Országos jelentőségű védett természeti terület lett a Tamariska-domb

Kormány.hu

Fazekas Sándor bejelentése a Tamariska dombnál

Védetté nyilvánította Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a csepeli Tamariska-dombot. A terület jelenleg is őrzi a Csepel-sziget hordalékkúp-síkságára egykor jellemző – ma már kötött – futóhomok formakincset. A dombon foltokban még megmaradtak a jellegzetes nyílt és zárt homoki gyepek, illetve a homoki borókás-nyáras.

A Tamariska-domb összesen 8 védett növényfajnak ad otthont. Legértékesebb élőhelyein, a homoki gyepeken megtalálható a magyar csenkesz, a homoki fátyolvirág, a homoki árvalányhaj, a budai imola, a báránypirosító vagy a homoki csüdfű. Az állatvilág is változatos, hiszen összesen 50 védett faj él ezen a területen – elsősorban olyanok, amelyek sikeresen alkalmazkodnak a környező lakóövezet zavaró hatásaihoz. A dombon fekvő feketefenyves ligetben fészkel és telel át az erdei fülesbagoly.

A Tamariska-domb a környező kertvárosi lakóövezet egyetlen nagyobb területű zöldfelülete, ennek megfelelően a csepeliek korábban is használták kikapcsolódásra, pihenésre. Országos jelentőségű védett természeti területként ez a funkció – a természeti értékek megőrzését, fenntartását és bemutatását prioritásként kezelve – továbbra is fennmaradhat.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – a helyiek törekvését támogatva – júniusban jelentette be a helyszínen, hogy országos védettséget kap a Tamariska-domb.

Forrás: Kormány.hu

9 hozzászólás “Országos jelentőségű védett természeti terület lett a Tamariska-domb” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Gratulálok!
    A magyar ökörség része lett a zösszehányt domb! ))) 🙂 (((

  2. Mr. Absolút Dexter szerint:

    Hülye vagy Zöldike!

  3. Menyhért Péter szerint:

    Ejnye grün!

    Véleményeddel szegénységi bizonyítványt állítasz ki magadról.
    Igen is örülhetünk ennek a lépésnek, mert megérdemli a domb a védelmet.
    Ha a domb jövője is úgy alakul majd, ahogy anno elterveztük, akkor egyszer még büszkék is lehetünk a mi kis dombunkra.
    Ráadásul az utóbbi időben is szépen rendben tartja a csevak szakember gárdája – köszönet a korrekt munkájukért.

    Üdv menyus

  4. hajós szerint:

    Már csak az a kérdés, hogy Németh Szilárd miért szüntette meg – törvénysértő módon – a korábbi védettséget.

  5. Dr. grün szerint:

    menyus!
    Megette a fene azt amit csak azért védenek, mert védetté nyilvánították! ))) 🙂 (((

  6. Menyhért Péter szerint:

    Kedves grün!
    Mi, a Csepeli Zöld Kör nem azért harcoltunk a védettségért, mert valami nagyfejű védettnek nyilvánította.
    Én személy szerint amikor elkezdtük a domb felmérését 2003-2004-ben, egy jelentéktelen, mocskos és elhanyagolt szemétdombnak láttam. Minél többször és többet voltunk kint, annál inkább láttam az értékét.
    Most mát a jövő perspektíváit is látom benne, ami még inkább arra ösztönöz, hogy minden erőnkkel harcoljunk érte.
    Nem tudom,hogy 2014-ig lesz-e belőle valami, de már az is haszon, ha nem teszik tönkre.
    Utána úgyis új társaság jön, és akkor velük talán lehet kezdeni valamit.
    A döbrögi csapata sajnos bebizonyította, hogy nem képes ésszerűen gondolkodni.
    Üdv menyus

  7. vizsla szerint:

    Dr. grün!
    Nem azért kell védeni mert védetté nyilvánították! Sajátos logikád van…
    Pistike kisfiú tehát minden kisfiú Pistike?

  8. Dr. grün szerint:

    vizsla!
    A te logikád se kutya!
    De mi van akkor, ha Pistike lány?! Akkor már meg is bukott, mert nem minden lány Pistike!
    Például Táncsics Mihály lánya a Lajoska nevet kapta a Kossuth iránti tiszteletből! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !