Cohn-Bendit bődületesen mellétrafált + Videó

Hír TV

A videót tartalmazó oldalhoz kattintson a fotóra!

Az Orbán-kormány bírálóihoz ezúttal is csatlakozott az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője, Daniel-Cohn Bendit. Ismert, az Európai Bizottság megindítja a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

Daniel-Cohn Bendit volt az, aki egy éve ordítva osztotta ki Orbán Viktort, amikor a miniszterelnök a magyar uniós elnökség programját ismertette Strasbourgban. A francia politikus ezúttal az igazságszolgáltatási reformot kifogásolta, de szavaiból kiderült, hogy az alapvető tényekkel nincs tisztában. Ő ugyanis úgy tudja, hogy a nyugdíjkorhatár csökkentése az alkotmánybírákat érinti. Daniel Cohn-Bendit szerint politikai döntés született, mivel az Alkotmánybíróság „elmeszelte” azokat a döntéseket, törvényeket, amelyeket a kétharmados többség hozott. Mint fogalmazott: „szembehelyezkedett a kormánnyal és megbüntették”.

Eközben az intézkedés az igazságszolgáltatásban dolgozó bírákra vonatkozik. Az alkotmánybírák esetében az Alkotmánybíróságról szóló új törvény meghagyta a 70 éves nyugdíjkorhatárt. Amikor a Hír TV riportere rámutatott tévedésére, Cohn-Bendit a magyar újságírókat kezdte szidni, hogy azok miért védik a kormányt.

Forrás: Mno.hu

35 hozzászólás “Cohn-Bendit bődületesen mellétrafált + Videó” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Az ember azt hinné, hogy a magyar posztkommunisták romlottabbak az európai elvtársaiknál, akik nem kompromittálódtak a nácinál négyszer több embert gyilkoló kommunista eszmékkel.

    De nem. Ugyanaz a hazudozás, ugyanaz a habitus.

  2. ebihal szerint:

    Manitu! Hihetetlenül buta vagy!

  3. Manitu szerint:

    Miért?

    Talán pont úgy nem hazudik ez a kommancs mint a magyar elvtársai? Nehogy már azt mondd, hogy igazat mondott.

  4. Dr. grün szerint:

    Matuni!
    Az a habitus a zindiánok kimonója?!
    Amivel komresszorozták a sápattarcujakat?! 🙂

  5. ebihal szerint:

    Ez a fazon tévedett, de nem hazudott!

  6. csaba péter szerint:

    Lehet , hogy igaz , lehet hogy nem amit mond , de az ő hitelessége a nemzetközi hírportálokon fényévekkel jobb mint a tiétek.
    És ez a baj , hogy a döglött lovat sem érdekli már a világsajtóban , hogy ti mit mondtok.
    EZ A TI IGAZI NEMZETRONTÓ BŰNÖTÖK.

  7. Manitu szerint:

    Ez a fazon nagyot hazudott. Ti meg véditek. Ennyit rólatok, a ti hitelességetekről.

  8. Dr. grün szerint:

    Miért ?!
    Talán a zAlkotmány Bíróság nem a zigasságot szolgáltatja?! ))) 🙂 (((

  9. Tóth Kati szerint:

    Cohn Bendit menjen a francba.A saját hazájában kiabáljon,ha van neki olyan.Egyébként,ha meg nincs tisztában a tényekkel és hülyeségeket beszél,akkor fel kell jelenteni rágalmazásért.Cohn Bendit nem az atyaúristen feleljen a mondataiért.Persze csak ,ha nem gyáva.

  10. ebihal szerint:

    Manitu érveid nincsenek?

  11. demokrácia szerint:

    ÉLŐ közvetítés most az ATV-

  12. Narancsvírus szerint:

    Orbán beszéde Brüsszelben 2012.01.18.

  13. Gordon szerint:

    Nem értem hogy ilyen Cohn-Bendit féle ostobáknak miért kell belekotyogniuk mindenbe. Lassan olyanok lesznek mint Bolemann.

  14. Gordon szerint:

    “A saját hazájában kiabáljon,ha van neki olyan.”

    Van neki, még követ is dobált annak idején.

  15. Gordon szerint:

    “Lehet , hogy igaz , lehet hogy nem amit mond” – írja csaba.

    Értem. Tehát csabának mindegy hogy hazudik-e vagy sem…

  16. csaba péter szerint:

    Először is te hazudsz . Aztán Ő Brüsszelben van te meg sehol , és senki sem vagy ,mit károgsz.
    És különben is a kerényi képekkel illusztrált alaptörvény óta ti vagytok röhejesek .
    Aztán meg imádkozz!

  17. Gordon szerint:

    Hozzám beszélsz?

  18. Katka szerint:

    Gondolom a hir tv még mutatja a sok néppáti seggnyalós hozzászólást. Nézem mióta hozzászólt Orbán, és azóta kb. 16 óra óta legalább 30-an már hozzászóltak, mint ahogy most is folyamatosan teszik, a különböző országok képviselői. Nézni kéne és nem pofázni!

  19. Katka szerint:

    Ja és a kritikákat elfogadni!

  20. Gordon szerint:

    Katka!

    Ne vedd át Bendit kritikán aluli balliberális stílusát és ne használj olyans zavakat, hogy “pofázni”. Nem áll jól…

    Ideges vagy, mert a lengyelek megvédték Magyarországot és a magyar embereket?

    “A lengyel Ryszard Legutko (EPP) egypercesében sok sikert kívánt Orbán Viktornak és kormányának, és emlékeztetett, hogy a Magyarországon kritizált szabály Lengyelország esetében nem okozott gondot az Európai Parlamentben, valószínűleg azért, mert elvi alapon a lengyel kormány szimpatikus neki, a magyar meg nem – >ez a mi betegségünk> – mondta Legutko.”

    http://mno.hu/eu/orban-konnyu-es-gyors-megallapodasra-szamit-percrol-percre-az-ep-bol-1044446

  21. Gordon szerint:

    “Lehet , hogy igaz , lehet hogy nem amit mond”

    /csaba péter véleménye az igazmondás jelentéktelenségéről/

    Biztos Fletótól tanulta. 😀

  22. Katka szerint:

    Gordon szerint: Érdekes módon az általad belinkelt oldalon nem látom Szájer bocsánat kérésére a választ, amit nem is Graf Lambsdorff adott meg, hanem egy hölgy. Aki nem adott igazat Szájernek, mert azt mondta a felháborodás nem a nők ellen irányult, ha pl. ha férfival élne akkor is elfogadhatatlan lenne, hogy családtagok, családok barátai kerüljenek ilyen fontos pozíciókba.

  23. Dr. grün szerint:

    Tóth Kati!
    “A saját hazájában kiabáljon”
    Mivel Daniel-Cohn Bendit Francia politikus, Strasbourg pedig francia város megnyugodhatsz!
    Saját hazájában kiabált! 🙂

  24. Zoli049 szerint:

    “fel kell jelenteni rágalmazásért”

    Írja IQ Kati… 😉

    Rágalom nem volt ebben, csak egy kicsi tájékoztlanság, hazugság meg végképp.
    A lényeg benne volt, azt’ kész!
    Feljelenteni? Biztos szerencsés eset lenne, meg értelmes.

  25. Gordon szerint:

    “Rágalom nem volt ebben, csak egy kicsi tájékoztlanság, hazugság (…) A lényeg benne volt, azt’ kész!” – írja Zoli049. 😀

    Tehát szerintetek nem számít hogy igazat mond-e, csak a “lényeg” legyen benne “azt’ kész”.

    Szerintem az az albán fuvaros se azt mondhatta amit Zoli049 elmesélt. Zoli049 hozzáköltötte a lényeget “azt’ kész”.
    Így megy ez…

  26. Gordon szerint:

    Dr. grün:

    “Mivel Daniel-Cohn Bendit Francia politikus, Strasbourg pedig francia város megnyugodhatsz!
    Saját hazájában kiabált!”

    Szerintem Tóth Kati a nemzeti parlamentre gondolt.

  27. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Akkor azt kell írni! 🙂

  28. Zoli049 szerint:

    Gordon!

    A lényeg az, hogy bele lett szarva az alkotmányos rendbe és az igazságszolgáltatásba?
    Bele…
    A médiahatósáh még mindíg pártatlan? Megtehet bárki, bármit? Miért ne. Erről ennyit.

  29. J szerint:

    A lánchíd rádió élőben adja és tolmács fordítja.

  30. "?!" szerint:

    Nekünk is van egy Cohn Benditük, csak azt “Manitu”-nak hívják.

    “Manitu” ugyanolyan elfogultan és megalapozatlanul vádol és rágalmaz mindenkit, mint az Eu parlamenti alteregója, és az sem kizárt, hogy Cohn Bendithez hasonlóan, szexuálisan a kiskorúakhoz vonzódik.

  31. Zoli049 szerint:

    J!

    Biztos, hogy ők sem fordítanak rosszul? 🙂
    Lánchíd rádió… Lassan meg van a zországos freki?

  32. Gordon szerint:

    Az ATV anno hibásan fordított. Csak ez a biztos…

  33. jól értesült szerint:

    Katka most vörös vagy barna? Mindegy, úgy is le van …

  34. én szerint:

    coohn bendit egy pedofil, zsidónáci terrorista. ennyi. se nem több, se nem kevesebb.

  35. islander szerint:

    “zsidónáci”

    na ez szép volt, gratulálok.

Itt lehet hozzászólni !