A legjobbakat köszöntötték

Csepel.hu

Június 26-án 17 órakor hagyományos tanév végi rendezvényén köszöntötte a 8, illetve 12 éven át kitűnő tanulókat Csepel Önkormányzata és a Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény (PSZSZI). A büszke diákokat, szülőket és tanárokat Ábel Attila alpolgármester és Horváthné Ruby Edit, a PSZSZI vezetője méltatta a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében.

Az ünnepélyes hangulatról a Fasang Árpád Zeneiskola három ifjú tehetsége gondoskodott, akik gitármuzsikával és egy fuvola-duóval kedveskedtek a megjelenteknek. Ábel Attila alpolgármester elmondta: felnőttként tisztelettel tekint az éveken át kiváló teljesítményt nyújtó fiatalokra, akik Csepel minden lakója számára példák lehetnek.

A 22 tehetséges, szorgalmas diák kitartó munkáját könyvekkel és oklevéllel jutalmazták a szervezők. A három, 12 éven át kitűnő tanuló fiatal: Bitai Zsuzsanna, Rutkai Zsófia és Szalenkó-Tőkés Ágnes, mindannyian a Jedlik Ányos Gimnázium végzősei.

Angel Marianna- csepel.hu

13 hozzászólás “A legjobbakat köszöntötték” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Előtted a küzdés,
    Előtted a pálya
    Az erőtlen csügged,
    Az erős meg állja?!

  2. Anyuka szerint:

    Gratulálok mindannyiuknak! De szerintem a 8 éven át kitűnők is megérdemelték volna, hogy megemlítsék a nevüket!

  3. ebihal szerint:

    Gratulálok a gyerekeknek! Azt viszont árulja el valaki, hogyha alsó tagozatban
    csak szöveges értékelés van/volt, akkor az miképp lett kitűnő?

  4. csapos szerint:

    Gratulálok a gyerekeknek!
    Csak emlékeztetőül: tavaly ilyenkor – mint előtte sok évig – még a Fasang Árpád Zeneiskolában köszöntötték a kitűnő diákokat. Akkor mindegyiknek volt neve is.

    Most a minimális udvariasság kedvéért legalább a hölgy nevét vettétek volna előre.

    A gyerekeknek miért nem lehet kiírni a nevét? Nekik ez egy életre szóló emlék volna szülőföldjüktől. Ezt sajnáltátok a gyerekektől?

    Helyette a kommunikációs kommandó vezére a fontos és – ó borzalom – a régi címerrel!!! A lovat elvitte ugratni Németh Szilárd a koronával együtt?

  5. DE szerint:

    Nem voltak olyan sokan,megérdemelnék mindannyian a nevük és iskolájuk kiírását. Akikre büszkék lehetünk ne hagyjuk a névtelenség homályában!

  6. nagyapó szerint:

    csapos igaza van. Sorolja föl a neveket, és megmarad az utókornak!
    – Írok 3 nevet: Bitai Zsuzsanna, Rutkai Zsófia és Szalenkó-Tőkés Ágnes, akiket a cikk idéz, mivel ők voltak 12 éven át kitűnők.
    – Ha Horváthné Ruby Edit, Horváth Józsi, akkor ki került volna előre.
    – Él a proletár virtus.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. csaba péter szerint:

    ejnye nagyapó sehol sem tudod a kommentedet szájmosás után írni?

  8. Csepeli lokál szerint:

    Uraim!
    Itt is lemaradtunk a hölgyek mögött. Elnézve a képet jelentős női fölény alakult ki. Gratulálok a diákoknak.

  9. meghát.... szerint:

    Ha majd az új Nemzeti Alaptanterv 12 év múlva beérik ,majd azt nézzétek meg,mennyi kitűnő tanuló lesz!Nyírő ,és a többi irodalmi géniusz csecsén nevelkedett diákok,majd oda teszik magukat.

  10. Bugi szerint:

    Biztosan így lesz. A gyerekek is jobban szeretik az igazi szépirodalmat.

  11. Dr. grün szerint:

    Csepeli lokál!
    No, azért óvatosan a sírdogálással!
    Ott hátul az a szemüveges, enyhén felcsúszott homlokú, kissé túlkorosnak tűnő fiúcska hányat számít az összesítésben?! ))) 🙂 (((

  12. lb szerint:

    “Horváthné Ruby Edit, a PSZSZI vezetője” – Igaz, hogy ez volt a búcsúbeszéde, mert szeptembertől megszűnik a munkahelye?

Itt lehet hozzászólni !