Figyelem: több csepeli BKV-járat menetrendje is módosul szerda délután

Hiradó.hu, Csepel.info

Utolsó simítások a csepeli Országzászlón

Csepel újjáépítésének háromszázadik évfordulója alkalmából az önkormányzat ünnepséget tart a Szent Imre téren, ezért az erre közlekedő buszok módosított útvonalon közlekednek szerdán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A Szent Imre téren a 71-es, valamint a Kőbánya felé közlekedő 151-es autóbuszok nem a saját, hanem a 35-ös és a 179-es buszok megállójában állnak meg, a Lakihegy irányában közlekedő 38-as, a Budatétény vasútállomás felé közlekedő 138-as és a Szent Imre térre tartó 179-es autóbuszok nem érintik a Szent Imre tér és a Karácsony Sándor utca megállójukat.

A terelt útvonalon közlekedő buszjáratokra a 35-ös, a 36-os, a 148-as, a 151-es, a 152-es és a 159-es autóbuszok Karácsony Sándor utca, majd Széchenyi István utca megállójában lehet felszállni.

Forrás: Hirado.hu

25 hozzászólás “Figyelem: több csepeli BKV-járat menetrendje is módosul szerda délután” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Szép lesz ez az Országzászló, de úgy helyeztem volna el, hogy ne a templom legyen a háttérben, inkább az önkormányzat épülete. De ez egyéni ízlés dolga így nagyon zsúfolt az a rész…Az elmúlt “jó pár év” történelmi eseményeit nem lehet ekkora kis helyre zsúfolni, mert egyik elnyomja a másik jelentőségét…de hát ezért van a főépítész…vagy még egy lehetőség a népszavazás…

  2. Schneider Ádám szerint:

    lakásból ki lehet még menni?
    kezd elegem lenni, hogy lassa sehova nem lehet menni, mert lehetetlenné teszik a közlekedést.
    Corvin csomópont, HÉV végállomás, Károli Gáspár utca, M0, ezeket mind egyszerre kell lezárni?
    és akkor ezt megfejeli a reggeli HÉV pótlás.
    élhető kerületet akarunk!

  3. Vátesz szerint:

    Lolka, igazad van, zsúfolt a Szent Imre tér. Ezért javasoltam az 56-os kopjafa helyére egy fekete obeliszket, amin mindössze az 1956 felírat lett volna, hozzátéve hogy felette legyen elég hely az eljövendő forradalmak évszámainak, mert hogy azok mindig a hatalmi centrumban kezdődnek!

  4. csapajev szerint:

    Segítsen valaki, hogy milyen újjáépítésről beszélünk? Csepelen a második világháború után keletkezett károkat kellett rendbe hozni, majd a forradalom utáni aknák okozta sebeket kellett befoltozni. 300 évvel ezelőtt Csepelt nem kellett újjá építeni, legfeljebb újra telepíteni! Miről beszélünk?

  5. Dr. grün szerint:

    csapajev!
    Most a 2010-ben lerombolt ország, benne Csepel Árpád földjének újjáépítése folyik, visszafelé a múlt század közepéig!
    Mert a cocik úgy építettek, hogy közben romboltak!
    Lesz itt még magyar újjászületés! Ha beledöglünk is! 🙂

  6. Shrek szerint:

    Mennyibe került az Országzászló kivitelezése?

  7. bélabá szerint:

    Ja ezért nem lehetett délután közlekedni, itt volt bajusz is, azért gyerekek ennyire nem kell félni a nép rajongásától. 🙂

  8. Hudák János szerint:

    Lezajlott az Országzászló avatása. Szerintem kicsit elszomorító, hogy a műsor végén a néptánc műsor a legtöbb helyi vezető, illetve meghívott magas rangú vendég számára már nem volt elég érdekfeszítő ahhoz, hogy megnézze. Akkor már csak magukkal voltak elfoglalva, ment e beszélgetés, bratyizás.
    Úgy tapasztalom sokszor, hogy az általuk büszkén hangoztatott nemzeti, hazafias érzelem nagyjából a rovásírásig, meg a Székely himnuszig tart, de mondjuk egy olyan dologra (a magyar néptánc hagyományok ápolása), amit az országban több tíz- vagy akár százezer ember nap mint nap művel, már oda sem figyelnek. Pedig azt gondolom, talán senkinek nem kell magyarázni, mennyire fontos szerepet töltenek be az ilyen mozgalmak nemzeti kultúránk megőrzésében.

  9. Bugi szerint:

    Nagy élmény volt. A néptáncosokat úgy koncentráltak fel, mintha nem a műsor része lenne. Kár, mert ők is jók voltak.

  10. hajós szerint:

    Vaze! Miféle címer van ezen a zászlón, meg mik azok az angyalkák vagy micsodák mellette?

  11. Mr. Gabee szerint:

    Bugi: és mi? a zenekar? MI milyenek voltunk?:P

  12. Bugi szerint:

    Gabee! Jók. Szerintem minden jó volt, és tényleg nagy élmény. Hajós: angyalok. Na, ezzel gondolom kiakasztottalak, ti jobban szeretitek a hóhérokat. Kommunistaként sok embert megölettetek.

  13. Mr. Gabee szerint:

    Örülök, hogy tetszettünk, az esti koncerten is ott voltál?

  14. hajós szerint:

    Bazmeg már látom. Ezek visszarakták az 1915-ös, 1938-as középcímert.
    Gyengébbek kedvéért: ennek a címernek a közepén van Magyarország címere, ezt körbeveszik a következő címerek: Dalmácia címere, Horvátország címere, Szlavónia címere, Erdély címere, Bosznia címere, Fiume címere.

    Kurvajó. Tehát az országzászló Nagy-Magyarország eszméjét hirdeti a Szent Imre téren. Hozzánk tartozik Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Bosznia, Fiume is. És mi uralkodunk ott középen.

    Gratulálok.

    Ha már ezt a kibaszott országzászlót kirakták, mi a picsáért nem tudták a mai magyar címert rárakni a zászlóra. Tökömért kell a Horthy-korszakot helyreállítani. Dögöljenek meg.

  15. Bugi szerint:

    Igen, ott voltam. Nagyon színvonalas, jó műsor volt.

    Hajós, te agyalágyult. Amikor a magyarság, a külhoni magyarság és a szórványmagyarok összefogásáról van szó, ez a legjobb címer. Olyan bunkó tahók vagytok, hogy gondolkozni sem próbáltok. Ugyanúgy csak a primitívség jön belőletek, mint amikor embereket gyilkoltatok a sarló-kalapácsos címeretek alatt.

  16. hajós szerint:

    Bugi, milyen szórvány magyarság, te fasz? Ez az Osztrák-Magyar monarchia zászlaja, a magyar szupremáciát, a más népek elnyomását fejezi ki a Kárpát-medencében.
    Ostoba tahó vagy.

  17. Vátesz szerint:

    Olyan hogy Osztrák-Magyar Monarchia zászlaja sosem volt. Az egyesített címeres angyalos zászló az a Magyar Királyság zászlaja volt. A Habsburgok a fekete-piros-arany zászlót, ami megegyezik a német zászlóval, használták. Az Osztrák Köztársaság jelenlegi zászlaja piros-fehér-piros.

  18. Csepeli lokál szerint:

    Ismétlem őnmagam. Miért kell az ünnepeket elrontani? Kövér László nagyon összeszedetten beszélt, de a nagyszalontai polgármester keresztről szóló szavai tanmesébe illőek voltak.
    Németh Szilárd szavai az elmúlt rendszerről sokunkat sértenek itt Csepelen (megjegyzem talán önmagát is..), mert mi megéltük azt, és valahogy nem csak a szörnyű elnyomásra emlékszünk…
    Az ünnepség egyébként szép volt, gratulálok a szervezőknek. A néptánc szerintem is része lehetett volan a műsornak.
    Az esti királyerdei koncert pedig nagyszerű volt.

  19. Dr. grün szerint:

    Mr. Gabee!
    Igézem Bugit.
    Bugi szerint:
    2012. július 18., szerda – 22:05
    Nagy élmény volt. A néptáncosokat úgy koncentráltak fel, mintha nem a műsor része lenne. Kár, mert ők is jók voltak.”

    Lehet, hogy a zenekar komprimált koedukációja vagy konfirmációja nem felelt meg Bugi választékos ízlésének?!
    Egy ilyen címeres ökör megérdemelné, hogy predesztinálra piedesztálozzák, vagy valami ilyesmit! Esetleg a zászló helyett……?!
    Ceterum censeo? Nincs rosszabb egy félművelt bunkónál! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !