Ajándékcsomag az újszülötteknek és a 100 éveseknek – ülésezett a képviselő-testület

Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

A születéshez, nagykorúsághoz és a 100. életév betöltéséhez kapcsolódó juttatásokról döntött a képviselő-testület csütörtöki ülésén.

A képviselők megszavazták azt is, hogy a Szent István út 217. szám alatt található orvosi rendelőt felújítják, valamint különféle összegekkel támogatják a diáksportot, a fogyatékkal élők testedzését és Vermes Miklós egykori legendás tanár szobrának a felállítását.

A szokásoktól eltérően a testületi ülésen csekély vita alakult ki a pártok között, s az előterjesztések nagy részét az ellenzék is megszavazta. Csepelen újdonságnak számít, hogy az újszülöttek, a nagykorúak és a 100. életévüket betöltők mostantól ajándékcsomagot kapnak majd az önkormányzattól. A köszöntéssel az a cél, hogy bátorítsák a fiatalokat a családalapításra, a szépkorúak pedig érezzék azt a figyelmességet, amely a polgártársak részéről nyilvánul meg irántuk.

A képviselő-testület ezt követően elfogadta a Csevak Zrt. beszámolóját a tavalyi üzleti évről, majd jóváhagyta az idei esztendőre szóló terveket. Szintén elfogadták a tavaly év végén megszűnt Csepp Tv elmúlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A képviselők jóváhagyták a Csepel újjáépítésének 300. évfordulójára tervezett programok, rendezvények, kiadványok költségeinek finanszírozását a céltartalékból.

A csepeli önkormányzat az erdélyi, főként magyarok által lakott Farkaslaka és Oroszhegy településekkel együttműködési megállapodást kötött, amelyet a testület jóváhagyott. A szerződés értelmében a települések a jövőben szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, ami különösen a sportélet területén és a kulturális tevékenységben válhat érzékelhetővé.

A testület megszavazta, hogy a Csepelen élő Filip Tamás költő Kő, papír, olló című könyvének kiadását 200 ezer forinttal támogatja. Az összeget az Írott Szó Alapítvány részére utalják át. Szintén megszavazták azt a kérelmet, hogy Csepel önkormányzata 200 ezer forinttal járul hozzá annak a szobornak az elkészítési költségeihez, amely Vermes Miklósnak állít emléket. A kérelmet a Budapest – Fasori Evangélikus Gimnázium nyújtotta be. Vermes Miklós hosszú éveken át a Jedlik Ányos Gimnázium legendás fizikatanára volt. A képviselők elfogadták azt a javaslatot, hogy 200 ezer forinttal támogassák az Aranycsapat Alapítványt, amely a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság idei megrendezésére fordítja az összeget. Az önkormányzat 50 ezer forintot szavazott meg, hogy két csepeli fogyatékkal élő sportoló részt vehessen a nyáron megrendezendő speciális kerékpáros versenyen. A két versenyző, Váradi Tamás és Kovács Andrea tavaly első helyezést ért el. A képviselők jóváhagyták azt a támogatást, amelyet az önkormányzat nyújtott a Csepeli Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a május elsején megrendezett ún. „Romajális” programjaira.

Felújítják a Szent István út 217. szám alatt található orvosi rendelőt. A munkálatok után ide költöznek a jelenleg a Szent István út 234. szám alatt lévő orvosi rendelő háziorvosai is. Az utóbbi rendelő olyan rossz állapotban van, hogy felesleges pénzt költeni a tatarozásra; érdemesebb az új helyre, a megszűnt gyermekorvosi rendelőkbe költözni.

Németh Szilárd polgármester javaslatára idén egyáltalán nem emelik meg az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás célra használt helyiségek bérleti díját.

Pénzjutalom kiosztását szavazták meg a képviselők 13 csepeli rendőrnek és 9 tűzoltónak. A jutalmazottak személyére a Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tett javaslatot.

Csarnai Attila- csepel.hu

6 hozzászólás “Ajándékcsomag az újszülötteknek és a 100 éveseknek – ülésezett a képviselő-testület” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Figyelem! Csepelen betörő banda garázdálkodik! Értesítsetek mindenkit! Nem vicc!

  2. Té-Gé szerint:

    Szerintem itt a kerületben minden napra jut egy betörés! 🙁

  3. Dr. grün szerint:

    Minden 100 éves aki magával viszi szüleit is extra adag protkó-ragasztót kap!

  4. Lucrezia Borgia szerint:

    Már megint sokat dolgoztak az “elvtársak” 🙂

  5. islanderné szerint:

    Na mizu Grűne! Irígykedünk?

  6. Dr. grün szerint:

    islanderné!
    Az a na mizu, hogy már ketten irigykedünk! Gondolom a többes szám azt jelenti?!
    Nem Grűne, hanem Dr. grün! Nálam még nem jöttek rá! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !