Csepeliek a partjukért

Helyi Téma

Az idén öt éves Csepeliek a Zöld Kis-Duna Partért Egyesület hamarosan elkezdi a már megszokott tavaszi nagytakarítást a Kis-Duna partján. Tagok, és csepeli szimpatizánsok közös erővel takarítják el az év közben felgyűlt szemetet.

2007-ben alakul meg a Csepeliek a Zöld Kis-Duna Partért Egyesület. Az eltelt öt évben számos takarítást, és part-rendezést szerveztek már a csepeliek körében.

– Az elhíresült, Kis-Dunapartra tervezett IBIZA lakópart elleni lakossági felháborodás toborozta tagságunkat. Első körben lakossági fórumokat, tüntetéseket szerveztünk, több ezer csepelit mozgattunk meg, aztán jogi úton szereztünk érvényt a csepeliek akaratának – mesél a kezdetekről Horváth Ildikó, az egyesület képviseletében.

A Kis-Duna Soroksárral szemben húzódó partja Csepel legkedveltebb és legismertebb kirándulóhelye. A sokak által kedvelt területet igyekeznek megtartani a következő generációknak. Ezek persze nagy szavaknak tűnhetnek, de a terület nemcsak kirándulóhelyként ismert, sokan éppen a szemetes zsákokkal járnak ki ide rendszeresen. Tehát, a társadalmi munkára valóban nagy szükség van, ha évek múlva is szeretnénk megpihenni a természetvédelmi területen.

– Amit lehet, önerőből, társadalmi munkában igyekszünk megoldani – mondta Horváth Ildikó. – A csepeliek felháborodása hívta ugyan életre egyesületünket, de ugyanez a közakarat képes minket összetartani, immár ötödik éve. Ha összefogunk, sokra vagyunk képesek itt Csepelen!

A természeti értékek védelme érdekében kifejtett erőfeszítéseiket 2010-ben Kertész Tibor díjjal ismerték el.

Akinek esetleg van kedve és kellő kapacitása csatlakozni az egyesület munkájához, minden hónap első keddjén, 18 – 20 óráig megteheti: ekkor tartanak összejövetelt a Rákóczi Közösségi Házban.

K.T.

helyitema.hu

13 hozzászólás “Csepeliek a partjukért” bejegyzésre

  1. Lakó1214 szerint:

    A Hollandin, a helybéli, alulszocializált lakók ismét telerakták a kamera alatti szelektívgyűjtő környékét, mint mindíg…

  2. Matula szerint:

    Ez az! A “kamera alatt”
    “Odabenn” nem látják?

    Egyébként az öböl környékét vajon miért kellett ennyire letarolni?

  3. Lakó1214 szerint:

    Matula!

    Neked is!
    Nem működik a térfigyelő Csepelen, tudtommal, mert ha nem így lenne, akkor sok minden másképp lenne!!!

  4. Matula szerint:

    Hogy működik-e azt nem tudom, de pár hete személyesen voltam tanúja, hogy az SzTK portájára bejött egy egyenruhás rendőr és megkérdezte hogy az épület sarkára felszerelt, a piac felé néző kamera képét kitől lehet kikérni! A portás meg közölte hogy a kerületi kapitányságtól…
    🙂

  5. Tóth Kati szerint:

    Mikor van a takarítás?

  6. Lakó1214 szerint:

    Tóth Kati!

    Jövőhétenvalamelyikszerdánfélkettőkor!!!

    TI írtátok a posztot… ))) LOL (((

  7. Lakó1214 szerint:

    Matula!

    Nem a rendőrséget kell hibáztatni!!! Komolyan!
    A zÖnkormányzatnak kellene talán fizetni a “rencer” üzemeltetőjének, az áramszolgáltatónak, az antennák tetőbérletéért ésa többi… Gondolom, hogy a rendőrség is elvár valami anyagiakat, mert csak-csak plusz egy-két ember és 1-2-3 db HDD.

  8. földhözragadva szerint:

    Kár, hogy már nem így néz ki, mint a képen…:(

  9. Lakó1214 szerint:

    Kertvárosban melyik törvényenkívüli oligarcha éget???????????
    Rohadjon meg!!!

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mielőbbi epehólyag gyógyulást kívánok, őszinte tisztelettel.

  11. islander szerint:

    a kép kb. 7-8 évvel ezelőtti állapotokat tükröz.

  12. robi szerint:

    Kerületünkben a tavasz csalhatatlan jele a csövesek megjelenése a sétáló utcában.

    Az evangélikus templom előtti padokat újra elfoglalták a kannásboros, rüheskutyás lecsúszott honfitársaink. Aki nem hiszi, járjon utána!

    Télen a kutya sem akarta a padokat elfoglalni. Most, a tavasz kezdetén kellene ezt a központi területet rendbe tenni, hogy nyáron a fáradt időseknek – két vásárlás között – legyen hová leülniük.

  13. Dr. grün szerint:

    robi!
    “nyáron a fáradt időseknek – két vásárlás között – legyen hová leülniük”
    Egy nyugdíjasnál két vásárlás között átlag két nap telik el! Addig akár meg is büntethetik, ha életvitelszerűen közterületet lakhatás céljára használna!
    Rendnek lenni kell, mert anélkül egy társadalom csürhe szintjére süllyedne! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !