Se hordó, se hosszú fizetőparkolás

Népszabadság

Fizető parkoló

Levették a napirendről a Szónokok Hordója előterjesztést, ahogy a parkolási rendelet módosítását is. Vagyis nem tárgyalnak a több kerület által kért fizetőövezet-bővítésről és a VI. kerület által szorgalmazott, este 11-ig tartó díjfizetésről sem az Operaház térségében.

A szocialisták reggeli frakcióülése miatt csaknem egyórás késéssel kezdte meg munkáját csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Demszky Gábor és Csomós Miklós Fidesz frakcióvezető-helyettes is nehezményezte ezt az immár rendszeressé vált gyakorlatot. A főpolgármester kérte, hogy a jövőben ne tartsanak frakció-, illetve bizottsági ülést a közgyűléssel párhuzamosan. Közölte: a munka meggyorsítása érdekében, hogy lerövidítsék az ebédszünetet, az ülésterem melletti helyiségben ebédet biztosítanak a képviselőknek. Az MTI információi szerint az MSZP-frakció ülésén Hagyó Miklós szorgalmazására egyetértettek abban, hogy a főpolgármester által fontosnak tartott előterjesztéseket támogatják.

A napirendről folytatott vitában, helyszíni előterjesztésként, felvették a megvitatandó témák közé a Kossuth téri mélygarázs 6 milliárd forintos közbeszerzési eljárásával foglalkozó, és egy közel 6 milliárd forint körüli Bécsi úti ingatlaneladásról szóló javaslatot.

Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) indítványára a szocialisták és a fideszesek szavazataival levették a napirendről a Szónokok Hordója előterjesztést. Bojár Iván (SZDSZ) nehezményezte, hogy már másodszor veszik le javaslatát a szocialisták. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető “a városban elszabaduló jelenségekkel” indokolta, hogy miért támogatják az MSZP javaslatát. Csaknem egyhangúlag levették a közgyűlés napirendjéről a parkolási rendelet módosítását. Így nem tárgyalnak a több kerület által kért fizetőövezet-bővítésről és a VI. kerület által szorgalmazott, este 11-ig tartó díjfizetésről sem az Operaház térségében.

Szavazategyezőség miatt nem vette napirendre a közgyűlés Riz Levente (Fidesz) azon felvetését, hogy tárgyaljanak a főváros 2010-ig tervezett 300 kilométer útfelújítási programjáról, amit értesülései szerint a felére csökkentett a városvezetés. Demszky Gábor a nem szervezeti szabályzatszerű felvetésre, úgymond udvariassági választ adva, elmondta, hogy forráshiánya van a programnak, szükség van plusz állami támogatásra. Jelezte, hogy az októberi közgyűlésre beterjesztik a program módosítási javaslatát.

Gy. Németh Erzsébet a napirendi vitában felrótta Riz Leventének, aki a XVII. kerület polgármestere is, hogy a városrészben jogszerűtlenül, a főváros hozzájárulása nélkül kívánnak a hét végén felavatni egy Wass Albert-szobrot.

Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető a napirend megszavazása előtt szünetet kért, ugyanis aggódott amiatt, hogy egyetlen MDF-es képviselő sem jelent meg az ülésen. A szünetet követően mindhárom MDF-es elfoglalta helyét. Még a napirendi vitában Tartós István javaslatára a közgyűlés egyperces felállással emlékezett a napokban elhunyt Illovszky Rudolf futball mesteredzőre.

A közgyűlésben egyébként csütörtökön Hunvald György (MSZP) távolléte miatt, az MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzék képviselői egyforma számban vannak jelen. Emiatt minden döntés csak úgy születhet meg, ha legalább egy ellenzéki megszavazza azt.

Forrás: Népszabadság

Egy hozzászólás “Se hordó, se hosszú fizetőparkolás” bejegyzésre

  1. csollány szerint:

    Csepelnek nincs szerencséje a fizető parkolással. Jól emlékszünk rá, amikor a Szent Imre teret körbe rakták parkoló órákkal, de rövid időn belül egy éjszaka kitekerték a helyükről valamennyit.
    Aztán emlékezhetünk a csepeli strand előtti pénzbehajtási kísérletre is, ami tiszavirág életűre sikeredett. Most újabb ötlet hótt hamvába.
    Sajnos, úgy néz ki, ha a kerületi önkormányzatnak megint lőttek a könnyű pénzkeresetnek. A veszteségek csökkentéséhez valamit tenni is illenék.

Itt lehet hozzászólni !