20 éves a Szent József Otthon

Csepel.hu

Október 15-én hálaadó misét mutatott be Spányi Antal megyéspüspök a Szent József Otthon kápolnájában. Az otthon lakói és dolgozói, valamint a meghívottak az intézmény fennállásának 20. évfordulójára emlékeztek.

A megyéspüspök prédikációjában Avilai Szent Teréz életpéldáját említette, kiemelte: nem lehet véletlen, hogy a hálaadó mise éppen az ő emléknapjára esik. “Nem volt könnyű élete. Életét végigkísérte a lemondás, a szegénység, de tudta: Isten maga elég.” – mondta el Spányi Antal.

A ünnepi megemlékezésen Szabadosné Slezák Brigitta, a Szent József Otthon vezetője köszöntötte a megjelenteket. Ünnepi beszédében Zsoldos Imre és Ward Mária angolkisasszony gondolatait idézte, az intézmény katolikus szellemiségéről, magas színvonalú szakmai munkájáról beszélt. Csatlós Mária Ilona nővér, általános főnöknő beszédében elmondta: “Szent József a Szent Család feje, a bibliai igaz ember, aki Jézus földi atyja lehetett és gondoskodhatott a gyermek Jézusról és a Szűzanyáról. Ennek az otthonnak is Ő a gazdája, fő pártfogója. Figyelmünket a legfontosabbra irányítja: Jézus velünk van, itt van közöttünk, hallgassunk Isten szavára, amint Ő tette.” Beszéde végén Isten áldását kérte a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonára, az otthon lakóira és dolgozóira. A szentmisét követő ünnepi műsorban Borlói Ildikó, Miskolciné Hajtun Zsuzsa, Geier Ildikó és dr. Szűcs Lajos hangszeres játékkal járult hozzá a meghitt, ünnepi hangulathoz. Az ünnepség végén az intézményvezető elérzékenyülve köszöntötte az otthonban élő nővéreket és a közösségi élet aktív résztvevőit. Örömmel jelentette be: a jubileum alkalmából az elmúlt 20 évet bemutató füzettel kedveskednek a résztvevőknek.

Az otthont 1992 augusztus 26-án szentelte fel Dr. Takács Nándor székesfehérvári püspök. Az intézmény elsősorban a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek megfáradt, idős tagjait várja, de a kezdetek óta nyitva áll a katolikus életet élő hölgyek előtt is. Az egyik első lakó Prokop Péter atya volt, aki közel 300 képét ajándékozta az otthonnak. A házban jelenleg 44-en élnek, köztük 10 Kalocsai Iskolanővér és 2 Salvator rendi tisztelendőanya.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !