Kedvezményesen bérelhetők üzlethelyiségek – a Csepeli Hírmondó cikke

Csepeli Hírmondó, Csepel.hu

Április 20-ától lehet jelentkezni azokra a nem lakás célú helyiségek bérlésére, amelyeket most kedvezményesen kínál a Csevak Zrt. A részletekről Werner Péter vezérigazgatót kérdeztük.

– Milyen ingatlanokról van szó?

– Az önkormányzat tulajdonában álló, nem lakás célú helyiségeket lehet bérbe venni, amelyek az elmúlt hónapokban megürültek, illetve hosszabb ideje üresen állnak.

– Milyen kedvezményekkel vehetőek ezek igénybe?

– Az üzleti célú helyiségek bérbeadását szabályozó rendelet nemrégiben történt módosítása lehetőséget ad arra, hogy a kiadatlanul álló helyiségeket – az üresen töltött idő függvényében – kedvezőbb feltételekkel adjuk bérbe. Az üresen töltött hónapoktól függően a meghatározott megváltási díj, mely alapesetben a forgalmi érték 10 százaléka, minden üresen töltött negyedév után 2 százalékkal csökken. Ha tehát egy üzleti célú helyiség legalább egy éve üresen áll és forgalmi értéke 10 millió forint, úgy a korábban fizetendő egymillió forintos megváltási díj helyett kétszázezer forintért elnyerhető az 5 éves bérleti joga.

– Hol, milyen feltételek mellett lehet érdeklődni?

– A pályázati dokumentáció átvehető a Csevak Zrt. ügyfélszolgálatán (1215 Budapest, Katona József utca 62-64.) április 20-ától, illetve a www.csevak.hu internetes oldalról is letölthető. A helyiségek – előzetes időpont egyeztetés alapján – megtekinthetők. A pályázat benyújtásának határideje május 21-e, 16 óra. A pályázat benyújtásának helye a Csevak Zrt. ügyfélszolgálata. A versenytárgyalás elbírálásának ideje és helye: május 22-e, 14 óra, a CSEVAK Zrt. tárgyalója.

Cs. A.- csepel.hu

5 hozzászólás “Kedvezményesen bérelhetők üzlethelyiségek – a Csepeli Hírmondó cikke” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    “Az üresen töltött hónapoktól függően a meghatározott megváltási díj, mely alapesetben a forgalmi érték 10 százaléka, minden üresen töltött negyedév után 2 százalékkal csökken. Ha tehát egy üzleti célú helyiség legalább egy éve üresen áll és forgalmi értéke 10 millió forint, úgy a korábban fizetendő egymillió forintos megváltási díj helyett kétszázezer forintért elnyerhető az 5 éves bérleti joga”

    PROFIZMUS?! 🙂

    Érték: 10mFt, alap bérleti jog: 1mFt
    1negyedév = 2%kedvezmény
    1év = 4negyedév
    4negyedév = 8% kedvezmény

    1mFt – (4negyedév * 20eFt = 80eFt) = 920eFt Nálam! 🙂

  2. ebihal szerint:

    Zoli049!
    Bocs, de még álmos lehetsz! A 2% további engedmény az eredeti 10 millás árra
    vonatkozik, azaz 200 ezer egy negyedévre.

  3. Manitu szerint:

    Nem álmos. A Vörös Csepel hordozója és kommunista kommunája tisztán csak rosszindulatú. http://csepel.info/?p=18029

  4. Jeniszej szerint:

    Ki az a barom aki ezért az árért üzlethelységet bérel a multik árnyékában. 🙂

  5. Zoli049 szerint:

    Manitu!

    Aki világraszart, az a rosszindulatú! 🙂

    Na, váltsunk!
    ebihal!
    Olvasd el és nem jön ki! 🙂
    Bérleti díjról szó sem esik, ezt hagyjuk ki! 🙂 Bérlrti jog 5 évre a tárgy!

    “Az üresen töltött hónapoktól függően a meghatározott megváltási díj, mely alapesetben a forgalmi érték 10 százaléka, minden üresen töltött negyedév után 2 százalékkal csökken.

    Alapeset, 1 millio Ft
    negyedévente 2% a kedvezmény, az egy évre 8%, nálam még mindíg! 🙂

    “Ha tehát egy üzleti célú helyiség legalább egy éve üresen áll és forgalmi értéke 10 millió forint, úgy a korábban fizetendő egymillió forintos megváltási díj helyett kétszázezer forintért elnyerhető az 5 éves bérleti joga”

    Forgalmi érték 10 Millio Ft X 0,1 (10%) = 1 millio Ft. Eddig rendben van!
    Amennyiben a forgalmi érték 10%-a 1 millio Ft és csak 200 ezer Ft-ot kell fizetni, akkor ez negyedévente nálam 20%!

    Lehet számolni, óbégató Manitunak is. Számológép használható! 😀

Itt lehet hozzászólni !