Művészektől, művészetről a Csepel Galériában

Csepel.hu

A Csepeli Művészeti Hét második rendkívüli művészettörténeti órájára került sor november 29-én 10 órától, a Csepel Galériában. A padokban a Jedlik Ányos Gimnázium 12.a osztályának tanulói ültek, a katedrán pedig a kerület két megbecsült művésze, Pálffy Katalin szobrászművész és Málik Irén textilművész okították a fiatalokat.

Az iskolai keretekhez igazított, 45 perces előadáson mindkét művész izgalmas részleteket árult el az alkotás folyamatáról, műhelytitkairól. „Jól éreztem magam az előadás közben, nem gondolom, hogy a fiatalokat nehezebb lekötni, mint az idősebbeket.” – mondta el Málik Irén, aki hozzátette: „Az üzenet az volt: szeressétek a textilt.” A Ferenczy Noémi-díjas textilművész előadását történeti korok és jellemző vonásaik bemutatása köré építette fel. A végzősök a szövetek, kárpitok jellegzetességei mellett érdekes információkat hallhattak a textilművészet fejlődéséről is.

Személyes élményeit is megosztotta a hallgatósággal Pálffy Katalin, aki a művészettörténeti előadás után kiemelte: elégedett a fiatalokkal. „Büszke vagyok a Jedlik Ányos Gimnáziumra, az én fiam is ott érettségizett és ezek a gyerekek is nagyon jól teljesítettek ma. Érdeklődőek, érzékenyek, pozitívan viszonyulnak a művészet kérdéséhez.” Az óra céljával kapcsolatban Csepel díszpolgára elmondta: „Az volt a cél, hogy a fiatalok megértsék azt, amit Irén barátnőmmel 40 éve képviselünk. Ő a klasszikus textilművészetnek, én a klasszikus szobrászatnak vagyok a híve és a művelője. Azt gondolom, a fiatalok ilyen módon, közvetlen közelről, elsőkézből tudják a leginkább megközelíteni ezt a fajta művészetet.” Az oldott légkörű óra után a végzősök kérdéseket tettek fel az előadóknak. A résztvevők leginkább a kivitelezési technikák és az ősi alkotói módszerek iránt érdeklődtek. „Szerintem izgalmas előadás volt. A legjobban a szövési technikák bemutatása tetszett, főleg az a rész, amikor a művész arról beszélt, hogy az ókori Egyiptomban olyan szövetek készültek, amelyeket a mai technikákkal sem tudnánk előállítani.” – mesélte Fazekas Zsolt, a november 26-án átadott Tisztelet Csepelnek című tárlat megtekintése közben. A kiállítással kapcsolatban hozzátette: nem tartja magát „művészléleknek”, de talált olyan alkotást, amit akár a szobája falán is szívesen látna. Hasznosnak találta az iskolán kívüli foglalkozást Bencze Beatrix is: „Kedvelem a képzőművészetet, tetszett az előadás és a kiállítás is. Szeretem a galériákat, kellemes itt lenni és jó, hogy nem csak az iskola falai között hallhatunk a művészettörténetről.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !