Baloldaliság és szolidaritás Budapesten

Csepel.info vélemény

Csepelre küldte a pesterzsébeti hajléktalanokat Szabados Ákos MSZP-s polgármester. A Csepel.info értesülései szerint erről számolt be tucatnyi rongyos, éhségtől és hidegtől megviselt ember azon a krízismelegedőn, melyet Csepel fideszes vezetése nyitott meg a rendkívüli hideg időjárás miatt.

Tagadhatatlan és megkérdőjelezhetetlen Szabados Ákos pesterzsébeti polgármester jó szándéka. A baloldali polgármester így talán tucatnyi utcán élő pesterzsébeti ember életét mentette meg az elmúlt napokban. Jól tette hát, hogy a fideszes kerületekbe küldte ezeket a szerencsétleneket. Így esélyük lett túlélni a rendkívüli hideget, és talán néhányuknak esélye lesz még visszatérni a társadalomba is. Oda, ahonnan önhibájukból vagy éppen önhibájukon kívül elszakadtak. Talán néhányuk még jó polgára, adófizetője lesz egyszer Pesterzsébetnek.

Noha emberöltők óta nem sújtotta az országot és Budapestet olyan súlyos gazdasági válság, mint az elmúlt öt évben, az is látható, hogy a főváros 2010-ben megválasztott új vezetése másként tekint a közterületekre és a lakóhely híján oda kiszorult emberekre, mint korábban. A Demszky-éra átnézett felettük, és átnézett felettünk, városlakókon is. Noha az akkori fővárosi vezetők sokkal több forrással gazdálkodhattak a mostaniakhoz képest, a hajléktalanok számához viszonyítva elenyésző mennyiségű hajléktalanszállót építettek. Cserében elnézték, hogy az aluljárók, utcai zeg-zugok, parkok vagy a panelrengetegek egykor szebb napokat látott pingpong-asztalai szép csendben átváltozzanak rendezetlen, koszos, vizelettel, ürülékkel, csótányokkal és ágyi poloskákkal szennyezett, fertőző hajléktalan-tanyákká. Ezekről a szerencsétlenekről húsz éven keresztül így szinte csak a téli “veszteségjelentésekben” lehetett hallani.

A Tarlós István által vezetett főváros és jónéhány fideszes vezetésű kerület véget vetett ennek a kényelmes de szenvtelen hajléktalan-politikának. A hagyományosan balliberális Budapesten feltűnt újfajta vezetők az elmúlt másfél évben sziszifuszi küzdelmet indítottak a hajléktalanszállók bővítéséért, újak építéséért, és olyan lehetőségek teremtésére, melyek esélyt adnak ezeknek az embereknek a társadalomba való visszatérésre. És persze harcot indítottak azért is, hogy a város legyen mindenkié: az aluljárók legyenek aluljárók, a parkok legyenek parkok, a panelrengetegek pingpong-asztalai pedig legyenek pingpong-asztalok.

A Csepp TV beszámolója: a riport elején éppen egy pesterzsébeti férfi szólal meg

Meg is szenvedték ennek az árát. Arrogáns és harcos szervezetek jöttek létre egymás után, azt követelve, hogy az aluljárók vizelettel és ürülékkel szennyezett mocska emberi jog legyen, sőt, legyen maga a lakhatás, szemben a tisztálkodási lehetőséget is nyújtó hajléktalanszállók rendezett, meleget és élelmet adó “börtönével“. Bár ebben a kegyetlen hidegben éppen nem kántálnak a szabad utcai életet hirdetők, valljuk be őszintén: sokakat megvezettek és erős balliberális támogatást kaphattak ezek a nem egyszer szélsőséges nézetet képviselő álcivil szervezetek.

Jó ez a kis pihenő, a fagyhalál szabadságát kántálók csendje. Túl hideg van most ahhoz, hogy az utcán tüntessenek az “érdekvédők”. És ebben a kis csendben érdemes átgondolni azt is: ha nem lennének jobboldali vezetésű kerületek, és nem azért harcolna a főváros is, hogy több legyen a hajléktalanszálló, most hogyan lett volna olyan szolidáris és olyan jó baloldali Szabados Ákos MSZP-s polgármester, hová küldte volna a fagyhalál elől kerülete legszerencsétlenebb polgárait?

Csepel.info

48 hozzászólás “Baloldaliság és szolidaritás Budapesten” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Kíváncsi lennék, hogy a másik nagy baloldali projekt, a ferencvárosi városrehabilitációnak köszönhetően hány száz cigány ember lett hajléktalan. Mert ugye a városrehab szép dolog, de a lakókat kitessékelni más kerületekbe már kevésbé – és mint tudjuk, pont ez történt.

  2. Vica szerint:

    Nem értem, mit jelent, a ferencvárosi, pesterzsébeti, csepeli hajléktalan. Ha valaki hajléktalan, annak szerintem sehol sincs otthona, és szabadon jöhetnek-mehetnek az országban (sőt egész Európában) amerre kedvük és lehetőségük van. Mitől csepeli hajléktalan a csepeli hajléktalan? Attól, hogy valaha itt lakott, vagy attól, hogy itt “telepedett le” hajléktalanként? Segíteni kell a rászorulóknak? Szükségük van a hidegben meleg helyre és meleg élelemre? Ha igen, akkor miért és milyen alapon válogatunk közöttük? Egy részük nem csepeli hajléktalan, hát továbbküldjük, és a következő melegedőből is továbbküldik? Magyarázzátok már el mi ez az egész, mert igazán nem értem!

  3. Bugi szerint:

    Vica te hülye vagy vagy csak tetteted?

  4. nagyapó szerint:

    Vica! Én nem akarok oktatni. Amit ír, ül, igaz.
    Viszont itt egy igazi baloldali hozzáállásról van szó. Mondják a baloldaliságot, de nem tesznek semmit. A XX. kerület nem lép, Csepel igen, természetes, hogy jönnek a hajléktalanok, fáznak.
    Csepelen is írta egy szoci, megy teát osztani. Teát -15 fokban? Ha legalább rumos, akkor bódít és kevésbé érzi a kihűlést.
    Ilyenkor meleg kell és Csepel ezt biztosítja számukra.
    Ez humánusabb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. Katka szerint:

    Mennyit fizettek ennek az XX. kerből jött hajléktalannak ezért a dumáért. Úgy látszik ezeken kivűl minden erzsébeti hajléktalan megfagyott. Ne fényezze már magát ez a fideszes nagy senki.

  6. Vica szerint:

    Kedves Nagyapó!
    Szerintem a hajléktalanoknak ilyen ocsmány időben mindenütt segíteni kell. Mi az, hogy a XX. kerület nem lép? Náluk nincs melegedő, hajléktalan szálló, stb? Még jó, hogy oda mennek, ahol segítenek Nekik, hiszen nem akarnak megfagyni a szerencsétlenek. Azért ilyen célokra csak kap az önkormányzat egy kis pénzt minden kerületben. Azt mondta az egyik hajléktalan, hogy a XX. kerületi önkormányzat polgármestere küldte Csepelre. Hogyan csinálhatta? Elment az ottani hajléktalanszállókra, és egyenként megfűzte az embereket, hogy ide jöjjenek? A csepeli gondoskodás viszont igen emberséges, s végül is nincs is tele – sajnos -, hiszen sokan éldegélnek inkább az ocsmány kis putrijaikban, ami eléggé lehangoló képet ad a környékről….

  7. Zoli049 szerint:

    Ezt a gusztustalan posztot, ezzel a bérvideóval… 🙁
    Mennyire tud még lentebb dolga lenni a jobboldalnak, mint hogy sem a hajléktalanokkal fényezze magát?!

    Namármost ez a poszt kamu!!! Azaz egy qrva nagy FAKE! 🙂

    Esetleg valaki veszi a fáradtságot és megereszt annyit, hogy a szomszéd kerületben lévő hajléktalan szállót megkeresi, ami detto 24 órás, máris ráébred, hogy azért jöhet ide a szerencsétlen ember, mert ez közelebb van, mint a XX. kerületi Kapitánypuszta!

    A teaosztó szoci meg én vagyok, rám utal nagyapó!!!
    Igen nagyapó, aki nem akar bemenni a bódéjából, az ott marad, ez van. Fűteni tud, egy meleg tea, meleg leves meg jól jön. Nem írom le melyik segélyszervezettel járok, mert még abból is poszt lesz, vagy le lesznek ballibkomcsizva.
    Jah és a szoci, meg a kibaszott nagy Krazzal a havat túrta hétvégén, mert ez a köcsög szoci még tud ilyen járművet vezetni.

  8. joságos. szerint:

    Nagyapó!A tea osztás hát igen az semmi.Ahogy maga hablatyol,leszól mindent,az igen az már valami.Na igen a söpredék így gondolkodik.

  9. Tóth Kati szerint:

    A szocik bárhol vannak,bármilyen beosztásban csak önmagukat adják.Soha nem érdekelték őket a csóró emberek,csak addig,míg a szavazatukat kiénekelték tőlük.Gusztustalan amit az erzsébeti polgármester tett.Látszik,hogy elvtárs vezeti azt a kerületet,ott például cseppet sem javult a közbiztonság,sőt.A hajléktalan az elvtársak számára nem ember,nem szokott szavazni, hisz nincs lakhelye,így érdektelen a számukra.

  10. Manitu szerint:

    Zolika az egyszemélyes kommuna, aki szétszakított Vörös Csepelt hordozgat fotózni, csak hogy átverhessen néhány embert, most meleg teával kampányol. Vajon ez most igaz, vagy megint hazudozik, ahogy szokott?

    Mindenki eldöntheti maga. A pesterzsébeti MSZP-s polgármester meg szerintem jókat röhögött magában, amikor Csepelre küldözgette a hajléktalanokat. Ilyenek az MSZP-sek.

  11. Zoli049 szerint:

    Gyökér Kati!

    Kérdezz már meg egy kormánytól független segélyszervezetet!!!
    Utána vakarj már te is össze-vissza!
    Megnézted a térképen, hogy hol van az erzsébeti szálló és hol a csepeli?
    Ennyire hülye vagy te is. Erzsébeten még a busz sem jár…
    Te olyan buta egy nő vagy, mint a föld!

  12. Zoli049 szerint:

    Manitu!

    Te is kinyalhatod a seggem!

  13. nagyapó szerint:

    joságos! Legyen -15 fokban, egész nap az utcán, kapjon egy jó forró teát, aztán másnap reggel írjon, ha még tud!
    Ez nem leszólás, ez a pótcselekvés, reklám, önreklám leszólása. Olyan, mint amikor büszkélkedik valaki, hogy adott egy százast a piros lámpánál.
    Aki tényleg akar segíteni, menjen el a szállóhoz, jelentkezzen, kap értelmes munkát. Igaz akkor nem tud az interneten lógni és fényezni magát.
    Gratulálok a “Jah és a szoci, meg a kibaszott nagy Krazzal a havat túrta hétvégén, mert ez a köcsög szoci még tud ilyen járművet vezetni.”
    Először is azért, hogy van C kategóriás jogosítványa
    Másodszor, hogy van egy Kraza.
    Harmadszor, hogy fizeti a baromi sok gázolajat, hogy segítsen.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  14. Zoli049 szerint:

    nagyapó!

    Ahelyett, hogy a farkatokat veritek a nap 24 órájában a gép előtt, én nem önreklámozok, csak ti már nem tudtok mibe belekötni. Leírtam, hogy megyek teát osztani, mert ezt ajánlották-adták. Ez is baj…?!

    Aki tesz valamit, az nektek komcsi, geci, fasz, libsi… Gratulálok! Ti, vagy Te mit csinálsz ma éjjel??? Netezel a melegben. Vááááágom… 🙂

    A hókotrást nyilván nem a parkolóban tárolt Kraz-ommal csináltam, hanem a FKVF-ével! 🙂
    Tudod, hogy qrva kevés egy C jogsi rá és alig akad, akinek van ezekre a komcsi gépekre típusvizsgája? Na látod.

  15. Zoli049 szerint:

    ps.:
    Biztos, hogy nem vagy Te és Manitu, meg a többi nick alatt lévő ember rászorulva, hogy éjjel dolgozzon. Jó nektek, de én így is jól érzem magam. 🙂

  16. Manitu szerint:

    Zolika, először is melyik virtuális lényednek nyaljam ki? Másodszor. ki akadályozta Szabados Ákos pesterzsébeti elvtársadat abban, hogy a csepelihez hasonló krízis melegedőt nyisson? Talán a nagy büdös baloldalisága?

    Az a helyzet, hogy te itt többszörösen is át akartad már verni az olvasókat. Micsoda kisstílű primitív dolog, hogy több néven fórumozva adsz magadnak igazat, meg egy könyvet hordozgatsz a lépcsőházakba, hogy kidobva lefotózd?

    Te viszel teát a hajléktalanoknak? Ugyan már. Szerintem te is csak kiröhögöd őket.

  17. "?!" szerint:

    Buta Kata! Ülj le!
    Megint hülyeségeket beszéltél, ezért erre hozzászólásodra is elégtelent kapsz.

    Annak érdekében, hogy okosodjál, elárulom neked, hogy Csepel központjában és Csepel egyéb területein, a sorbudis komfort nélküli és félkomfortos házak helyére építtettek a csúnya szocik, a csóró embereknek sac/kb. 20 ezer összkomfortos lakótelepi lakást. Majd ezekhez a lakásokhoz bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és művelődési házakat.

    Ezeket a lakótelepeket most úgy hívják, hogy Csepel Városközpont, Csillagtelep, Ady lakótelep, Királymajori lakótelep, Erdősor utcai lakótelep, Szent László utcai lakótelep, Krizantém utcai lakótelep, Vízmű lakótelep. (A gyermek intézményeket és a művelődési házakat nem sorolom, mert úgysem tudnád megegyezni.)

    Ha ezt nem hiszed el, akkor “ismerd meg hazádat” jelszóval járd végig Csepelt, és ha utána is az lesz a véleményed, hogy a csúnya szocik soha nem törődtek a csóró emberekkel, továbbá ha meg tudsz nevezni a szocikon kívül olyan szervezetet amelyik több lakást (és hozzá bölcsődét, óvodát, iskolát művelődési házat) építtetett, mint a csúnya szocik, csak akkor pofázz olyan hülyeségeket, hogy a szocik soha nem törődtek a csóró emberekkel!

    Érted buta Kata?

  18. "?!" szerint:

    1. számú csepeli hír a hajléktalanokról:

    [origo] Itthon 2011.12.13 KEDD20:06

    Egyelőre maradhatnak a csepeli Szabadkikötőben az ott élő hajléktalanok.
    Korábban a csepeli önkormányzat fel akarta számolni a hajléktalanok szállásait.
    A Város Mindenkié nevű civil csoport aktivistái megtisztították a csepeli Szabadkikötő környéki területet a szeméttől, az ott élő hajléktalanok azt mondják, már tíz éve itt élnek, és nem is akarják elhagyni a területet.

  19. "?!" szerint:

    2. számú csepeli hír a hajléktalanokról:

    2010. december 26.-án ünnepélyes keretek között átadták Csepelen a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének új hajléktalanszállóját. Az egykori Csepel Művek területén elhelyezkedő épületben, a téli krízisidőszakban akár 115 fő befogadására is alkalmas éjjeli menedékhelyet, valamint naponta 160 fő ellátására alkalmas nappali melegedőt alakítottak ki.

    Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Kardos István, a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a XXI. kerületi szálló megvétele, felújítása és berendezése közel 120 millió forintba került.
    Ebből a kerületi vezetés 25 millió forintos támogatással vette ki a részét, a Vöröskereszt 10, míg az Amerikai Ház Alapítvány 31 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz.

    Megjegyzések:
    1.) A 25 millió forintos támogatást még nem a fideszes vezetés, hanem az a “csúnya szoci” kerületi vezetés adta, amelyiket Buta Kata szerint “soha nem érdekelték a csóró emberek”.
    2.) A szállót nem kerületi vezetés, hanem a Vöröskereszt működteti.

  20. "?!" szerint:

    3. számú csepeli hír a hajléktalanokról:

    2012. február 2-án, csütörtökön 12.00 órától az Ady Endre utca – Védgát utca sarkán álló épületben (korábbi hajléktalan szálló) tisztálkodási lehetőség áll rendelkezésre, valamint melegedőként is funkcionál az épület, melyben az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai 0-24 óráig dolgoznak.

    Kérdések:
    1.) A nagy pofával itt hőbörgő “Buta Kata (Tóth Kati)”, “Manitu”, “nagyapó”, “Bugi” közül, vajon melyik vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai által 0-24 óráig végzett munkában legalább úgy, mint “Zoli049”?
    2.) Tettekre is képesek-e a fent felsorolt nagypofájú agitátorok “a csóró emberek” megsegítésében, vagy csak a hazudozáshoz és a rágalmazáshoz van tehetségük?

  21. csaba péter szerint:

    Azért ehez Admin már vastagbőrű pofa kell , ki az aki osztályozza a hajléktalanokat? netán “LAKHELY” elhagyási tilalmat is előírnál nekik ? A Fidesztől még ez is kitellik.
    A hajléktalan ha nem akar megfagyni mozgásban van , elmegy mindenhova ahol enni kaphat és melegedhet . Egy helyen meg sose jó túlsokáig lenni ,mert veszélyes.
    Beszély velük tán okosabb leszel, habár kétlem.

  22. csaba péter szerint:

    A Bácskai János Ferencvárosi polgármester úr szerinted szintén Csepelre küldi őket ?, mert a gyári telephely tele van velük.

  23. Gordon szerint:

    csaba! Felesleges butaságokat írnod. Új hajléktalanszállót alakítottak ki a IX. kerületben. Tüntettek is a “mindigcivilek”, hogy végre rend lesz.

  24. Zoli049 szerint:

    Manitu!

    Nem tartod gusztustalannak, tudom, hogy a szomszéd kerülettel is dolgunk van. Ez is belefér nektek, sőt muszáj.
    ?! megírta fentebb, hogy mit építettetetek ti. Semmit…!
    Nem tartod azt sem gusztustalannak, hogy ezen elesett emberek elszállásolásából csináltok politikai melldöngetést. Nem hát!
    Arról meg annyit, hogy ha én a szabadidőmben az egyik karitatív szervezetnél, ingyenesen végzek munkát, azt amit adnak, csak azért írtam le, mert a meleg szobából és legyártott kis videókkal, posztokkal roppantúl nem lehet belelátni tárgyilahosan ebbe a témába. Elárulom neked, hogy a belvárosból, a IX. kerületből és ki tudja honnan jöttek ide ki, Csepelre még hajléktalanok?! Azt is elűrulom neked, hogy akik most az egyik szállón vannak soha nem éltek Cseplen. Én a Corvin utcába járok ki és a Szigetcsúcsra, mikor tehetem, ott a közel 100 hajléktalannak a 70%-a sem élt soha Csepelen. Akkor ki a bánat a csepeli hajléktalan???
    A XX. kerületben meg írtam már, hogy tessen mindenki megnézni már, hogy hol is van ott a szálló??? Az, hogy miért nem épített valamelyik segélyszervezet mégegyet? Ezt tedd fel a XX. kerületnek, mert semmi közünk hozzá, ugyanúgy, mint a IV. kerülethez, mivel ott sem elég a hely.
    Éjjel hókotróztam, ma délután, este megyek ki, gyere ki és informálódj első kézből, szívesen elviszlek!!!

  25. Etikus szerint:

    Zoli049 szerint:
    2012. február 07., kedd – 07:31

    Ön nem látja a lényeget! A bajba jutott embertársainknak, mindenkinek kutya kötelessége segítségére lenni. Gondoljon az elmúlt napok hajószerencsétlenségére (Olasz) “vad idegenek” áldozták életüket, mások életének megmentéséért. Ez irányba próbáljon gondolkodni, talán sikerülhet.

  26. Vica szerint:

    Kedves Etikus!
    Ezzel a gondolatmenettel pedig talán nem kellene firtatni, hogy a melegedőbe melyik irányból jöttek a hajléktalanok, főleg akkor, ha még van is hely bőven…

  27. Etikus szerint:

    Kedves Vica!

    Megértette-e Kegyed, hogy miről írtam? Tessen szíves elolvasni többször is, talán megfogja érteni!!!!!!!!!!
    Kegyed sem értheti “a lényeg a lényeget!”

    SEGÍTEK!!!

    EZ A LÉNYEG!!!

    “A bajba jutott embertársainknak, mindenkinek kutya kötelessége segítségére lenni.”
    (de, ha nincsen bajban, akkor is elkélhet a segítség)

    -MAÓ ÉS HANRY (volt USA külügyminiszter) nagy találkozásáról. Barátnőjének jelenlétéről már többször lehetett a Csepel. infón is olvasni! Bizony sokaknak azt is magukévá kellene tenni! Na és mi a helyzet a fakanál forgatásánál? Melyik erő keletkezését helyezi előtérbe? A centripetálisat avagy a centrifugálisat? Fontos lehet az ízek harmonikus megteremtésének a céljából!

  28. maminti szerint:

    Csak néhány észrevételem van:
    1. Tök mindegy melyik kerületből jönnek a hajléktalanok – így is van kihasználatlan hely a riport szerint. Ez nem téma.
    2. A “hajléktalan” cigány családban mindenki nagyon jó húsban van, sőt, nemélyikből két ember is kijönne. Nem éheznek szemmel láthatólag. Még a nem kis testű kutyát is tudják etetni. Bicikli, TV is van. Ezek nem hajléktalanok, hanem segílyesek, illegális területfoglalók akik elszórják az összes ilyen-olyan segélyt, családi pótlékot, nevelési támogatást, miegymást, és nem kell lakbért fizetniük, rezsit, közös költséget fizetni, viszont véglegesen berendezkedtek egy általuk önkényesen kijelölt helyen – ami töténetesen egy fővárosi kerület közterülete. Méghogy vigyünk nekik élelmiszert, meg még mit? Hátha kedvet kap még néhány hasonló család letelepedni a szomszédságukba, és egy egész bádogváros lesz Csepelen, az milyen jó lenne. Töménytelen szabadidejükben arra sem képesek, hogy az illegálisan használt területet rendben tartsák. Hová ürítkeznek pl? Normális az önkormányzat, hogy ezt megengedi, és még támogatja is? Közegészségügy, járványügy mit szól ehhez? Ez egy potenciális patkány – és csótánytanya, fertőzések bázisa. Mit akar a kerületi vezetés ennek a favorizálásával, támogatásával elérni? El kell menekülnünk Csepelről?
    3. A melegedőben láttam kisiskolás korú gyereket enni. Ő miért nincs a jól fűtött iskolában így nap közben, ahol szociális helyzetére tekintettel ingyen kaphatná a napi háromszori étkezést???? Ezt megkérdezte valaki a szüleitől?
    Uraim, át kéne ezt a dolgot alaposabban gondolni. A hajléktalanoknak enni kell adni, melegedő kell, de van amit nem kéne támogatni, bátorítani. Már csak azért sem, mert ezzel talán nyernek 15-20 szavazatot, de elvesztenek esetleg többszázat. Ezt nem midnenki akarja támogatni.

  29. Manitu szerint:

    A posztkommunista elvtársaktól kérdezem nagy tisztelettel: mi az akadálya annak, hogy magukat pofátlanul baloldalinak nevező polgármesterek is segítsenek a hajléktalanokon? Az nem válasz, hogy ott is van hajléktalanszálló, hiszen Csepelen is van kettő. De a csepeli polgármester mégis látta, hogy ez kevés lesz, és nyitott még egy krízismelegedőt is, és meleg ételt is osztanak.

    Mégis mi akadályozza az MSZP-s kerületeket abban, hogy segítsenek a leginkább elesetteken? A nagy büdös baloldaliságuk? Miért kell más kerületekbe küldözgetni ezért a hajléktalanokat?

  30. "?!" szerint:

    A tegnap este írt hozzászólásaim kiegészítéseként, azt kérdezem a vitaindító bejegyzés írójától és a pesterzsébeti “szoci” polgármestert nagy pofával támadó és rágalmazó “Buta Kata (Tóth Kati)”-tól, “Manitu”-tól, “nagyapó”-tól, és “Bugi”-tól, hogy Rogán Antal V. kerületi polgármester vajon miért nem került a céltáblájukra?

    Ezt a költői kérdésemet az indokolja, hogy a Csepelen ellátott hajléktalanok nagy részét a Rogán Antal által vezetett V. kerületből (Belvárosból) szorították ki Csepelre.

    Mivel a fent felsorolt hazudozóktól érdemi válaszra nem számíthatunk, a választ az alábbiakban magam adom meg a saját költői kérdésemre.

    Egyrészt azért nem támadják és rágalmazzák Rogánt, mert Ő fideszes polgármester.
    Másrészt azért nem támadják, mert a fentebb felsorolt notórius hazudozók is tudják, hogy azért kerültek Csepelre hajléktalanok az V. kerületből, mert a fideszes fővárosi vezetés a belvárost meg akarta tisztítani a hajléktalanoktól, továbbá, mert a Vöröskereszt éppen Csepelen növelte a hajléktalanellátó helyek számát, ezért várható volt, hogy az utcán élőket Csepelre küldik ahol új ellátó helyeket létesítettek.

    Ugyanez a szabály érvényes az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai által
    az Ady Endre utca – Védgát utca sarkán álló épületben üzemeltetett melegedőben más kerületekből megjelent hajléktalanokra is.

    Általános szabály az, hogy a hajléktalanokat abba a kerületbe küldik (azok pedig oda mennek) ahol működik a Vöröskereszt vagy más segélyszervezet által üzemeltetett ellátóhely.
    Ezt a szabályt csak a fent felsorolt hazug propagandisták igyekeznek félremagyarázni.

  31. piedone szerint:

    maminti!
    Teljes mértékben, való igazságot irtál.A társadalom és a mi nyakunkon élő parazita, ügyeskedő, léhütő semmirekellők kihasználják a szerencsétlen hajléktalan emberek irányába megnyilvánuló segitséget ,tenni akarást.Ezt jó lenne kiszürni az arra illetékeseknek.
    Egyébként ilyen hasonló témára vonatkozóan,már tettem fel kérdéseket Ábel Attilának,aki diplomatikus módon a szőnyeg alá seperte a kérdést.
    Ez van……………sajnos.és…………..ez is marad………..a többit mindenki gondolja hozzá

  32. joságos. szerint:

    Nagyapó!Ifjú éveimben éjszaka dolgoztam a közellátásban.Bizony,bizony télen sokszor volt
    alkalmam megtapasztalni milyen is a -10-15fok hidegben szabadban lenni 10-12 órán át.
    E mellett tanultam!Ezért tudom mit ér egy jó időben kapott forró tea.Persze az az ember aki
    ilyesmit nem élt át,az nem tudhatja!!Ettől még oszthatja az észt még akkor is ha neki ilyen
    soha nem volt!Ami a hótolós Krazt illeti,üljön bele,és ha el tudja indítani,már eredmény.

  33. nagyapó szerint:

    Azt hiszem a törött gerincű felkiáltójel megint mellétrafált. A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette. Semmi közük hozzá a csepeli szociknak, éppen úgy, mint ahogy semmi közük nem volt az Óbudaiaknak, a Lágymányosiaknak, stb.
    A lakótelepeket meg azért kellett építeni, mert a szocik szétverték a mezőgazdaságot, és a nincstelen parasztok a városokba áramlottak, kellett nekik lakás (1960 és 1980 között 250 000 fő növekedés). A lakótelepeket zöldmezős beruházásként tették, kivéve Csepelen.
    Csepelen volt egy másik ok, az hogy Csepel sosem volt vörös, sem a szabad választásokkor, sem ’56-ban. Így aztán kisajátították az őshonos csepeliek házait, szétszórva őket a 4 égtáj felé, a helyükbe épült lakótelepekbe költözők tették Csepelt vörössé, majd, megunva a hazudozást, 2010-ben narancsszínűvé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  34. piedone szerint:

    Igaza van nagyapónak!Valóban az állam épitette a lakótelepeket,csak az itteni nacsalnyikok osztották szét./ Ribánszki et,Laczkó et,Pálmai et. stb. /Biztos,hogy kaptak a holdudvarban levők is,de tulsulyban kis emberek /melósok/ kapták.Többek között én is.Mondottam,soha nem voltam az “élcsapat” tagja,és soha nem nyaltam vörös s bármi szinű segget.Lehet,hogy ezért /is/ kell évek óta sakkozni a sárga csekkekkel,receptekkel,plusz megélhetés ……… stb.No nem panaszkodni akarok,mert szerintem jelen esetben, egy-két kivétellel mindannyiunknak ilyen gondjai vannak.Sajnos nagyon sokan vannak tisztességes,becsületes Magyar emberek,akik nálunk sokkal,de sokkal rosszabb helyzetben vannak önhibájukon kivül.Adjon az Isten jó éjszakát Mindenkinek!

  35. joságos. szerint:

    T. Nagyapó! Nem téved?1990-ig Magyarország államformája mi volt?Nézzen utána!Aztán
    írjon hasonló böszmeségeket!A mezőgazdaságról csak annyit;azt 1990 után verték szét!
    Ebben az MDF,FIDESZ,FKGP járt az élen.Még valami!Csepel mindig munkás kerület volt.Hogy,hogy ezt sem tudja?

