A megértés és hűség városa – interjú Németh Szilárddal

Magyar Demokrata, Fidesz.hu, Csepel.info

Kétmilliárddal lett kevesebb a kerület költségvetése az első évben, ennyivel tudtuk hatékonnyabbá tenni az önkormányzat működését. Ennek óriási a jelentősége, hiszen mind a Vörös Csepel könyv, mind pedig az önkormányzat eddigi tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kerület lakói visszanyerjék az önbecsülésüket, és büszkén mondhassák el magukról, ők csepeliek – mondta a Demokratának Németh Szilárd, Csepel polgármestere.

– Az önkormányzat nemrégiben jelentette meg a Vörös Csepel című könyvet, melyből a helyiek tájékozódhattak a korábbi szocialista önkormányzat bűneiről. Kellett ez a könyv?

– Kellett, mert a kampányban azt ígértük, hogy véghezvisszük az elszámoltatást. Óriási hiánnyal, rengeteg eladott vagyonnal, furcsa ügyletekkel vettük át az önkormányzatot 2010-ben. Ezeket feltártuk és összefoglalva leírtuk a Vörös Csepelben. Ezzel párhuzamosan a könyvben szereplő ügyekben megtörténtek a feljelentések, néhány esetben pedig már vádemelés is történt. A legújabb fejlemény, hogy egy rágalmazási ügyben gyanúsított lett Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő volt vezérigazgatója, ma az MSZP kerületi elnöke, s ez nagy eredmény.

– Hány olyan ügy van, amiben feljelentéssel élt az önkormányzat?

– Összesen körülbelül negyven egymással összefüggő ügyről van szó. Ezek többsége hűtlen kezelés, csalás, közokirat hamisítás. A Vörös Csepelben ezeket írtuk meg, a könyvet pedig eljuttattuk minden csepeli háztartásba, mindep országgyűlési képviselőnek, a legfőbb ügyésznek, és általában minden olyan embernek, akit érdekelhetnek e dolgok. Úgy vélem ugyanis, hogy minden csepelinek, aki itt él, itt fizet adót, tudnia kell, hogy nézett ki a közélet az elmúlt időkben.

A teljes interjút a Demokrata szerdai számában olvashatja.

fidesz.hu

31 hozzászólás “A megértés és hűség városa – interjú Németh Szilárddal” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Kellett, mert a kampányban azt ígértük, hogy véghezvisszük az elszámoltatást.”
    Még két év van rá, hogy újra megígérjétek! 🙂

  2. nagyapó szerint:

    Az elszámoltatásra nem két év van. Ne reménykedjenek a tolvajok. Meg kell indítani a folyamatokat, az elévülés elkerülésére, és a független bíróság dönteni fog.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    “Meg kell indítani a folyamatokat, az elévülés elkerülésére”
    Újabb feladat amire még van két évetek! ))) 🙂 (((

  4. Shrek szerint:

    Hányszor fog ez még megjelenni a sajtóban?! Már leglább ötször olvastam.

  5. nagyapó szerint:

    Dr. grün! Csak óvatosan, koleszterinmentesen, répát rágva élni, nehogy 14-ben infarktust kapjon.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. robi szerint:

    A feljelentésből akkor lesz elszámoltatás, ha jogerős ítéletek születnek.
    Addig fikció – a gyengébbek kedvéért.

    Remélem, 2014-ben születik egy Vörös Csepel II, amelyik leírja majd, hogy mi lett a 40 feljelentés folytatása: hány találata volt a feljelentőknek.

    Amúgy a csepeliek korrekt tájékoztatása végett.

  7. lucifer szerint:

    Múlt héten találtam a postaládámban a Kárpátia Stúdió kiadásában megjelenő Nagy Magyarország IV. évfolyam 2. számát, ami a Csepel 300. évforduló alkalmával tartalmaz fejezeteket Csepel történetéből. Érdekelnek a Csepellel foglalkozó írások, hozzá is fogtam olvasásához. Minél tovább haladtam a cikkek olvasásában, egyre több hazugságot, csúsztatást tapasztaltam. Az olvasás kezdetén először arra gondoltam, beírom ide, ami tévedés, vagy hazugság. Ahogy tovább haladtam a cikkek olvasásában, kiderült, olyan sok a hazugság, mellébeszélés, rágalmazás, hogy azoknak csak a felsorolása több oldalt kitenne.

    Az első lap belső oldalán Németh Szilárd polgármester úr azzal fejezi be beköszöntőjét:

    “Tehát van mire büszkének lennünk”

    Tényleg van mire büszkének lennünk

    Kivéve a mostani kurzusra!

  8. Té-Gé szerint:

    Shrek, csak azért, hogy el ne felejtsd! 🙂 lucifer, a kiadó magáért beszél, a tartalmában színte minden írásban van csúsztatás, nem akarok idézgetni.

  9. Té-Gé szerint:

    nagyapó, addig parádéztok a határon túl, hogy a fagyi visszanyal. 🙂

  10. Dr. grün szerint:

    “rágalmazási ügyben gyanúsított lett Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő volt vezérigazgatója, ma az MSZP kerületi elnöke, s ez nagy eredmény.”
    Értünk még el eredményeket — ö — ö — ö — ö és sorolhatnám még…..! ))) 🙂 (((

  11. csapos szerint:

    1.) Rágalmazási ügyben nem gyanúsított, hanem vádlott Németh Szilárd.

    2.Ugyancsak rágalmazási ügyben nem gyanúsított, hanem vádlott Borbély Lénárd

    Mind a kettő – Németh és Borbély – azért olyan bátor, mert védi őket az
    országgyűlési képviselőséggel együtt járó mentelmi jog. Az ellenük megindított eljárást, amelyben Némethet és Borbélyt is vádlottnak nevezik, a mentelmi joguk miatt függesztették fel. Felfüggesztették, de nem szüntették meg.

    Amint 2014-ben megszűnik az ogy-i mandátumuk, a büntető eljárást folytatni fogják ellenük .

  12. szigetország szerint:

    A csepeli elszámoltatás egyik legfontosabb részeredménye a kettős gyilkosság ügyében kiosztott két életfogyt., plusz két év felfüggesztett börtön sikkasztásért.

    Ugye, szocik, ezzel nem dicsekedtek?

  13. Té-Gé szerint:

    szigetország, felesleges ezzel takarózni, félremagyarázni bármit is mert ha lopott is a dagadék, nem azért csukták le örökre, hanem minősített emberölésért.

  14. szigetország szerint:

    Té-gé!

    Éppen erről beszélek: a szocialista dagadék gyilkolt is!

    A két év felfüggesztettet a harmadrendű vádlott kapta, egy bizonyos K. Ildikó.

    Mindez pedig a szocialisták számlájára írható…

  15. Té-Gé szerint:

    szigetország, ez hogy látom végtelenített lemez, de Deme megkapta a legsúlyosabb kiszabható büntetést, az áldozatok családtagjai sem hiszem, hogy örülnek az állandó példálózásnak. Ez ferdítés és kollektív bűnösségre hajaz, hogy a “szocik”, úgy ámblokk. Aki akkor ügyeskedett és most ügyeskedik, bukott, bukni fog azt ítéljék el és nálam itt a vége.

  16. nagyapó szerint:

    szigetország! Figyelje a szoci gondolkodásmódot (Té-Gé): “ha lopott is a dagadék, nem azért csukták le örökre, hanem minősített emberölésért.”
    A szocialista erkölcs! Ha csak lop le se csukják, az ölés az már büntetendő (kivéve, ha Kádárék végzik).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. Té-Gé szerint:

    nagyapó, te drága komcsi. Olvasd el mégegyszer és ne ferdítsd ki a szavaim. Leköteleznél.

  18. csapos szerint:

    Szigetországi nagyapó!

    Ezzel a szoci-gyilkosozással azért lassan-lassan jó volna csínján bánni. Hátha, teljesen véletlenül valakinek pont erről jut az eszébe, hogy Csepelen, a Fidesz politikusai között is található olyan, akit gyilkosnak neveznek. Ölni, gyilkolni ugyanis nem csak pisztollyal lehet…

    Ja, és, hogy el ne felejtsem: a MEGÉLHETÉSI fideszes hazudik éjjel (23:07 és 23:20 ), hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon és az infón (is!).

  19. Bugi szerint:

    A gyilkost is kinevelő csepeli posztkomcsik ügyeiről még sokat fogunk hallani. Az info biztosan végigköveti ezeket a pereket is. 😀

  20. maminti szerint:

    ” …mind a Vörös Csepel könyv, mind pedig az önkormányzat eddigi tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kerület lakói visszanyerjék az önbecsülésüket…”

    Ezek után a cikkben kiozárólag a Vörös Csepel könyvről van szó. Vajon miért?

    “…Kellett ez a könyv?

    – Kellett, mert a kampányban azt ígértük, hogy véghezvisszük az elszámoltatást.”

    Könyv nem = elszámoltatás. Elszámoltatás kéne, könyv nem kellett. (a lakosságnak) A könyv azért kellett, hogy a közreműködő haverok legálisan ki tudjanak venni egy “kis” lóvét a költségvetésből. Ugye.

  21. hajós szerint:

    Na most már tudjuk, hogyan gondolkodik a Fidesz a magyar emberekről.
    Orbán Viktor tegnapi beszédéből:

    „Az én filozófiám szerint az összefogás erő kérdése: ha van erő, van összefogás” – mondta. Másképp is lehet összefogást kovácsolni – például a skandinávoknál –, ám a magyarok erre szerinte képtelenek. „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete” – mondta.

  22. Dr. grün szerint:

    Forrás: http://hvg.hu/itthon/20120727_fidesz_valasztasok_feliratkozas
    Elvi döntést hozott a Fidesz elnöksége arról, hogy az országgyűlési választásokon csak az vehessen részt, aki előtte hivatalosan jelzi ez irányú szándékát – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos.
    Kérdő-ív
    1.) Ki a kedvenc politikusa?!
    2.) Miért pont Orbán Viktor?!

  23. csapajev szerint:

    Született-e már EGY jogerős ítélet? Majd ha valakit az előző ciklus vezetői közül elítélnek jogerősen lopásért, vagy csalásért, akkor oké!
    Az eddigi országos feljelentések /kb 1500/ nincs jogerős ítélet! Budai már kezd magyarázkodni! Az egész csak figyelem elterelés volt?

  24. belekotkot szerint:

    A beszámoló szerint az elmúlt másfél évben összesen 1434 bejelentés érkezett az előző kormányzati ciklushoz köthető visszás, vitatható ügyekben a Budai Gyulához, a bejelentések alapján 107 esetben készült a nyilvánosság számára részben vagy egészben elérhető vizsgálati jelentés vagy feljelentés.
    Ezek közül a mai napig 46 kormánybiztosi feljelentés tárgyában van még folyamatban nyomozás, és további 4 ügyben a vádemelés is megtörtént, így azok bírósági szakban vannak. A megindított eljárásokban összesen 47 személy szerepel gyanúsítottként, de jelenleg még 10 ügy van folyamatban.

    http://hvg.hu/itthon/20120726_budai_gyula_jelentes

  25. robi szerint:

    Most olvasom a tragikus hírt:
    http://www.hir24.hu/belfold/2012/07/27/menesztik-budait-es-okovacsot/

    Pedig a helyi seggnyaló dilettánsok mennyiszer elaléltak az elszámoltatás fantasztikus sikereitől.
    Sajnálom polgártársak, én előre szóltam.

    “nem mind komcsi, aki nem bólogat”

  26. nagyapó szerint:

    A sok hazaáruló komcsinak: eddig visszafizettünk több, mint ezermilliárd Ft-ot az IMF-nek, amit a szocik vettek fel utódaik terhére. Ezt a hatalmas terhet nem szocialista módon fizettük vissza (nyugdíjcsökkentés, keresetcsökkentés, dolgozókat terhelő adók, stb.), hanem megtartottuk a nyugdíjak értékét, nem csökkentek a keresetek (közben 500 milliárdot kaptak a dolgozók). A visszafizetést a nagy cégekkel fizettettük, kivívva ezzel a szocik, meg a multik haragját.
    Tovább ezen az úton, mert az ország érdeke fontosabb, mint a multikért.
    Lehet röhögni a kurucosságon, de a röhögők nézzék meg a zIFM “ajánlásait” elfogadó országokat, Románia, Görögország, Spanyolország, Szlovénia, lakóinak helyzetét. A szocik ezt szeretnék!
    Ha még megkerülne a komcsik által ellopott, elszórt pénz,még jobban éreznénk magunkat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  27. ebihal szerint:

    Nagyapó!
    Ezt a sok marhaságot megálmodta?

  28. robi szerint:

    nagyapó azt írja:” nem csökkentek a keresetek (közben 500 milliárdot kaptak a dolgozók)”

    Kedves harmincéves hatvanas polgártárs!

    1./ A kétkezi dolgozók jelentős része kevesebbet visz haza, mint tavaly.
    Miért? Mert ma milliók visznek haza minimálbért, vagy alig többet. Nekik egyértelműen csökkent a keresetük.
    2./ A pártkapcsolataik révén ideiglenes zsíros álláshoz jutott politikusokat és fegyverhordozóikat semmilyen kormányzat alatt nem nevezném dolgozónak.

    “nem mind komcsi, aki nem bólogat”

  29. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Ajánlom szíves figyelmedbe! Néhányszor ha elolvasod talán……! ))) 🙂 (((
    “Az egy főre számított létminimum átlagos értéke 2011-ben havonta 83 941 forint volt Magyarországon, vagyis 6,6 százalékkal több, mint 2010-ben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A háztartások személyes költségeik legnagyobb részét élelmiszerre és lakásfenntartási kiadásokra költik!”
    Tehát, ha 6.6 %-kal emelkedett a 2010-es létminimum akkor 2011-ben annyival lett drágább a zéletünk!
    Vagyis ebből következik, hogy egyre rosszabbul élünk!
    http://hvg.hu/gazdasag/20120606_ksh_letminimum

  30. Miska72 szerint:

    emberek! Nincs elévülés! A bűn az csak bűn marad! Lopás az lopás! A csalás az csalás! A gyiklosság, az gyiklosság! a Sikkasztás, az sikkasztás! Ha pont a gazembereknek, kell bizonyítani, akkor semmi nem történik! A komcsik mindenhol ott vannak! Nincs elévülés!!!! Mikor kiderül az igasság, bűnhödni kell a tetteseknek, elkövetőknek! No comment!

  31. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2012. július 28., szombat – 14:35
    “Ezt a hatalmas terhet nem szocialista módon fizettük vissza (nyugdíjcsökkentés, keresetcsökkentés, dolgozókat terhelő adók, stb.), hanem megtartottuk a nyugdíjak értékét, nem csökkentek a keresetek (közben 500 milliárdot kaptak a dolgozók). “…A dolgozók nem kapni szokták a fizetést, keményen meg kell dolgozni érte…(és most jöhet a jól beidegződött jelmondat)…

Itt lehet hozzászólni !