Folytatódik az intézményhálózat átalakítása (frissítve)

Csepel.hu

Január 1-jétől átalakul a Csepeli Művelődési Központhoz (CSMK) tartozó intézmények működtetése – erről döntött a csepeli önkormányzat képviselő-testülete rendkívüli ülésén november 21-én.

Ahogy korábban a Csepeli Piac átkerült a Csevak szervezetébe, úgy most a CSMK is megszűnik mint önálló költségvetési szerv. A CSMK-hoz tartozó művelődési intézmények a kulturális feladatokat ellátó Csepp TV Kft. keretén belül fognak működni. A kulturális munkát nem érintő párhuzamosságok megszüntetésével a kerület vezetése több tízmillió forintos megtakarítást vár.

Ez év december 31-én nem hosszabbítják meg a CseppTV frekvenciahasználati engedélyét. Ez azt jelenti, hogy a csak antennával fogható régi típusú földfelszíni televíziós műsorsugárzás megszűnik. A CseppTV feladatköre az internetes médiaszolgáltatás, a lapkiadás, valamint rendezvényszervezői és közművelődési feladatok ellátása lesz a jövőben. Ebbe a szükséges technikai fejlesztések után kábeltelevíziós szolgáltatások is beleférnek.

Borbély Lénárd alpolgármester utalt rá, hogy az intézkedésekkel hatékonyabb működtetés érhető el. Emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi politikai vezetésen is harmincmillió forintot spórolt az önkormányzat. Szenteczky János (MSZP) képviselő aggodalmára pedig azt válaszolta, hogy a korábbi szocialista önkormányzat vezetőinek kiutalt jutalmak összegéből csaknem két éven át lehetetne működtetni a CSMK-t.

Forrás: Csepel.hu

A csepeli MSZP sajtóközleménye:

A csepeli kultúra gyásznapja

A XXI. kerület képviselő testületének Fidesz-KDNP-s többségének tegnap mindössze egy órára volt csak szüksége, hogy a csepeli közművelődési hálózatot gyökeresen felforgassa. A kormánypártok csepeli városvezetési gyakorlata duplán tanulságos: életre szóló leckét ad hatalmi arroganciából, döntéshozatali dilettantizmusból.

A Csepel fideszes városvezetése által alattomosan benyújtott, gyorsított tempóban tárgyalt és érdemi vita nélkül megszavazott 308-as számú előterjesztés a több évtizedes munkával kiépített, és a kerületben élők számára jelentős értéket képviselő csepeli közművelődési rendszer tönkretételének záródokumentuma. A kerület kulturális kiürítését eredményező határozat – amelyre a CSEPP-TV Kft. televíziós műsorszolgáltatásának felszámolása már csak rátesz egy lapáttal – Csepel általános fejlődésére is negatív hatással lesz.

A javaslat simul a kormányzati törekvéshez: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkársága ugyanis korábban eldöntötte a közgyűjteményi, közművelődési intézetek összevonását, létszámuk 20 százalékos csökkentését. A csepeli vezetés, amely eddig sem az együttműködési készségéről volt híres, ezúttal már önálló gondolkodásra sem vállalkozott – így szolgai végrehajtója lett egy szakmailag átgondolatlan, ostoba kormányzati döntésnek.

A javaslat – miután hiányzik mögüle a szakmai, pénzügyi elemzés és hatástanulmány, valamint az érdekképviseleti szervek véleménye – az MSZP számára elfogadhatatlan. 2011. november 21-e tegnaptól a csepeli kultúra gyásznapja.

Forrás: MSZP.hu

A csepeli LMP tiltakozik

A Lehet Más a Politika csepeli csoportja értetlenül áll a garasoskodást mindenek elé helyező fideszes kerületvezetési mentalitás előtt – áll a párt közleményében.

A csepeli FIDESZ legújabb elképzelése kiszervezi és gazdasági társaságok kezébe adja a közművelődési intézmények többségét. A Csepeli Művelődési Központ dolgozóinak várható elbocsátása, a Királyerdei Művelődési Ház, a Radnóti Miklós Művelődési Ház, a Rákóczi Kerti Civil ház, a Csepel Galéria és a Tanuszoda csepeli vagyonkezelői, illetve Csepp TV-tulajdonba adása különösen érthetetlen annak árnyékában, hogy a helyi televízió adása december 31-el megszűnik és a két cégnél jelenleg hiányzik a megfelelő szakembergárda az átveendő intézményi feladatok ellátására.

Az LMP közleménye szerint Tenk András bizottsági elnök kérdéseire Borbély Lénárd alpolgármester azt jelentette ki, hogy még nem látott arra hazánkban működő példát, hogy a versenyszféra eredményesen üzemeltessen művelődési intézményeket. Az átszervezésekhez szükséges, még hiányzó szakminisztériumi véleményről pedig annyit mondott: ennyi mulasztásos törvénysértés még belefér. Az LMP szerint viszont nem. Felszólítjuk a nemzeti együttműködők kerületi csapatát, adjon írásbeli garanciát a kulturális, közművelődési és sportintézmények szakszerű működtetésére és a leépítések elkerülésére.

Forrás: LMP

150 hozzászólás “Folytatódik az intézményhálózat átalakítása (frissítve)” bejegyzésre

  1. puding szerint:

    A szart is fel lehet díszíteni petrezselyemmel és úgy tálalni mint a házunk specialitását. Egy ilyen intézkedést, ilyen körítéssel tálalni…..?.-_*Q7§

  2. Timotheus szerint:

    hát ez a cikk nagyon gyengécskére sikeredett 😉 Ki az a Cs.A. akinek a monogramja a cikk alá van írva? És még pénzt is kap ezért a maszlagért 🙂

  3. Vica szerint:

    Érdekes. Egy nem működő TV társaság kezelésébe kerül a Csepeli Művelődési Központ… Hogyan is lehet így pénzt megtakarítani? Ezt a részt lehetne kicsit mélyebben kifejteni, hogy az ilyen gyenge képességűek, mint én is megértsék?

  4. Pipedon szerint:

    Meg tegyük már hozzá azt is, hogy hány embert rúgtak ma ki a művházakból…

  5. ebihal szerint:

    Az előterjesztés délelőtt még olvasható volt a csepel.hu oldalon. Annak 12. és 13.
    pontja egyértelműen leírja, hogy létszámleépítésről van szó, és a dolgozóknak hasonló
    munkakört nem tudnak felajánlani. ÍGY LEHET MEGTAKARÍTANI !

  6. nagyapó szerint:

    Hát igen. A vattaemberekre nincs szükség, ingyen ebéd nincs, stb.
    “A szart is fel lehet díszíteni petrezselyemmel és úgy tálalni mint a házunk specialitását.”
    Ez a puding??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. Vica szerint:

    Köszönöm a segítséget. Értem már. Néhány munkanélkülivel több, vagy kevesebb… Kinek fáj ez? Akik a döntést hozták, azok apanázsa egy időre biztosítva vagyon, a többi meg ki a csodát érdekel… Menjenek a levesbe, hulljon a férgese nem igaz? Mit lopják itt az állam pénzét veletek (gondolok itt a döntéshozó politikusokra) ellentétben?
    De végülis nem rossz gondolat. Ha leépítenék az összes ingyenélőt, egész sok pénzt meg lehetne takarítani. (Bár egy részük a saját fizuját jól feltupírozta már a saját fizuját, költségtérítéseit és az egyebeket a parlamentben, mert hogy az Neki jár.)

  8. Manitu szerint:

    Tudtommal több tízmilliós megtakarítást vár az önkormányzat ettől a lépéstől. Ha mindenkit leépítenének, akkor lenne 120 millió. Tehát nem építenek le mindenkit.

    Egyébként kíváncsi lennék, mi történne, ha fordított előterjesztés lenne, és mondjuk tucatnyi embert venne fel az önkormányzat. Puding, ebihal és a többiek habzó szájjal beszélnének fideszes garnitúra kiépítéséről? Naná. Akkor most MSZP-s garnitúra leépítése van? Szerintem nem. Szerintem csak igazuk van az előterjesztőknek, és a szétrabolt önkormányzat helyzete miatt, az olcsóbb működés érdekében van szükség rá.

  9. Vica szerint:

    Bocs az ismétlésért, de kicsit felbosszantottam magam, végül is feleslegesen, hiszen változtatni úgy sincs módomban.

  10. Manitu szerint:

    Vica:

    “Emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi politikai vezetésen is harmincmillió forintot spórolt az önkormányzat. Szenteczky János (MSZP) képviselő aggodalmára pedig azt válaszolta, hogy a korábbi szocialista önkormányzat vezetőinek kiutalt jutalmak összegéből csaknem két éven át lehetetne működtetni a CSMK-t.”

    Tehát harmincmillióval kevesebbet kapnak a politikusok is, az MSZP-s vezetők meg csak jutalomból annyit vettek fel, hogy két évig csak abból is működtetni lehetne az egész intézményrendszert. Szerintem elég sokatmondó adatok.

    Miért is nem adják vissza azt a pénzt? Ha olyan szolidárisak, vissza tudják adni, amit meg sem élrdemeltek, nemdebár?

  11. Vica szerint:

    Azok az emberek, akik munkanélküliek lettek, lesznek, ezen túl nem vesznek részt a fogyasztásban. Nem kerül a fogyasztás ÁFA-ja adóbevételként az államkasszába, csökken a vásárlóerő, ezért egyre kevesebb termék fogy, tehát csökkenteni kell a termelést is. Ha csökken a termelés, el kell bocsátani embereket, hiszen a munkájuk szükségtelenné válik, tehát egyre jobban zuhanunk oda, ahonnan felemelkedést ígért a kormány.
    Növelni kell ellenben a gazdagok nettó jövedelmét, hogy annak nagy részét külföldön nyaralgassák el, vigyék off shore számlákra. Kit érdekel az ország fölemelkedése, ha egyesek zsebe épp dagad? Hová vezet mindez? Gondolkodjatok már egy kicsikét!

  12. csapos szerint:

    A XXI. kerület vezetői hosszas titlkolózást, sötétséget követően végre nyilvánosságra hozták a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülés tényét és napirendjét. Most már a hivatalos szócső, a csepel.hu és másfél órával később a csepel.info is közölte, hogy november 21-én, hétfőn rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a csepeli önkormányzat. (Csütörtökön jön a következő testületi ülés, bár arról itt egy szó sem esik. Szervezői szerint az normális, rendes lesz. Ez, a hétfői rendkívüli volt…)

    Tényleg rendkívüli volt ez az ülés, mert a fideszes képviselők megszokott némasága, meghunyászkodása, gépies gombnyomogatása mellett TÖRVÉNYSÉRTÉSSEL, kapkodással, ötleteléssel, rögtönzéssel megkezdődött a csepeli kulturális intézményhálózat felszámolása. Igaz, a napirend címe nem ezt mutatja, mert a városvezetők kínosan, elkenve, elmaszatolva, elmosva, eltitkolva azt közlik: „Javaslat költségvetési szervek megszüntetésére” és „Javaslat a CSEPP TV Kft. frekvenciahasználati engedélyével kapcsolatos döntésre”.

    Aki ebből a két címből kitalálja, hogy a csepelieket, a csepeli kulturális, művelődési intézményhálózatot és az ott dolgozókat legmélyebben, húsba vágóan érintő döntések kezdeményezéséről van szó, az minden elismerést megérdemel.

    Aki azonban veszi a fáradságot, és végig olvassa az előterjesztéseket http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2011/1121/308_kgtv_szervek_megszn.pdf és http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2011/1121/309Etcsepptvfrekvenciahasznalat.pdf , az gyorsan rájön az újabb fideszes átverésre: itt bizony a csepeli értékek legkeményebb felszámolása megy végbe.

    A Csepp TV Kft televízió nélküli társaság lesz… Ez megdöbbentő, siralmas. A csepeli kiépített kábelhálózat miatt viszont érthetetlen a Csepp TV adásainak megszüntetése. Hatalmas vagyoni értékről van szó. Ezt elkótyavetyélni egyszerre hiba, pazarlás és bűn.

    A Csepel Galériának befellegzett végleg, a művházak sorsa bizonytalan, csak az biztos, hogy több tucat megbecsült, magasan képzett, a közönség által szeretett embert munkanélkülivé tesznek úgy, hogy sem a szakmai, sem az érdekvédő szervezeteket, sem a királyerdeieket, sem a csillagtelepieket nem kérdezték meg az egészről. EZ EMBERTELEN ÉS TÖRVÉNYTELEN egyszerre. Minden más magyarázkodás, mellébeszélés, félrevezetés. Egy szóval: szégyen. A Németh Szilárd vezette XXI. kerületi fülkeforradalmi fideszes mameluk-sereg óriási, elévülhetetlen szégyene.

  13. Vica szerint:

    Kedves Manitu!
    Engem csöppet sem érdekel már az, mit tett zsebre az MSZP. Sokkal inkább foglalkoztat az, mi lesz velünk? Mi lesz ezzel az országgal, a néppel? Nem ezt érdemlik a magyarok (pártállástól, vagy állástalanságtól függetlenül).

  14. Lacek szerint:

    Tehát: kirúgtak-e és ha igen, hány embert ma a művházakból?

    Továbbá: Ki az a Cs. A.? A csepel.hu impresszumában ugyan hiába keressük a munkatársakat, miként a csepptv.hu-n is.

    Az világos (bár a cikk nem emeli ki), hogy a Csepp TV adásának csak az antennás sugárzása szűnik meg, kábeltévén továbbra is marad. Tehát nincs szó nem működő TV-ről.
    Egy hatásvizsgálatot (hány háztartásba jut el kábelen, hányba csak antennán) azért ilyenkor illene 1) készíteni 2) tudósítani róla 3) publikálni. Történt ilyen?

    @nagyapó: se a hazugság, se a lopás nem kommunista találmány… ejj de szép is lenne, ha a világ ilyen egyszerű lenne.

  15. helyi szerint:

    Engem sem érdekelne, hogy mit és mennyit tett zsebre az előző vezetés, de egész egyszerűen abból indul ki minden megszorítás!!Ezt nem észrevenni nagy balgaság lenne…Egyébiránt a sok bebetonozottnak vélt eddigi munkatárs (tisztelet a kivételnek),akik csak a pénzt felvenni, meg kávézgatni jártak be, bizonyos intézményekbe most végre megtudja, hogy vége a jó világnak, jöjjenek azok, akik valóban letesznek valamit az asztalra… A Csepp TV legutóbbi adásait elnézve valamit tényleg tenni kellett már, mert évi 50 millióért ez a színvonal finoman szolva is gyenge volt,mint a lepke szárnya.

  16. csapos szerint:

    Nézzük, nézzétek meg 18 órakor, hogy mit ad erről az egészről a Csepp TV! A polgármesteren és az alpolgármestereken kívül megszólal-e csak egyetlen fideszes mameluk is? Ad-e szót a megfélemlített Csepp TV-s stáb csak egyetlen szocialista képviselőnek vagy az LMP-s Tenk Andrásnak? Hetek óta a szegény szerkesztő-műsorvezető “szinkronizálja” az MSZP-s képviselőket, és a legjobb esetben felmondja szöveghűen (szóról szóra) azt, amit a csepl.hu-n közöltek, és amit a csepel.info lemásolt

    Pár perc múlva kezdődik a Csepp TV-ben a Szigetelő. Nézzük, nézzétek meg!

  17. Vica szerint:

    Kedves helyi!
    Azoknak az embereknek a fizetése, akiket most elbocsátanak szerintem nem függ össze az előző vezetés által zsebre tett összegekkel. Ezek az emberek valószínűleg értettek a munkájukhoz. Azt írtad, jönnek azok, akik valóban letesznek valamit… Ha a régiek eddig a helyükön maradhattak, bizonyára letettek valamit, mert különben rég elküldték volna Őket (vagy tévedek?). Ki dönti el azt, ki a megfelelő ember bizonyos pozíciókra? A szakma vagy a politika? Tehát a megüresedett posztokat újra meghirdetitek, vagy esetleg már meg vannak az emberek, akik majd betöltik azt? Ha fölvesznek embereket azok helyett, akiket most menesztenek, mennyit is fogunk spórolni pontosan?

  18. ebihal szerint:

    Manitu,Manitu ! Egyenlőre csak a tényeket írtam le, hogy ennek az intézkedésnek mi
    lesz a hozománya, az majd elválik.
    A többiről már elmondtam, ha jogtalan volt a kifizetés, be kell bizonyítani és vissza kell
    perelni, ha pedig jogszerű volt akkor pénz az ablakban.

  19. gyalog szerint:

    KEDVES BARÁTI TÁRSASÁG (CSEPEL-INFO)

    Ez nem hír?
    AZ IMF MEGKAPTA A HIVATALOS MAGYAR FELKÉRÉST
    Az Önök kormányának politikája minden ízében megbukott, és Önöknek ennél fontosabb hír, hogy világítást kapott a Margit-híd?
    Ez vicc…
    Ébresztő: nagyon nagy a baj!!!

    Talán még emlékszünk, az MSZP plakátján volt: Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. Barátaim, Titeket alaposan megvezettek… Ideje gondolkodóba esni. Tán még nem késő, vagy ki tudja… Szeretettel gyalog

  20. Manitu szerint:

    Struccpolitika az, amikor valaki nem kíván észrevenni valamit. Ha sokkal többen dolgoznak valahol, mint amennyi kell, és az közpénzből történik, akkor elég nagy sivalkodás szokott lenni, hogy miért? Ha pedig a kormány vagy önkormányzat egyszerűsít, leépít, hogy kijöjjön a bevételeiből, akkor is nagy sivalkodás szokott lenni.

    Pedig nyilvánvaló: ha valami nem megy, akkor nem megy. Ha a csepeli elvtársak csak a jutalmaikat tennék vissza a közösbe, amit meg sem érdemeltek, még két évig ki lehetne húzni ezzel a struktúrával.

    Hajrá Tóth, hajrá Orosz.

  21. nagyapó szerint:

    Vica! El tudom képzelni, milyen “komoly”munkát végezhetett eddig, ha ennyire fél. Aki jól dolgozik, annak nem kell félnie, akár itt, akár ott van munka.
    csapos! Ezt Szenteczky et is írhatta. Az uszodáért nem fáj a szíve?
    A Csepp TV-nél milyen “hatalmas vagyoni értékről” van szó? Talán ha néhányat megemlítene okosabb lehetnék.
    Ha több céget összevonnak, nem fizikai dolgozókat küldik el. Az tény, kevesebb vezető kell.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  22. bélabá szerint:

    Miért, ezek a kirúgások -persze nemcsak Csepelen http://www.magyarmuzeumok.hu/tema/393_kozgyujtemenyi_leepites-, nagyon szép karácsonyi ajándékok a “forradalmároktól” :), természetesen a keresztényi szeretet jegyében 🙂
    “akinek nincs semmije az annyit is ér” 🙂 .
    nagyapó:
    Igen ingyen ebéd csak a munkásőrből átvedlett “nagynemzeti okostojás” fityiszes bértollnoknak jár, de ha igaz hogy ön állami csecset szívogató ingyenélő képviselő, akkor még pikánsabb 😀

  23. Vica szerint:

    Igen Manitu. Ha visszatennék a jutalmakat. Akkor magyarázd meg kérlek, miért kellett felemelni a képviselői fizukat, miért tartanak igényt a képviselők az egyéb, horribilis összegű költségtérítésekre mind e mellett? Hát ne vegyék már fel, amikor az ország ekkora bajban van! Mennyivel különb ez a jutalmaknál? Add össze légyszi, mennyi plusz lesz ebből évente? Mennyi folyik el a kasszából azokra, akiknek egyébként is van?

  24. Manitu szerint:

    Vica, ha figyeltél volna, 30 millióval kevesebb a fizu. Neked a csökkentés is emelés?

  25. Zoli049 szerint:

    “a szükséges technikai fejlesztések után kábeltelevíziós szolgáltatások is beleférnek”

    Álljon meg a menet! 🙂

    Eddig is működött a Csepp tv, mint kábel tv!
    Akkor mire, mennyiért és mit is kell fejleszteni?
    Ezt bővebben valaki?

  26. Manitu szerint:

    Szerintem az a korrekt, hogy ha az önkormányzat fizetést csökkent vagy leépít, akkor a politikusok is ugyanezt teszik. Akkor Csepelen elég korrekt a dolog, senki nem mondhatja, hogy többet költ az önkori politikusokra, amikor 30 millióval kevesebbet költ.

    Csak emlékeztetőül: az MSZP-s vezetők jutalmai több, mint 100 millió forintjába kerültek az adófizetőknek.

  27. ebihal szerint:

    Vica! Amennyiben az előző vezetés elverte azt a pénzt, amiből ezeknek az embereknek
    a bérét lehetne fizetni, akkor igenis van összefüggés. Mint fentebb írtam ki kell vizsgál-
    ni.Ha új emberek vesznek fel, akkor egyértelmű a tisztogatás.

  28. Vica szerint:

    Hát kedves nagyapó, el kell képzelni. Az ember fantáziája röpködhet, ott nincs akadály. Az viszont tény, hogy jó kapcsolatok, hosszú nyelv és erős talpak nélkül manapság nehéz boldogulni, főleg, ha az ember nem dörgölődik az aktuális politikai elithez. Ezekkel a rendkívüli tulajdonságokkal sajnos nem rendelkezem. Ha kíváncsi vagy rá, hosszú évekig dolgoztam egy állami nagyvállalatnál felsőfokú végzettséggel egy számomra megfelelő helyen. Aztán vállalkozó lettem, és megéltem belőle a családommal és az alkalmazottaimmal együtt. Most, a válság közepén-elején? tönkre tett ez a csodálatos jó világ, amit állítólag nem választással, hanem forradalommal hoztunk Veled együtt létre. Mint a fentiekben leírtam, súlyos testi hibákkal rendelkezem, hiszen nem elég hosszú a nyelvem, hogy fényesre nyalogassam azokat, akiket bizonyára érdemes lenne a boldogulásomért. Hát ez a helyzet. Most aztán mindent tudsz rólam, ami érdekelt. Sajnos nem vagyok komcsi, pedig milyen jót lehetne most rúgni rajtam.

  29. ebihal szerint:

    Manitu! Eddig az újság 82 millióról szólt,hogy lett ebből 100 millió? Jövő héten mennyi
    lesz ?

  30. helyi szerint:

    Kedves Vica!
    Ezek közül az emberek közül (és ismét tisztelet a kivételnek) jó páran nagyon komoly fizetést kaptak azért a színvonalért, amit manapság látsz a TV-ben. Már ha látod!ugyanis nagyon kevés háztartásba jutott el az adás, ami megint felvet néhány kérdést az előző kerületi vezetéssel kapcsolatban. Szakmailag szerintem meglehetősen alacsony volt a színvonal, arról nem beszélve, hogy egyetlen műsorvezető-szerkesztő viszi szinte az egész műsort, ami amellett, hogy kissé vontatottnak tűnik, megintcsak a színvonalat kérdőjelezi meg!Erről nem ő tehet,hanem az aki ezt így, idáig megenngedte.Mikor, ha nem most jött el az ideje a változtatásnak???

  31. nagyapó szerint:

    Zoli049!
    “a szükséges technikai fejlesztések” egyszerűen a digitális szót takarja. Így érthetőbb, azonban a Csepp TV, a maga kis nézettségével nem éri meg a rá költött pénzt. Sokkal olcsóbb és hatékonyabb tájékoztatást fog Vida úr előállítani.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  32. Manitu szerint:

    Vica, két malomban őrlünk, én a csepeli politikusi fizetésekről beszélek, ha egyszer csepeli intézményekről beszélünk. Ne keverjük a dolgokat.

    Egyébként meg részlet a cikkből: “. A Fidesz-frakcióvezető javaslata alapján a többség rosszul járna, lényegében mindenkinek egységes lenne a fizetése.”

  33. bélabá szerint:

    Saját írásomat kiegészítve:

    “nagyapó” tényleg fityiszes képviselő, noname-nak igaza volt(más témánál írta), akkor gondolom Manitunál sem tévedett………. 😀

  34. Zoli049 szerint:

    nagyapó szerint:
    2011. november 21., hétfő – 18:39

    Nagyapó!
    Nekifutok veled normális, emberi hangnemben, hátha sikerül kommunikálnunk? Benne vagy?

    Nos, műszaki, műsorszórás, jeltovábbításba belefuthatunk, mert 4 évig ezt csináltam. A Csepp tv, földfelszíni sugárzása megszűnik, tehát nem lesz digitális fejlesztés, az antennás sugárzás terén.
    A kábelen való jeltovábbítás eddig is működött analógban. Kicsiny hazánkban félre értették a digitális műsorszórást, mert ez a földfelszíni, azaz a tv toronyból kisugárzott jelekre vonatkozik, ez nem rossz dolog.
    A kábelen ezt senki és semmi nem írja elő! Azért favorizálják a társaságok, mert plusz pénzt szedhet, ha lekódolja a műsorokat. A Digi kódolatlanul szolgáltat, digitálisan. Egy frekvencián (tv csatorna) 1 db analóg műsor fér el, digitálisan pedig akár 6 is. Na ez a bizissz benne. A Csepp tv analóg stúdiójelének mpeg4-es digitális jellé való átalakítására alkalmas encoder ára úgy 100.000,- Ft.

  35. grün szerint:

    ebihal!
    Ha továbbra is így megy lesz az még 150 mió is!
    A zállamadósság csökkentésbe is bele feccöltek néhány milliárdot a lenyúlt MANYUP-ból és tessék, a kezdeti 82%-ról máris 82%-ra sikerül letornázni! 🙂

  36. gyalog szerint:

    “El tudom képzelni, milyen “komoly”munkát végezhetett eddig, ha ennyire fél. Aki jól dolgozik, annak nem kell félnie, akár itt, akár ott van munka.”
    írja Nagyapó, mint aki nem itt él.
    Magyaroszágon senki nem veszti el állását, aki fontos munkát végez. Ja, Magyar Rádió, Magyar televízió, Nyelvészeti tanács – vagy mi -, Rádió és televíziótestület, Választási Bizottság, Vöröskereszt , állami hivatalok, színházigazgatók és egyéb művelődési intézményvezetők stb., nos ezek mind-mind szakmai alapon kotródtak el eddigi helyükről, politikának mindehhez semmi köze.

    A bíróságok ezután következnek – szigorúan szakmai alapon…

    Tessék mondani, Nagyapó Bácsi, kit tetszik hülyének nézni? Vagy tényleg ezen a szinten tetszik lenni? 🙂

    Szeretettel, gyalog

  37. Zoli049 szerint:

    Gázolajat hallottátok? Gratulálni tudok! 🙁
    Végre azt már elismerték portfolio-ék, hogy emiatt drágul minden.

  38. aggódó szerint:

    Néhány fotó és egy rövid cikk a csepeli stadionról, amely “öregbíti” kerületünk hírnevét:
    http://sport365.hu/magyar-foci,nb3-labdarugas,szemetdombba-valt-a-14-ezres-magyar-stadion-fotok,16955

  39. joságos. szerint:

    Azoknak akik most hurráznak!!:A CSMK-hoz tartozó intézményekben dolgozó embereket egyszerűen szélnek eresztették.Az intézmény adott otthont egy csomó civil szervezetnek.
    ezekkel most mi lesz!Van egy olyan érzésem,hogy nem ez volt az utolsó meglepetésük az
    őket megválasztó csepeli lakosság számára!Szóval;T.rajongok nem kéne már észhez térni!

  40. szigetország szerint:

    A bolsevik ellentábort nem árt emlékeztetni arra, hogy a Fidesz választási programjában szerepelt pl. az elszámoltatás, a hatékony gazdálkodás, a pénzcsapok elzárása, stb. A választók többsége erre szavazott!!

    Tessék végre tiszteletben tartani a választók akaratát!
    Vagy nem volnátok demokraták?

  41. Vica szerint:

    Kedves Manitu!
    Lehet, hogy Te csak a csepeli politikusokról írtál, de szerinted Budapest többi kerületének vezetői (pártállástól függetlenül) nem vettek föl az előző időszakban jutalmakat? Persze, hogy felvettek, és a maiak is fel fognak venni, ebben szinte biztos vagyok. A cikket pedig érdemes lenne végigolvasni.

  42. marci szerint:

    szigetország:
    én is rájuk szavaztam, mert bíztam bennük. Sajnos látom, hogy hibáztam. A bőrömön érzem. És most csak a szűk csepeli viszonylatról beszélek.

  43. szigetország szerint:

    Kedves Marci és sokan mások!

    Mindannyian érezzük, hogy nehéz a megélhetés! Sajnos, nemcsak csepeli viszonylatban, hanem országosan is, sőt, külföldön is. Ilyen kemény válsághoz nem vagyunk hozzászokva…

    Éppen ezért érdemes elzárni a pénzcsapokat és véget vetni a jutalmak osztogatásának.

  44. marci szerint:

    a kultúra kinyírása, az egyetlen uszoda bezáratása is ehhez tartozik?

  45. nagyapó szerint:

    gyalog kakukk! Kitűnő a felsorolás. Kezdve a másságot hirdető színigazgató Alfölditől kezdve a “kitűnő” ripacsokon keresztül – heti hetes, modortalan Kulka, stb. – továbbá a szélsőséges, cionista újságírók (ATV), a 60-80-as évek bírái, ügyészei, akik ma is akadályozzák a felelősségre vonásokat. A közhivatalok szocik által kinevezett vezetői. Sok-sok ingyenélő, akiket el kell küldeni. Vegyenek részt a privát szférában, ott kamatoztassák képességeiket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  46. Öreg halász szerint:

    Marcika, az egyetlen uszoda sem lesz bezárva, mint ahogy egyetlen művház se. Lehet fogadni, hogy két-három hónap múlva lesznek-e, működnek-e majd a művelődési házak. Én benne vagyok a fogadásban. Működni fognak.

  47. kishorgász szerint:

    A nővéremék a múlt héten Berekfürdőn pihentek. Állítólag gyönyörű hely, vendégszerető lakosokkal. Amikor elmondták, hogy csepeliek, azt mesélték nekik újdonsült ismerőseik: most keresnek a csepeli önkormányzat részére egy üdülőt. Ahogy az ottaniak mondták, nem egy családit, hanem egy nagyobbat.
    Eléggé meglepődtem a hír hallatára. Igaz lenne? Volna rá pénz Csepelen, a nagy spórolások közepette?

  48. szigetország szerint:

    Marci!

    Arról nincsen szó, hogy a kultúrát kinyírják!
    Ezzel kapcsolatban azért érdekes, milyen kevesen járnak könyvtárba Csepelen, pedig ez ingyen van. Aki vágyik a kultúrára, miért nem olvas? Miért nincsenek olvasók a könyvtárban? Pedig — mondom — ingyen van…

  49. Ditte szerint:

    Jó lenne többet tudni a jövőről, ami a kulturális élet további alakulását megmutatja. Ha a házak megmaradnak, nyilván valakiknek üzemeltetniük kell. Nyilván a civil szervezetek továbbra is használhatják ezeket a közösségi tereket, hiszen nem jelentenek túl nagy tehertételt, ha már úgyis fűtenek benne.
    Félek, hogy egy ember irányítása alatt túl nagy terület koncentrálódik. Aki mindenütt ott kellene hogy legyen, soha nem tud ott lenni, ahol kell. Már a CSMK is túl szerteágazó volt.
    Sajnos a kerület lakói akkor jönnek rá, hogy milyen értékeik voltak, mikor veszni látszik az egész. Sokszor mentek értékes programok csekély részvétellel.

  50. Bolemann Lajos szerint:

    Az eddigi 220 000 helyett 750 000 forintot fognak keresni az országgyűlési képviselők, amennyiben a parlament elfogadja azt a jogszabálytervezetet, amelyet a Fidesz frakciója hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt.

    Külön díjazás jár majd a bizottsági elnököknek és alelnököknek. a képviselők laptopot, mobiltelefont, ingyen telefon- és internet-előfizetést, bérletet és benzinkártyát is kapnak, a fővárosban bérelt lakás is jár nekik.

  51. Öreg halász szerint:

    Kedves Ditte. A piac szerinted működik?

    Ott már végbement a változás, milliókat spóroltak. Ha a válasz igen, akkor a művelődési házak is működni fognak. Nem kell minden hazugságot elhinni.

  52. Ditte szerint:

    A könyvtár a nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek lehet, hogy ingyen van, de 16 év felett fizetni kell érte, annak,aki dolgozik. De az árát így is megéri.

  53. Öreg halász szerint:

    Bolemann, ne hazudj. Nem annyit kerestek, nem számolod bele a költségtérítést és a többit.

    Ne hazudj, ne beszélj félre, mert átlátszó vagy. Csak magadat égeted.

  54. marci szerint:

    Öreg halász:
    Így legyen. Én csak azt tudom, hogy a gyerekek, akikkel oda jártam, most nem értik, hogy miért van lakat a szeretett uszodájukon, még ha tudjuk is, hogy milyen volt. Őket csak a víz érdekelte. És ahogy látom lassan én fogok mikulásnak öltözni, mert a művházban, költségtakarékossági okokból nem érkezik meg a mikulás.

  55. Ditte szerint:

    Én semmilyen hazugságot nem hittem el. Piacra nem járok.
    Egész egyszerűen bátran el kell mesélni a koncepciót, bízni kell bennünk, hogy megértjük.
    Már aki akarja. A többi nem számít.
    Bízni kell a választóitokban.

  56. Öreg halász szerint:

    Kedves Marci!

    Azért van lakat, mert úgy tűnik, hogy valaki nem azt öntötte a vízbe, mint amit szabad lett volna, és emiatt ott fegyelmi eljárás van. Semmi köze az intézmények összevonásához.

  57. Bolemann Lajos szerint:

    “Mindannyian érezzük, hogy nehéz a megélhetés!”
    Ezt az álszent dumát!

    Vén hálózatos!
    Mit hazudtam? Cáfold, amit leírtam, különben csak magadat égeted!

  58. szigetország szerint:

    Bolemann!

    Nagy demagóg és hazudós vagy! Látom, nagyon szeretsz mások pénztárcájában kotorászni… Mondd, a zsebtolvajlást is műveled?

  59. marci szerint:

    ezek szerint kezdjek el mikulás jelmezt keresni 🙂

  60. Bolemann Lajos szerint:

    “A polgári oldal ezt a tervet kikéri magának” – reagált 2007-ben Orbán Viktor az Inforádióban a szocialisták azon javaslatára, mely szerint a parlamenti képviselők fizetését háromszorosa emelik, ám költségtérítést ezen felül nem kaphattak volna. Ekkortájt még Szijjártó Péter is ellenzett minden hasonló elképzelést; a Fidesz akkori kommunikációs vezetője azt mondta: “egyre több, és egyre elviselhetetlenebb teher nyomja a családok vállát.

    Mindeközben pedig a kormány ahelyett, hogy szintén önmérsékletet gyakorolna, a politikusok fizetését igyekszik emelni.” Úgy vélte, a terv “képmutató, felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni”. Sőt, újságírói kérdésre reagálva azt is közölte: a Fidesz az euró bevezetéséig semmiféle képviselői fizetésemelést nem támogat.

  61. Ditte szerint:

    Az jó lesz marci, ha te leszel a mikulás, Bolemann meg lehetne a krampusz. 🙂

  62. szigetország szerint:

    Ditte! Marci!

    A könyvtár éves tagdíja 4 ezer forint körül van. Ez havonta pár száz forint. Én ezt ingyenesnek gondolom. Egy mozijegy, koncert, stb. ára ennél jóval nagyobb. De a könyvek mégsem kellenek, noha a kultúra alapja a könyv. Akkor most kivel van baj?
    Nem inkább igénytelenségről van szó?

  63. szigetország szerint:

    Bolemann!

  64. szigetország szerint:

    Bolemann!

    Bocs, csak azt akartam mondani, hogy szerintem ideje lefeküdnöd, mert későre jár, és mindjárt itt a reggel!

  65. Ditte szerint:

    SZIGETORSZÁG, MEGTISZTELNÉL, HA ÚJRA OLVASNÁD AZ ÍRÁSOMAT, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ UTOLSÓ MONDATRA.

  66. marci szerint:

    Ditte:
    Ok, a mikulás gondot megoldottuk, jöhet a medence. Van egy 5×5 méteres lépésálló fóliám. Tudna valaki gödröt biztosítani?
    Majd a választópolgárok megoldják. De jó ez így?

  67. szigetország szerint:

    Ditte!

    Rendben, igazad van, csak ráerősítettem a mondandóra.
    De tényleg, miért van az, hogy a csepelieknek kb. csak 5-6 százaléka könyvtártag?

  68. joságos. szerint:

    Szigetország!Maga félre beszél!!Itt nem osztogatásról van szó!Intézményeket zárnak be.Ezek nem pénzcsapok voltak,hanem kultúrházak.Oktatás,szórakoztató programok,kiállítások,szakkörök
    működtek a falaik közt.Megnyugtatásul nem csak “komcsik” látogatták.Nagyon sok jobb oldali ember gyereke is ide járt(Radnóti) karate tanfolyamra,tánc tanfolyamra,de itt volt az ingyenes jogi tanács adás,számítógépes tanfolyam(ingyen).Szeretett FIDESZE nem a komcsikon ütött,
    hanem azokon akik megválasztották őket!Mégis mit gondol ezek szentek és ha igen;minden
    szentnek maga felé hajlik a keze!Kíváncsi vagyok 2014-es választások után ők hogyan fognak elszámolni.Idáig csak romboltak!Ideje le venni a rozsaszin szemüveget!!!!

  69. Ditte szerint:

    Gondolom, hogy kitisztítják a medencét, nem lesz szükség rá, hogy ássunk. Amúgy víziszonyom van.
    Ez az uszodás eset is megért volna egy cikket, csak a tájékoztatás kedvéért, hogy csillapodjanak a kedélyek.

  70. Bolemann Lajos szerint:

    “Mindannyian érezzük, hogy nehéz a megélhetés!”

    Bagoly mondja…
    Saját magával meglehetősen bőkezű volt a 2002 és 2006 közötti ciklusban az a Lázár, aki most “seftelési lehetőségeket” emleget. Lehet, éppen saját tapasztalatairól tájékoztatja a közvéleményt, hiszen ma is 556 560 forint választókerületi pótlékot vesz fel 510 180 forintos bruttó frakcióvezetői tiszteletdíja mellé. Az előző ciklusban pedig igazi rekordernek számított a költségtérítés terén a 386 képviselő között, hiszen több mint 18 millió forintot kapott négy év alatt utazási és szállásköltségeire. Egyébként polgármesterként további 545 ezer forintot is keres, az Orbán-kormány által kitalált új adószabályok “jóvoltából” pedig havi több mint 325 ezer forinttal jár jobban az idén, ami évi mintegy 3,9 millió forint pluszbevételt jelent számára.

  71. Bucimanó szerint:

    Kedves Hozzászólók!
    Nem kevés mazochizmussal olvastam végig az eddigi bejegyzéseket. A fenntartói jogokat adja át az önkormányzat az Önkormányzat 2 cégének (CSEVAK és CSEPPTV Kft-nek) azzal a céllal, hogy üzleti alapokra is helyezze a működést. ez bizony azt jelenti, hogy nem minden lesz ezután ingyenes. Lehet választani az ingyenes és szerény színvonalú, és a színvonalas, de valamibe kerülő között. Nekem csak egy aggodalmam van: Vida úr kvalitásai elegendőek-e ekkora művelődési szervező tevékenység megszervezéséhez? Ő az, aki minden talpat ügyesen tud nyalogatni?

  72. Bolemann Lajos szerint:

    “Megnyugtatásul nem csak “komcsik” látogatták.Nagyon sok jobb oldali ember gyereke is ide járt”

    Abnormális hogy így érvelsz (baloldaliak gyereke, jobboldaliak gyereke). Nem kéne az ő szintjükre süllyedned.

  73. marci szerint:

    Ditte: befizettem a tagdíjat. Azóta sem keresett senki, hogy kedves marci, a pénzét visszaadjuk, vagy jöhet március akárhanyadikán, vagy egyáltalán bezártunk, ne gyere. Vagy nem adjuk vissza, mert értse meg……… nem adtunk pénzt klóradagolóra és szerencsétlen megpróbálta kézzel beleszórni a klórt, de nem vágta a kémiát, viszont megpróbálta, hogy működhessen.
    Most pont hasonló érzéseim vannak a művházakkal kapcsolatban. A programok sza.. nem voltak jók. Jaaa pénz az nem volt rá, szerencsétlen megpróbálta mégis összerakni a programokat. És most megkapják, hogy gyengék voltak.

  74. Ditte szerint:

    szigetország, bizony fontos lenne, hogy a csepeliek legalább az ingyenes olvasójegy kiváltásával, mely helyben olvasásra jogosít, kifejezzék, hogy szükségük van a könyvtáraikra. Ne csak akkor jajgassanak, ha bezárásra ítéltetik valamelyik. Én fontosnak tartom, hogy bár a gyerekeim elsősorban a belvárosi főkönyvtárat használják, a csepeli könyvtárban iratkozzanak be minden évben.

  75. Ditte szerint:

    Kedves Bucimanó!
    Eddig sem volt minden program ingyenes a művházakban. Érdekes, az ingyenes programok kellettek legkevésbé az embereknek. Pedig sok színvonalas volt köztük.

  76. gyalog szerint:

    Szalai Annamária szexújság-szerkesztő, igen (Médiatanács elnöke), Sólyom László, nem. Szűrös elvtárs, igen, Eperjes Károly, nem. Pozsgay elvtárs, igen, Jankovics Marcell, nem.

    Ez a ti értékrendetek. Aki benyal nektek, az megfelel, aki nem, mehet. Tök mindegy, mi az értékrendje, egy a lényeg pucsítson, mert ha nem: se sztrájkjog, se tüntetéshez való jog, se szólásszabadság.

    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata

  77. szigetország szerint:

    Bo9lemann!

  78. szigetország szerint:

    Bólé!

    Még nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy a zsebtolvajlást is műveled-e? Mert, ugye, szeretsz mások zsebében turkálni…

  79. gyalog szerint:

    szigetország!
    Dittének nincs válaszod?

    Szeretettel, gyalog

  80. szigetország szerint:

    gyalog!

    Ha demokrata lennél, elfogadnád a választók akaratát. Emlékeztetlek: 2010-ben a Fidesz kétharmaddal győzött, hogy programját megvalósítsa. Most ez történik!
    Talán nem kéne szembeköpnöd a választók kétharmadát!

  81. Vátesz szerint:

    Duplán vesztes az, aki szorult helyzetében a kötelet választja a baseballütő helyett!

  82. gyalog szerint:

    Hornék ugyanennyivel győztek, mégse csináltak diktatúrát.

    Nem nyelték le a Számvevőszéket, az Alkotmánybíróságot, az Országos Választási Bizottságot, a Főügyészséget, az OÉT-et, a Bíróságokat, az ORTT választott szerveit, az Adóhivatalt, sőt, 4/5-re (80%) bővítették alkotmányozási terveiket a Parlamentben.

    A pufajkás közelébe nem volt annak az egész pályás letámadásnak, amit a Fidesz 1998 óta hajt egész addig, amíg csak “egyszerkellgyőzni,denagyon!”

    Ennyi a ti demokráciafelfogásotokról…

    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata

  83. Zoli049 szerint:

    szigetország szerint:
    2011. november 21., hétfő – 22:22

    Van egy honlapotok, ott fent van “a zígéretek földje”, a programotok. Amik itt felvetődnek pro és kontra, annak a 2/3-a benne sem volt. Sorry. Ez az intézményes tili-toli semmiben nem más, mint kiszervezés egy külsősnek. Ez volt is ahogy látom lesz is, egy Hungarikum. Mindenki szarabbul él és mindenhol azt olvasni, hogy a vezérkar meg emeli a saját juttatásait? Itt meg emberek lesznek kirugdalva?

  84. Ditte szerint:

    marci, őszintén sajnálom az uszodás esetedet, neked kártalanítás jár.

  85. abcd szerint:

    “Az egész országra kivetett különadókkal fizettetnék meg a kormánypártok a matolcsyzmus nem szokványos gazdaságpolitikai lépéseinek az árát, amennyiben az Európai Bíróság úgy dönt, hogy az Orbán-kormány jogellenes döntéseket hozott és kártérítést kell fizetnie. Számításaink szerint ez akár 900-1000 milliárdos adóvonatkozást is jelenthet. A vonatkozó passzust az Alkotmányba csempésznék bele, egy olyan törvényjavaslat keretében, amely a kommunizmus idején elkövetett bűnök jogkövetkezményeiről szól. ”

    Na és ?

  86. gyalog szerint:

    Szigetország!
    Mi is az a program, ami szerint az Orbán-kormány kétharmadot kapott?

    Megmondom: Azonnali, radikális adócsökkentés…
    Ki hazudik itt gazdasági szabadságharcról, hogy aztán szembeköpje a saját választóit?
    És hol van már az a kétharmad? Épp most folyik a parlamentáris demokrácia tökéletes elhiteltelenítése.

    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata.

  87. Bolemann Lajos szerint:

    “Még nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy a zsebtolvajlást is műveled-e? Mert, ugye, szeretsz mások zsebében turkálni…”

    Ezek közérdekű nyilvános adatok. vagy készült már valami jogszabály ami ezt titkosítja? Én már semmin sem csodálkoznék.

  88. szigetország szerint:

    gyalog!

    Látom, kegyed nem demokrata!
    Ha nem demokrata, nincs helye a vitatkozók között sem. Közelebb állsz a nácikhoz és a kommunistákhoz!

    (Hornék egyébként nem győztek kétharmaddal)

  89. gyalog szerint:

    szigetország!
    Dittének nincs válaszod?
    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata.

  90. szigetország szerint:

    gyalog!

    Bocs, de fasisztakommunistákkal nem vitázom.

  91. gyalog szerint:

    Hornék nem győztek kétharmaddal?

    Erre nem mondok semmit. 🙂
    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata

  92. szigetország szerint:

    Ditte!

  93. Bolemann Lajos szerint:

    A Horn-Kuncze kormánynak 72%-a volt. Ez valóban nem kétharmad, ez több volt annál.

  94. szigetország szerint:

    Dittte!

    Mi ugye megválaszoltuk egymás felvetéseit? És egyetértettünk.

  95. gyalog szerint:

    “Talán dünnyögj egy új mesét,
    fasiszta kommunizmusét –
    mivelhogy rend kell a világba,
    a rend pedig arravaló,
    hogy ne legyen a gyerek hiába
    s ne legyen szabad, ami jó.”

    József Attila

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata

  96. szigetország szerint:

    Vannak ostobák, akik nem járnak könyvtárba, ezért nem tudják, hogy Horn szocialistái 1994-ben a szavazatok 54 százalékát érték el, ami, ugye, nem kétharmad. Ám az SZDSZ koalícióra lépett velük, s így már kétharmaduk lett.

  97. Bolemann Lajos szerint:

    Hány százalékot szerzett a fidesz és mennyit kdnp?

  98. gyalog szerint:

    Nem éltek vissza a hatalmukkal.
    Pl. haverokkal nem festettek 20 milláért Kerényi-giccset.

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata.

  99. szigetország szerint:

    Lám, a szeretet üdvöskéje a gyűlölet mezsgyéjén gyalogol.

    Micsoda kétszínűség lakozik benne!

    Szegény, hogy nácizik, mert nincsen érve. És sötét, mint a korom!

  100. noname szerint:

    Vörös Csepel újra virágzik!
    A magát polgárinak kikiáltó csepeli fidesz létrehozza a közvetlen pártirányítású szocialista trösztöket: a Csevak Zrt-t és a Csepp Tv kft-t.
    Két megbízható elvtárs vezetésével egy-egy teljességgel átláthatatlan, vállalkozói szemmel kezelhetetlen torz-szülemény jön létre, egyetlen gazdasági számítás; egyetlen hatástanulmány nélkül.
    Egy polgári társadalomban kizárt egy ilyen szörnyet létrehozni, hiszen ez olyan, mint amikor összekeverik a halászlevet a gyümölcslevessel és a zabkásával: bár mindegyik étel, mégis ehetetlen maszlag lesz az eredmény.
    Várható volt e is, hiszen a fidesz másfél éves tevékenysége itt Csepelen is csupán a jó elvtársak pozícióba juttatásáról szólt – s mint országosan láthattuk, úgy lehet a legkevesebb nyűggel kirúgni az embereket, ha “átszervezik” a rendszert.
    Ezek a csúszómászó gombnyomogató fidesz sihederek, akik NSZ talpának tisztára nyalásával jó képviselői álláshoz jutottak, olyan sötétek,hogy még kérdezni sem képesek.
    Csak meg kell nézni nagyapó, manitu, ditte, meg cimboráik színvonalas véleményeit itt a csepelinfon, és mindjárt megérti az ember: ismét itt a Vörös diktatúra.
    Ja, bocs, átfestették narancssárgára. 🙂
    Egyébként hű utódai Tóth Mihálynak, hiszen mindenben az ő nyomán járnak.
    Szakértelem; partnerség; tolerancia; de még a számonkérés sem létezik Csepelen.
    A moneytu Menyusnak nevezett, így átolvastam a nyüzöge nyugdíjas írásait itt a csepelinfon.
    Vicces, mert az izgága kövér nyugdíjas a mai napig ne kapott választ arra a hőzöngésére, hogy hol van Csepel 400 millió forintja, amit a fővárosnak uszodaépítésre átutaltak a szocik?
    Vagy ha már Tarlós haver a főváros, akkor már nem is baj egy kis szoci – mutyi?
    gaz, ha valaki éppen a gigászi fityusz pénzlenyúlást készíti elő, az nem fog kötözködni a hasonló stílusú mutyikkal sem.

  101. szigetország szerint:

    Bolemann, te sem jársz könyvtárba, látom.

    A Fidesz és a KDNP pártszövetségben, közös jelöltekkel indult a legutóbbi választáson, s így szerzett kétharmadot.

    1994-ben az MSZP és az SZDSZ teljesen külön indult, de aztán összeborultak — mert összenő, ami összetartozik.

  102. Zoli049 szerint:

    Lajos!

    “Ezek közérdekű nyilvános adatok. vagy készült már valami jogszabály ami ezt titkosítja? Én már semmin sem csodálkoznék.”

    valamin dolgoznak a fiúk, mert fél füllel ilyesmit hallottam, viselkedési norma gyanánt.

  103. Bolemann Lajos szerint:

    Szigetország!
    Permanensen személyeskedsz, osztogatod a jelzőidet.
    Hazugnak, meg zsebtolvajnak nevezel, de cáfolni nem tudsz semmit.

  104. Zoli049 szerint:

    szigetország szerint:
    2011. november 21., hétfő – 22:51

    Egyéniben is? Van ahol külön-külön, tudtommal. Egyik államtitkárotok is így van ott, hogy csak Fidesz.

  105. szigetország szerint:

    zoli!

    Ha Fideszként indult, a KDNP támogatta. És fordítva. Erről szólt a pártszövetség.

  106. Ditte szerint:

    noname, örülök, hogy felfedezted bennem a baloldalit (vöröst), ez igaz is, de nem a velem egy sorban emlegetettek az igazi elvtársaim. Ebben tévedtél. Sajnos.

  107. Bolemann Lajos szerint:

    A KDNP miért nem meri önállóan megmérettetni magát?

    Orbán és Torgyán is összenőtt?

    Könyvtárból általában szépirodalmat szokott kölcsönözni az ember, te úgy látom koalíció szerződéseket.

  108. gyalog szerint:

    MSZP-SZDSZ (1994): 3.150.000. szavazat
    Fidesz (2006): 2 700 000 szavazat

    Szeretettel, gyalog

    Ceterum cenzeo: náciból sosem lesz demokrata.

  109. Zoli049 szerint:

    szigetország!

    Nézz bele a Komárom-Esztergom megyei összetételbe és a választáskori felállásokba, ott biztos, hogy nem így volt.

  110. Öreg halász szerint:

    Ej Bolemann. Hány százalékot szerzett az MSZP a Fidesz-KDNP-hez képest? 😉

    Butaságokkal hergeled magad. Kezdtél egy szimpla hazugsággal a képviselői fizetésekkel, azonnal szénné égetted magad. Nem értem, hogy miért fórumozol még mindig.

    2014-ig egyetlen országgyűlési eredmény van. Még két és fél évig szokni kell.

  111. Zoli049 szerint:

    Lázár virít a Hír tv-n!!! Lehet lájkolni!!! 🙂

    “az elmúlt 20 év legjobb gazdaságpolitikáját csináljuk” – mondja ő. 😀

  112. Zoli049 szerint:

    Két és fél év után? Lesz ez addig, szerinted? 🙂

  113. Öreg halász szerint:

    Igen, lesz. Sőt, jelen állás szerint maradhat tovább is. Most például aligha születne rosszabb eredmény, mint 2010 tavaszán. 😀

  114. Bolemann Lajos szerint:

    Figyelj öreg!
    “Az eddigi 220 000 helyett 750 000 forintot fognak keresni az országgyűlési képviselők, amennyiben a parlament elfogadja azt a jogszabálytervezetet, amelyet a Fidesz frakciója hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt.”

    Ebben mi a hazugság? Mert arról még nem beszéltél. Szerintem miattad van itt füstszag.

  115. Zoli049 szerint:

    Ha addig be nem dől a gazdasági intézkedések sorozata. Nem kívánom, mert mindenki fizetné, de ez az IMF-es himi-humi duma azért öngól. Remélem, hogy mihamarabb megtömik a fiúk – lányok a zsebüket, lehull a nagy arc és elkezdenek foglalkozni az ország gondjaival is végre, mint a szüntelen kommunistázással, mert naponta, 24 órában ezt hallgatni unalmas, főleg, hogy ezer a baj.

  116. Zoli049 szerint:

    Bolemann Lajos szerint:
    2011. november 21., hétfő – 23:16

    Tudom, mindjárt kapok. 🙂 ATV híradóban ez szólt a háttérben és állítólag titkos lesz, hogy ki mednnyit halmoz össze. Pl. Lázár? 🙂 Milyen jó lehet a városának, soha nincs ott! És fizetést kap. 🙂

  117. Lujza szerint:

    Mindenkinek ajánlom Béla által feltett linket, egy kis olvasási gyakorlat, így születik ma döntés Csepelen egy működő rendszer széthullásáról. Mindezt kizárólag az ellenzék által megkérdőjelezve. Polgármester által gúnnyal átitatva, bevállalva a törvénysértést. Ez ma Csepel.
    Csak a tények. A CsMK 28 (nem 26!) dolgozója nem tudja, mi lesz január 1-vel. Döntés született, a CsMK megszűnik december 31-vel. Hogy velük mi lesz kérdés, hogy mi lesz a sok tanfolyammal, ahová a kerület lakosai jártak, hordták a gyermekeiket (nem kocsival, hiszen pont az a lényeg, hogy gyalog, babakocsival, biciklivel vagy bkv-val elérhető) az nem lényeg, hiszen polgármester úr állítása szerint a 60-70-es évek kultúrára folyt eddig, holott egyik programon sem vett részt az elmúlt fél évben, honnan is tudná mi folyik a művelődési házakban. Ingatlangazdálkodás folyt. Igen, polgármester úr, az folyt. Valószínűleg ezért működött telt házzal minden egyes nap, vett részt sok száz gyerek a programokon, ezért nincs új tanfolyamoknak hely. Ott kellett volna lenni, látni hogy működik.
    Nem a CsMK-sok hibája, mondta polgármester úr, hát nem. A hiba ott van, hogy a változásokkal összefüggő belső számolások nem nyilvánosak. A hiba ott van, hogy szakmai egyeztetés nem folyt és nem is folyik. A hiba ott van, hogy úgy döntünk működő intézményrendszerről ma Csepelen, hogy nem tudjuk hogy működik jelenleg és nincs koncepció a jövőbeni működésre. Sem szakmailag, mert azt majd decemberre összerakja a Csepp Tv, sem pénzügyileg, mert arra a választ majd a 2012-es költségvetés adja. De döntés az van, hiszen a határidő szoros. Ma döntés kellett, ahhoz, hogy a dolgozókat el lehessen távolítani. Gratulálok, ez megtörtént!

  118. marci szerint:

    Ditte: Akkor már ketten vagyunk akik így gondoljuk. Tudom, majd 2012-re lesz uszoda. De milyen áron? A csepeli “szavazóbázis” kirúgása után? Kösz nem kell az uszoda. A gyerekekkel meg nézetem majd a való világot kultúra gyanánt, mert nem járhat karatézni, táncolni, bábozni, gyöngyöt fűzni…… csak a szomszéd kerületbe. Ilyet mintha már hallottam volna, “el lehet innen menni”. Bocs, de nem akarok. A gyerekeknek meg majd megmondom, hogy ne búsuljatok, mert lett hajléktalanszálló a volt csepel művek területén. Nem ezt akartam. Élhető, jó CSEPELt akartam és akarok. Lassan lehetne villantani, mert régi jó CSEPELi tanáromat, Dax tanárurat idézve, eddig egyes.

  119. Öreg halász szerint:

    Bolemann Lajos: kérdezz meg bárkit az utcán, hogy igaz-e. Rajta. Még az óvodások is tudják, hogy a költségtérítéssel és az egyéb juttatásokkal ez egyáltalán nem igaz.

    Hazugságokkal próbáld megetetni az olyan gyerekeket, akik még olvasni sem tudnak. Mindenki más csak nevetni tud rajtad. Olcsó komédiás vagy. Komolytalan. Szegény Bolemann. 🙁

  120. Zoli049 szerint:

    marci szerint:
    2011. november 21., hétfő – 23:28

    Rossz helyre ment az az “X”? van ez így. Megelőzlek! Nem erről volt szó… 🙁

  121. Bolemann Lajos szerint:

    Megszűnt a költségtérítés?

    Akkor ez mi?
    “a képviselők laptopot, mobiltelefont, ingyen telefon- és internet-előfizetést, BKV bérletet és benzinkártyát is kapnak, a fővárosban bérelt lakás is jár nekik, vagy szállodai szobában lakhatnak.”

    Ezeken felül milyen költségeik vannak még, amit nem fizetnek ki nekik?

    Szerintem kérdezgesd te az emberek az utcán, mi a véleményük Lázár javaslatáról. Ha bajod esik ne engem hibáztass!

  122. Öreg halász szerint:

    Na ugye-ugye, tudod te, hogy hazudtál. Lajos, tanulj a butaságodból, és ne hazudj.

    Talán ismered a hazug ember és a sánta kutya meséjét…

  123. marci szerint:

    Zoli:
    Meglöktek

  124. Bolemann Lajos szerint:

    Na ide figyelj öreg!
    Menj te a p..ba! Mit hazudtam én?

    220 000 helyett 750 000. Igaz? Igaz
    A költségeiket továbbra is térítik. Igaz? Igaz.

    Az a cikkrészlet, amit bekopiztam és amiért lehazugoztál. Számtalan hírportálon megtalálhatod. Mindenki hazudik?

    És akkor még egyszer:
    “A polgári oldal ezt a tervet kikéri magának” – reagált 2007-ben ORBÁN Viktor az Inforádióban a szocialisták azon javaslatára, mely szerint a parlamenti képviselők fizetését háromszorosa emelik, ám költségtérítést ezen felül nem kaphattak volna.

