70 éves álom vált valóra a Jézus Szíve Templomban

Csepel.hu

November 18-án, 16.30-kor felszentelték a Jézus Szíve Templom új, adományokból megvásárolt, 23 regiszteres orgonáját. Az orgonaszentelésen, valamint az azt követő szentmisén és hangversenyen Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Morovik Attila alpolgármester és Ábel Attila alpolgármester képviselték Csepel Önkormányzatát.

A misét bemutató atyák és a ministránsok bevonulását egy, az összmagyarságot jelképező kereszt tette még különlegesebbé. A kereszt egy hétig lesz kerületünkben, majd a Március 15. téren található Nagyboldogasszony Főplébánia veszi át. „Örömünnepre jöttünk össze.” – kezdte üdvözletéta szentmisét celebráló Harangozó Imre. A Szent Imre téri Kisboldogasszonytemplom plébánosa hozzátette: különleges öröm számára, hogy éppen ezt az orgonát szentelheti fel, hiszen középiskolásként négy éven keresztül látta, hallotta az eredeti hangszert a Piarista Gimnáziumban. Csepel aranymisés prépostja kiemelte: Isten dicséretét még szebbé, az emberi hangot még magasztosabbá tudja tenni az orgona, amelyre az egyházközség 70 éve vár.

A szentmisén szokatlan idézettel, egy LGT dal részletével kezdte prédikációját a Jézus Szíve Templom plébánosa, Kispál György: „És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk.” A plébános elmondta: „70 éves álom valósul meg a Béke téri kistemplomban.” A Jézus Szíve Templomot 1933-ban emelték a hívek, majd közadakozással lehetővé tették egy új orgona építését. A hangszer 1944-ben, a II. világháború alattegy vasútállomáson elpusztult, még mielőtt Csepelre érhetett volna. Sokáig egy kisebb méretű, elektromos orgonával kísérték a hívek énekét, amely 2008-ban tönkre ment, ekkor született meg az adománygyűjtő hangversenyek ötlete. Szentbeszédében a plébános kiemelte az emberi összefogás erejét, hangsúlyozta: az egyházközség tagjai saját erejükből, kitartó munkával érték el céljukat, így tudták megvásárolni és átépíteni az egykor a Piarista Gimnáziumban álló hangszert. „A világháború sebei ma gyógyultak be.” – zárta ünnepi szavait Kispál György atya.

A szentmise keretében sor került a plébánia kórusának megszentelésére is: az énekkar Werner Alajos ifjúsági lelkipásztor, zenepedagógus nevét vette fel. Az énekkar az orgonaavató szentmisén is közreműködött, majd a kórusszentelést követően az Égi szűz virág című éneket adták elő. A szentmise után Kispál György köszönetét fejezte ki Halász Mária csepeli származású operaénekesnőnek, a közadakozás ötletadójának, aki 2008 óta jótékonysági hangversenyek szervezésével és az azokon való részvétellel járult hozzá az adománygyűjtéshez.

A plébános háláját fejezte ki Jónásné Pásztor Erzsébetnek, aki a plébánia híveiből kórust formált, valamint MiskolcinéHajtun Zsuzsának, aki a jótékonysági hangversenyeken zongorajátékával segítette a gyűjtést. Kispál György kiemelte Keve József orgonaépítő mester és Ringhoffer Gergely orgonaépítő kitartó, megbízható munkáját is. A szervezők legfőképpen az adományozó személyeknek szerettek volna köszönetet mondani, erre Fassang László orgonaművész koncertjével került sor. A fiatal művészt több nemzetközi megmérettetésen is jutalmazták, 2002-ben a kanadai Calgary-versenyen az improvizáció aranymedáljával díjazták, 2008 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanára. Fassang Gergely repertoárjában Bach és Liszt művei mellett egy nem mindennapi bemutató is helyet kapott, a közönség által is jól ismert dallamok improvizatív játékával mutatta be az orgona hangszíneit.

Forrás: Csepel.hu

10 hozzászólás “70 éves álom vált valóra a Jézus Szíve Templomban” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    En pedig kiemelem Kispal Gyorgyot, aki nelkul mindez nem sikerult volna. Koszonjuk meg neki is.

  2. csumpika szerint:

    @Lexon: +1

  3. J szerint:

    Az adventi gyertyával csak óvatosan, nehogy tűz legyen, mert lehet nem lesz aki eloltsa a tüzet:
    http://index.hu/belfold/2012/11/19/egy_tuzoltoauto_eleg_egy_lakotelepre/

  4. Bolemann Lajos szerint:

    Az adományok mekkora része volt közpénz?

  5. "?!" szerint:

    Olyan sok Fassangot és fassangost tudott mozgósítani Kispál György atya erre a rég várt orgonaszentelésre, hogy ennek köszönhetően Csepel biztosan élenjáró lett az egy főre eső Fassangok és fasangosok tekintetében!

  6. Jeniszej szerint:

    Az ünnepélyes orgonaszentelésre elég “hétköznapi öltözetben jelentek meg a kerület első emberei.
    Semmi ünnepélyesség a megjelent hívők előtt.
    Mert ugye kerület első embereinek lenni, minimum elvárással, kötelezettséggel, tisztelettel is párosul. 🙁

  7. nagyapó szerint:

    Bolemann Lajos! Egy proli nehezen tudja elképzelni, hogy ez már a csepeliek második gyűjtése volt a Kistemplom orgonájára. Ugyanannyi közpénz került most, mint 1943.ban, azaz semmi.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. nagyapó szerint:

    Törött gerincű írásjel! Ugyancsak: ha ott lett volna, tudná, csak Fassang László orgonaművész volt jelen, más “fassangos” nem.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. "?!" szerint:

    Idézetek a fenti bejegyzésből. a gerinc nélkül született és agyelhalásban szenvedő, papagájként kommunistázó volt kommunista hazugláda nagyapónak!

    “A plébános háláját fejezte ki ……………, valamint MiskolcinéHajtun Zsuzsának, aki a jótékonysági hangversenyeken zongorajátékával segítette a gyűjtést.”
    “A szervezők legfőképpen az adományozó személyeknek szerettek volna köszönetet mondani, erre Fassang László orgonaművész koncertjével került sor.”
    “Fassang Gergely repertoárjában Bach és Liszt művei mellett egy nem mindennapi bemutató is helyet kapott, a közönség által is jól ismert dallamok improvizatív játékával mutatta be az orgona hangszíneit.”

    Figyelj Te barom!
    Az idézett három mondatban két Fassangról és egy fassangosról tudósítanak!

    Ha tudnál olvasni, akkor 22:21-kor röfögés helyett kussoltál volna!

    Ceterum censeo… A gerinctelen volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját és ha veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor pedig lop.

  10. spectator szerint:

    A két Fassang csak egy Fassang ! László, Magyarország egyik legnagyszerűbb orgonaművésze. Hangversenyeit meghallgathatjátok a MÜPÁ-ban.
    Hajtun Zsuzsa zongoraművész a Csepeli Fasang Zeneiskola tanára és hosszú ideig igazdatója is volt. (De a név nem biztos, hogy egy, vagy két s-el írandó).
    Egyébként a hangverseny nagyszerű volt, és az orgonaszentelés is felemelő volt.

Itt lehet hozzászólni !