Egy tűzoltóautó elég egy lakótelepre?

Index, Csepel.info

A csepeli tűzoltók 42 méter magasra emelkedő, 10 emeletes épületek tetejét is elérő emelőkosara és más új berendezések is az átszervezés után lettek használhatók

A tűzoltóság áprilisi átszervezése óta Csepelen és a belvárosban is csak egy tűzoltóautó áll készenlétben: ha ez bevetésen van, és akkor történik valami, máshonnan kell riasztani járművet. Ez történt október 12-én, amikor a csepeli tűzoltólaktanya közelében lévő szén-monoxid-mérgezéshez Pesterzsébetről indultak a tűzoltók. A katasztrófavédelem szerint az esethez így is 9 perc alatt kiértek, és az átszervezés nem veszélyezteti a mentést. A tíz emelőkosaras autóból öt hónapok óta szervizben van, a katasztrófavédelem doktorszolgálata pedig ma már csak este 7-ig működik.

Október 12-én reggel 8-kor riasztást kaptak a csepeli tűzoltók, hogy tűz van a Tas utcában. Mint kiderült, nem volt nagy baj, csak egy kb. 3 négyzetméteres területen égett a szemét. A helyszínre egy tűzoltóautó vonult ki a csepeli tűzoltólaktanyából. Körülbelül negyed óra múlva azonban újabb riasztás érkezett. A csepeli laktanyától négy utcányira szén-monoxid mérgezés történt.

Az ember túlélési esélye ilyenkor attól függ, milyen gyorsan tudják kihozni az épületből, de a mentős nem kötelezhető arra, hogy bemenjen, főleg légzőmaszk nélkül. Ilyenkor a tűzoltók feladata mérni a szén-monoxid-koncentrációt, légzőkészülékben behatolni az épületbe, és minél gyorsabban kihozni a sérültet, majd megszüntetni a gázszivárgást, és kiszellőztetni az épületet.

Pesterzsébetről Csepelre

A csepeli laktanyában azonban nem volt másik tűzoltóautó. A Bajcsy-Zsilinszky utcai házhoz így a jóval távolabbi, XX. kerületi laktanyából tudtak elindulni a tűzoltók. Amikorra a helyszínre értek, beavatkozásra már nem volt szükség: a lakást addigra kiszellőztették, és szén-monoxid szintet sem tudtak már mérni. A csepeli házból két idős ember holttestét hozták ki. Egy ötéves kisfiút kórházba szállítottak, egy férfit pedig a helyszínen láttak el a mentők.

Ez két rutin bevetés volt egy péntek reggelen, de egy az Index szerkesztőségéhez érkezett levél szerint a történtek azt mutatják, hogy a tűzoltóság április 1-jén végrehajtott átszervezése problémákat okozhat a mentésben. Április elsejétől központosították és államosították a tűzoltóságot: az önkormányzati tűzoltóságok is állami irányítás alá kerültek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságábnak égisze alatt. Az átalakítás elbocsátásokkal, racionalizálással járt. Több laktanyában például a korábbi kettő helyett csak egy tűzoltóautó maradt, a többi járművet a jobb lefedettség érdekében például a fővárosból az agglomerációba helyezték át. Így ma a csepeli lakótelepre vagy éppen a belvárosra (V-VI-VII. kerület) egyetlen tűzoltóautó jut, ha éppen nincs bevetésen. Nagyobb tűz esetén máshonnan kell jelentősebb erőket mozgósítani.

Gyorsan átterjed a tűz a többi autóra

Az Index és a Totalcar is foglalkozott egy október 7-i esettel, amikor a XIII. kerületi Alig utcában kigyulladt egy autó. Korábban az ilyen esetekhez eleve két tűzoltóautó indult el, hogy ha az egyik lerobban vagy karambolozik, mindenképpen odaérjen a másik. Most azonban csak egy jármű szállt ki a helyszínre a Gerlóczy utcai Belvárosi Tűzőrségtől, holott egy belvárosi autótűznél feltételezhető, hogy a lángok a közelben parkoló többi autóra vagy a házakra is átterjednek. Ez a tétel igazolódott is az Alig utcában. Amikorra a tűzoltók kiértek, már lángra gyulladtak a szomszédos autók is, így a tűzoltóknak a helyszínről kellett erősítést kérniük a józsefvárosi tűzoltólaktanyából, ahonnan kb. 10 perc alatt érti ki a másik fecskendő. Végül összesen hat autó égett ki.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) megerősítették, hogy a fent leírt esetek így történtek, de határozottan visszautasították, hogy működési problémák lennének a testületnél. Az FKI szerint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél egy nyugdíjas tűzoltótól származhat, akivel szemben jelenleg jogi eljárások vannak folyamatban becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt.

Az október 12-i csepeli szén-monoxid mérgezéshez például a riasztásról számított 6 percen belül kiértek a tűzoltók, ami európai szinten és Magyarország más területeihez viszonyítva kiváló teljesítmény, hangsúlyozta válaszában az FKI. A katasztrófavédelem szerint a szakmai tapasztalatok igazolják, hogy egy égő autó oltásához elegendő egy tűzoltóautó, vagy ahogy ők mondják, egy gépjárműfecskendő. Az FKI szerint a XIII. kerületbe kiérkező tűzoltásvezető aztán helyesen döntött, amikor további tűzoltóerők riasztását kérte.

Különböző okokból szervizben tartózkodnak

A tűzoltóságot más problémák is terhelik. A magas házak miatt a fővárosban legalább tíz emelőkosaras, magasból mentő járműre lenne szükség, de csak öt működőképes. A többi ilyen jármű „különböző okokból szervizben tartózkodik”, írta kérdésünkre a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az is igaz, hogy hónapok óta javítatlanul áll Budapest két darab 53 méteres emelőkosaras autója. Az FKI közlése szerint a két nagy értékű külföldi jármű esetében „a javítás ideje nagy mértékben függ a gyártó által biztosított javítási kapacitástól, illetve alkatrészellátástól”. A katasztrófavédelem szerint mindennapos gyakorlat, hogy a készenléti állományból néhány járművet javítás miatt ki kell vonni, de ez nem veszélyezteti a készenléti feladatok ellátását.

A tűzoltóság átalakításával ugyanakkor megváltozott a járművek szervizelésének rendszere is. Míg korábban a javításokat a tűzoltólaktanyákban végezték, ezeket a karbantartó részlegeket az államosítással megszüntették. A szervizelést így most már országosan a BM Heros Zrt. végzi. Ahogy egy tűzoltó fogalmazott: „Ezzel egy égőcsere is sokkal bonyolultabbá vált”. A Heros vagy maga végzi a javításokat, vagy az ország egyes pontjain szervizekkel köt megállapodást a tűzoltóautók karbantartására. Ezek a szervizek azonban még nincsenek mindig a helyzet magaslatán. „Előfordult, hogy a tűzoltóknak kellett megmutatni a szerelőknek, hogy hogyan kell lebillenteni egy jármű vezetőfülkéjét” – mondta az Indexnek egy tűzoltó.

A doktorok csak este 7-ig szolgálnak

Augusztus végén a Batthyány téri metrómegállóban nagyszabású terrorelhárítási gyakorlatot tartottak . A szimuláció után elhangzott, hogy a „sérülteket” a tűzoltóság doktorszolgálata vizsgálta meg és szelektálta. A doktorszolgálatnál, hivatalos nevén a Készenléti Egészségügyi Szolgálatnál olyan speciálisan képzett orvosok és ápolók dolgoznak, akiket egy-egy bevetésen is lehet használni – például kötélen engedik le őket aknába esett sérültek állapotának stabilizálására.

A nagy csinnadrattával beharangozott és rendkívül sikeresnek minősített terrorelhárítási gyakorlaton valóban ott volt a doktorszolgálat, de ha ma tényleg történne valamilyen különleges esemény a metróban az esti órákban, ők nem lennének ott. Az ok egyszerű: a szolgálat esti munkáját nem tudják kifizetni, így csak este 7-ig ügyelnek.

A Készenléti Egészségügyi Szolgálat működtetése nem előírás a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság számára, de a korábbi évek tapasztalatai alapján szakmailag indokoltnak tartottuk a KESZ további működtetését, írta erre az FKI. A doktorszolgálatot így az Országos Mentőszolgálattal közösen külső támogatásból finanszírozzák. Mivel a korábbi évek statisztikái szerint a beavatkozások mintegy 80 százaléka a 7-19 óra közötti időszakra esik, a szolgálat működtetése így oldható meg költséghatékonyan, olvasható az FKI válaszában. A KESZ így minden nap 7-19 óráig van készenlétben, az idei évben 406 vonulást teljesített.

Az államosított tűzoltóság

Április elsejétől állami irányítás alá kerültek a tűzoltóságok. Megszüntették azt a 16 tűzoltó-parancsnokságot, amelynek korábban nem volt vonulós egysége. 2014 végéig 65 katasztrófavédelmi kirendeltség jön létre, amelynek alárendeltségében 104 hivatásos tűzoltó-parancsnokság, 65 katasztrófavédelmi őrs és 46 katasztrófavédelmi iroda működik majd.

Az átszervezés jelentősen érintette a fővárosi tűzoltóságot. Budapesten több helyen csökkentették a készenléti járművek számát, és ezek egy részét a kijelölt 19 Budapest környéki településre irányították át, ahol az elmúlt évtizedben új lakóövezetek alakultak. Az erők szétosztásával és a kapacitások hatékonyabb kihasználásával az a cél, hogy csökkentsék a tűzoltók vonulási idejét. A tűzjelzés és a beavatkozás megkezdése közötti jelenlegi, országosan 25 perces időtartamot 10-15 percre akarják csökkenteni.

Forrás: Index

12 hozzászólás “Egy tűzoltóautó elég egy lakótelepre?” bejegyzésre

  1. nem aranyhal szerint:

    Igen elég, amennyiben mindenki betartja azt a szabályt, hogy amennyiben történt egy baleset, tűzeset vagy egyéb dolog amihez tűzoltókocsi kellene akkor nem okoz másikat a kerületen belül.

  2. Bugi szerint:

    Aranyhal,.olvasd el a cikket. Kiderülhet, hogy akár elég lehet, sőt elég is volt. Amúgy elég visszás, hogy a cikkíró csak negatívumokról ír. Ugyanígy arról is írhatott volna, hogy jaj de jó, most már nem kell meghalni, ha tízemeletes gyullad ki. Mert a létrával meg ez is igaz.

  3. Schneider Ádám szerint:

    téves a cikk címe. nem egy LAKÓTELEPRE, hanem egy (nehezen megközelíthető) kerületre.
    nagyon nem mindegy.

  4. Vica szerint:

    Csepel lakossága – ha jók az infóim – 76.625 fő. A kerületet a Duna öleli körül, s mindössze három hídon át közelíthető meg. Szóval ez nem egy átlagos kerület, melyet bárhonnan meg lehet közelíteni. Azért ez a spórolás enyhén szólva felelőtlenség. OK. Csepel nem egy II. vagy egy XII. kerület, itt bizonyára kevésbé értékes életek veszhetnek oda némelyek szerint…. Azért, kedves uraim, mi is emberek vagyunk, s számunkra a mi szüleink, társunk, gyerekeink épp annyira fontosak, mint mások számára a saját szeretteik. Szóval nem ártana figyelni a következők miatt is: A dugók gyakoriak, előfordulhat, hogy hídon át közlekedve akár 1/2 órába is beletelhet, hogy az ember beérjen a városközpontig. A tűzoltókat pedig nem csupán tűzoltáshoz, hanem balesetekhez is hívni szokták segítségül.

  5. Schneider Ádám szerint:

    a három az négy híd. de így se elég.

  6. nemahaverod szerint:

    ….néztem a létrát…hát , nem tom kimernék e rá állni a 10.-en…., bár ha a tűzhalál lenne a másik alternatíva, biztos.

  7. csöves szerint:

    A legfőbb érték az EMBERÉLET. valahol

  8. robi szerint:

    T. nemhaverod!
    Nem is neked kell, hanem a 60 feletti tűzoltóknak.

  9. Té-Gé szerint:

    csöves,nem a spóroló-megszorító oldalon. 🙁

  10. Té-Gé szerint:

    Ádám, a teljesség igényével nem négy, hanem hat. 🙂

  11. Schneider Ádám szerint:

    melyik Csepel KERÜLET hat hídja?
    Kvassay híd, Gubacsi híd, Deák Ferenc híd, M0 soroksári híd.
    hol a többi kettő CSEPELI híd?

  12. J szerint:

    Gondolom a Szigethalmi és Ráckevei átkelőt is beleszámolták!:)

Itt lehet hozzászólni !