Janicsot és Kovácsot nem lehet legyőzni

Index.hu

Janics és Kovács

 

Övék a második magyar arany

Megnyerte a kajakpárosok 500 méteres versenyét Kovács Katalin és Janics Natasa. A magyar egység remek versenyzéssel utasította maga mögé a rendkívül erős mezőnyt. Kovács és Janics megvédte olimpiai bajnoki címét, és megszerezte a második aranyérmet Magyarországnak.

Janics Natasa és Kovács Katalin meggyőző fölénnyel győzött, a legnagyobb ellenfélnek számító németek – Fanny Fischer, a nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit Fischer unokahúga és Nicole Reinhardt – csak negyedik helyen értek célba. Ez a két versenyző egyébként benne ült a pénteken aranyat nyert női négyesben is, akik mögött a magyar csapat a második helyet szerezte meg.

A rajt után még a német egység haladt az élen, de a táv felénél Kovács és Janics átvette a vezetést. A lengyel páros az utolsó 200 méteren megközelítette a magyar egységet, de a célvonalon Kovács és Janics haladt át először (1:41.308). Az ezüstérmet Beata Mikolajczyk és Aneta Konieczna szerezte meg (1:42.092), a harmadik helyen a francia egység, Marie Delattre és Anne-Laure Viard ért célba (1:42.128).

Janics Natasa ezzel harmadik olimpiai aranyát nyerte, Kovács Katalin a másodikat, miután neki egyesben most nem sikerült a dobogó tetejére állnia, a negyedik helyen ért célba. Janics és Kovács is versenyzett a négyesben, amely ezüstérmet nyert pénteken.

A páros pekingi teljesítménye azért is számít kiemelkedőnek, mert az olimpia előtt számos botrány kísérte a női szakág munkáját. Kovács és Janics az edzőváltások miatt az utóbbi két évben keveset evezett együtt, de Angyal Zoltán szövetségi kapitány döntése a válogatott végleges összeállításáról így beigazolódott.

39 hozzászólás “Janicsot és Kovácsot nem lehet legyőzni” bejegyzésre

  1. Székely szerint:

    Gratulálok a lányoknak!

  2. topikos8 szerint:

    Schmitt és mostnak be kell látnia, hogy már nincs más lehetősége, mint lemondani.

  3. Bombi szerint:

    Szép volt lányok, gratulálunk, és köszönjük!!! Csak így tovább!!!!

  4. Székely szerint:

    Topik(ge)nyócnak most már be kell látnia, hogy szinte mindenki utálja őt ezen a fórumon.

  5. Laja szerint:

    Székely! Miről beszélsz? Én nem is ismerek itt ilyet. Nem létezik.

    Szép volt lányok! Szép volt Kati!

  6. jani szerint:

    Bravó lányok !!!!!!

    topikos8 -nak !
    lemondhatnál a beírásokról, nem hiányozna senkinek !!

  7. topikos8 szerint:

    RE jani:
    A TE hülye beírásaid végképp nem hiányoznak!

  8. Székely szerint:

    Laja: Hidd el, akinek szólt az magára ismer ennyiből is. Sajnálom, hogy neked nem esett le. Az új neve pont annyira illik rá, mint az ún. “Schmitt és most” az egyik korábbi olimpiai bajnokunkra.
    De lehet, hogy a “topikos(ge)nyóc” jobb lett volna. Ezen vitatkozhatunk. Laja, remélem, hogy így már végre leesett és igazán nem kell tovább magyaráznom külön Neked a dolgokat.

  9. Laja szerint:

    Értettem. Te nem értettél. Nem létezik ilyen fórumozó. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ne foglalkozzon vele senki, mintha nem is létezne. Aztán majd csak megunja.

  10. jani szerint:

    topikos8-nak !
    Én ugyan nem illettem jelzővel a beirásodat, de ha te már megtetted ezt az én beírásommal kapcsolatban, abból kiderül, milyen faragatlan vagy ! Részemről – megfogadva a többi topikba írók tanácsát- a továbbiakban nem foglalkozom a megjegyzéseiddel !!!! Remélem mások sem !!

  11. Székely szerint:

    Laja: ok., ezt a lapot most én nem vettem.
    Való igaz, hogy nem kellene foglalkozni topikossal…

  12. topikos8 szerint:

    Nélkülem a fórum egy nagy nulla, és csak a Hírtévé, Magyar Nemzet fórumaihoz hasonlít a csepel.info. Szélsőjobbos.

  13. Papi szerint:

    Szerintemelőttem 17óra 20perckor valaki vagy valami megpróbálta bemocskolni itt a lányok örömét. Nem baj Natasa és Katalin ti vagytok a nyerők.

  14. baniko21 szerint:

    Topikos8-nak!
    Ez a fórum maga nélkűl lenne igazán tökéletes! Itt, ha nem vette volna
    észre, olyan dolgokkal foglalkozunk, ami minden jó érzésű csepeli lakost
    érdekel. Kifejezetten a csepelieket érinti. A sport, és annak eredményei-
    re pedig minden normális ember úgy reagál, hogy büszke és örül a si-
    kernek. Aki nem így tesz, annak valami hibádzik az agya helyén.
    Egyébként én nem vagyok jobboldali, hanem az “igazi baloldalhoz” tar-
    zozom. A normális dolgok nem függenek pártállástól.

  15. Papi szerint:

    baniko21!
    Minden tiszteletem az őné. Már régóta írom a véleményem topikos8-ról.
    Ahoz, hogy szurkoljunk vagy akár politikáról beszéljünk nem kell a másikat gyalázni.

  16. Jeniszej szerint:

    A szélsőséges senkiházi lekophatna innen!

  17. Levente szerint:

    Gratulálok a lányoknak!

    Topikos, menjél szépen és bizonygasd, hogy mekkora csalás az észbontó, a primitív posztjaidtól meg kíméld meg ezt a fórumot.
    Használd rendeltetésszerúen az internetet, és ne generálj felesleges hálózati forgalmat a hülyeségeid terjesztésével.

    Inkább örülj az újabb aranynak. Ha nem megy kultúráltan, akkor magadban.

  18. admin szerint:

    Topikos most egy kicsit pihen. Szélsőségesek miatt nem kívánjuk eltemetni a fórumot.

  19. Papi szerint:

    admin!
    Már idelye volt.

  20. inda79 szerint:

    Én is remélem, hogy Schmitt lemond!

  21. Bombi szerint:

    Én meg azt remélem, hogy Fletó mond le…

  22. Bombi szerint:

    De addig is míg ezt megteszi, vagy míg el nem küldik, ünnepeljük a Benedekéket! Szép volt fiúk!

  23. Székely szerint:

    Gratulálok a fiúknak! Megvan a harmadik (több szempontból). 🙂

  24. Wass Albert barátja szerint:

    Megvan a harmadik!Úristen!Most mit kell csinálnia Schmitt és mostnak?

  25. inda79 szerint:

    Hát lemondania, mert azt mondta, hogy egyet sem nyerünk.

  26. hollósi szerint:

    Lehet mellébeszélni, de amióta “gazdasági kis hatalom” lettünk, a sport nagyhatalmak táborából is távoztunk. Gazdasági erő nélkül egy ország nem tudja a sportsikerek feltételeit megteremteni!
    Hol van Csepelen a 30 ezres gyár, ami 21 szakosztályt tartott fenn és olimpiai bajnokok sorát vonultatta fel?
    Azokat az éveket megőrizzük szép emlékeinkben.

  27. Wass Albert barátja szerint:

    inda79!te tudsz valamit…ezt hol mondta???

  28. Papi szerint:

    Inda79!
    Schmitt 6 aranyat tipelt, Neved átt egy eszement hülyeségét.
    Egyébként szép volt fiuk. Hajrá magyarok!

  29. Bombi szerint:

    Egészen pontosan 18 érmet várt, 6 aranyat, 6 ezüstöt és bronzérmet. Pontosan fele annyit, mint amennyit a szakszövetségek vezetői vártak összesen.

  30. inda79 szerint:

    Hát ez az, Schmitt egyik tippje sem jött be. Távoznia kell!

  31. Székely szerint:

    Látom topikos(ge)nyóc visszajött. Kár, már kezdtem reménykedni, hogy befejezte…

  32. inda79 szerint:

    Nickek összemosásért azonnali tiltás jár ((jobb helyeken)).

  33. jani szerint:

    lehet menni a jobb helyekre !!!

  34. inda79 szerint:

    Bizony jani: menj Szlovákiába!

  35. leslie szerint:

    Azért menjen szegény Jani, hogy utána küldjétek az összes hatóságot, mint a kitelepült vállalkozásokhoz? Ezt nem ígérték a cimboráid, topikos!

  36. Papi szerint:

    Szerintem inda és topikos ugyan az a személy. Még annyi fáradságot semm vett, hogy valami újat irjon.

  37. Gordon szerint:

    hollósi:
    Mi gazdaságilag soha nem voltunk nagyhatalmak. A sportban mégis azok voltunk… még a rendszerváltozás után is… egészen a 2004-es athéni olimpiáig. Az utóbbi négy évben történt valami. Bár szerintem inkább az utóbbi hat év elhibázott politikájának eredményét láthatjuk…. egy példa: a teljesen felesleges völgyhíd megépítése jóval több forrást vitt el, mint amenniyt az élsportra összességéban fordítunk egy esztendő alatt (ráadásul az olimpia évében). Ez még akkor is így van, ha a völgyhíd költségvetéséből kivonom egy a helyén megépítendő autópályaszakasz átlagos költségét. Persze ha a gyorsforgalmi utak építésének költségvetése kisebb lett volna, akkor kevesebb pénzt lehetett volna “elqrni”, eltüntetni (mindenki tudja miről beszélek) … Tessék ezen elgondolkodni… persze szerepet játszik ebben a tömegsport állapota is, az általános létesítmény helyzet is, az oktatás és az iskolai testnevelés helyzete is, vagy pl. az, hogy hány gyereknek van lehetősége a spotolásra, és hány fiatalnak nincs erre lehetősége, mert a szülei nem tudják fedezni az ezzel járó, az utóbbi években megnövekedett költségeket.. persze ez nem is meglepő, ha a reálbérek alakulását veszem alapul…belátható, hogy milyen okok miatt is jutottunk ide…

  38. jani szerint:

    indi .
    Én az általad emlegetett ” jobb topikokba” küldtelek nem el az országból ! Elbír ez az ország téged is ,mint sokan másokat . !!??
    Én magyar vagyok és büszkén vállalom, hogy egyben csepeli, legyen bármilyen ez az ország, legyen bármilyen nehéz jelenleg itt a helyzet !!
    Meg van a véleményem arról, hogy hogy jutottunk ide ,de most nem ez a lényeg ! Majd alkalom- adtán erről is válthatunk szót ,értelmesen eggyütt gondolkodva , megbeszélve közös dolgainakat .
    Minden esetre “köszönöm”, hogy egy pár csepelit és magyart már összekovácsoltatok hasonszőrű társaddal.
    A jövő szempontjából elsödleges az összefogás minden kérdésben !! Ha így lesz akkor biztos elöbbre jutunk !!

    Ui.: Szlovákia gyönyörű szép ország, azért majd ha lesz rá módom megnézem. !!

  39. baniko21 szerint:

    Gordonnak!
    Gondolataiddal teljes mértékben egyetértek. Sajnos nem csak az általad
    emlitettek miatt ilyen pocsék a helyzet az élet minden pontján. Minnél
    nagyobb az adó elvonás, annál kevesebb dologra jut pénz. Talán ha végre munkahelyek is teremtődnének nagyobb volna az államnak is a
    bevétel. Akkor talán jutna a sportra is. Csak egy kis önmérsékletre volna
    szükség az államapparátus feneketlen telhetetlenségénél. Nem tudom
    tudod-e, hogy a testnevelés órák száma is csökkentve lett a nebulóknak.
    Még pár év és az olimpiák nélkülünk lesznek megtartva. Nem a dicső
    múlt eredményeire szeretnénk büszkék lenni, hanem az elkövetkezőkre!
    Nagy baj, hogy ezt csak mi kívánjuk tiszta szívből, de akiknek módjukban lenne tenni, lelkiismeretlenűl nem néznek a jövő elé. Igaz,
    ha így folytatódik nemcsak a sport hanem az életterünk is veszélyben
    van. Nem gondolnak rá, hogy akármennyit harácsolnak össze az életünk-
    ben, oda le éppen úgy semmi nélkül kerülnek, mint más.

Itt lehet hozzászólni !