Elhunyt Verók István

Index

Elhunyt Verók István szocialista politikus szerda hajnalban, értesült a Népszava. Terézváros korábbi polgármestere 62 éves volt.

Verók István 1950-ben született, 1967-69 között a Ganz MÁVAG géplakatosaként dolgozott. 1971-től a Közlekedési és Műszaki Vállalat útlevél és vízum ügyintézője, majd 1976-tól rendezvényszervező. 1985-től a Reflektor Kiadó sorozatszerkesztője, majd ugyanitt főszerkesztő. 1989-től több szolgáltató, kereskedelmi és építőipari kft.-nél cégvezető, igazgató, ügyvezető igazgató.

1993-tól a Terézvárosi Önkormányzat gazdasági társaságánál, az Oktogon Kft.-nél vállalkozási igazgató, majd a cég Terézvárosi Kft.-vé történő átalakulása után, 1995-től ügyvezető igazgató.

A 2002-es választásokat röviddel megelőzően a terézvárosi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának, ezekben az években a Budapesti Kereskedelmi Kamara vezetésében is tevékenykedett.

2002-ben, majd 2006-ban is Terézváros polgármesterének választották.

Verók István és 13 társa ellen 2011 végén indult büntetőper különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával. A vádlottak között van tizenkét volt MSZP-s, illetve SZDSZ-es önkormányzati képviselő, így például Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor volt szocialista országgyűlési képviselő és a bűnsegédi magatartással vádolt egykori kerületi aljegyző.

Az ügyészség szerint az Andrássy út 47. szám alatti műemlék épületet az önkormányzat a rendszerváltás után társasházzá alakítatta, és értékesíteni akarta, ám ehhez akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá.

Az önkormányzat 2003-ban újra megpróbálta eladni az épületet, és a reálisnál sokkal alacsonyabb lakott, illetve beköltözhető ingatlanértékekkel kalkulált. A vételi ajánlatok közül pedig Fürst György másodrendű vádlott – az önkormányzat akkori vagyonügyekért felelős alpolgármestere – csak a Terézváros számára hátrányosabbat továbbította az önkormányzat tulajdonosi osztályához. Mégpedig azzal a szóbeli instrukcióval, hogy az ajánlattevő cég kérelmében foglalt feltételek szerint, versenytárgyalás mellőzésével dolgozzanak tovább, holott – az ügyészség szerint – az alpolgármester tudta, hogy a vételárként felajánlott összeg, és az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése jogszabályellenes. Az önkormányzatnál volt is olyan főosztályvezető, aki nem volt hajlandó aláírni az ingatlan elidegenítésére vonatkozó javaslatot.

A képviselő-testület azonban 2004 nyarán Verók István és tucatnyi vádlott-társának szavazatával elfogadta az előterjesztést, és úgy rendelkezett, hogy a versenytárgyalástól eltekint, és az ingatlant elidegeníti az ajánlattevő kft.-nek.

Verók István a per tárgyalásán tagadta bűnösségét. Kijelentette, hogy jogsértést nem követett el, a vád megalapozatlan, az pedig sajnálatos mérföldkő a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy a kollektív bűnösség elvét próbálják alkalmazni képviselőkre a leadott szavazataik miatt.

2012 júniusában ismét gyanúsítottként hallgatta ki Verók István volt VI. kerületi polgármestert és az akkori önkormányzat teljes szocialista és szabad demokrata frakcióját, valamint három korábbi jegyzőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több, önkormányzati tulajdonban lévő tetőtéri lakást. A nyomozók szerint a 21 gyanúsított a szabálytalan ingatlanértékesítések előkészítésével, illetve megszavazásával több mint kétmilliárd forinttal károsította meg a VI. kerületi önkormányzatot.

Az ügyben lapértesülések szerint vádat emel az ügyészség, a bíróság pedig egyesíti a Verók-pereket. Az eljárás Magyarország legnagyobb ingatlaneladási büntetőperévé alakulhat.

A reneszánsz személyiség

Verók 2009-ben egy emlékezetes interjúban vállalkozott rá, hogy többet eláruljon családi hátteréről és saját pályájáról. A HVG-ben olyan reneszánsz személyiségként mutatták be a volt polgármestert, aki több különleges tulajdonsággal is rendelkezett. A családi legendárium szerint olasz felmenőkkel rendelkezőnek vallotta magát. Verók szerint neve Verrocchióból jött, az „io” viszont lekopott az évszázadok során. Verók akkor azt is állította magáról, hogy erős energia-kisugárzással bír, kézrátétellel tud fájdalmat csillapítani, és testéhez úgy ragadnak a fémtárgyak, mint Uri Gellerhez. Paranormális képessége mellett művészi vénája is volt. Festett, „impresszionista stílusú” képeit azonban polgármestersége alatt nem engedte kiállítani.

Forrás: Index

38 hozzászólás “Elhunyt Verók István” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Itt az élet volt a nagyobb elszámoltató. Részvétem. Sajnálom, hogy meghalt, jobban örültem volna, ha elítélik.

  2. Mr. Absolút Dexter szerint:

    Isten ítélt! Az Ő ítélőszéke elől nem bujhat el senki. “Megítél Ő jót és gonoszt egyaránt.”

  3. Tóth Kati szerint:

    Azért szép kis karriert futott be a géplakatosi “diplomájával”.Látjátok milyen nagyszerű volt a szocializmus és milyen nagyszerű emberek ezek a szocik?Egy ilyen kimagasló végzettséggel multimilliomos lehetett a nép egyszerű fia,vagy esetleg milliárdos.Ki tudja?

  4. Dr. grün szerint:

    Ócska szoci trükk!
    Menekülni a felelősségre vonás elől!

  5. kozma53 szerint:

    Uraim!
    És az ártatlanság vélelme addig senki sem bűnös amíg a “független”magyar bíróság el nem ítéli.Sorolnám a rendszer,módszer,gengszter váltás óta miket és hogyan privatizáltak.Akkor sorolnám:magyar élelmiszeripar,székházügy(M.D.F.,Fidesz)Kaja Ibrahim,Joszif Tot,MOFÉM,Ikarus,Videoton,Magyar Hajó és Darugyár,Malév,kőbányák,állami gazdaságok,tsz-ek,áruházak,telkek,na és a legfrissebb mezőgazdasági termőföldek.Jaaaj majdnem kihagytam Tocsik-ügy,beléptető rendszerek(sportpályákon),közbeszerzések és ami a “legszebb a magyar cukoripar.Soroljam még lehetne azt hiszem akkor megint csak nem lenne elég sok-sok oldal.Ugye ebben egyetértünk?A felsoroltak privatizátorai hol vannak?

  6. Dr. grün szerint:

    kozma53!
    Olvasd el a Vörös Csepelt és rájössz, ezzel a dumával itt nem élsz meg!
    Itt közönségszavazatok döntenek!
    Esetleg pénzfeldobás!

  7. Manitu szerint:

    Van egy mondás, aminek az eredeti változata szerint halottakról igazat vagy semmit – és amit szokás hamisan “jót vagy semmit”-ként szoktak mondani.

    Nos, ez a Verók, akár elítélték volna akár nem, olyan dolgokat tett, amivel rendkívül súlyos károkat okozott azoknak, akiknek az érdekeit kellett volna képviselnie. Azt, hogy ezért börtönbe került volna-e, már nem fogjuk megudni.

  8. Jeniszej szerint:

    Most már nem kel félni, hogy az egyszerű emberek gyerekei ilyen előmenetel (karriert) fussanak be. „Elintézték a rendszerváltók. 🙁
    Jó nagy luzerek voltak az egyszerű munkásemberek, mert hagyták, hogy a saját gyárukból is kiprivatizálják őket.
    Kisajátítottak maguknak mindent az urizáló polgárok, úgy, hogy nincs abban köszönet.
    Nem kell félni már a munkás osztálytól, mert ilyen, mint munkás munkahelyekkel együtt megszűnt. 🙂
    Első volt a rendszerváltóknak és az utánuk következőknek, hogy az országban, mint a legnagyobb erő a „munkáshatalom” megszűnjön. ))) 😀 (((
    Nem történik az óta más, mint a bosszúállás az elszámoltatás helyett.
    A médiában nem hallani mást, mit hogy ez meg az ezt csinyálta, – aztán meg nem történik semmi.
    Folyik az emberekben egymás iránt a gyűlöletkeltés.
    Tessenek már végre elszámoltatni és a lóvét az ócska tolvajbandától, visszaszerezni.
    Legyen már rend végre az országban, mert az emberek kezdenek bele fáradni. – a biztos.
    Ezt a jó lendülettel induló igazság szerető Orbán gyereket és társait a sok rajtuk csimpaszkadó slepp teljesen eltérítette az ország gyors rendbetételétől.

  9. Tóth Kati szerint:

    Egy kicsit kijavítanám az előttem szólót,apró hibát vétett csak:Nem az urizáló polgárok sajátítottak ki mindent,hanem a nép egyszerű gyermekének feltüntetett elvtársak.Óriási különbség!Ne kenjék a szart másra kedves szoci seggnyalók,a fő elvtársaitok ,a vezetőitek nyúlták le a nagy falatokat.Pl rögtön itt vannak a MAL-os elvtársak.Csak egyszer az életben elvállalnátok már azt a bűnt,amit az ország ellen tettetek!

  10. kozma53 szerint:

    Dr. grün!
    Azt hogy ezzel a dumával itt nem élek meg ez engem nem nagyon érdekel.Azt hiszem az elmúlt 22 év történései engem igazolnak,ja és még a spontán privatizációkról egy sort sem írtam.A kiadványnak még a címe is rossz hiszen Csepel sohasem volt vörös-ahogy ezt szegény édesapám-mondta.Az igaz a mindenkori hatalom félt a községtől illetve az ott élőktől.Igaz szeretnék még most is vörösnek láttatni.Az egykori káderek gyerekei akik ma regnálnak azt hiszem nekem sok újat mutatni nem tudnak.

  11. Dr. grün szerint:

    Szellentéske!
    El bírod képzelni azt a botrányt, ha egy temetésen az elhunytról az igazat mondanák el nemcsak a jót?!
    A gyászoló tömeg fele az igazat tudja és a jót nem hiszi, a többiek pedig a jót tudják és az igazat nem hiszik! 🙂

  12. Gordon szerint:

    Tóth Kati jól beszélt (18:06). Csatlakozom.

  13. Jeniszej szerint:

    Ez a baj, hogy ilyen hét pettyes katicákkal van tele a politika, akik a mostani vezírünknek a jó indulatú Orbán gyerők vérét szívják.
    Nem az elszámoltatást szorgalmazzák, hanem a gyűlöletet keltik
    De már látják az emberek, hogy ez a gyűlölködés már nem mehet sokáig és lassan már nincs erre vevő.
    Megbocsátást ezek a véres szájú Katicák nem ismerik.
    A kivezető út úgyis látható előre, – ez lesz a tolarencia a meggyőzés, megbocsátás egymással szemben a vétkezőkkel, – úgy keresztény módon.
    😉

  14. ebihal szerint:

    Érdekes párosítás, Tóth Kati és Gordon egy színvonalon!

  15. Vitéz Nagybányai szerint:

    Tóth Kati!

    Nem az urizáló polgárok sajátítottak ki mindent,hanem a nép egyszerű gyermekének feltüntetett elvtársak.

    Remélem ezzel a mondattal nem Orbán Viktor édesapjára gondolt, aki rossz nyelvek szerint pártitkár volt most pedig jól menő bányatulajdonos és vállalkozó.
    Mert ez felháborító lenne.

  16. felix szerint:

    Nyugodjon békében.

  17. kozma53 szerint:

    Kedves hozzá Szólók!
    Bibó Istvánnak volt egy ide vágó mondása ami a mai napig igaz”Kis ország kis csürhe”.Sajnos ez most is megáll.

  18. kozma53 szerint:

    Nagyon rosszul fogalmaztam és ezért bizony valamikori magyar tanárnőm bevéste volna a karót.Az utolsó mondat-Sajnos ez most is megáll-nem a hozzá szólókra vonatkozik.

  19. Narancsvírus szerint:

    Kommunistákból lettek a fülkeforradalmárok!

  20. nagyapó szerint:

    Ságvári et.! Nézzen utána Orbán Győző végzettségének. Nem betanított munkás volt.
    Felsorolok néhány volt komcsit: Nagy Imre, Pozsgay, Szűrös, valamint Leisztinger, Gyurcsány(i), Horn, Medgyessy, Ságvári et. (Vitéz Nagybányai). Ugye milyen két különböző névsor az MSZMP-ből!!

    Verók „reneszánsz személyiség” volt. Ragadt hozzá a fém, főleg pénz formájában.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  21. Jeniszej szerint:

    A Fateromnak a foglalkozásából visszamaradt ártalma, hogy messziről megérzi a büdös disznók szagát.
    Azt monya az Öregem: most büdöset hoz a szél felé. Itt lehetnek a közelbe a büdös jószágok
    ))))) 😀 (((((

  22. Jeniszej szerint:

    Igaza van az ebihalnak:
    Érdekes párosítás, Tóth Kati és Gordon egy színvonalon! ))))) 😀 (((((

  23. krapulaxxx szerint:

    igazi szélhámos, ragadt hozzá a fém mint uri gellerhez, hát ezen behaltam.
    a keze ragadt az biztos. remélem a fürst is így végzi hamarosan.

  24. Erik szerint:

    Ő volt az egyetlen paranormális, akihez nem az aprópénz, hanem a papírpénz és a bankszámlák tapadtak. Igazi reneszánsz ember volt. A köcsög szoborfestő alapján jobban járt volna, ha megvárja az ítéletet.

  25. Vátesz szerint:

    A hozzászólásokból és a hozzászólókból kikövetkeztetve, Verók ha volt is benne mondjuk 1/128-ad olasz vér, azért mégis csak Ábrahám kebelére tért meg! Ott meg jó helyen van!

  26. Erik szerint:

    Tévedsz Vátesz. Ő volt az olasz csődör. Ő termékenyítette meg az MSZP pártkasszáját. Olyan volt, mint Szenteczky meg Hunvald együtt, bár csak feleakkora, mint Hagyó. De spongyát rá, hisz’ Hagyó volt a keresztapa. Felette már csak a kommunista Isten, Gyurcsány Ferenc diszponált.

  27. Vitéz Nagybányai szerint:

    Nagyapó!

    Örülök, hogy olyan erkölcsi nagyságot is megemlített mint Szűrös Mátyás aki a saját bevallása szerint amikor moszkvai nagykövet volt akkor kijárt a kertbe imádkozni, nehogy megahallja a KGB.

    Annyit azért megemlítenék a kurvanagy keresztényi szeretettel átitatott hozzászólóknak, hogy nem túl elegáns egy ember halálával kapcsolatban úgy megnyilvánulni ahogy egyesek tették.
    Mindegy, meggyónják a papnak, hogy bunkó módon nyilvánultak meg egy ember halálával kapcsolatban Oszt Jónapot!!

  28. Vátesz szerint:

    Erik, nem tévedek! Kozma53 utoljára a csepeli zsinagóga ügyben szólt hozzá!

  29. "?!" szerint:

    Buta Kata, Te ostoba lotyó!

    17:14-kor írtad Verók István halála kapcsán, hogy “Azért szép kis karriert futott be a géplakatosi “diplomájával”. Látjátok milyen nagyszerű volt a szocializmus és milyen nagyszerű emberek ezek a szocik? Egy ilyen kimagasló végzettséggel multimilliomos lehetett a nép egyszerű fia, vagy esetleg milliárdos. Ki tudja?”

    Ha kihúznád a nyelvedet a főnökeid seggéből és a főnököd szaros segge nem takarná el előled a világot, akkor tudnád például az alábbiakat:

    1.) Orbán Viktor édesanyja általános iskolai végzettséggel kezdett dolgozni. Akkor végezte el a középiskolát, amikor a Viktor nevű gyermekével volt terhes, és a második gyerekkel terhesen kezdett bele a gyógypedagógiai főiskolába, amit sikeresen elvégzett!

    2.) A “nyagyapó” fedőnevű bértollnok cimborád is azt követően folytatott felsőfokú tanulmányokat, hogy korábban szakmunkás bizonyítványt szerzett!

    Ha a fenti példák nem csípik a csipás szemeidet Te ostoba liba, akkor milyen alapon mered ócsárolni holta után Verók Istvánt, aki a fentiekhez hasonló életutat bejárva szerzett a jelenlegi polgármesterünkkel nagyjából azonos felsőfokú képesítést, és töltött be felsőfokú képesítéshez kötött munkaköröket és polgármesteri tisztséget?!

    18:06-kor, a más véleményen lévő fórumozóknak írtad Te ostoba lotyó, hogy: “Csak egyszer az életben elvállalnátok már azt a bűnt, amit az ország ellen tettetek!”

    Minek képzeled magad Te idióta senki, hogy a más véleményen lévő fórumozókat látatlanul is az ország ellen elkövetett bűnökkel gyanúsítgatod?
    Ne hidd azt Te buta liba, hogy a tetteiket éppen egy olyan ostoba tótnak kellene bevallaniuk, akinek fogalma sincs arról, hogy mit lehet az ország ellen elkövetett bűnnek tekinteni !

    Jegyezd meg ostoba lotyó, hogy Te nem vagy senki, és nem látsz semmit, mert a nyelved beleszorult a főnököd végbelébe, ezért a főnököd szaros seggét téveszted össze a körülötted lévő világgal!

  30. felix szerint:

    Most kivételesen nem szórakoztat az a sok szenny és baromság ami itt ömlik.
    Most hányok tőletek.
    Akinek nem inge ne vegye magára.
    “Akinek inga az meg öltözzön már fel”

  31. felix szerint:

    Bocs: Akinek inge…

  32. Jeniszej szerint:

    Hét pettyes katica aki a gyűlöletet kelti:

    “17:14-kor írtad Verók István halála kapcsán, hogy “Azért szép kis karriert futott be a géplakatosi “diplomájával”. Látjátok milyen nagyszerű volt a szocializmus és milyen nagyszerű emberek ezek a szocik? Egy ilyen kimagasló végzettséggel multimilliomos lehetett a nép egyszerű fia, vagy esetleg milliárdos. Ki tudja?”

    – Lehettek még KISZ titkárok,
    – Párt titkárok és
    – ezek fiai Angol, Amerikai, és Moszkvai egyetemek hallgatói.
    Nagyszerű volt a cocializmus hajnala!
    ))))) 😀 (((((

  33. csaba péter szerint:

    “Istent én nem hiszem s ha van
    ne fáradjon velem
    én majd feloldozom magam
    aki él segít nekem “

  34. Mr. Absolút Dexter szerint:

    csaba péter szerint:
    2012. szeptember 27., csütörtök – 07:17

    “Istent én nem hiszem s ha van
    ne fáradjon velem
    én majd feloldozom magam
    aki él segít nekem

    Bátor kijelentés. De mit teszel, ha mégis van és meg kell előtte állnod? Költői kérdés!!!

  35. felix szerint:

    Addigra már ott is Orbán fog trónolni.

  36. vermes szerint:

    Narancsvírus böfizte ezt fentebb:
    “Kommunistákból lettek a fülkeforradalmárok!”

    Ernőke, pár éve még te voltál a legnagyobb (és legagyatlanabb) MSZP és Gyurcsányhívő, most pedig jobbikos vagy.

    Jobban tetted volna, ha hallgatsz…

    Bár akkor is kaptál volna. 😀

  37. Zoli049 szerint:

    vermes Narancsvírus trollja? 🙂

  38. Ember az embertelenségben szerint:

    Forduljon magába mindenki, aki egy ember halálán ujjong. Hát mik vagytok ti???!!!

Itt lehet hozzászólni !