  36. Paul szerint:

    Az osztogatok között volt a későbbi alpolgármester aki régen párttitkár is volt. Úgy hívták,hogy OROSZ FERENC, aki amnesztiával szabadult és lett alpolgármester.
    Komcsik, erről miért nem beszéltek?????

  37. Katka szerint:

    ” Eseménytelen volt a hétvége. Hó alá került az ország, bedőlt a Malév, meghalt a Csurka. Unalom a köbön.

    A Viktor nem tudott mit kezdeni magával. Anikó a konyhában az ebéd maradékával matatott, a gyerekek százfelé. Már majdnem elővett egy könyvet, amikor jobb jutott eszébe.

    A hajléktalanok, pattant ki a fejéből a gondolat. Büszke volt magára, hogy ezt ilyen szépen kitalálta. Meglepem őket, hogy lássam, hogyan élnek.

    Idáig egyszerűnek látszott a dolog, már csak azt kellett kiderítenie, hogy hol lehet hajléktalant látni. Az utcán már nincsenek, mert onnan kitiltottuk őket, villant át rajta. Meg különben is, hideg van. Ő maga üzente a rádióból a hajléktalanoknak, hogy senki se bízzon az egyszerű kalyibákban, mert azok nem óvják meg őket a hidegtől.

    Lám, gondolta magában a Viktor, én sem holmi vacak kis kuckóban lakom. Egy szép nagy házban élek a családommal, akar a fene kihűlni.
    Odaintette a Petit, személyes szóvivőjét, aki rendre ott kushadt a lábtörlőn. Petikém, hol lehet ilyentájt hajléktalanokkal találkozni?

    A Peti tudta. A Peti mindent tud, amit ő nem tud, azt nem is érdemes tudni. Ügyes fiú, ezért tartja a Viktor.

    Az Aszódi úton van egy hajléktalanszálló, mondta a Peti. Ott tudol találkozni hajléktalanokkal. (Nem volt ennyire primitív a Peti, általában nem úgy beszélt, hogy tudol. Csak már nagyon rá volt készülve a feladatra. Hogy mostan majd egyszerű emberekkel fog lenni a találkozás.) Mikor indulunk?

    Peti marad, mondta a Viktor. Egyedül megyek. Meglepetés.
    A terrorelhárítást sem viszed magaddal, kérdezte a lábtörlőről a Peti.
    Csak a fotós jön a Blikktől meg egy firkász. Hogy azért mégis legyen nyoma, ha esetleg érdekelné az utókort. Vagy netán történne valami.
    Veled semmi nem szokott történni, mondta a Peti.

    A Viktor meg se hallotta. Remélem, az a Kohn Bandi nem lesz ott, aki a múltkor úgy leugatta a fejem. Az a 68-as diákvezér.

    Nem lesz ott senki, aki veszélyes rád, Főnök, mondta a Peti. Mint mindig, most is kitalálta a Viktor gondolatát.

    Akkor már csak ruhát kell választanom, nehogy túlöltözzem a hajléktalanokat, mondta magában a Viktor. Odaintette Anikót, aki egyébként épp színházba készült a Szájerné Tünde nevű barátnőjével.

    Te, Anikó, ezekhez a hajléktalanokhoz, vagy hogy a rossebbe hívják őket, milyen ruhában szoktunk menni?
    Mi nem járunk ilyen helyekre, mondta Anikó.

    Nem baj, a Petinek erre is volt megoldása. Kiválasztottak a gardróbból egy, még valamelyik egyetemista bulin lehányt ruhát. Kicsit büdös volt, de a célnak pont megfelelt.

    Hívom a sofőrt, mondta a Peti.
    Nem hívol senkit, mondta a Viktor. Magam vezetek. Egyedül.
    Elkötötte a kertben álló két egyforma kisbusz egyikét. Benyomta a Dzsípieszt, az mindenkinél okosabb, odatalál bárhova. Kivéve, ha nincs térerő, mert akkor meghülyül.

    De most simán ment minden, akár egy szociális konzultáció.

    Amikor megérkezett az Aszódi utcába, már várta a fotós, meg a firkász. Meg még egy csomó ember, akiket akkor szokott látni, amikor spontán elvegyül a nép közé. Biztonsági emberek voltak, ezúttal hajléktalannak álcázták magukat.

    Előre megyünk főnök, eltakarítjuk, aki nem odavaló, mondta az egyik tagbaszakadt. Majd jelzünk, ha bejöhet.

    Egy perc, annyi se telt bele, már jött is a jól ismert jel: jöhet Főnök, tiszta a levegő.

    Akkor bement a Viktor. Meglepetésszerűen, ahogyan az előre el volt tervezve. Odabent az egyik őrnagy fogadta, kezében egy olyan evőkanállal, amilyenekkel a hajléktalanok szokják (sic!) enni az egytálételüket. (Filmgyári díszletből lett vételezve, a Vajna majd leszámlázza a TEK-nek).

    Hát te meg hogy nézel ki, buggyant ki majdnem a Viktorból a röhögés. Micsoda egy hülye maskarába öltöztél?

    De aztán észre tért, még időben, mielőtt kitudódott volna, hogy a hajléktalan valójában az ő emberük. Civilben őrnagy, az igazat megmondva.

    Jó napot, mondta hangosan. Maguk hajléktalanok?
    Oszt jó napot, válaszolta rutinból a hajléktalannak öltözött őrnagy. Mindig kiesett a szerepéből, ha izgult.

    Maguk itt laknak, kérdezte a Viktor. Nyújtotta a kezét. Gyakorlata volt már a kézfogásban, jártassága, ahogyan az egyszerű emberek mondják.

    Maga meg tényleg a miniszterelnök, kérdezte az őrnagy-hajléktalan. És kezet is fog velünk?

    Közben persze villogott a vaku, törzsanyaggal telt a jegyzetfüzet. De látta a Viktor, hogy van még egy kis hely a firkász kolléga cetlijén, saját gondolatnak is maradt néhány centiméter. Ezért még odavetette végezetül: rend és biztonság van, nincs balhé. Majd még hozzátette: úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez.

    Fel lett jegyezve minden, még egy német szerzőtől is fordítottak valamelyest, aztán közösen kiválasztották a fotókat.

    Hát akkor, további minden jót, emberek, mondta a Viktor, és ezzel be is fejeződött az elvegyülés.

    Az utcán odalépett hozzá az őrnagy. Már civilben volt, baromi gyorsan át bírt öltözni.

    Főnök, maga tényleg tisztára úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Majdnem lerúgtam a lépcsőn, amikor megláttam.

    A Viktor elégedetten röhögött. Ezt kajálja holnap a média. Addig sem a Malév csődjével foglalkoznak. Meg azzal, hogy egész Európában nálunk nőtt a legjobban az államadósság. Meg hogy a keddi évértékelő napján egy csomó utca hermetikusan le lesz zárva. Meg hogy…

    …Közben szépen hazaért.
    A Peti éberen szunyókált a lábtörlőn. Óvatosan átlépett rajta a Viktor, hadd pihenjen, lesz még dolga, több is, mint elég. “

  38. robi szerint:

    nagyapó!
    Néhány dolgot elárulok, ami nem egészen úgy történt, ahogy írva vagyon:

    – a szocializmus alatt minden lakótelepet a szocialista kormányok alatt építettek. Ha tetszik, ha nem, a komcsik építették. Ők működtették az államot.
    – a parasztságot nem a szocik tették nincstelenné, parasztok milliói nyomorogtak ’45 előtt.
    -A parasztságnak a magyar történelemben soha olyan jól nem ment, mint a Kádár – rendszerben, a legeldugottabb falvakban is többszintes házak tucatjai épültek. A városokban épült gyárak magasabb életszínvonalat biztosítottak a felköltözőknek, de akik otthon maradtak, nem nélkülöztek. A “szétvert” mezőgazdaságban az urak fényűzően éltek, a zsellérek meg éppen hogy. Aki akarja, visszasírhatja a papi birtokokat, meg a többit.
    – Az sem fedi a valóságot, hogy Csepelt a lakótelepek vörössé tették:
    ad1. Amikor a “Vörös Csepel” mozgalmi induló íródott ( elárulom), még nem voltak lakótelepek.
    ad2. Az első szabad választásokon nem nyertek Csepelen a szocik. Miért nem, hisz már álltak a lakótelepek, a “vörösökkel”? Valami nem kerek.
    Segítek: az történt 1994-ben, ami 2010-ben: egy ország csapta el a levitézlett társaságot. Nem a színen volt a hangsúly, hanem a változtatáson. Arra szavaztak az emberek, akik kéznél voltak.

  39. nagyapó szerint:

    piedone! Elnézést, de csak a csillagtelepi lakótelepnél volt a kiutalás joga a vállalati négyszögek kezében (CSM, Papírgyár és a kisebb gyárak). A Munkásőr lakótelepen a kor “hősei” kaptak “jól megérdemelt” lakást.
    A nagy lakótelepen a kiutalást a főváros végezte, ahogy a lebontott csepeli házak lakóinak elhelyezéséről is a főváros gondoskodott.
    Bár én úgy emlékszem a lakást ki kellett fizetni. Gondolom piedone sem ingyen jutott hozzá.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  40. nagyapó szerint:

    joságos! Nem akarom oktatni, de a mezőgazdaság szétverése, a tsz-esítés a 60-as években történt, ezután nőtt Bp. népessége.
    Képzelje tudom, hogy Csepel milyen volt. A munkások a szociáldemokrata pártot támogatták, ezért építették a Munkásotthont, nem a kommunistákat.
    Hogy az államformának ehhez mi köze van?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  41. piedone szerint:

    nagyapó!Valóban be kellett fizetnem másfél szoba összkomfortért tizenötezer párszáz forintot,melyért “szövetkezeti”lakást kaptam az Ady Endre uton.Utána havonta fizettem háromszaz forintot törlesztés gyanánt.És a XXI.ker tanácsban kilincseltem,és az akkori lakásosztály elnök aláirásával a csepeli tanácstól kaptam a lakást.3X3-as albérlet után jól jött.Persze ezt bőven kinöttük a családommal.De ez /is/ már történelem.Na osszák a pizsit:))

  42. nagyapó szerint:

    robi! Nem jó összekeverni a dolgokat. Mikor nyomorogtak ’45 előtt a parasztok? A ’30-as évek válságában sem volt éhínség nálunk, mint pl. Németországban, vagy a Szovjetunióban a holodomor ( remélem tudja mi az).
    A parasztnak az ’50-es években, a padláslesöprés idején volt igazán rossz.
    A kádári jólét vitte csődbe az országot ’89-re.
    ad1. A “Vörös Csepel” dallamát a szerző, Hanns Eisler, először a náciknak adta el, majd a vörösöknek. Ekkor lett Rote Wedding.
    ad2. az első szabad választás a háború után volt, Csepelen a kisgazdák nyertek

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  43. nagyapó szerint:

    Katka! Illett volna jelezni, honnan lopta a másolt szemétséget, és ki írta!
    Az “író”, ha annak lehet nevezni, Föld S. Péter, a remek sajtóorgánum pedig az “ismert, mindenki által olvasott” Most & Itt.
    Így kerek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  44. "?!" szerint:

    Kedves erkölcsileg lenullázódott, folyamatosan hazudozó “nagyapó”!

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét mellétrafáltál Te idióta címeres ökör.

    Az abszolút tájékozatlanságodról és a felülmúlhatatlan hülyeségedről állítottál ki bizonyítványt amikor azt állítottad, hogy: “A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette.”

    Te idióta vadbarom ezúton tájékoztatlak arról, hogy a jelentéktelen Munkásőr lakótelepen kívül, csepeli szervezésben, a Csepel Művek lakásépítési akciója keretében lett felépítve a Jedlik Ányos Gimnázium mögött a 740 lakásos Katona József utcai lakótelep, a jelenleg Szent László utcai lakótelep nevet viselő 1.170 lakásos Január 9. lakótelep, a 2.600 lakásos Erdősor utcai lakótelep, továbbá a 820 lakásos Krizantém utcai lakótelep, valamint a Vasmunkástéri óvoda-bölcsőde, a Festő utcai óvoda, a január 9. óvoda-bölcsőde, a Nyuszi sétányi bölcsőde, a Cirmos sétányi óvoda- bölcsőde (később pedagógus szálló).

    A felsorolt lakótelepek lakásai nem állami bérlakásnak épültek, hanem OTP öröklakás konstrukcióban, munkáltatói kölcsönnel, szoc-pol támogatással, valamint a fizikai vagy alkalmazotti kedvezménnyel lettek építve a többéves munkaviszonnyal (esetenként törzsgárdatagsággal rendelkező) dolgozók részére.

    A felsoroltak megépítésre, a hozzád hasonló üresfejű alakok akkor sem lennének képesek ha 100 év állna rendelkezésükre a feladat megvalósítására!

    Azt még megérteném, hogy sportállásban élősködő hereként, Téged annak idején nem érdekelt, hogy mi, és hogyan történt körülötted akkoriban Csepelen, de az felfoghatatlan, hogy milyen alapon mersz Te másokat olyan dolgokról kioktatni, amelyhez olyan hülye vagy, mint a segg.

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét igazoltad azt a mondást Te címeres ökör, hogy ha hallgattál volna, akkor bölcs maradtál volna!

    Semmi közük hozzá a csepeli szociknak, éppen úgy, mint ahogy semmi közük nem volt az Óbudaiaknak, a Lágymányosiaknak, stb.
    A lakótelepeket meg azért kellett építeni, mert a szocik szétverték a mezőgazdaságot, és a nincstelen parasztok a városokba áramlottak, kellett nekik lakás (1960 és 1980 között 250 000 fő növekedés). A lakótelepeket zöldmezős beruházásként tették, kivéve Csepelen.

    Azt hiszem a törött gerincű felkiáltójel megint mellétrafált. A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette. Semmi közük hozzá a csepeli szociknak, éppen úgy, mint ahogy semmi közük nem volt az Óbudaiaknak, a Lágymányosiaknak, stb.

  45. "?!" szerint:

    A 00:53-as hozzászólásom végén ott maradt a hazug “nagyapó” 19:41-es hozzászólásának egy lehozott része, ezért a 00:53-as hozzászólásomat az alábbiak szerint helyesbítem:

    Kedves erkölcsileg lenullázódott, folyamatosan hazudozó “nagyapó”!

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét mellétrafáltál Te idióta címeres ökör.

    Az abszolút tájékozatlanságodról és a felülmúlhatatlan hülyeségedről állítottál ki bizonyítványt amikor azt állítottad, hogy: “A szocik Csepelen egy lakótelepet építettek, ez a Munkásőr lakótelep. A többit az állam építtette.”

    Te idióta vadbarom ezúton tájékoztatlak arról, hogy a jelentéktelen Munkásőr lakótelepen kívül, csepeli szervezésben, a Csepel Művek lakásépítési akciója keretében lett felépítve a Jedlik Ányos Gimnázium mögött a 740 lakásos Katona József utcai lakótelep, a jelenleg Szent László utcai lakótelep nevet viselő 1.170 lakásos Január 9. lakótelep, a 2.600 lakásos Erdősor utcai lakótelep, továbbá a 820 lakásos Krizantém utcai lakótelep, valamint a Vasmunkástéri óvoda-bölcsőde, a Festő utcai óvoda, a január 9. óvoda-bölcsőde, a Nyuszi sétányi bölcsőde, a Cirmos sétányi óvoda- bölcsőde (később pedagógus szálló).

    A felsorolt lakótelepek lakásai nem állami bérlakásnak épültek, hanem OTP öröklakás konstrukcióban, munkáltatói kölcsönnel, szoc-pol támogatással, valamint a fizikai vagy alkalmazotti kedvezménnyel lettek építve a többéves munkaviszonnyal (esetenként törzsgárdatagsággal rendelkező) dolgozók részére.

    A felsoroltak megépítésére, a hozzád hasonló üresfejű alakok akkor sem lennének képesek ha 100 év állna rendelkezésükre a feladat megvalósítására!

    Azt még megérteném, hogy sportállásban élősködő hereként, Téged annak idején nem érdekelt, hogy mi, és hogyan történt körülötted akkoriban Csepelen, de az felfoghatatlan, hogy milyen alapon mersz Te másokat olyan dolgokról kioktatni, amelyhez olyan hülye vagy, mint a segg.

    A 19:41-es hozzászólásoddal ismét igazoltad azt a mondást Te címeres ökör, hogy ha hallgattál volna, akkor bölcs maradtál volna!

  46. Etikus szerint:

    Etikus szerint:
    2012. február 07., kedd – 09:31

    Kedves Vica!

  47. Zoli049 szerint:

    Manitu szerint:
    2012. február 07., kedd – 10:24

    Indián!

    Harmadszorra felteszek egy kérdést! 🙂
    Vagy fogyatékos, esetleg csak a jobboldali hozzá(nem) értés és a düh iratja az ujjaiddal a hülyeségeidet.
    Budapest XX. kerületében van egy nagy 24 órás szállás, a XXIII.-ban van kettő.
    Meg teccett nézni, hogy ezek hová esnek?
    Meg teccett nézni, hogy miért is jönnek át Csepelre?

    Javaslom a Google map-et!

    ps.: a Fővárosi Katasztrófavédelem is a pesterzsébetieknek ajánlja a saját környékbeli szállásokat és a csepelieket is. Tessen megnézni.
    🙂

  48. ebihal szerint:

    Nagyapó! Ennyi hülyeséget összehordani a mezőgazdaságról nem kis t4eljesítmény!

Itt lehet hozzászólni !