Megmenekülhet a Gyulai, államosítanák a cég felét

Világgazdaság Online

Információink szerint másfél milliárd forinttal kisegíti az állam a Gyulai Húskombinátot, jóllehet a döntés még nem végleges. Ezzel a lépéssel hozzávetőleg 50 százalékos tulajdonrészt szerezne majd a cégben. A likviditási válságba került vállalat tartozását részben elengedik, részben átütemezik, a későbbiekben pedig tulajdonosokká válhatnának a sertéstenyésztők is.

A Gyulai Húskombinát 1,5 milliárdos tőkeemelésben részesül az MFB Invest Zrt.-n keresztül lapunk információi szerint. Az ezzel kapcsolatban és az aszálykárokról szóló szerdai sajtótájékoztatón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter cáfolta, hogy végleges döntés lenne. A kormany.hu közlése szerint a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Gyulai Húskombinátot. Ez kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a Gyulai Húskombinát megsegítésére, ám ennek részletei nem ismertek. A Kormányszóvivői Iroda szerint mindez kizárja az állami befektetés lehetőségét. Lapunk értesülései szerint ugyanakkor beavatkozás fejében az állam tulajdonrészt kapna a cégben. Hogy pontosan mekkora hányadban, az még a tulajdonosok és az állam későbbi egyeztetésein dől el. A húsipari cég 1,2 milliárddal tartozik tulajdonosi körének, a HAGE-NAGISZ-nak, ennek egy részét a rendezés keretében elengedik, a maradékot pedig három év alatt ütemezetten fizeti meg a Gyulai.

„A lépés eredményeképp a Gyulai Húskombinát likviditása normalizálódna, és az eddigi megrendelések, valamint a jövőben érkező igények legyártására is lenne elegendő forrás. A cég így egyensúlyba kerülhet.” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Ruck János, a húsipari cég vezérigazgatója, aki hozzátette, minderről hivatalos értesítést még nem kapott. Ruck hangsúlyozta: ezzel a cég megmenekülhet. Arra a kérdésünkre, hogy várhatóan mekkora tulajdonrészt kaphat az állam a segítség fejében, a vezérigazgató kijelentette: mindez a további egyeztetések során dőlhet el, de várhatóan 50 százalék körüli hányadot szerezhet ilyen módon az állam.

A vezérigazgató hozzátette: a likviditást biztosító lépésen túl az elmúlt napokban a hosszabb távú tervekről is volt egyeztetés a kormányzattal. „Második lépésként a tiszántúli termelési hátteret vonná be a kormány a tulajdonosi körbe. Ennek eredményeképp a jövőben a térség négy nagy sertéstenyésztő szövetkezete szerezhetne tulajdonrészt a húsipari cégben a mostani szándék szerint kedvezményes feltételekkel. Ezzel a teljes integráció helyreállna” – fogalmazott lapunknak Ruck, aki hangsúlyozta: mindez csak a likviditás megteremtése után következő lépés lehet az eddigi egyeztetések szerint.

A beavatkozásra azért volt szükség, mert a cég rendkívüli likviditási gondokkal küzdött. A vállalat ennek ellenére az idei első félévben közel 10 százalékkal tudta növelni belső értékesítését a tavalyi év hasonló időszakához képest, miközben a hazai fogyasztási adatok stagnálást mutattak. Az üzem így ebben az időszakban 240 tonnával többet termelt, ebből a növekményből közel 150 tonna a belföldi értékesítés növekedését teszi ki, a többi az export bővülése. A megnövekedett költségek azonban komoly problémát okoztak: a Gyulai Húskombinát alapanyagra fordított kiadásai az év első felében több mint 300 millió forinttal nőttek, amely csupán az árak emelkedéséből, és nem a volumenhatásból adódik.

A tulajdonos máshol fejleszt

A likviditási válságba került Gyulai Húskombinát Zrt.-t a többségében tulajdonló HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenlegi helyzete miatt sem tudta kisegíteni. Ennek oka azonban nem a tulajdonos csoport nehéz helyzetében keresendő. Ellenkezőleg: az ágazatot jól ismerő szakértők szerint sikeresnek számító HAGE erőforrásait éppen fejlesztései kötik le, hiszen a csoport csaknem 8 milliárd forint értékű állattenyésztéssel kapcsolatos beruházást bonyolít.

vg.hu

10 hozzászólás “Megmenekülhet a Gyulai, államosítanák a cég felét” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    . A világhirű gyulai kolbász bajban van – Röhej!

  2. Gustavo Thoeni szerint:

    Az államosítás nem megoldás, a MALÉV is állami volt, mégis csődbe ment.
    (Azóta sem kártalanította a magyar “majdnem” utasokat, a magyar állam a tulajdonos.)
    Az amerikai tulajdonú Sláger Rádió helyébe lépő magyar tulajdonú Neo FM is csődbe ment.
    És a Közgép is csak azért van a toppon mert a Fidesz minden megrendelést oda irányít.
    El kellene ezen gondolkodni.

  3. Mari nénye szerint:

    Mielőtt túl gondolkozná valaki !

    A gyulai kolbászt is elvenné az EU
    Az uniós szabályokba ütközne, ha a kormány állami támogatást nyújtana a nehéz helyzetben lévő Gyulai Húskombinátnak, így szinte biztosan nem kap tőkeinjekciót a száznegyvennégy éves tradicionális vállalkozás – tudta meg a Magyar Hírlap. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a lapnak kijelentette, stratégiai vállalattá nyilvánították a céget, így más elbírálás alá esne az esetleges felszámolás, csőd esetén.

  4. hajós szerint:

    Állami kolbászgyár lesz, azért veszik meg, mert kell a sok kolbász a kerítésépítéshez, ha teljesíteni akarják a választási ígéreteiket.

  5. Mari nénye szerint:

    Ja reggel csak kiszaladsz,harapsz belőle 🙂

  6. Zoli049 szerint:

    “Megmenekülhet a Gyulai”
    Pozitívum!
    OFF:
    Költői kérdésbe forduló eszmefuttatásom, hogy miért kell a fővárosnak pont Mercedes busz? Miért kell úgy kiírni egy közbeszerzési pályázatot, ami pont a magyar gyártók buszaira nem illik rá, csak a Citaro-ra, vagy a Connecto-ra?
    Amennyiben annyira nemzeti a városvezetés és a kormány, akkor annyira jó lenne erre egy magyarázatot kapni.
    ON:

  7. Katka szerint:

    Mióta jó kis paraszt kolbászt lehet kapni, általában olcsóbban, mint a kemény, zsír- és mócsingos, általában jó kemény állagú gyulai, azóta nálam az a nyerő. Persze van, nagyon olcsó és nagyon vacak parasztkolbász, most nem arról beszélek.

  8. Mari nénye szerint:

    Milyen igaz!

  9. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün nem ér rá ezért helyette: Sír agyerek a hentesnél. nem tudom mit mondtak, Gyula hozzál 20 dkg csabait, vagy Csaba hozzál 20 dkg gyulait. Semmi baj, hogy hívnak? -Grün.

    Viszont már megint Orbánék segítenek? Nemhogy hagynák csődbe menni, mint jó szakszervezetük.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Már egy viccet is elrontasz?!
    -Hogy hívnak kisfiam?!
    Lacikának! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !