Tízéves az új Nemzeti Színház

MTI, Metropol

2002. március 15-én nyitották meg ünnepélyes keretek között az új Nemzeti Színházat Budapest kilencedik kerületében, a Bajor Gizi parkban.

A nemzeti kultúra jelképévé vált Nemzeti Színház viszontagságos története 180 évre nyúlik vissza. Gróf Széchenyi István 1832-ben A magyar játékszínről című röpiratában vázolt fel egy Duna parti pompázatos épületet, amely méltó helyet adhatna a magyar színjátszásnak. A Grassalkovich Antal herceg által adományozott telken, a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán 1837. augusztus 22-én nyílt meg a Pesti Magyar Színház, amely 1841. január 1-től viselte a Nemzeti Színház nevet.

Az épületet 1908-ban zárták be, az ország első színháza ezután a Blaha Lujza térre, a nagyobb és díszesebb Népszínházba költözött át. Ezt már akkor sem tartották végleges megoldásnak, mégis újabb fél évszázadig működött itt a Nemzeti. A Blaha Lujza téri épületet a metró építésére hivatkozva ítélték lebontásra, az utolsó előadás itt 1964. június 28-án volt. A szinte puccsszerűen meghozott döntés sokakban váltott ki fájdalmat és keserűséget, hiszen a közönség “egy megszokott színfoltot, sok forró színházi este emlékét és a régi Pest egy darabját vesztette el”.

Az új Nemzeti Színház felépítését ekkor is megígérték, de ebből nem lett semmi. A társulat a Nagymező utcába, a mai Thália Színház épületébe, két évre rá a Hevesi Sándor térre költözött. 1964-ben kiírtak egy tervpályázatot a Városligetben megépítendő színházépületre, Hofer Miklós építész húsz évig foglalkozott a tervekkel. Változás csak 1983-ban történt, amikor Gobbi Hilda a hetvenedik születésnapjára kapott összeget ajánlotta fel az új Nemzeti Színház első alapkövére, az általa kezdeményezett országos gyűjtés során 3,3 milliárd forint gyűlt össze. 1985-ben kiadták az építési engedélyt, de újabb egy évig néhány fa kivágásán kívül megint nem történt semmi.

1987-ben új pályázatot írtak ki, amely során a szakmai zsűri az Engels (ma Erzsébet) teret tartotta a legmegfelelőbb helyszínnek. Az építészeti tervpályázat győztese 1997-ben Bán Ferenc lett és 1998. március 28-án az Erzsébet téren ünnepélyesen el is helyezték a Nemzeti alapkövét. Az 1998-as választások után hivatalba lépett első Orbán-kormány az építkezést leállította arra hivatkozva, hogy a helyszín környezetvédelmi és közlekedési szempontból nem felel meg a célnak, és a költségeket is túlzottnak találták. Az új Nemzeti Színház felépítése kormánybiztosának Schwajda György írót nevezték ki. A lehetséges helyszínek mérlegelése után a kormány úgy döntött, a teátrum a Lágymányosi (ma Rákóczi) híd pesti hídfőjénél épüljön meg, a tervek elkészítésével Siklós Mária építészt bízták meg.

A csaknem húszezer négyzetméteres alapterületű Nemzeti Színház alig 15 hónap alatt készült el. Az épület központi része a közel kör alaprajzú nézőteret és stúdiószínpadot magába foglaló épületrész, ezt veszik körbe a közönségforgalom helyiségei és a nagyszínpadot “U” alakban szegélyező üzemi szárny. A 144 négyzetméteres nagyszínpad nézőtere kétszintes, 619 néző befogadására alkalmas.

Az új Nemzeti Színház létrehozása 1998-as áron 12,1 milliárd forintba került, az épület 8,8 milliárd, a világszínvonalú színpadtechnika 3,3 milliárd forint költséggel készült el. Az épületben még két játszóhelyet alakítottak ki, a Gobbi Hilda Színpad 200, a Kaszás Attila terem 100 nézőt képes befogadni. Az épület körüli kertben szoborpark kapott helyet, ahol legendás színészeink bronzba öntött életnagyságú szobrai láthatóak.

Az új Nemzeti Színház 2002. március 15-én Madách Imre Az ember tragédiája című darabjával nyitotta meg kapuit, a megnyitón jelen voltak a nemzet színésze cím birtokosai, a Nemzeti Színház örökös tagjai, számos színházigazgató és neves közéleti személyiség.

metropol.hu

10 hozzászólás “Tízéves az új Nemzeti Színház” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    -Gyönyörű épűlet kivülről, belülről. Ma sem lenne, NEMZETI SZÍNHÁZUNK ha nem lett volna négy évnyi sikeres kormányzás (1998-2002)

    -Már csak a Nemzethez méltó kultúrának szellemiségével, azok jeles képviselőivel, kellene mielőbb megtölteni!

    -Minden reményünk meg van arra, hogy az is, mihamarabb bekövetkezzék.

    -Köszönet a szerkesztésnek, hogy a NEMZETET méltán jelképező épület átadásának évfordulójáról emlékeztetik a NAGYÉRDEMŰT!

  2. "?!" szerint:

    Aki nem csak gondolkodik, hanem képes is visszaemlékezni legalább másfél évtizedre, az arra is emlékszik, hogy 1987-ben elkészültek az új Nemzeti Színház tervei az Erzsébet téri helyszínre, ahol ki is ásták az alapgödröt, majd 1998. március 28-án elhelyezték a Nemzeti Színház alapkövét és elkezdték az alapozást, de az 1998-as választások után hivatalba lépett első Orbán-kormány az építkezést leállította.
    Ennek eredményeként kidobták a sok pénzért elkészült terveket, veszni hagyták a már sok pénzt felemésztett alapozást, és ott maradt az utókornak egy semmire nem használható gödör, továbbá minimum két évet késett az új Nemzeti Színház átadása.

    Az új Nemzeti Színház átadásával és az 1998-2002 közötti “sikeres” kormányzással kapcsolatban, ezekre az előzményekre is illik emlékezni!

  3. Lakó1214 szerint:

    “?!”

    A “tervezőt” azóta is titok övezi!
    Még mindíg jól mutat ott a sztyeppe szélén, rálátással a szennyvíztelepre. Idióták.

  4. Dr. grün szerint:

    Lakó1214!
    Viszont a behallatszó mozdonyduda kombinálva a Hév futyulójával és kerékcsattogásával költség megtakarításként jelentkezik bizonyos darabok hangeffektjeinél!
    Ha egyszer színre kerül a zIndul a bakterház, már csak a tehénbőgést kell művileg pótolni!
    ))) 🙂 (((

  5. Dr. grün szerint:

    Lakó1214!
    Ja, még annyit, hogy ott abban a fürdőmedencében látható hajóroncs, jól jelképezi mint mementó, az elsüllyedt magyar gyorsnaszádot, ami teljes sebességgel húzott el Európa lomha anyahajója mellett!
    Ha állják a költségeket kiemeléséről és újbóli vízrebocsájtásáról később megkezdődhetnek a tárgyalások!
    Leszünk mi még tenger-nagyhatalom! ))) 🙂 (((

  6. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ünnep alkalmával az alapvető inteligencia is megköveteli azt, hogy az ünnepeltről méltósággal illik szólni, minden tekintetben. Amennyiben ezzel sem reldelkezem, akkor annyi paraszti ésszel, bölcsességgel is tudnom kell, hogy hallgatnom kell!

  7. Dr. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    De gustibus non est disputandum! (Kinek a pap, kinek a papné!) ))) 🙂 (((

  8. Lakó1214 szerint:

    Dr. grün!

    Egyet soha ne feledjünk!

    “Habár felül a gálya,s alul a víznek árja,azért a VÍZ az úr!”

    ))) LOL (((

  9. nagyapó szerint:

    Ha rosszindulat találkozik a butasággal….. Miről írnak? A Nemzeti Színházról, vagy a Művészetek Palotájáról? Melyik néz szennyvíztelepre (hol van szennyvíztelep?)? Melyik van a vasúti sínek mellett? Melyikbe hallatszik be vonatfütty, HÉV fütty, madárfütty?
    A Nemzeti Színház áll, a Gödör pedig a szimbolizálja a szoci hozzáértést!
    A komcsik minden ünnepbe igyekeznek belerondítani, túl kell lépni rajtuk.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. Lora :) szerint:

    húú fákkjú ha már 10 éves, akkor én már 10 éve nem voltam bennt a városba???…. 🙂
    Akkor kibuktam, hogy egy nő tervezte, meg amikor akkor meghallottam hogy többmilliárdos nagyságrendű volt a megépítés, ja Forintban, és akkor nekem azt mondták gazdagok voltunk….

    És sztem a hajóorr vagy az az elülső rész szerintem nem hozza képbe a hajót,túl kicsi lett a hatalmas középtesthez képest, nem vagyok építész, de amúgy csak azért jöhet be sok embernek, mert előlről üveges, meg ott vannak a pucér lánykák, vagy az Amszterdam? Jahhh….hát megvan ezek a hollandok tőlünk lopták az ablakos qrvaságot.Látták mikor épül a színházunk, és ahzt hitték a szobrokra, hogy élő lányok, és kitalálták ők is csinálnak egy ilyet, nekik bejött, az ember ösztönösen is a fény hatására pozítiv izéket bocsát ki, és tetszésindexe megnő….na ez egyszer 10 pontból nekem megér 7-et, ja cép

    ja mitől szín-ház ez, össz 1 színe van ilyen márvány…. nem színes ez 🙂

    jajjj de jókedvemben vagyok, elgurult a gyógyszerem,

    Viszont arra is emlékszem, hogy valami hintón hozták be a Miniszterelnököt, nem?
    Az szép volt, az tetszett, hogy akkor nagyon épült az ország – persze azóta csak szándék van, lóvé már nyente…. nyóc év bele-esett….

    Én 1-szer és utoljára voltam ottan, ezen az Ember tragédiáján, nahhh….én ott ja meg is haltam…. olyan szar helyen ültem, hogy nem láttam pucéran egyik színészt sem, és nem tudom megmondani, hogy Tescós vagy Auchanos bvásárlókocsi volt a darabban? Szerintem amúgy CORA…….

    nekem kicsi az egész tér,
    a lábam nem tudom feltenni az előttem lévő székre,
    nincs pohártartó,
    a szőnyeg már eléggé szét van járva,
    a büfében nem sok jó kaja van, hát de hogy Nachos se legyen??? A chio chips nem roppan akkorát a számba….
    a WC-ben pedig nem kamillás a papír,

    jahhhh hát a lényeg Barátaim:
    hát ebben a Noé bárkája szerű monstrumban a víz nem sokszor van föltöltve,vagy? pedig ott a Volga tök közvetlen mellette…. hát hogy oldunk kötelet a kikötőből, emígyen, ejnye ejnye….víz nélkül…..lábat mosni se tudok…..

Itt lehet hozzászólni !