Csepel.hu
Fotó: Bede Orsolya
A Nagy Imre Általános Művelődési Központ (ÁMK) színháztermében 15. alkalommal rendezték meg a már hagyományossá váló csepeli óvodák Szülői estjét, amellyel minden évben a szülői munkaközösségek aktív tevékenységét köszönik meg.
A Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény (PSZSZI) és a kerületi óvodák szervezésében február 15-én egy kellemes családi programmal várták a gyerekeket és szüleiket.
A Játéksziget Óvoda Jupiter utcai óvodapedagógusai telt ház előtt adták elő A róka meg a nyúl című mesejátékot. A nagysikerű vidám előadás után Barnáné Likovszky Márta, a PSZSZI óvodapedagógiai szaktanácsadója köszönetét fejezte ki a legszorgalmasabb szülőknek a kerületi óvodákban végzett munkájukért.
Antal Zsuzsa- csepel.hu
Azért a szerkesztők munkájának az is egyfajta elismerését jelentheti, hogy nem kevesebb mint kilenc olyan témakör van elhelyezve, amelyhez egyetlen egy kukkot sem szólnak(tak). Pedig volna mit, ha csak ezt a témát olvasgatjuk, az óvodások nagy sikerű mesejátékáról írott tudósítást.
-Gratulálok mindenkinek aki a siker kovácsaként közreműködött. Bizony ők a jövő reménységei, akik nélkül, mit sem érne az életünk. Ők tudják igazán bearanyozni életünket!
Az ÁMK volt vezetője Feit Bence ma hajnalban meghalt.
“Ebben az évben fiatal költőink közül Rózsássy Barbara kapta a Bella István-díjat. A költőnővel az olasz szellem húzásáról, a mai formakultúráról és a reményről beszélgettünk.
Rózsássy Barbara: Le kell zárnom bizonyos ajtókat, hogy élni tudjak
– Bernard Shaw azt mondja, kitüntetést visszautasítani udvariatlanság, ezért eleve úgy kell élnünk, hogy ne kapjunk díjakat. Ezt elszúrtad. Milyen érzés ez? Jelent-e bármit egy díj annak, aki költő?
– Persze, sokat jelent. Jó érzés, hogy vannak olyanok, akik gondoltak rám, akik szeretnek. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik oldala pedig az, hogy ennek a díjnak – amelyre egyébként egyáltalán nem számítottam – az volt a különlegessége, hogy az utóbbi napokban, véletlenül-e, vagy ki tudja miért, nagyon sokat olvastam Bella István verseit.
– Ezt erre adják?
– Nem hinném, de az egybeesés szép. Eszembe is jutott, amikor átvettem a díjat: olyan érzésem volt, hogy odafönn is gondolnak rám. Az ember ritkán lehet részese annak, amit nagy magyar irodalomnak hívunk.
– Bella Pista verseinek a hangvétele rokon a te verseid hangulatával; ő lelki ember volt, te is az vagy.
– Olasz szakos voltam a Pázmányon,
– És Dantéig jutottál.
– Nehéz dolog ez a Dante. Az Isteni színjátékot nagyon kevesen olvasták végig. Hogy miért, azt nem tudom. Olyan szellemisége van ennek a műnek, amely már távoli a mi számunkra. Nem az a kérdés, hogy magas költészetről van-e itt szó – mert az teljesen nyilvánvaló –, hanem hogy én, a mai olvasó, milyen magas szinten tudom átadni magam neki. Iszonyú messze vagyunk már ettől a szellemi világtól. Ez egy reneszánsz előtti reneszánsz.
– Sőt szokták mondani, hogy az Isteni színjáték nem is reneszánsz mű, hanem a középkor lezárása.
– Valaminek vége van, valami elkezdődik. Ez az ambivalens érzés az egész művön végigvonul.
– Ha hallgatom, hogy te hogyan beszélsz embertársaidról, akkor úgy érzem, hogy eléggé utálod a mai kort, és a mai emberekről sincs túl jó véleményed. Ennek viszont ellentmond, hogy verset írsz, hiszen aki ír, az reménykedik.
– Embergyűlölet nincs bennem. Sőt még közöny sincs. De úgy érzem, le kell zárnom bizonyos ajtókat, hogy élni tudjak. Ez nem azt jelenti, hogy utálom az embereket; a korral vagyok haragban meg azzal a világgal, amiben élünk. De talán nem is a harag a jó szó. Az ember, ha költő lesz, védtelenné válik. Kiadja magát a világnak. Ugyanakkor őrzi is magát. Van egy elefántcsonttornyom, amelybe bezárkózom. Ez persze nem ilyen egyszerű, mert nem hinném, hogy amikor verset írok, más ember vagyok, mint amikor az utcán mászkálok. Hiszek benne, hogy költő vagyok minden pillanatban.”
Szépek a csaj versei, tényleg tetszenek. Végre nem hülye szabad versek, nem elszállt semmitmondások. Csak óhatatlanul arra gondolok ilyenkor, hogy ez mind szép és jó, de mit érlel majd annak sorsa, ki feleségül veszi? Kerül-e eléje jól megkomponált babgulyás vagy remekbe szabott rakott káposzta, esetleg pirosra sült malac vagy farsangi fánk? Mert a fiatalság elmúlik, a leányzó se lesz mindig olyan, hogy álló szerszámmal s türelemmel végig hallgassa az ember a legújabb verseket, mire végre kialakul az azonos hullámhossz és elhiszi, hogy kedvese is hisz benne s végre elkövetkezhet az egy testté válás költőnők esetében korántsem egyszerű menete. S akkor mi lesz, ha kicsit is elszállnak az évek? A szerelem már nem csábít, az ágyikó melege kihűlt, legfeljebb reumával lehet nyögni benne, s akkor is jönnek a költemények egy jó forró házi húsleves helyett. Na ez már viszont elviselhetetlen. Jól gondold hát meg, szerelmes lovag a Pegazus hátán…
Azért a költőhölgy sem semmi! Valószínűen az elefántcsonttornyába való bezárkózásában a sok kérő, rajongó is hozzájárulhat.