Meggyanúsított MSZP-s képviselők ellen kért vagyonzárat az önkormányzat

Közlemény, Csepel.hu

Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) vezérigazgatójaként: most valóban a vagyonával felelhet

Magánvagyonuk zár alá vételének elrendelését kérte az önkormányzat az ötfős csepeli MSZP-frakció eddig meggyanúsított tagjai ellen. Szenteczky Jánossal, a Csepeli Vagyonkezelő korábbi vezetőjével szemben – aki jelenleg a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és a fővárosi MSZP elnökségi tagja – eddig két ügyben, Takács Krisztián frakciótársával szemben pedig egy feljelentéssel kapcsolatban jelentette be a nyomozó hatóság, hogy alaposan gyanúsíthatók bűncselekmények elkövetésével.

A csepeli önkormányzat vezetésének célja az, hogy ne csak jogi, hanem anyagi következményei is legyenek az elszámoltatásnak: ezért a vagyonzárat minden további meggyanúsítás esetében megismételjük majd.

Számításaink szerint évente mintegy kétmilliárd forintjába került a csepeli adófizetőknek az MSZP-s kerületi vezetés. Ennyi pénz folyt el pártemberek, haverok, baráti tervezőirodák, valamint az MSZP-hez és az SZDSZ-hez kötődő cégek zsebébe, évente ennyi pénzt sikerül megtakarítani 2010 óta Csepelen egyedül a politikai korrupció felszámolásával. Az elmutyizott milliárdok azonban többségében jól lepapírozva, büntetőjogi szempontból nehezen vagy egyáltalán nem támadhatóan kerültek át a csepeli adófizetők zsebéből a jóval a piaci ár felett számlázó cégekhez.

Még a maffiának is van azonban gyenge pontja. Al Caponét adócsalásért sikerült végül elítélni. Csepelen is követtek el egyesek olyan “hibákat” a közpénz pofátlan kilapátolása közben, melyek büntetőjogi szempontból tetten érhetők. Ezeket a bűncselekmény-gyanús ügyleteket az önkormányzat az elmúlt két évben szisztematikusan felderítette, és számos feljelentést tett. Az elmúlt hetekben három feljelentés esetében közölte a rendőrség a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját a csepeli MSZP frakció tagjaival szemben, míg egy ügyben az ügyészség megszüntette a nyomozást. Az önkormányzat ősztől már vádemelésekre számít, míg a megszüntetett nyomozással kapcsolatban panaszt nyújtottunk be.

Budapest, 2012. augusztus 15.

Németh Szilárd
polgármester
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

37 hozzászólás “Meggyanúsított MSZP-s képviselők ellen kért vagyonzárat az önkormányzat” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Példamutatóan jár el az önkormányzat. Aki a közpénzt szórja vagy lopja, az feleljen érte a saját vagyonával is!

  2. ebihal szerint:

    Ha jól értem a fentieket, akkor a 2 milliárdért semmit sem kapott a kerület. Ugyanakkor
    működtek az intézmények, nem volt megszorítás.Na már most, akkor amikor meg van
    a 2 milliárd a kasszában, miért is van szükség összevonásokra, ellátás szűkítésre?
    Itt valami nem gömbölyű!

  3. Bugi szerint:

    A hülye Török Zsolt meg arról beszélt, hogy megbuktak a feljelentések. 😀

  4. csapos szerint:

    Kedves Admin!

    Melyik ügyben szüntette meg a nyomozást az ügyészség? Melyik posztban írtatok erről?

  5. csmo szerint:

    tesztelés

  6. Dr. grün szerint:

    “Magánvagyonuk zár alá vételének elrendelését kérte az önkormányzat az ötfős csepeli MSZP-frakció eddig meggyanúsított tagjai ellen.”
    Tudjátok mi az, hogy lótúró?!
    Ez! ))) 🙂 (((

  7. hubamari szerint:

    “Számításaink szerint évente mintegy kétmilliárd forintjába került a csepeli adófizetőknek az MSZP-s kerületi vezetés. Ennyi pénz folyt el pártemberek, haverok, baráti tervezőirodák, valamint az MSZP-hez és az SZDSZ-hez kötődő cégek zsebébe, évente ennyi pénzt sikerül megtakarítani 2010 óta Csepelen egyedül a politikai korrupció felszámolásával.”
    Mindez azt jelenti, hogy 2010-ben és 2011-ben, két év alatt összesen 4 milliárd Ft-ot takarítottak meg! Ezek szerint nincs hiánya az önkormányzatnak 🙂

  8. hubamari szerint:

    Kedves Admin 🙂
    Jó lenne, ha ennyi idő után már nem kellene rendszer-moderációra várnia a hozzászólásaimnak! Mostanában igyekszem nem olyanokat írni, amit moderálni kellene! Felháborítónak tartom, hogy nem jelenik meg a véleményem, hol van a szólásszabadság ?

  9. Bugi szerint:

    Grün nevethetsz, csak nehogy a torkodra fagyjon az a nevetés!

  10. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Torkomra fagyjon a nevetés?!
    Valamint ökölbe szoruljon a seggem-lyuka, ha megszívom a dolgok hátulütőjét?! ))) 🙂 (((

  11. csapos szerint:

    Bugi!

    Örömmel látom, hogy szolgálatban vagy, mert Adminnak, a 31 nevűnek nyoma veszett. Harminckettedikként talán te tudsz válaszolni: melyik ügyben szüntette meg a nyomozást az ügyészség? Melyik posztban írtatok erről?

  12. Bugi szerint:

    Csapos, ha valaki lop, akkor feleljen érte. Egyetértesz ezzel vagy nem? Ha az elvtársak loptak, feleljenek érte!

    Mi a probléma?

  13. kkk szerint:

    Csenteczky akkor most gyorsan utalhatja a pénzét ukrajnába.

  14. csapos szerint:

    Németh Szilárd falkaforradalmár polgármesternek az a baja, hogy még megboldogult tanár és/vagy iskolaigazgató korában nem olvasta el (figyelmesen) Jókai: A kőszívű ember fiai című alapművét. Admin, Bugi és az elvbarátai adják kölcsön neki a könyvet. Hívják fel a falkaforradalmár vezér figyelmét arra a részre, amikor Julius Jacob von Haynau táborszernagyot leváltja Ferenc József császár. A kivégzéseknek, a vérengzéseknek, a BOSSZÚNAK vége lett, Haynaut meg oda tették, ahova való (a falkaforradalmárokkal együtt): LAPÁTRA!

  15. csapos szerint:

    Drága Bugi!

    Eddig csak egy hivatalos papír van, amiről ti semmi pénzért nem akartok beszámolni, de másutt már részletesen írtak róla: Szenteczky János nem követett el bűncselekményt, a nyomozást bűncselekmény HIÁNYÁBAN megszüntették ellene. Ez a tény. A többi falkaforradalmi nyüszítés, a ti Handa Bandátok habverése!

  16. admin szerint:

    Cenzor elvtárs: Szenteczky ellen egyetlen nyomozást szüntettek meg, és abban adott be panaszt az önkormányzat az ügyészség által elkövetett hibák miatt. Az összes többi Szenteczky ellen beadott vagy a Csevakban elkövetett bűncselekmény-gyanús ügyekben indult nyomozás vagy tart még, vagy megvoltak az első meggyanúsítások.

    Ha olyan törvényes lett volna minden, aligha tartott volna eleve ennyi ideig bármelyik nyomozás. Bízzunk benne, hogy aki közpénzt lopott vagy kezelt hanyagul, az megkapja a büntetését. 😉

  17. hajós szerint:

    admin, csapos kérdése az volt, hogy melyik ügyben szüntették meg Szenteczky ellen a nyomozást. Szerintem teljesen egyszerű és világos kérdés. Miért nem bírsz rá válaszolni?

  18. Paul szerint:

    Manitu!
    http://barikad.hu/erosodik_a_jobbik_sulyos_fidesz_vereseg-20120815

    Hogy ,egy kis bosszúságot szerezzek neked. Ennyit ér a Jobbik ellen indított lejárató hecckampányotok!!
    Lehet itt még 100 Szegedi Csanád ügy is, az emberek nem hülyék, tudják,hogy melyik párt áll az összes ilyen jellegű aljas ügy mögött. Ez a stílus az Mszp és a Fidesznek köszönhető.

  19. Manitu szerint:

    Paul:

    1. a Jobbik egyik szárnya indított a Jobbik másik szárnya ellen hadjáratot
    2. a “független” és a Fidesz-KDNP között csak az első betű egyezik
    3. Vona Gábor ugyanúgy hazudott a nyilvánosság előtt a Szegedi Csanád ügyében, mint Szegedi Csanád. Tehát Vona Gábornak is le kellene mondania. Csak hát Vona szlovák, Szegedi meg zsidó.

  20. Gustavo Thoeni szerint:

    Németh a baromságaira sokkal többet vesz el az adófizetők pénzéből.
    Őt mikor számoltatják el?

  21. Bugi szerint:

    Miért baromság, hogy a bűnözők fizessék vissza, amit elloptak?

  22. Zoli049 szerint:

    Ha ez a barom nyúlt, biztosan magánvagyona. Még?!
    Ennyire nem lehetnek egyesek gyerekek. 🙂
    Most sem megy másképp, csak másra?! 😉

  23. Paul szerint:

    Teljesen igaza van az önkormányzatnak, és a lopott pénz vissza jár!!!

  24. Bugi szerint:

    Paul, Manitu reagált 🙂 Én is olvastam a cikket, a független nem fideszes. Szegedi Csanád meg jobbikos volt. Hiába kenegetitek, egymást szivatják a jobbikosok.

  25. Shrek szerint:

    Egy magára valamit is adó polgármester nem ad ki ilyen nyilatkozatot. Önfényező, haszontalan és semmitmondó. Ezeket a dolgokat csendben a hivatali kötelességüket teljesítve is meg lehet tenni. Ettől nem történik semmi. Az egyszerű ember, aki a munkája utáni fizetésből él, csak azt látja, hogy egy “szabadságharc” utáni megtorlás folyik mindenhol. Azt hiszem ebből egy józan embernek eleg van.

  26. benfentes szerint:

    Shrekkel értek egyet! De nagyon.

  27. hajós szerint:

    Na jó, ha az admin nem válaszol, akkor majd én megírom, mert egy másik blog közölte: az ügyészség megszüntette Szenteczky ellen azt a hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, melyet a szolgálati gépkocsija magáncélú használatával kapcsolatban folytattak. Az ügyészség határozata szerint nem történt bűncselekmény.

    A másik blogot nem linkelem be, mert valószínűleg akkor nem jelenik meg a hozzászólásom…

  28. Zoli049 szerint:

    hajós!
    Több ügy fut együtt, de szerinted ez a kis majom annyira pancser, hogy van vagyon a nevén, ha tényleg nyúlt?! 🙂
    Én nem csíptem soha, mert ő volt a ki, ha én nem.

  29. Bugi szerint:

    Jó hír, hogy még a benzinpénzt sem hagyja az önkormányzat. Hajós te vagy Szenteczky?

  30. Zoli049 szerint:

    Bugi!
    Mennyit tudtok ti vergődni? 🙂
    Egyelőre még a rendőrség-ügyészség-bíróság a jogi út.
    Hagy dolgozzanak, még ha ez neked, mint demokratikus rendszer nem is tetszik.

  31. Bugi szerint:

    Minek kérdezgetitek, hogy mi ellen nyújtott be panaszt az önkormányzat, ha egyszer tudjátok?

  32. Bolemann Lajos szerint:

    “Szenteczky ellen azt a hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, melyet a szolgálati gépkocsija magáncélú használatával kapcsolatban folytattak”

    Morovik miért jár a 4 millás szolgálati autójával a piacra vásárolni?

  33. Vátesz szerint:

    Remélem egyszer azt is megtudjuk, hogy milyen tanácsokat adott Tóth Mihálynak a Stratégiai Tanácsadó Testület két tagja, Glatz ferenc és Medgyessy Péter, és mennyiért!
    Mekkora szelet jutott nekik az évi kétmilliárdos túlköltésből? Mikor fogják az mszp-sek megvalósítani azokat a terveket, amire hatalmas összegeket fizettek ki bizonyos tervezőcégeknek? Remélem soha, mert nem jutnak mégegyszer hatalomba, sem Csepelen, sem Magyarországon!

  34. Zoli049 szerint:

    Vátesz!

    Az aberrált közlekedési álmokra kihajított pénz az nem ugyanaz?
    Dehogynem…
    Most nehogy a Jobbik legyen az alternatíva, mert besírok! 😀

  35. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    “Miért baromság, hogy a bűnözők fizessék vissza, amit elloptak?”
    Ha visszafizeti akkor már nem lopás csak baráti kölcsön! 🙂

  36. Perspektíva? szerint:

    “Ha a pusztító következmények már nagyon súlyosak, akkor legfeljebb beáldozza az épp akkor uralkodó elit bábfiguráit, s másokat, de mégis ugyanolyanokat hoz a helyükre. Ezt elnevezi demokratikus kormányváltásnak. Egy darabig a meglévő garnitúrákat csereberélgeti, aztán mikor már mindegyik elhasználódott, akkor létrehoz egy újabb sorozatot, mindezt pedig rendszerváltásnak nevezi.”

Itt lehet hozzászólni !