Kölcseysek alkotásaiból nyílt kiállítás a Nebulart Diákgalériában

Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

A 11 éves Nebulart Diákgaléria újra kinyitotta kapuit a kíváncsiskodó iskolások és művészetkedvelők előtt. Az év gyöngyszemei címmel május 30-án nyílt kiállítást év végéig lehet megtekinteni a Kölcsey Ferenc Általános Iskola emeleti zsibongójában.

A diákok ebben a tanévben született munkái igen termékenynek bizonyultak – mondta el megnyitójában Geisbühl Tünde festőművész-tanár. A kölcseysek készítettek cipős dobozból Csepel mamuszt, környezetbarát papírzacskót, képeslapokat a Kis-Duna partról, feldolgozták Csepel növény- és állatvilágát, megfestették iskolájukat és egyéb műalkotásokról ellesett arcokat, figurákat is. A 6. osztályosok érdekes feladatként az iskolai szemetelőket vitték papírra, míg mások színes rajzocskáikon keresztül ízelítőt adtak érzelmeikről. A nyolcadikosok épületeket ábrázoló papírmetszeteiket a paravánon sorakoztatták fel. Most sem volt versengés az emléklapot kapott nebulók között, hanem ismét egymás örömére, saját kedvtelésükből és fantáziaviláguk szüleményéből keltették életre remekműveiket.

A diákgaléria megnyitóján a Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola alsós színjátékos tanulói mesejátékukat Majorné Szekeres Edit magyar, tánc és drámapedagógus vezetésével adták elő.

Antal Zsuzsa- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !