Az olajos alvilág, avagy a hatalom kitartottjai I.

Pestisrácok.hu

Három nagy csoportra lehet osztani a kilencvenes évek merényletei és olajbotrányai mögött álló érdekcsoportokat. A legnagyobb, legerősebb csoport  vezetője az orosz – ukrán kapcsolatokat Magyarországon megjelenítő és felügyelő Szemjon Mogiljevics, közismert nevén Szeva bácsi volt. Szeva telephelye a volt Csepel Művek területén épült ki, a Magnex Művek cége pakurát és petróleumot hozott be Magyarországra. A pakura lepárlásából lett gázolaj, aminek a minőségén a petróleummal javítottak – derül ki a PestiSrácok.hu tényfeltáró riportjából, ahol Sipos Anett folytatta a korábban az Index.hu-n elkezdett leleplező cikksorozatát.

A cikkből kiderül, hogy a háttérben megbújó személyi kapcsolatok, zsarolók és megzsaroltak viszonya megkövesítettek egy erőstruktúrát, amelyben az érdemek helyett még ma is az információtöbblet az egyetlen, ami fenntartja egyesek hatalmát a másikkal szemben.

Az olajos kishalak többsége középfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezett. Talán ennél fogva alkalmasabbnak is tűntek végrehajtónak, hisz például a korábban dinnyetermesztéssel foglalkozó Zs. Bélából senki se nézte ki, hogy túljárhat a megbízói eszén. A közelmúltban letartóztatott, a kilencvenes évek nagy port kavaró gyilkosságaiban felbujtással gyanúsított Portik Tamás is egy ilyennek gondolt legényke volt. A tököli fiatalkorúak büntetés végrehajtási intézetéből jött fiú volt, aki már húszas évei idején helyet kapott az olajosok világában. A névjegykártyája szerint az Energol Rt. marketing igazgatója volt, másik jó testfelépítésű barátjához, Drobilich Gáborhoz hasonlóan, aki papíron az Energol külkapcsolatainak volt a felelőse. Az olajozásban végrehajtóként funkcionáló izmos fiúk és a kis fuvarosok közül azonban kevésnek volt annyi józan esze, mint a nemrég előzetes letartóztatásba helyezett Portik Tamásnak és Vizoviczki Lászlónak, akik a megkeresett pénzt befektették, ráadásul pozícióikat évtizedeken át tartani is tudták.

Honnan indult az olajos alvilág története?

Kezdetben a lebonyolítással, végrehajtással megbízott keresztapáknak úgy tűnt: egyszerű a történet. Ők a kapott pénzből saját nevükre alapított cégekkel megveszik az olajat és a tiszta szeszt Oroszországban, majd itthon a megbízók kapcsolatrendszerének köszönhetően értékesítik azt. Az orosz fél részéről is úgy tűnt, minden sínen van, elégedett a tőlük vásárolt áruk ellenértékével. A magyarok az olajért és a tiszta szeszért utólag ugyan, de rendesen fizettek. Cserébe a kiváló magyar üzleti partnereknek az oroszok is igyekeztek gesztusokat tenni, nagyrabecsülésük jeleként. Azoknak, akik rendszeresen és nagy tételeket bonyolítottak, az oroszok bónuszként testőröket is felajánlottak. Ez rendkívüli módon hízelgő volt ezeknek az „üzletembereknek”. A naiv magyar keresztapák elfogadták az ajándékot és felettébb büszkék voltak újdonsült kíséretükre. Társaságban, üzleti tárgyalásokon kifejezetten kérkedtek az orosz testőreikkel, akiket a sérthetetlenségük egyértelmű bizonyítékainak gondoltak akkor. Fel sem merült bennük, hogy némelyik sokkal több, mint testőr.

Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes (balra) és Kiss Ernő akkori dandártábornok az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén 2000-ben. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A keresztapák közvetlen kíséretéhez tartozó oroszok ennek köszönhetően megfigyelték, mi fán terem a magyar jövedéki bűnözés. Gyorsan kitanulták, hogyan történik a behozott gázolaj háztartási tüzelőolajként való vámolása. Hogy mi a szőkítés menete? Ki az, aki a MOL-tól, vagy a veszprémi vegyészkarról a szőkítéshez szükséges adalékanyagot biztosítja? Hogyan lesz a gázolajból magyar területen vámmentes ipari tüzelőolaj, és miként vámolják az orosz tiszta szeszt ablakmosó folyadéknak…

Rövid idő alatt kikristályosodott, hogy az üzlet a magyar maffiózók nélkül is működtethető. Az oroszok ennek megfelelően a kilencvenes évek közepe felé meg is jelentek a magyar piacon, amihez komoly segítséget jelentettek az egykori elvtársi kapcsolatok.

Innentől kezdve szűknek bizonyultak az országhatárok és a magyar alvilágnak csak arra a részére volt szükség, akik hajlandóak voltak az oroszok alá betagozódni. Aki szembement velük az repült, amihez TNT és Semtex volt a rendszeresen használt vivőanyag.

Az aranykéz utca titka

Az Aranykéz utcai robbantásos ügyek még mindig homályosak. A belőlük újravarrt krimik a legérdekesebb magyar vonatkozású hírek, pedig már régen lezárt és feltárt részei kellene, hogy legyenek a legújabb kori magyar történelmünknek.

Tonhauser László Nem kérek bocsánatot című könyvének 300. oldalán van egy igen érdekes rész az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamásról. Azt írja, Boros úgy döntött megszakítja a kapcsolatot a Conti Carosokkal. Ki akarta venni az összes pénzét az üzletből, ami megalapozta a konfliktust, mert ezt a társai igencsak rossz néven vették. Aztán tovább fajultak a dolgok. Cseppet sem szívlelték Boros Tamás közeledését az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálata felé, melynek akkor a könyv szerzője, Tonhauser László volt a vezetője. Jelzésképpen kézigránátot dobtak egy használt gépkocsik eladásával foglalkozó telephelyre. Ami után olyan vallomás született, mely szerint Boros Tamás és egy embere hozatták a kézigránátokat Debrecenből, darabját 5 ezer forintért. Borost, hogy tanuljon a dologból ennek alapján előzetes letartóztatásba is helyezték, majd két hónap múlva bizonyítékok híján elengedték. Ekkor volt üzlettársai elől Ausztriába menekült.

Boros Tamás azzal fenyegette az újabban bűnbánó keresztapaként ismertté vált Radnai Lászlót és galeriját, továbbá  az ellene eljárást folytató rendőröket, hogy kipakol az MTV stábjának. Miután külföldön is utolérték egykori üzlettársai és megtudta, hogy az általa nyilvánosan is megvádolt rendőrök is törleszteni akarnak, úgy döntött végleg kiborítja a bilit. Ekkor felhívta Tonhauser Lászlót és találkozót kért. Az illetékes vezetők, Pintér Sándor akkor országos rendőrfőkapitány, ma belügyminiszter, Ignácz István bűnügyi vezető, ma a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának általános elnökhelyettese tudtak a Tonhauser – Boros találkozóról. Az ott elhangzottak mind rögzítésre kerültek. Tonhauser könyvében úgy írja le a beszélgetést, hogy Boros megdöbbentő képet festett a magyarországi szervezett bűnözésről, abban egyes rendőrök, ügyészek, bírák szerepéről.

A könyvben ez az alábbi módon szerepel: „Mindenkit néven nevezett. Azoknál az általa elmondott eseteknél, ahol a rendőrök és a bűnözők összefonódásáról beszélt, rákérdeztem, hogy mi van akkor, ha a azok hasonló szándékokkal találkoztak a rendőrökkel, mint akkor ő velem. Ezt több esetben cáfolta. Volt viszont amin elgondolkodott és lehetségesnek tartotta. A beszélgetés azzal fejeződött be tudja, hogy nincs visszaút. Segít a rendőrségnek a kialakult szervezett bűnözői csoportok felszámolásában. Hangsúlyozta, nem kéri, hogy legyünk elnézőek vele, ha ő bűncselekményt követne el. Pár nappal később rálőttek Boros Solymári házára. A merénylet annyira felhergelte, hogy a Pest megyei kapitányságon mindent jegyzőkönyvbe mondott úgy, hogy az egészet videóra vették ügyész jelenlétében.”

Ekkor azonban a BRFK-tól páran azzal a teóriával álltak elő, hogy Boros megvezette a dörzsölt Tonhausert, és saját maga szervezte meg a merényletet. A solymári ház rendőri védelmét megszüntették, majd Boros Tamás ellen pár nappal később az Aranykéz utcában sikeres merényletet hajtottak végre. Egy kis Polskiban elhelyezett pokolgéppel felrobbantották.  Tonhauser azt állítja a könyvében, Boros Tamás volt az első olyan személy, aki komolyan vette a rendőrség munkájának segítését és a bűnözéssel való szakítás gondolatát. A nyomozó véleménye szerit Boros igazán azzal bosszantotta fel az ellenfeleit, hogy példáján felbuzdulva más megzsarolt személyek is meggondolták magukat, megpróbáltak kitörni a zsarolóik bűvköréből és felvették a kapcsolatot a rendőrséggel. Kezdtek bizonyítékokat szolgáltatni és nyíltan jegyzőkönyvbe mondták ügyüket.

Poroltó készülékekkel oltják a lángoló autókat a budapesti robbantásos merénylet helyszínén az V. kerületi Aranykéz utcában 1998. július 2-án. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Ennek megfelelően 1996 elejétől több mint 70 robbantás történt. A rendőrség 7 ügy feltételezett tetteseit fogta el. Boros vallomásai teljes egészükben soha nem kerültek nyilvánosságra, nagy részüket államtitoknak minősítették. Eddig a Kecskeméti maffiaperben mindössze hat oldalt használt fel belőle az ügyészség, ahol a Conti Car-os Radnai Lászlóval szemben ezzel akarták bizonyítani a vádlottak bűnszervezetben való részvételét.

Erővonalak

Ez alapján a nyilvánosságra hozott hat oldal alapján annyit tudunk, hogy Boros Tamás Tonhausernek megnevezte az alvilág három meghatározó csoportját.

1. Az első rögtön a saját köre volt. Ez a Conti Car  Kft. és a hozzá kapcsolódó más cégek, és a köréjük szerveződött bűnözői csoportok.  Mivel Boros kilépett a cégből, az ezt követően Radnai László és Csüllögh Zsigmond üzlete volt. A Conti Car eredendően tisztázatlan eredetű kocsik forgalmazásával, uzsorakölcsönökkel, pénzmosási célzattal, szállodaiparral és olajszőkítéssel foglalkozott.

2. A második Boros által megnevezett csoport a védelmi pénzek szedésére és zsarolásra szakosodott Energol Rt., akik persze a nagyobb olajcégek a Fortus Rt és az ETL Rt. olajelosztóiként is működtek.

3. A harmadik és tán legerősebb csoport vezetője az orosz – ukrán kapcsolatokat Magyarországon megjelenítő és felügyelő Szemjon Mogiljevics, közismert nevén Szeva bácsi volt. Szeva telephelye a volt Csepel Művek területén épült ki. Cége a Magnex Művek pakurát és petróleumot hozott be Magyarországra. A pakura lepárlásából lett gázolaj, aminek a minőségén a petróleummal javítottak.

A különféle érdekek Boros vallomása szerint nagyon szorosan összefonódtak a három alvilági csoport között, akik felosztották a budapesti éjszakai életet is. Ez a rendszer személyi váltásokkal ugyan, de hosszú távon képes volt tovább élni. Így érthetővé válik az Energolból ismert Portik Tamás jelenlegi feltételezett alvilágon belüli pozíciója és a vele együttműködő az olajosokat(is) taxiztató Vizoviczki László mai háttere, valamint a velük szemben feszülő viszonyok ma is  működő erőtere.

Portik segítői: egy kis adalék a Hír Tv-től (Híradó, 2012. augusztus 9.)

Pénteken folytatjuk.

A cikksorozat előző részei az Index.hu-n:

http://index.hu/politika/belfold/olajugyek01/

http://index.hu/politika/belfold/olajketto/

http://index.hu/politika/belfold/olajharmadik/

http://index.hu/politika/belfold/olajnegypont/

http://index.hu/politika/belfold/fortus2770/

Forrás: Pestisracok.hu

28 hozzászólás “Az olajos alvilág, avagy a hatalom kitartottjai I.” bejegyzésre

  1. J szerint:

    Az olajosokról megírni az igazat, most sem veszélytelen, mert mindegyik oldalon benne voltak nyakig.

  2. Manitu szerint:

    A gyár szétlopása, a Csepel SC, a Munkásotthon kiszervezése, a galvániszap, a Rákóczi Liget, Szeva bácsi egyéb üzelmei (kerékpárgyár, Podolák), Észak-Csepel eladása stb: Csepelen volna még mit megírni, a Vörös Csepel könyv legfeljebb egy bepillantás a kulisszák mögé.

    J: biztosan voltak az olajügyekben mindkét akkori oldalról, de ennyivel nem lehet lezárni. Az egykori MSZMP-s párt- és titkosszolgálati bagázs volt a főkolompos. A jobboldalról azért mártottak be embereket, hogy aztán foghassák őket. Olyan ez, mint az ügynökmúlt, aki nem veszi észre a működtetőket, a főkolomposokat, az nem lát semmit sem.

  3. belekotkot szerint:

    Ilyen hírt mikor fogok olvasni ezen a blogon ?
    “Hiába beszerzési stop és takarékoskodás, a minisztériumok az utóbbi két évben még így is 90 milliárd forintot költöttek bútorra, autóra, utazásra, telefonra, ügyvédre és informatikai beszerzésekre. Az NFM és az utazásra a külügynél ötször többet költő Emmi toronymagasan vezeti a rangsort, a két tárca költötte el a teljes keret kétharmadát. Jogászokra főleg a közigazgatási tárca költött. ”

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/25/miniszteriumok/

  4. Dr. grün szerint:

    Árfolyamrögzítik az államadósságot
    “A költségvetésben meghatározott árfolyamon számolható a jövőben az államadósság devizában fennálló részének értéke, miután az Országgyűlés hétfőn 250 igen szavazattal, 88 nem ellenében elfogadta a gazdasági stabilitásról szóló törvény módosítását.
    A változtatás szerint az államadósság számításakor a külföldi pénznemben fennálló adósságot azonos, a költségvetésben meghatározott árfolyamon kell figyelembe venni.”
    Emlékszik valaki arra amikor az itthon az 55 forintért vásárolt dollárt Moszkvába 7 Rbl.-ért (7×17.50 Ft.) vásárolták?! Csak se itt, se ott nem volt! ))) 🙂 (((
    Akkoriban volt a vicc.
    Joe kérdi Jackot:
    Meddig álltál sorba Leninnél?!
    Ááá, adtam az őrnek tíz dollárt és kihozta!

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/24/arfolyamrogzitik_az_allamadossagot/

  5. Barkóczi Zoltán szerint:

    belekotkot:
    mert ez nem kapcsolódik Csepelhez.
    Bár szerintem, kérdésed kizárólag költői lehet…
    Remélem érted az iróniát válaszomban.

  6. Manitu szerint:

    Nullára nem lehet nagy és működő rendszerek kiadásait csökkenteni. Az államigazgatás lehet, hogy kotkodácsnak kicsi, összehasonlítási alapot mégis csak az adna, ha látnánk, mennyi költenek használai eszközökre normál években.

    Persze ezt elfelejtették leírni az indexesek. De miért is írták volna le? Miért lennének korrektek, ha egyenesen úgy is be lehet mutatni az államigazgatást, hogy aki vesz egy íróasztalt a lerohadt régi helyére, az tulajdonképpan lop?

  7. Manitu szerint:

    Ha a tolvajokra vagytok kíváncsiak, nézzetek be a gyárba, nézzetek el a Csepel SC vagy a Munkásotthon háza tájára és nézzétek meg, hogyan változott a tulajdonos az MSZP alatt.

  8. Perspektíva? szerint:

    A mindentudók, az érintettek, mélyen hallgatnak.

  9. Manitu szerint:

    Csaba Péter et. sokat tudna mesélni. Ha akarna.

  10. felix szerint:

    A mai földlopásokat is csak 20 év múlva kell kivizsgálni.
    Aki lopott lop, csalt, csal bűnhődjön, pártállástó függetlenül.
    Nem mentség az, hogy ki lopott lop többet.

  11. Barkóczi Zoltán szerint:

    A csepel.info semmitől sem különb az előző cenzuránál. Érdekes módon, hogy az általam délelőtt bemásolt link, melyen a polgálmester és alattvalói fizetését és juttatásait boncolgatja, az moderálásra került.
    Ideje lenne, ha végre legalább egy ember arcát adná ehhez a weboldalhoz, mert kezd egy kicsit fárasztó lenni az, hogy egyoldalú a tudosítás.
    Kénytelen vagyok több oldalról tájékozódni ahhoz, hogy tudjam, mi folyik a Dunán kívül a XXI.kerületben.

    Kedves Admin!

    Nem lenne egyszerűbb kiállni a nagy plénum elé?
    Biztos vagyok abban, hogy a mai arctalan világban még üdébb színfolt lehetne az oldal. Szóval leleplezhetnétek Magatokat ezzel is példát mutatva másoknak.
    Én már megtettem a magamét, és még egy páran már korábban megtették. Azt hiszem a labda e tekintetben nálatok pattog…

  12. admin szerint:

    Kedves Barkóczi Zoltán!

    Az általad belinkelt cikk hamis adatokat tartalmaz. Az általad meglátogatott oldalt a korábbi csepeli cenzor szerkeszti, aki rendszeresen ír valótlanságokat. Olyan mértékben hazudik, hogy mi úgy döntöttünk, itt nem támogatjuk az álhíreinek és hazugságainak reklámozását.

    Egyébként a csepeli vezetők valóban kapnak fizetést, mint vélhetően te is, ha dolgozol. Éppen úgy, mint más kerületekben vagy városokban vagy más országokban. Csak kevesebbet. Csepelen a törvény által meghatározott minimális jövedelmet határozott meg a vezetőknek az önkormányzat képviselő-testülete, ami éves viszonylatban milliókkal alacsonyabb, mint a korábbi vezetésé volt. Az általad belinkelt cikk szerzője is milliókkal keresett többet, mint most bármelyik alpolgármester.

    A fizetésekkel mi magunk is foglalkoztunk, itt: http://csepel.info/?p=16960

    Az akkor megadott alpolgármesteri fizetések ötvenezer forinttal csökkentek.

  13. krapulaxxx szerint:

    itt már csak egy kolumbiai típusú halálbrigád tudna segíteni ami falhoz állítja a bűnösöket, ahol nem lesznek ügyvédek, bírók, enyhítő körülmények.

  14. admin szerint:

    Természetesen nem várjuk el a bocsánatkérést, az elég ritka errefelé.

    A fórumot mindenki olyan névvel használja, amilyennel akarja. Ha akarja a sajátjával is, csak másokéval nem szabad, és persze vannak szabályok is, melyeket be kell tartani. Ilyen szabály náluk az is, hogy a náci és más szélsőséges honlapok neveit, linkjeit automatikusan moderálja a rendszer. Ilyen a volt csepeli cenzoré is, hiszen szándékosan próbálja hamis információkkal, hazugságokkal félrevezetni az olvasóit. A Csepel.info a legismertebb csepeli honlap, és mi nem adunk lehetőséget a szélsőséges honlapok reklámozására.

  15. "?!" szerint:

    “Manitu”, Te nagyon büdös indiánszellentés!

    Ma 11:35-kor ismét kényes témát feszegettél, amikor ismét előjöttél Észak-Csepel eladásával, majd arcátlanul kijelentetted, hogy a Vörös Csepel könyv legfeljebb egy bepillantás a kulisszák mögé.

    Az alább idézett képviselő testületi határozatokkal bepillantást adok neked abba, hogy a hozzád hasonló arcátlanul hazudozó szarháziaknak mennyi a hitelessége:
    1.)
    420/2011.(V.26.) Kt számú határozat:
    Budapest XXI. Csepel Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Petőfi utca (Karácsony Sándor utca – Betű utca között) útépítéséhez 82.719 eFt-ot biztosít az ÉSZAKI BEVÉTEL terhére.
    2.)
    421/2011.(V.26.) Kt számú határozat:
    Budapest XXI. Csepel Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Petőfi utca (Betű utca – Posztógyár utca között) út- és járdaépítéséhez 37.551 eFt-ot biztosít az ÉSZAKI BEVÉTEL terhére.

    …. még hosszan sorolhatnám a meglévő ÉSZAKI BEVÉTEL-ből finanszírozott vagy finanszírozandó hasonló tételeket!

    A fenti hivatalos adatok ellenére, az általad pofátlanul felemlegetett “Vörös Csepel” című förmedvény 77. oldalán az alábbi hazug szöveg olvasható:

    “Miközben az ország legnagyvonalúbb önkormányzata 2005-ben eladta Észak-Csepelt bruttó 11 milliárd forintért, az azt követő években újabb és újabb hiteleket vett fel csődközeli helyzetbe került a rekordhiány miatt, és 10,1 milliárd forintos vagyonvesztést is elszenvedett.
    Az a sok pénz tehát elment, eltűnt örökre, miközben senki nincs aki meg tudná mondani, hogy a már felsorolt vegytiszta tolvajlásokon és pénzszóráson túl, mire költhették el.”

    Meséd már el Te indiánfingagyú vadbarom, hogy hogyan lehet a Petőfi utca nagy szalagátvágásos útépítését és más fejlesztéseket az “örökre eltűnt” ÉSZAKI BEVÉTEL-ből finanszírozni, és miért fog a Képviselő-testület holnapután 2,5 milliárd Ft hitelnek a 2013. évre történő felvételéről dönteni?!

    Mesélj arról is Te hazugláda, hogy miért volt rekordhiány és csődközeli a helyzet 2010. őszén Csepelen annak ellenére, hogy Csepelen az egy főre eső adósság “csak” 60 ezer Ft volt, miközben a fideszes vezetésű Szolnokon 280 ezer Ft, Kaposváron 330 ezer Ft, az V. kerületben 380 ezer Ft, Hódmezővásárhelyen pedig 420 ezer Ft volt az egy főre eső adósság?!

  16. Barkóczi Zoltán szerint:

    Kedves Admin!

    Nekem kellene bocsánatot kérnem? Vagy az a hozzászólás már nem hozzám érkezett?

  17. admin szerint:

    Kedves Barkóczi Zoltán!

    “A csepel.info semmitől sem különb az előző cenzuránál. Érdekes módon, hogy az általam délelőtt bemásolt link, melyen a polgálmester és alattvalói fizetését és juttatásait boncolgatja, az moderálásra került.”

    A polgármesteri, alpolgármesteri fizetésekkel külön cikkben foglalkoztunk, méghozzá összehasonlító adatokkal: http://csepel.info/?p=16960

    Tehát mi nem cenzúráztunk ki semmit, sőt már 2011 novemberében részletes, elemző cikket írtunk a fizetésekről. Te meg egy hamis adatokkal megírt, teljesen egyoldalú cikket ajánlottál be ide, aminek nem sok köze van a valósághoz.

    Természetesen nem várjuk el a bocsánatkérést, az elég ritka errefelé.

  18. war szerint:

    Manitufasz! A jó kurva anyàdat bazd szàjba, várni foglak a munkahelyed elött ês elbeszélgetünk
    …a tolvajokról!

  19. Gordon szerint:

    Barkóczi beszedte a dilibogyóit?…

  20. Figyelő szerint:

    Admin: “A Csepel.info a legismertebb csepeli honlap” …. ez megint csak olyan hazug csúsztatás, amit a Fidesz és seggnyalói előszeretettel alkalmaznak.
    Ez egy baromság, egy önkielégítés! Még hogy a legismertebb honlap Csepelen, talán inkább ez a jelző illik rá: … A Csepel.info a legseggnyalóbb csepeli honlap :))

  21. Gordon szerint:

    Ez butaság.

    /Gordon legyint/

  22. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Admin!

    A 08:29 -es bejegyzésed alapján természetesen végigolvastam újra a 2011-es cikket.

    Ott a következőket írtad:
    ” admin szerint:
    2011. november 22., kedd – 14:06
    Kedves Olvasók!
    Bárki elkérheti az adatsort az önkormányzattól vagy kikérheti képviselőin keresztül is.
    ….”
    Az ígéreted alapján tehát a következőkre szólítalak fel:

    – Kérd el, és a csepelinfo oldalain hozd nyilvánosságra a csepeli polgármester és az alpolgármesterek csepeli, fővárosi, országgyűlési képviselőként igénybe vett költségtérítéseit 2011. január 1.-től, tételenkénti (lakhatási, közlekedési, irodai, stb) bontásban.

    – Kérd el, és a csepelinfo oldalain hozd nyilvánosságra a csepeli vagyonkezelő által létesített Tamariska-dombi kerítés költségeit tételenkénti (anyagár- fajta, mennyiség; alvállakozónak fizetett kltség-cég nevével és feladatával; saját dolgozóknak erre a célra kifizetett cél szerinti juttatások; szállítás és egyéb kltségek; stb) bontásban. Természetesen azt is közöld, hogy a Csevak mikor és mennyit utalt vissza az önkormányzat számlájára ebből a cél szerinti finanszírozásból!

    Tisztelt csepeli képviselők!
    Kérem Önöket, hogy a csepelinfo-val szemben támasztott közpénz-nyilvánosság ügyi kérésem megvalósulását segítsék elő fellépésükkel a Képviselő Testületen belül is.
    Üdv menyus

  23. admin szerint:

    Kedves Menyus,

    a korábban megjelent fizetési tételekhez képest önkormányzati szinten az információink szerint annyi történt, hogy az alpolgármesterek ötvenezer forintos költségtérítése is megszűnt a szolgálati kocsi igénybevételével egy időben (úgy tudjuk, hogy Németh Szilárd és Borbély Lénárd eleve nem vett fel költségtérítést Csepelen).

    Nincs és korábban sem volt részletes információnk a parlamenti és fővárosi szintről, így korábban Avarkeszi vagy Podolák parlamenti, különböző minisztériumi, szakértői, felügyelő-bizottsági és költségtérítési honoráriumairól, Horváth Gyula, Gulyás G. Gábor és a többi helyi képviselő fővárosi és egyéb felügyelőbizottsági honoráriumairól, a jelenlegiek közül pedig Tóth Mihály és Szenteczky János fővárosi honoráriumairól. Egyelőre arról sincs információnk, hogy mennyibe került 2010 előtt és 2010 óta a csepeli képviselők és bizottsági tagok, alpolgármesterek és polgármester együttes honoráriuma, ami jól mutatná, hogy mennyivel kevesebbet költenek most a politikusokra önkormányzati szinten, mint korábban.

    Természetesen mi is kíváncsiak vagyunk ezekre az adatokra, de mindez nagyon komoly adatgyűjtést és időt igényel – nem véletlen, hogy 2010 előtt sem volt róla kimutatásunk. Tehát, amit tudunk, azt megtesszük, de kizárólag összehasonlító szinten. Azt a hozzáállást ugyanis, hogy aki egy ország vagy város vagy kerület vezetésében dolgozik, az ne keressen a munkájáért pénzt, hanem vagy dögöljön éhen vagy lopjon magának annyit, amennyi jól esik, mi nem osztjuk.

    Ja, és még annyit, hogy a Csepel.info továbbra is mindenféle anyagi támogatás nélkül működik, tehát kevés időnk van saját cikkek írására.

  24. Menyhért Péter szerint:

    kedves Admin!

    Én sem szeretem azt az álszent és hazug hozzáállást, hogy “ingyen” dolgozzanak emberek.
    Ez ugyanis még a nonprofit szektorban is csak egy bolsevik hazugság volt.

    Azt azért furcsállom, hogy a csepeli önkormányzat anélkül használja a hivatalos portálján a csepelinfót, hogy anyagilag nem támogatja!
    Ez vagy nem igaz, és bujtatott (tisztességtelen) formában teszik ezt, vagy annyira a nyilvánosság ellen van az önkormányzat vezetése, hogy még saját médiumát sem nézi jó szemmel.

    Mindkét verzió ciki.
    Manitu a nagy fehér alvezér igazán hathatna a cimboráira, hogy tisztességesen kezeljék a nyilvánosság kérdését.
    Gnóm kifizetőhellyé nyírták ki a Csepp Tv-t; reklám-brossúra lett a csepeli hírmondó; most meg kiderül, hogy hírportál se kell dicső vezéreinknek?
    Engem sosem érdekelt,hogy fideszes ez a médium,mert mindvégig korrekt volt. Szeretném, ha továbbra is ilyen maradna.
    üdv menyus

  25. admin szerint:

    Kedves Menyus!

    Ha jól számoljuk, akkor a Csepel.hu oldalon 18 link közül vagyunk az egyik. Azokból – ha jól számoljuk – öt olyan van, ami anyagilag is kapcsolódik a csepeli önkormányzathoz (pl. vagyonkezelő, Csepeli Hírmondó, közterület-felügyelet).

    Mi azt nem tartjuk rossz dolognak, hogy a csepeli önkormányzat oldaláról egy olyan csepeli hírblog is elérhető, melynek országosan is komoly elismertsége van. Szerintünk ez nem ciki.

  26. Menyhért Péter szerint:

    kedves Admin

    Az önkormányzatunk alapvető kötelessége (törvény szerint az alapfeladata), hogy részletesen tájékoztassa a lakosságát minden olyan kérdésről, ami helyi ügy, ami az itt lakók érdekét szolgálja.

    Én nagyon örülök, hogy a polgármesterünk nagylelkűen osztogatja a csepeli közpénzeket a határon túli magyar szervezetek és programok támogatására, de azért ez inkorrekt eljárás.
    Tudtommal Csepel önkormányzata a csepelieké, és nem a polgármester tulajdona. Elvárható tőle, hogy bár több esetben is megszegte az adott szavát, elsősorban a csepeliekkel törődjön, és a helyi érdekű feladatokat finanszírozza a mi pénzünkből.

    Mindezek alapján nagyon finom vagyok, amikor azt mondom: ciki ez a helyzet.
    Üdv menyus

  27. admin szerint:

    Kedves Menyus,

    ahogy mi tudjuk, a csepeli közpénzek abszolute döntő többsége csepeli felhasználásra kerül, és ami határon túlra megy, még az sem több, mint korábban. Csak most határon túli magyarokhoz megy, és pl. nem határon túli karneválra. Lehet vitatkozni azon, hogy a határon túli magyarok érnek többet vagy határon túli maskarák. És ez nem kritika vagy cinizmus.

    Jól tudod, hogy Csepel önkormányzata a csepelieké, és nem a polgármester tulajdona. Elvárható tőle, hogy elsősorban a csepeliekkel törőd.jön, és a helyi érdekű feladatokat finanszírozza a mi pénzünkből.

    De az, hogy megszegte a szavát bármiben is, magánvélemény kérdése.

    Bocsánat, de nem szívesen veszünk részt a fórumban, ma már nem is tennénk újra.

  28. petyuss szerint:

    Csak nem hiszi el a közvélemény, hogy a fenti ökörségeket titkosította sok tíz évre Nikolits István. Azokban a titkosított aktákban van a lényeg!!!!

Itt lehet hozzászólni !