Szombathelyi Jedlik-siker

Csepel.info

A Jedlik Ányos Gimnázium középiskolás sakkcsapata az idei szombathelyi országos sakkolimpia döntőjén – tavalyi eredményét ismételve -, második helyen végzett. A két napos versenyen minden megye bajnoka, Budapest első öt helyezettje, a tavalyi országos bajnok, Szeged, valamint a rendezőváros, Szombathely csapata vett részt. A verseny hallatlan izgalmas volt az utolsó másodpercéig. Kiélezett volt a versengés, hiszen nyolc csapat állt közel a második hely megszerzéséhez.

A csepeli csapat tagjai erősorrendben: Horváth Dávid nemzetközi mester: 6 pont, Király Zoltán 6,5 pont veretlenül, Fenyvesi Tamás lassú játéka következtében fél pont és Vanger Tamás 6,5 pontot ért el nyolc fordulóból. Az eredmény a versenyzőknek és Lengyel Géza kísérő edző-tanárnak egyaránt emlékezetes marad. Köszönet illeti az anyagi támogatásért a Csepel Városkép Kft-t, amely 80 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez. Sajnos anyagi okokból a versenyre jogosult gimnáziumi lánycsapatot, Budapest III. helyezettet és a fiútartalékot sem tudtuk elvinni – írta lapunknak Lengyel Géza.

3 hozzászólás “Szombathelyi Jedlik-siker” bejegyzésre

  1. szegyen szerint:

    “Sajnos anyagi okokból” – és nem volt erre pl. az önkormányzatnak pénze???

  2. szigyen szerint:

    Köztudott, hogy az önkormányzatoknak és az államoknak annyi pénzük van, mint a pelyva, és csak kibaszásból takarékoskodnak. Bezzeg Horváth Gyula Kínába is elmehetett és akkor volt pénz mindenkinek dögivel. Jutott sok százmillió a haverelvtársaknak és sok százmillió a tervező elvtársaknak, nem is kellett építeni a sok pénzért semmit. Most senki sem ennek az árát fizeti, tisztán kibaszásból takarékoskodik mindenki.

  3. Gordon szerint:

    “a Csepel Városkép Kft-t, amely 80 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez”

    Tehát az önkormányzat 80 ezerrel hozzájárult.

Itt lehet hozzászólni !