Kisvakond kiállítás nyílt a Nagy Imre ÁMK-ban

Csepel.hu

Nagy érdeklődés kíséri a november 24-én nyílt A vakond nadrágja címet viselő Kisvakond kiállítást a Nagy Imre ÁMK épületében. A népszerű mesefigurát ez idáig naponta mintegy 300 látogató kereste fel – tudtuk meg Hollné Farkas Enikő művelődésszervezőtől, aki nemcsak a kiállítás létrejöttének frontembere, hanem minden nap személyesen vezeti körbe a gyerekeket és a felnőtteket a játékok között.

A Cseh Centrummal, a Kisvakond Játék Kft.-vel és a Móra Könyvkiadóval közösen létrehozott rendezvényen a tavaly elhunyt Kisvakond szülőatyjának, Zdenek Milernek negyven rajzolt illusztrációja látható. Az üvegvitrinben kiállított kisebb plüssfigurák legrégebbi darabja 1985-ből való, némelyikük meg is vásárolható. A kisvakond mesebirodalmából olyan tárgyak és játékok köszönnek vissza ránk, mint a füzet, buborékfújó, díszpárna, kártya, színes ceruza, uzsonnás doboz, tányérok. Találkozhatunk azonban a kereskedelmi forgalomban már nem kapható mesekönyvekkel, régi mesefilmeket nézhetünk a tévében, és ha kedvünk tartja, akár emlékbe hazavihetjük a kisvakonddal készült fotónkat

A közművelődési csoport dolgozói erre az alkalomra mágneses táblát készítettek, amelyen segédeszközökkel kirakható a tréfás mesetörténet. Ezen kívül a szervezők mesezuggal, játékkuckóval és alkotóműhellyel várják az érdeklődőket. A kiállítás december 2-ig ingyenesen látogatható hétköznapokon 9.00 -17.00, hétvégén 10.00 – 16.00 óra között (Simon Bolivár sétány 4-8).

Forrás: csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !