ReTInA: rendezvény a Sétáló utcában

Csepel.hu

Fotó: Bede Orsolya

A hagyományos ipari területek megújításra szerveződött nemzetközi együttműködés, a ReTInA projekt június 28-án tartotta záró rendezvényét a Sétáló utcában.

Az Európai Unió által támogatott programsorozat eredményeként számos elemzés, kiadvány és terv készült, köztük a Csepel Művek fejlesztési koncepcióját tartalmazó Barnamezős Revitalizációs Fejlesztési Terv. 

A záró rendezvény résztvevőit köszöntő Németh Szilárd polgármester kifejtette: a projekt elemzései segítségével sokkal tisztább képet kaphatnak az érdeklődők a Csepel Művekről. A polgármester köszönetet mondott a programsorozatban közreműködő szakembereknek, kiemelve dr. Polinszky Tibor munkáját, aki az elmúlt másfél évben összefogta és irányította a tervek megvalósulását. Végül Németh Szilárd annak a reményének adott hangot, hogy – a ReTInA projekt eredményeit is felhasználva – a kerület vezetői egy új Weiss Manfréd-tervvel megalapozhatják Csepel újraiparosítását.

A polgármesteri köszöntő után szakértők – Ongjerth Richárd és Dócsné Balogh Zsuzsanna – tájékoztatták az érdeklődőket a barnamezők újjáélesztéséhez szükséges lépésekről, illetve a Csepel Művek megújítására kidolgozott koncepcióról.

kondor- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !