Híres személyek, emlékezetes látogatások

Csepel.hu

Brezsnyev, aki köztudottan gyűjtötte a babérokat, még a Vörös Csepel érdemes veterán (Почётный ветеран комбината «Красный Чепель») kitüntetést is megkapta

A XX. században számos ismert magyar és külföldi politikus, előkelő arisztokrata, a Habsburg-család tagjai fordultak meg Csepelen. Bolla Dezső helytörténész segítségével jártunk utána a neveknek.

IV. Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király még trónörökösként járt a településen 1914 után. A Weiss család ugyanis személyes jó kapcsolatokat ápolt a Habsburgokkal, s rendre meghívta a gyárába és a községbe az uralkodócsalád főhercegeit és hercegeit.

Horthy Miklós kormányzó több alkalommal is ellátogatott Csepelre. A feljegyzések szerint hivatalosan először 1928 októberében jött a faluba, amikor a Szabadkikötő avatási ünnepségén mondott köszöntőt szép számú közönség előtt. Az eseményre elkísérte gróf Bethlen István miniszterelnök, aki szintén beszédben méltatta a kikötő megnyitásának jelentőségét. Horthy egy évre rá, 1929. március 15-én a Szent Imre téren avatta fel az első világháborúban elesett csepeliek emlékművét.

A nehéz gyárlátogatások után jöhetett a vadászat és az elvtársi poharazgatás

Gróf Bethlen István adta át a Gubacsi hidat 1924-ben, amely Csepelt kötötte össze Erzsébettel. Abban az időben ez a 25 méter széles átjáró volt Magyarország legszélesebb hídja. A szempontunkból következő említésre méltó dátum 1931 márciusa, amikor a csepeli repülőtéren, a mai eperföldön leszállt a világhírű Zeppelin nevű léghajó. A helyszínre 30 ezer néző tódult ki, s a hírességek között volt a kormányzó fia, Horthy István is. Róla azt is érdemes megemlíteni, hogy első munkahelye a Weiss Manfréd Gyár volt, ahol mérnökként dolgozott.

A második világháborút követően a magyar kommunista vezetők számtalan alkalommal megfordultak Csepelen. Rákosi Mátyás 1950-ben magáról neveztette el a gyárat, amely 1956-ig viselte a nevét. Kádár János az emlékezet szerint 13-szor járt hivatalosan a kerületben. Az egykori Szovjetunió pártfőtitkárai szinte kivétel nélkül felkeresték a gyárat. Sztálin ugyan nem tette tiszteletét, de Nyikita Hruscsov és Leonyid Brezsnyev többször is gyárlátogatásra érkezett. A Szovjetunió vezetőjeként utoljára Mihail Gorbacsov töltött el egy fél napot Csepelen 1985-ban.

A nyugati világból a legismertebb személy Richard Nixon amerikai elnök, aki még alelnökként kereste fel a gyárat az ötvenes évek legvégén.

Forrás: Csepel.hu

22 hozzászólás “Híres személyek, emlékezetes látogatások” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Csaba elvtárs most biztosan kidörzsöl néhány könnycseppet a szeméből Brezsnyev elvtárs miatt. Se gyárat látogatni se gyilkolni nem tudtak olyan óriási tömegben a nácik, mint testvérmozgalmuk, a kommunisták.

  2. Vitéz Nagybányai szerint:

    Ezek szerint te a nácikat tartod humánusabb csapatnak!

    Elég szörnyű az értékrended.

  3. Manitu szerint:

    Tévedsz. Nem tartom őket humánusabbnak.

  4. Doki szerint:

    Néhai nagyapám sokat mesélt arról mikor ez a seggfej Brezsnyev eljött ide Csepelre.

  5. szigetország szerint:

    Brezsnyev szerette az alkoholt, a tivornyázást, a vadászatot, az élővilág pusztítását, emberek bebörtönzését, legyilkolászását — igazi kommunista volt.

    Esze nem volt sok, de ami mégis volt, azt is hamar elitta.

  6. nagyapó szerint:

    Csak a pontosság kedvéért. IV. (boldog) Károly nem volt Ausztria császára. Ausztria utolsó császára I. Károly volt. Magyarország utolsó királya IV. (boldog) Károly volt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. helyi szerint:

    Járt itt Nixon is….arról nincs fotó??

  8. szigetország szerint:

    A komminista kommentelők most lapítanak, mint sz@r a fűben…

    Megértem őket, mert ennyi szégyent és mocskot nehéz elviselni…

  9. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Segítek! ))) 🙂 (((
    “Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven a Habsburg Birodalom és egyben az Osztrák Császárság[1] utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király. Két évi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki.”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._K%C3%A1roly_magyar_kir%C3%A1ly

  10. robi szerint:

    Szigetország nem érti, hogy egy ezerszer lerágott gumicsont témához a bérenceken kívül nem szól hozzá senki.

    Pajtikám: ezek a cikkek nektek szólnak, a lelkesedésetek fenntartására!
    További kellemes gittrágást a múlton, szidjátok csak naponta a Kádárt ( ha már nincs jövőkép) a jelenkori disznóságokat meg csak nyugodtan seperjétek a szőnyeg alá.

    Azt talán majd más fogja onnan molyolni, egyszer.

  11. csaba péter szerint:

    Na mi van kedves szalon náci nagyapó manitu felébredtél az íróasztalodnál?

  12. csaba péter szerint:

    Tényleg ha két volt MSZMP -s Fideszes szalon náci ajánl a Fideszbe engem is felvesznek párttagnak?
    Mondjuk vállalom hogy egy évig csak komcsizok, na,

  13. csaba péter szerint:

    De azért a Weiss családot a Horthy fasiszták ennek ellenére eladták a Birodalmi SS – nek .
    A fasiszta az nemcsak hazudik , hanem eladja saját emberét és gyilkol is . Érdekes mintha a manitu és a nagyapó ugyanez lenne ráadásul ugyan az a személy is.

  14. Manitu szerint:

    Mondd Csaba elvtárs, álmodban már megint Brezsnyev köldökét nyalogattad, hogy ilyen hülyeségeket írsz?

  15. csaba péter szerint:

    Hogy te mint manitu nagyapó miket írsz inkább azzal foglalkozz egyébként örülök írásaidnak mert aki elolvassa az biztos nem szavaz rátok soha többé

  16. csaba péter szerint:

    egyébként meg ha igaz amit írsz úgy meg elvtársak lennénk …habár a fasiszták nekem nem elvtársaim . azokat megválogatom .

  17. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tar et. az egykori SZG.-gyár főmérnöke, milyen elkötelezettséggel tartja előadást, a NAIVÁKNAK.

  18. csaba péter szerint:

    A gyáva szar fasiszta nagyapó manitu úgy s merne a szemem elé kerülni mert beszarna a félelemtől.

  19. csaba péter szerint:

    Ha kiderülne ki ő valójában .

  20. Csalódott szerint:

    Nos, akkor elmondom a rendületlenül nácizóknak, hogy a kommunizmusnál undorítóbb, ocsmányabb rákfenéje nem volt és nem lesz az emberiségnek. Miért? Mert magasztos eszmék álarca mögött ipari méretekben pusztították (és pusztítják ma is) az embereket. Ennek ellenére az a redvás vörös csillag még ma is szalonképes Európában. Kivénhedt tömeggyilkosok magas állami nyugdíjat élveznek, miközben 100-hoz közelítő tolókocsis szerencsétleneket nem illet meg az ártatlanság vélelme. Mert Zuroff “úr”gondol egyet…Hány áldozata volt “csak” mondjuk Kínában a kulturális forradalomnak nevezett őrületnek? Vagy Pol-pot kambodzsai diktatúrájának. Vagy, hogy közelítsünk: a korai Szovjetúnió éhinségeinek? Egyáltalán tudunk ezekről? Tessék elolvasni, vagy csak beleolvasni: Curtois: A kommunizmus fekete könyve. Persze azt sem ismeri senki, mert olyan kuss volt körülötte, mikor megjelent, hogy namég. Mert nekünk csak egy kiemelt, nagy szenvedés felett kell ruháinkat szaggatnunk 67 éve. Valakik gondoskodnak róla. Pedig jobb lenne csendben maradni: Adolf Hitler már a Mein Kampf-ban leírta a terveit. Ezek után zsidó tőkések pénzelték a hatalomba.

  21. csaba péter szerint:

    Hát te egy igaz irredenta fasiszta barom vagy

  22. Csalódott szerint:

    Nincsenek érvek, kezdődik a személyeskedés, anyázás. Fasiszta az a jó k. mindjárt megmondom, hogy kid….Tanulj meg helyesen írni, azután legyél tisztában alapvető fogalmakkal. Akkor majd elgondokodom, hogy szóba álljak-e veled. Tahó.

Itt lehet hozzászólni !