Hangszervarázs az Egressyben

Csepel.hu

November 29-én délelőtt az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában, Madarász Iván Erkel-díjas zeneszerző szólisták segítségével három hangszert mutatott be.

Ezek közül kettőt még azok is ismerhetnek, akik nem járják sűrűn a koncerttermeket, hiszen a zongorával és a hegedűvel sokszor találkozunk a rádiós és televíziós műsorokban.

Ebben Ujfalusi Ivett, a Vienna Konservatorium harmadéves hallgatója segített a zenetanárnak, aki amellett, hogy megszólaltatta a hangszerét, el is magyarázta annak felépítését. Még Madarász Iván is elismerte, hogy bár írt fagottra zenedarabot, mégsem tudná azt összeszerelni

Ujfalusi Ivettől azt is megtudtuk, hogy több olyan csőből kell összerakni, amelyek jávorfából vannak és csak a fúváshoz használt cső van fémből. A megszólaltatásához még ez is kevés, hiszen kell hozzá egy nádnyelv is. Az sem mindegy hogy mely országban készítik és fontos az időpont is, hiszen az újakat több billentyűvel látják el, ami megkönnyíti annak megfújását. A skálán lefele zárt a hangterjedelme, ennek ellenére egy hajókürt hangja és egy medve brummogása is felismerhető volt.

A bemutatót végig figyelemmel kísérő gyerekeknek legjobban a hozzájuk írt Kis pingvin című zenedarab tetszett.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Hangszervarázs az Egressyben” bejegyzésre

  1. Perspektíva? szerint:

    Érdekes, hogy a hölgyek általában a húrokon játszanak, hegedülnek, de a fúvós hangszereken is szeretnek játszani. Pedig ez utóbbihoz tüdőre és légzéstechnikára is szükség van.

  2. Waller szerint:

    “…sokszor találkozunk a rádiós és televíziós műsorokban.

    Ebben Ujfalusi Ivett, a Vienna Konservatorium harmadéves hallgatója segített a zenetanárnak…”

    MIBEN??? Hol itt az összefüggés, hisz előtte a hegedűről és zongoráról volt szó, Ivett pedig fagotton játszik?!?!?!?

  3. Dr. grün szerint:

    Tehát akkor a hölgy kezében lévő eszköz nem egy RPG?! 😛

  4. Smile szerint:

    @Dr. grün hát nem éppen az van nála 🙂

  5. Jeniszej szerint:

    Nem túlzottan nagy szerszám ez egy nőnek? 😉

  6. Smile szerint:

    hát köszi 😀

Itt lehet hozzászólni !