitott szemű ember él. Nem hiszem azt hogy most meg kéne ijednie a GONDOLKODÓ EMBERNEK. Következetesen kell végig vinni azt amit az ÖNKORMÁNYZAT csinál. FÓRUMOKAT kell szervezni, s nyitott módon , értelemre ható propagandát kell folytatni. POZITÍV PROPAGANDÁT! hidat kell építeni, mert azok is nemzettársaink, akik a KOCSMA KOMANDÓK környezetében, most is könnyen megtéveszthetők. Értéket, modellt kell felmutatni. Ember, embernek kell hogy jelezzen: VIGYÁZZ FÉLRE VEZETNEK! VIGYÁZZ ADÓSSÁG CSAPDÁBA KERGETTEK!!!Propagandát kell folytatni a piacon, a rendelőben, az utcán, a kis és nagyobb csoportok között. Igazi reális, és nem kirekesztő, hanem meggyőző propagandát.

  33. Katka szerint:

    Most folyósítja a szaktárca a 2012-es területalapú támogatásokat, mintegy 140 milliárd forintot. Két lépcsőben együtt több mint 294 milliárd az éves keret, hektáronként 58 ezer forint jár.

    Így 16,5 milliós éves támogatást vehet fel például Kiss Árpád nádarató arra a 285 hektár szántóra, amit Kajászón szerzett földbérleti pályázaton. Mint a Blikk ősszel megírta: a nem is helybéli, hanem kápolnásnyéki vállalkozó Farkas Imre agrár-, majd fejlesztési minisztériumi államtitkárnak a szomszédja és ismerőse. A pályázatokon hoppon maradt kajászói gazdák tiltakozásul fel is szántották a Kissnek ítélt terület egy részét. Ezt amúgy egy gárdonyi gazda, Dörömbözi József műveli, aki pedig L. Simon László kulturális államtitkár szomszédja, és szintén nyert 66 hektár szántót Seregélyesen, amire 3,8 milliós éves támogatást kap.

    Jóval többre, csaknem 71 millióra jogosult 1223 hektárja okán a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja. 28,5 millióra Kanyok Attila, tiszaújvárosi fideszes képviselő 493 hektárja után. 6,6 millióra a 115 hektárt elnyert Nagy Péter, aki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökhelyettesének, Nagy Jánosnak az unokaöccse. De 14,6 millió forint üti a markát annak a műkörmösnek, Pásztorné Jánosi Katalinnak is, aki 246 hektár állami föld bérletére pályázott sikeresen. Róla akkor írtunk, amikor a tavaly januárban lemondott fideszes államtitkár, Ángyán József a nyáron nyilvánosságra hozta jelentését, miszerint strómanok és Fidesz-közeli vállalkozók is nyertek zsíros földbérleti megbízásokat Borsodban.

    A földalapú támogatásnak egyébként akár a fele zsebre tehető anélkül is, hogy különösebben törné magát az ember a barázdák közt. – Hektáronkénti 10 ezer forintos éves költséggel gyommentesen lehet tartani a földet, így a bérleti díj kifizetése után 20-30 ezer megmaradhat a támogatásból – mondta a Blikknek Gőgös Zoltán ellenzéki szakpolitikus, aki szerint ez még úgy is igaz, ha mással műveltetik meg a földet.

    A támogatás a termőföld minőségétől függetlenül 58 ezer forint, az államnak fizetendő bérlet viszont aranykorona-értéktől függ. – Egy gyöngébb minőségű földet megéri mindössze betárcsázni évente néhányszor, nagyobb a „haszonrés”. A zsíros kajászói földeket persze bolond lenne bárki is parlagon hagyni, Kiss Árpádét is folyamatosan művelik – tudtuk meg tegnap Böcsödiné Csányi Zsuzsannától, a novemberi incidens után megalakult kajászói gazdatanács képviselőjétől. A képviselő hozzáfűzte, a bíróságon feljelentést tettek, kérve a szerződések semmissé tételét. Épp a napokban hallgatták meg jogászukat az ügyben.

  34. lucifer szerint:

    Húgyagyú fideszesek amit itt irkáltok az talán nem gyűlöletbeszéd? Dehogynem! Inkább arról írjatok, milyen pert nyert az MSZP veletek szemben.

  35. CsepeliNo1 szerint:

    Nagyapó!

    Nem, Gyurcsány, és Bajnai tették tönkre az országot. Ők is! De benne van Orbán nyócévévvel, Horn, és Antal, és Medgyessy is! És Orbánnak NYÓCÉVE VAN ebből!
    Ja, a szemkilövésről. Megint mondom, sajnálom, hogy gumi töltények voltak…

    Jó. Akkor menjünk tovább!
    Azt írod: lopás! Mondj egy olyat, amit be is bizonyítottatok.
    És ha az Mszp lopott, akkor Ti mit tesztek a termőföldekkel? Hogyan loptátok el a magánnyugdíj befizetéseket? Tudod Te hol van a Hagyó-féle (ami még be sincsen bizonyítva) BKV a Ti Közgépetekhez képest? Fasorban sincs! EZEK a TÉNYEK!

    Úgyhogy Nagyapó, harmat gyenge vagy! Gordon, Te meg…

  36. bonifác szerint:

    Csépelitek a szalmát. Csepel numerájának biztosan sokba van a FIDESZ.Ész nélkül
    védelmez egy külföldi megbízásra(és saját zsebre) raboló maffiát, amely mellesleg hazát
    is árul.(és talpunk alól a földet.)Szemet hunytak milliók eladósodása felett, jótékony
    segítséget nyújtva a hazug és tolvaj bankoknak.Lenyúlták az uniós pénzek többségét,
    a BKV és a MÁV pénzeit.Egy kis rész csak Herr Numeró…

  37. CsepeliNo1 szerint:

    Jajj, most olvasom a költőt!

    Hihetetlen, hogy Manitu baromságai hogy terjednek egyik fórumozóról a másikra!
    Hogyan tudtok, egy ilyen korlátolt embernek hinni?! Ennyi hülyét egy pártban.

    BORZASZTÓ!

    De vigyázz költő. Ezzel perelni lehet, és vesztenél. Tanácsom neked, tartózkodjál a személyeskedésektől (ha tanultál volna jogot, tudnád). De nem perelek, nyugi, inkább röhögök! :-)))))

    Köszönöm, jutalmakról jut eszembe!
    Ha jól emlékszem a mostani vezetés, az előző vezetés jutalmain akadt ki. DE!
    Ha jól emlékszem akkor fejenként 1 milla körüli összeget kaptak.
    MOST 2012-ben, (ha jól tudom) a Csevak vezír kapott 5,8 milliót! (És nem is Csepeli!)
    Hogy is van ez?

  38. nagyapó szerint:

    CsepeliNo1! Leírok egy-két történetet. Volt egy szoci zseni, aki szegény kis(z)titkár volt. Bement egy bankba, felvett 400 milliót és vett egy gyárat. A 400 milkót a bankelnök anyós, “bankkonszolidáció” címén elsikálta. ELÉVÜLT.
    Ugyanez a szoci zseni vett a szoci kormánytól egy üdülőt, majd bérbe adta a szoci kormánynak. ELÉVÜLT.
    Egy másik szoci zseni szerződött libatartókkal, átvette a libákat, aztán kiürítette a céget, jót vigyorgott a parasztokon. ELÉVÜLT.
    Volt egy épület Moszkva központjában. Néhány szoci et. bagóért eladta. A kár ~ 10 milliárd. HÜLYÉNEK LENNI ÁLLAMPOLGÁRI JOG. Különösen, ha a tolvaj szoci.
    Csepelen. Olvassa a Vörös Csepelt.
    Folytassam?
    A NYÓCÉVEzés hajaz a nyockerre. Hasonlóan züllesztő volt. De ki kormányozta az országot? Az ellenzék? Orbánnak, vagy Gyurcsány(i)nak hívták a miniszterelnököt?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. Királyerdei szerint:

    Ezeknek a mocskos komcsiknak soha nem sikerült önállóan gondolkodniuk.
    A Párt gondolkodott helyettük.
    Most sem megy.Egy izraeli zsidót kellett (nem bagóért) beszerválni,aki majd
    kidolgozza a piszkos stratégiájukat.Majd a Ron Wéreb gondolkodik helyettük.
    Pedig amit (itt is) csinálnak,az már uszítás,és a törvényes kormány megdöntésére
    való felhívás.Amiért ők egykor akasztattak.Még zsidót is.(Gimes Miklós pl.)

  40. bonifác szerint:

    Bíróságunk bemutatta pártatlanságát: BKV-s némber a 60 millióval,(végkielégítés)utána
    300000 -ért újra munkába áll. Bírói ítélet: rendben. Hibbant ügyvéd leönti a Horthy szobrot
    -a bíró megdicséri érte. 2006 okt. 23: 114 ítéletből 110 -et másodfokon megsemmisítenek.
    Kedves Numerás Barátom! Bízva bízzál a magyar igazságszolgáltatásban….Mi is.

  41. tsepeli szerint:

    a mocskos kommunista nem változik, patkány volt, patkány lesz, lop, hazudik, gátlástalanul törtet, mellé még buta is mint a föld!

  42. felix szerint:

    Királyerdei.
    A fidesznek is izraeli és amerikai tanácsadói vannak.
    Erre mit lépsz nagyokos?

  43. felix szerint:

    tsepeli!
    Akkor te csúcs komcsi vagy.

  44. Mari nénye szerint:

    bonifác szerint:
    2013. január 21., hétfő – 19:06
    Csépelitek a szalmát. Csepel numerájának biztosan sokba van a FIDESZ.Ész nélkül
    védelmez egy külföldi megbízásra(és saját zsebre) raboló maffiát, amely mellesleg hazát
    is árul.(és talpunk alól a földet.)Szemet hunytak milliók eladósodása felett, jótékony
    segítséget nyújtva a hazug és tolvaj bankoknak.Lenyúlták az uniós pénzek többségét,
    a BKV és a MÁV pénzeit.Egy kis rész csak Herr Numeró…

    Azt a bizonyos rablást a barátaid és evtársaid régen megtették! A földet nem most vették ki a talpad alól!Az eladósodást meg hagyjuk,mert rohadtul elcsépelt ügy már!

  45. Mari nénye szerint:

    bonifác szerint:
    2013. január 21., hétfő – 20:47
    Bíróságunk bemutatta pártatlanságát: BKV-s némber a 60 millióval,(végkielégítés)utána
    300000 -ért újra munkába áll. Bírói ítélet: rendben. Hibbant ügyvéd leönti a Horthy szobrot
    -a bíró megdicséri érte. 2006 okt. 23: 114 ítéletből 110 -et másodfokon megsemmisítenek.
    Kedves Numerás Barátom! Bízva bízzál a magyar igazságszolgáltatásban….Mi is.

    Tudod te ,hogy miket írkálsz?!

  46. tsepeli szerint:

    még gyalázkodni sem tudnak ezek a buta kommunisták, ehhez is egy szar zsidót hoznak ide izraelből.

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

  47. ebihal szerint:

    tsepeli, nyugodtan menj a pitsába!

  48. Királyerdei szerint:

    Istenem, mióta vártam ezt a pillanatot.

    Hányszor reméltem, hogy ott álltok erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, zuglói és isten tudja még milyen nehéz sorsú magyarjaink előtt, és vezekeltek.

    Sőt arra vártam a leginkább, hogy abban a pillanatban majd megnyílik alattatok a föld, s aztán fintorogva mégis kivet magából.

    Csak azért, hogy megtudjátok, milyen trianoni magyarnak lenni.
    Mégsem történt meg.

    Kilenc évig kellett várnunk, míg végül megtettétek. Odajárultatok Markó Béla színe elé Kolozsváron, és ott vallottatok. Hogy természetesnek és jogosnak tartjátok az ellenetek tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hogy új alapokra helyezitek nemzetpolitikátokat.

    Az tetszett a legjobban, hogy azt is elismertétek, a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. Hogy 2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar–magyar kapcsolatoknak, és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársaitokat. Hogy ez olyan téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnétek kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettetek.

    Ti ezzel nem megsértettetek Attilám. Ti ezzel legyilkoltátok az ál­mainkat. Az ideált, hogy testvérek és egy nemzet vagyunk! És akkor most azzal jössz, hogy ti ezt mennyire nem is gondoltátok át?

    Mikor higgyünk nektek, ha 2004-ben ezt szajkóztátok heteken át: „Az MSZP nemzetpolitikája: Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! A kettős állampolgárság a határon túliak számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher.”

    Most, kilenc év után meritek azt mondani, hogy nem kellett volna!?
    Persze, hogy nem kellett volna!

    Tudjátok, van a bocsánatkérés, és van, ami azt megelőzi. Utólag már a bocsánatkérés is csak olyan, mint a csók a halottnak. Miközben megbocsátani lehet ugyan, sőt, kell is.

    Talán egyszer majd meg is fogjuk tenni, mert a bocsánat ugye, ahogy az igaz szeretet, feltétel nélküli.
    De amíg megbocsátunk, mégis elgondolkodunk szépen azon is, hogy ez nem véletlenül gyűlöletkarmesteretek legújabb húzása-e?

    Attilám, tedd a kezed szíved feltételezett helyére: nem hívott-e az elmúlt napokban Ron félre egy áporodott sarokba, és nem mondta-e azt, hogy eljött az ideje a köldöknézésnek? És te még el is hitted ennek
    a kérges lelkű heccmesternek, hogy most és éppen a te fejedre kell hamut szórni? Hát jól megúszta a Laci, az Ildikó, meg a Fletó is.

    Legyen, hogy te viszed el a balhét, de hülyének ne nézzétek a magyart! Hogy ti majd elmentek kincses Kolozsvárra, és az igazságos Mátyás szülővárosában – apropó, hallottatok már e dicső uralkodónkról, vagy igaz szocialistáknak ne emlegessek királyokat? – azt hazudjátok, megbántatok mindent, és ezután majd bármit is ellenkezőleg tesztek és gondoltok ezért az általatok lerongyosított nemzetért?

    Adná a Jóisten, hogy komolyan gondoljátok. Hogy végre komolyan felfogjátok, milyen gonosz játékot űztetek velünk éveken át. Hogy megérezzétek annak a gombócnak a keserűségét, amit úgy tuszkoltatok le a torkunkon 2004. december 5. estéjén, hogy közben fuldokoltunk a könnyeinktől, és nem bírtuk felfogni, hogy mi már a mieinknek sem kellünk.

    Tudod Attilám, tényleg bátor húzás volt. Ahhoz képest, hogy rosszabbul is végződhetett volna, simán kijöttetek a csávából. Köszönhetitek a kolozsvári román rendőröknek, akik megvédtek a feldühödött erdélyi magyaroktól. Azoktól, akik tudják, miként dobog egy magyar ember szíve.

    A meteorológusok ismét nagy havazásra figyelmeztetnek. Azt kellene most csinálni (mert ti úgyis belehúztok, és mindent megcsináltok), hogy beszereztek néhány tucat piros hólapátot, és szembementek a téllel.
    Annak talán lenne értelme, s vezeklésnek sem lenne utolsó.

    De nem kérünk sem a régi, sem az új nemzetpolitikátokból, sőt semmilyen agymenésetekből.
    Sokat ne reméljetek a kolozsvári húzástól.
    Szavazatszámban sem.

  49. Perspektíva? szerint:

    Ezeknek?

    Már régen, kár minden szóért!

    Majd ha egyszer bemennek mindannyian egy mindentől és mindenkitől elzárt lepra telepre, a leprások közé, s netán valaha megtisztulva jönnének ki. Akkor talán?!
    Emlékeztetőként: Júda Ben Hur

  50. Királyerdei szerint:

    Jogos békeszerződés a trianoni diktátum, a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz, különben se akarjanak beleszólni az ország belügyeibe – így látja a Gyurcsány a világot 2013-ban (is).

    A lakossági fórum

    A fórum nem indult zökkenőmentesen, egy idős ember, “igazi demokrata módjára” minden indok nélkül székét felemelve rátámadt a teljesen higgadtan és a rendezvény elején kiosztott házirendet betartó nemzteti radikálisokra. Gyurcsány azonban megint alkotott, jogos békeszerződésnek nevezte a trianoni diktátumot és kijelentette, hogy a határon túli nemzettestvéreinknek semmi köze a magyarsághoz, és ne is akarjanak beleszólni az ország belügyeibe.

  51. tsepeli szerint:

    igaza van gyurcsánynak, nemzettestvéreinek semmi köze a magyarsághoz, és ne is akarjanak beleszólni az ország belügyeibe.
    mert hogy gyurcsány nem a magyar nemzet tagja.
    a szar zsidó ronwerber nemzetéhez tartozik inkább.

  52. Perspektíva? szerint:

    Mit tegyen az ember, a történelem tanár, ha alapvető ismeretekkel sem rendelkezik valaki?
    1X1=?????????

  53. Perspektíva? szerint:

    Bizony Dr. Grűn tanár úrnak volna bőven feladata, de oly ritkán és nem folyamatában teszi dolgát! Pidig hát az Ő küldetése, ez lenne. Tanítani, okítani, mindhalálig, ahogy számos idős elkötelezett pedagógus ma is teszi. Nagyon, nagyon ráférne az emberekre, mert

    “aratni való sok van, de kevés az arató.”

  54. “Farkasházy Tivadar, alias Teddy egy nyilatkozatában azt találta mondani, hogy ő bizony szentté avatná Hoffmann Rózsát, mert egy televíziós műsorban egy órán belül ötször jelent meg neki. A nyilvánvalóan humoros mondat azonban a KDNP elnevezésű pótkocsis párt emberénél kivágta a biztosítékot. A mindkét nevében szentekre emlékeztető Lukács Tamás szerint Teddy e kijelentésével a vallásszabadságot két lábbal tiporta meg és nem volt tekintettel mások érzékenységére sem. “Amit tett, az önmagát minősíti, nem hiszem, hogy volna olyan bátor, hogy más világvallásokkal szemben ugyanezt megtenné” – hangsúlyozza Lukács, amivel nem is tudom mit akart mondani, esetleg zsidózni egyet? De mindegy is, hogy mi volt e gondolat üzenete, bízzuk Lukácsra, azt azonban szerényen megkérdezném a szentéletű embertől: hol volt ő és a pártja, amikor, ha jól tudom szegről-végről párttársa, Bayer Zsolt egy teljes népcsoportot megsértett? Ráadásul egyáltalán nem viccesen, nem a humor fegyverével. Hanem: valódi fegyverre utalva, […]”
    No comment! Érti aki érti! 😛
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=616106

  55. Szabadságharcos szerint:

    Ezeknek a retardált plakátkészítőknek üzenem innen, attól hogy ilyen nevetséges, infantilis reklámba kezdenek, ezzel még inkább hozzásegítik az értelmes oldalt, hogy még eltökéltebben a FIDESZ-re húzza be az X-et….ha ha ha….

    ismerem a magyar mentalitást, nekem nem kell bemutatni…..

    Olyan cumi lesz ezeknek a söpredékeknek 2014-ben a Választás. Amikor megint elvesztik a választást, reméljük akkor nem egy másik kémiai vegyianyagot előállító gyár szarát fogják megint ránk önteni, ami bejárta Európa híradóit, mert köztudott, hogy a vesztés miatt csinálták ezt.

    Matematikázzunk!
    GYILKOSOK = lop+csal+megaláz+hülyének néz mínusz a mondanivalójukból gyököt vonni és szorozva a teljes csődbe való vezetéssel az annyi mint MSZP-SZDSZ-MDF-LMP

    Mivel ország ha lassan is, de idővel beáll a sorba, a változás ha lassan is, de majd jön, így ebből is az jön ki, hogy Orbán Viktor megnyeri a 2014-es választást a Fidesz-szel, yeahhhhhhhhhhhhhhhh 😛 😀 🙂 :* mivel a 14 egy roppant szerencsés szám 🙂

  56. Szabadságharcos szerint:

    Húúú mennyi mocskolódó…..

    Egy nyugodt kiegyensúlyozott Ember a Földön nem tud így gyűlölködni, mint itt egyesek!

    Kiváncsi lennék saját pofával ki vállalná a mocskolódását, ugye? Mert az már égő, mi?

    Annyit bántjátok az izraeli állampolgárokat. Szemtől szembe melyik mocskolódó bunkó magyar merné az arcába mondani amiket ide leír? Ugye senki sem? Mert féltek tőlük, mint a tűztől, és mindenhez ragaszkodtok, amit pedig pont nekik köszönhettek!
    Engem soha nem érdekelt milyen bőrszínű, vagy milyen vallású embertől kapom a napi kenyeret, de eddig többet kaptam Tőlük, mint a saját fajtámtól……aki csak elárulni tud, és összefogásra csak kevesen képesek egy célért, mint ahogy ők azt évszázadok óta teszik!
    És Ti vagytok a nagy magyarok, mi? Hát ilyenekre nincs szüksége sem az országnak, sem Európának. Inkább el kéne menni Tel-Avivba megnézni őket, megismerni, csakúgy mint a Határontúliakat! Aztán leesne az állatok, hogy isten barmai pont ti vagytok,akik mocskolódtok.

    Akinek meg nem inge ne vegye magára….

  57. CsepeliNo1 szerint:

    Úgy sajnálom, hogy ki kell hagynom egy két napot az írásaim között. Mindig eltolódik a Ti sínre tevésetek!

    Drága Nagyapó!
    CsepeliNo1! Leírok egy-két történetet. Volt egy szoci zseni, aki szegény kis(z)titkár volt. – Amikor leírod nekem, akkor Orbánra, Kövérre, vagy kire gondolsz, mint Kisz titkár?
    A lopásokra nem térek ki, mert amit most Ti szétloptok, az sehol nincsen ha az összes eddigi kormányok összes ügyeit egybevesszük.
    Ebben még látok értelmet: A NYÓCÉVEzés hajaz a nyockerre. Hasonlóan züllesztő volt. De ki kormányozta az országot? Az ellenzék? Orbánnak, vagy Gyurcsány(i)nak hívták a miniszterelnököt?
    Ki kormányzott? Gyurcsány természetesen. És ki gátolta, Orbán. Hogyan? Úgy, hogy tüntettetett a Parlament előtt, égett, és felrobbant (Horn kormány idején) fél Budapest! Kivel (miniszterelnök) egyezett meg az ország érdekében Orbán? Senkivel. Mióta van a politikában? 23 éve! Gyzrcsány mióta van? 2002 óta!

    Mari nénye!
    Nem védelmezek egy rabló bandát, csak mutassatok bizonyítékot!

Itt lehet hozzászólni !