A csepeli sporttanácsnok javaslata

Kozmann Györgyöt, Kiss Tamást és Ludasi Róbertet  “Csepel Díszpolára” címre javasolja a Sporttanácsnok

Csepel.info, csepel.fidesz.hu

Kozmann és Kiss

Kozmann György és Kiss Tamás

Németh Szilárd sporttanácsnok a mai napon javaslatot nyújtott be a “Csepel Díszpolgára” cím odaítélésére. A megszokottól eltérően 3 személyre egyszerre tett javaslatot, hiszen nehéz lenne a jelölteket szétválasztani.

A mai napon a kenu 1000 méteres döntőben Kozmann György és Kiss Tamás várakozáson felül teljesített, hiszen a számukra “C3-as” futamban aranyéremmel felérő bronzérmet tudtak szerezni. Már a döntőbe való bekerülésük is kisebb csodának számított, hiszen 1 hónapjuk volt a közös felkészülésre, miután Kokonics György július 15-én edzés közben elhunyt. Ő lett volna Kozmann György tásra.

Németh Szilárd a kitüntető cím odaítélésére a két kenust jelölte. Mellettük méltán a harmadik jelölés Ludasi Róberté, aki Koló edzője volt.

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Németh Szilárd, a kerület sporttanácsnokaként arra kér mindenkit, aki támogatja a jelölést és csatlakozni kíván ahhoz, hogy ezt a szándékát jelezze a nemeth.szilard@fidesz.hu, illetve a csepelifidesz@gmail.com e-mail címeken.

A sporttanácsnok ajánlása teljes terjedelmében itt olvasható:

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület
Sporttanácsnok

Javaslat „Csepel Díszpolgára” kitüntetés adományozására
Pekingben ma a paksi Kozmann György– és a csepeli Kiss Tamás kenus duó 1000 méteren bronzérmes lett.

A Paksi Atomerőmű SE 30 éves kenusa, Kozmann György eredetileg Kolonics Györggyel indult volna a játékokon, kettősük mindkét távon dobogóesélyesnek számított, a legendás, kétszeres ötkarikás bajnok társ azonban július 15-én, edzés közben elhunyt. A tragédia sokkolta az egész csapatot, különösen Kozmann Györgyöt, aki néhány napig nem is tudta, folytassa-e egyáltalán a felkészülést és pályafutását. Végül azonban úgy döntött, hogy a Kolonics György által is kedvelt, a Csepeli Kajak-kenu Egyesület fiatal sportolójával, Kiss Tamással elindul Pekingben, és megpróbál méltóan tisztelegni sporttársa és barátja emléke előtt. Ez ma fényesen teljesült.

“Kolonics Gyurinak küldjük ezt a sikert, illetve mondhatom azt is, hogy neki köszönhetjük. Régen volt ilyen tudatos versenyzésem, amikor ilyen tisztán tudtam gondolkodni és elárulhatom, hogy nagyon sokat gondoltam őrá. Úgy is fogalmazhatok, hogy a C-3-as futamban lettünk bronzérmesek, mert ő is velünk volt a hajóban. Sokszor eszembe jutott az is, hogy egy éve, az előolimpián nagyon sok kellemes percet töltöttünk itt el Kolonics Gyurival” – mondta a dobogósok sajtótájékoztatóján Kozmann György. (INFO Rádió)

“Nem akarok nagy szavakat használni, mert nem szokásom, de Kozmann Gyuri tényleg egy hős volt. Amit ő átélt… és ide került… és Kiss Tamással nagyon rövid ideig tudott együtt edzeni, aztán ahogy a középfutamban ment, és utána ez a dobogó… valami csoda számomra. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ez az olimpia ezek után így zárult” – keresgélte a szavakat Angyal Zoltán szövetségi kapitány. (INFO Rádió)

“Azt hiszem, sokan egyetértenek velem abban, hogy a Kozmann, Kiss páros teljesítménye felér egy olimpiai bajnoki címmel.” – mondta Gyenesei István sportot felügyelő miniszter.

Ludasi Róbert edző: „Nagyon nehéz volt. Egyrészt, azért mert mindenki tisztában van azzal, hogy milyen tragédia után vagyunk, ilyenkor sok szakmaiságot nem lehet belevinni, azt a felkészülésen kell átadni. Másrészt meg bíztam Kozmann Gyuri harcosságában. Minél nagyobb a tét, ő annál jobban teljesít, ezért csak annyit mondtam neki, kemény vagy és kemény leszel, a tribüntől kezdve adj bele mindent. Kiss Tamásnak meg csak annyit tudtam tanácsolni, hogy nyomjad végig. Őt nem akartam lelkileg agyonnyomni, hiszen az első olimpiája, az első nemzetközi versenye, hihetetlen, hogy így tudott teljesíteni. Még a nagyok között is van olyan, aki lelkileg megbillen egy olimpiai döntőben. Le a kalappal előtte, előttük.” (hvg.hu)
Ezek a sportolók és edzőjük – sok-sok elődjüket követve – ismét példát mutattak elszántságból, kitartásból, tisztességből és hűségből a csepelieknek. Csepel méltón lehet büszke rájuk, méltón emelheti őket piedesztálra! A Csepel SC utánpótlása – legyenek akár kajak-kenusok, birkózók, futballisták vagy bármely sportág kis küzdői – méltó példaképüknek tekinthetik őket. Ezért javaslom, hogy
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2008-ban Kozmann György és Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenusoknak, illetve Ludasi Róbertnek, a páros – és Kolonics György – edzőjének
Csepel Díszpolgára” kitüntetést adományozzon.

Budapest, 2008. augusztus 22.

Németh Szilárd
sporttanácsnok

13 hozzászólás “A csepeli sporttanácsnok javaslata” bejegyzésre

  1. Papi szerint:

    Szerintem maximálissan megérdemlik, de én Kolót is belevenném.

  2. hollósi szerint:

    Minden sport kedvelő felnéz rátok!!!

  3. Nándi szerint:

    Papi! Koló már Csepel Díszpolgára!

  4. topikos8 szerint:

    Schmitt és mostnak le kell mondania!

  5. topikos8 szerint:

    RE Nándi:
    Egy halott díszpolgár, az meg már milyen?!

  6. Szabina szerint:

    topikos!Gőzöd nincs miért lett Kolonics Györgyből díszpolgár…ha lenne nem írnál ekkora baromságokat! Egyébként is mit zavar ez téged?! Te is pályázol a címre?:D Ilyenkor “sajnálom”, hogy csepeli vagyok, amikor ekkora barmok húzzák le Csepelt, mint te!

  7. Bubus szerint:

    Szabina, ne foglalkozz topikossal. Csak azért tudja nyomni a baromságait, mert a fórumozók reagálnak rá. Őszintén szólva, azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy szándékosan égeti a baloldalt, és valójában nem is szélsőbalos, hanem szélsőjobbos.

  8. Szabina szerint:

    Igazad van Bubus!De olyan nehéz megállni, hogy ne szóljon vissza az ember, pláne, mikor Kolonicsról van szó…

  9. jani szerint:

    Koló egy igazi sportember volt. !!!

    topikos8 -ról nem írom le mi a véleményem, mert azt sem érdemli meg!!! Gondoljon róla mindenki azt amit akar !!
    A halott díszpolgár pedig halálában is díszpolgár, és az is marad örökké !!!

  10. Laja szerint:

    Sőt, létezik poszthumusz kitüntetés is. A Csepel Díszpolgára címet pedig Koló méltán viselhette úgy életében, mint halálában.

    És ez a három ember is, akit NSZ most javasolt, szintén megérdemlik. Én támogatom a jelölésüket!

  11. Levente szerint:

    Én is támogatom.

    mellesleg topikos8-ra érdemes rákeresni google-n.
    Nem találtam olyan fórumot, ahol kultúrált, értelmes hozászólásai miatt emlegették volna.

  12. Papi szerint:

    Nándi!
    Kössz, nem tudtam. Hanem gondolok ilyen topikos féle mocsokra akkor még büszke is vagyok a szigetünkre. egyébként gratulálok a lányoknak.
    Bubus!
    Már töbször leírtam ez a topikos vagy mia mocsok nem jobbos, nem balos, nem csepeli és legfőképpen nem is magyar. Csak egy ocska provokátor még annak gyenge.

  13. […] „Csepel Díszpolgára” kitüntetést adományozzanak a városatyák. Sőt a sporttanácsnok az interneten arra kérte a csepeli lakosokat – köztük a Csepel.info fórumozóit -, ha egyet értenek javaslatával, […]

Itt lehet hozzászólni !