Métereken át vonszolta autójával az idős asszonyt

Hír TV

rendőrség

Autójából kihajolva próbálta kitépni egy idős nő kezéből a táskát, majd métereken keresztül vonszolta áldozatát egy férfi Csepelen – tudta meg a HavariaPress.

Hétfőn délután történt a XXI. kerületi Körtefa utcában a rablás, melynek elkövetőjét szerdán már el is fogta a rendőrség. A 31 éves gyanúsított autójával közelítette meg járdán sétáló áldozatát, majd kihajolva az ablakon, elkapta annak táskáját. Mivel a 62 éves nő nem engedte el retiküljét, az autó métereken át vonszolta az utcán. A támadó végül megszerezte a táskát, s elhajtott. Az ügyben a XXI. kerületi rendőrkapitányság indított nyomozást, minek eredményeként két nap alatt azonosították, s elfogták a tettest.

6 hozzászólás “Métereken át vonszolta autójával az idős asszonyt” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Szép volt fiuk.

  2. miska72 szerint:

    Nem az elkövetőkre értettem!!!

  3. Öreg halász szerint:

    Nemrég a gyárnál is volt egy hasonló eset, ha jól emlékszem.

  4. munkásököl szerint:

    Gondolom piros, körlámpás Zsiguli lehetett a kocsi… az elkövető meg egy skandináv külsejű egyetemista…

  5. rozoli szerint:

    koszonjuk ferencvaros polgarmestere!!

  6. […] személygépkocsival a gyalogosan haladó személyek mellé ment és a gépkocsi ablakán kinyúlva a kezükben vagy a vállukon lévő táskát nagy erővel kitépte, majd a helyszínről elhajtott. A nyomozás során a megállapították, hogy a […]

Itt lehet hozzászólni !