    “egyre több, és egyre elviselhetetlenebb teher nyomja a családok vállát.

    “Mindeközben pedig a kormány ahelyett, hogy szintén önmérsékletet gyakorolna, a politikusok fizetését igyekszik emelni.” Úgy vélte, a terv “képmutató, felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni”.
    Szijjártó Péter

  125. Öreg halász szerint:

    Már az első szavad hazugság. Nem 220.000 forint most a képviselők fizetése. Még egy gyerek is tudja.

    Nagyapónak van igaza.

  126. Bolemann Lajos szerint:

    Ennyire voltál csak képes?
    Most 231 900 vagyis 3,2-szeres növekedés.

    Ha ez hazugság? Akkor ez mi?

    “Mindeközben pedig a kormány ahelyett, hogy szintén önmérsékletet gyakorolna, a politikusok fizetését igyekszik emelni.” Úgy vélte, a terv “képmutató, felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni”.
    Szijjártó Péter

  127. Bolemann Lajos szerint:

    És a legnagyobb hazugságot te magad produkáltad:

    “MINDANNYIAN érezzük, hogy nehéz a megélhetés! Sajnos, nemcsak csepeli viszonylatban, hanem országosan is”

    Neked mennyivel van több 2010 tavasza óta?

  128. Öreg halász szerint:

    Bolemann, nem kell tombolnod. Még egy gyerek is tudja, hogy az az állításod, mely szerint jelenleg egy parlamenti képviselő fizetése 220.000 forint, szimplán hazugság.

    Szerintem kérj bocsánatot. A hablatyot meg hagyjuk. Hazudtál, csak mert félre akartad vezetni az olvasókat. Szégyelld magad.

  129. kispajtás szerint:

    Aki azt hiszi, hogy elég volt megnyerni a választásokat a dicsőséghez, hát nagyon téved!
    Megtartani a bizalmat és nem eljátszani, az már igen!
    Élhető, tiszta, biztonságos Csepelt ígértetek, Fiúk! Én hittem nektek, tőlem megkaptátok a bizalmat, sok-sok csepeli lakos hite volt abban, hogy leváltsuk a régi, korrupt, hazug szoci vezetést. De úgy látszik, számotokra fontosabb uralkodni, mint szolgálni.
    Pedig akárhogyis nézzük, közszolgák vagytok – egyenlőre. Ráadásul, nem is kevés pénzért.

  130. Öreg halász szerint:

    Tudod kispajtás, ha a Fidesz azt hinné amit te, nem dolgozna azon, hogy a Csepeli intézményrendszert fenntarthatóvá tegye, és milliárdokat spóroljon az adófizetők pénzéből, hogy felújításokra is fussa. Akkor mindegy volna, akár a tolvajvilágot is folytatni lehetne, az intézmények meg annyi emberrel működnének a szétrohadásig és bezárásig, amennyi csak ott akar dolgozni vagy lébecolni.

    Ha nem lehet elfogadni, hogy egy kerület nem csak közpénz-temető, azt hatékonyan kell működtetni, olyan rendőrök és polgárőrök kellenek, akik dolgoznak, fel kell újítani az intézményeket, különben lerohadnak, akkor nem kell a Fideszre szavazni. Akinek tetszett az MSZP-s mutyivilág, visszavárhatja. Senki nem állítja, hogy akkor és az jó pár embernek nem volt jobb. Naná, hogy sokaknak jobb volt, elvégre évi kétmilliárd forint tűnt el kézen-közön! Csak a többségnek volt rosszabb.

  131. Vica szerint:

    Hát ez az. Ígérni, ígérni, ígérni. Ez aztán nem kerül semmibe. Azon vitatkozni, hogy 220e volt-e az, ami 750e lett/lesz, nevetséges, amikor családok nyomorognak, gyerekek éheznek. Ostobaság volt hinni az ígéretekben, ez pedig tény, hiszen a választás azon dől el, ki tud többet ígérni… Ostoba voltam, de az ember tanul a tapasztalataiból. Többé ezt a hibát biztosan nem követem el.

  132. Vica szerint:

    Nem mondod Öreg halász, hogy a többségnek rosszabb volt? Mit tudsz Te a többségről, akiknek – szerinted – most jobb? Egyébként a francnak sem kell tolvaj banda. Azt gondoltam, végre itt az ideje, hogy az MSZP megtudja, nem tehet meg mindent büntetlenül, ideje váltani. Úgy látom, nem volt igazam. Hofi mondta, hogy azok a legyek már jóllaktak… Hát most új legyeket kell etetni, és előbb-utóbb titkosítják, mennyiből dőzsiznek, mi közben a választóikat nyomorba döntik. Remélhetőleg azért, mert ég a képükről a bőr. (Legalábbis szeretném azt hinni.)

  133. bugi szerint:

    Rendet kell csinálni. Helyes. Bármibe lefogadom, hogy itt is találnak majd csontvázakat.

  134. csepeli diák szerint:

    Pár gondolat. Jó lenne megtudni, hogy a döntés elött bekérte-e az önkormányzat az illetékes minisztérium véleményét a megszüntetésekkel kapcsolatosan. Ez kötelező a törvény értelmében. Ha igen akkor miért nem volt az előterjesztéshez mellékelve a minisztériumi vélemény? Csak nem azért mert senki nem kérte meg? De sebaj, hisz van két képviselőnk, majd benyújt egy javaslatot valamelyik nem a témához kapcsolódó törvényjavaslathioz és a szavazógépezet a Parlamentben már orvosolja is a problémát.
    A Csepp TV munkatársai milyen végzettséggel, kvalitással rendelkeznek arra, hogy felhatalmazást kapjanak a rendezvények szervezésére akerületi kultúra működtetésére? Vagy netán még nincsenek ilyen emberek, de sebaj, hiszen majd jelentős létszámfejlesztés lesz és akkor fel lehet venni aziokat akiknek a jelenlegi vezetés poziciót, állást ígért?
    A Csepel Galéria ügyében miért is nem szólal meg a kerületi művészvilág? Pállfy katalin művésznő, minden rendszerben (a kommunista diktatúra alatt, az SZDSZ vezetés alatt, és az MSZPO vezetés alatt is) felemelte a szavát a művészek és a galáéria érdekében. Most miért nem? Csak nem azért mert a jelenlegi vezetés udvari beszállítója lett?
    A jelenlegi vezetés ugyan azt csinálja mint az előző: A jól működő dolgokat megszünteti, kénye-kedve szerint módosítja. Az előzőek az önálló művelődési intézményeket és a jól működő ifjúsági dolgokat szüntették meg, tették tönkre. A jelenlegi vezetés a magához térő kultúrűt teszi tönkre, és semmit sem lép az ifjúság érdekében. Már a hivatalon belül nincs sem ifjúsági, sem művelődési szakember.
    Igaz sem akultúra, sem az ifjúsági ügyek nem hoznak pénz a konyhára, így egy tollvonással meg kell szüntetni őket. Az, hogy a megszüntetetett intézményekben dolgozó szakemberekkel mi lesz az kit érdekel. Menjenek el árkot ásni, gátat építeni, avart söpörni, de leginkább húzzanak a kerületből. Igaz majd belerokkannak, de sebaj, akkor is véhezzenek közmunkát. Ha meg ez sem megy akkor dobják fel a talpukat. Jó lesz így hisz jó részük elég hoszzú munkaviszonnyla rendelkezik, tiszteségesen fizetett adót, járulékot, nehogy már valamit is vissza kelljen adni nekik. A parlamentben és az önkományzatokban ülő képviselők döntő többsége életében nem dolgozott csak az iskola padból beült a képviselői székbe, aztán irány a meggazdgosát felé vezető kasza utca. Hát itt tart az ország és a kerület. Ez bizony szégyen, mert a kommunisták sem voltak ilyen gátlástalanok!

  135. barki szerint:

    Vica: “Ostoba voltam, de az ember tanul a tapasztalataiból. Többé ezt a hibát biztosan nem követem el.”

    Van egy rossz hírem számodra: bárkire szavazhatsz… 🙂

  136. Manitu szerint:

    Én is kíváncsi vagyok, hogy a Csevak után itt mit találnak.

    Ha ekkora a hisztéria egy szimpla átszervezés miatt, akkor biztos, hogy nagy a szennyes. Az egyetemeken egyébként azt tanítják, hogy ha négy-öt évente nincs átszervezés, az a hatékonyság rovására megy. Itt 17 éve nem volt. Meg is látszott.

  137. Vica szerint:

    OK. Bárki. Te mit ígérsz? Tudod, ígérni tudni kell :). De vigyázz, mert most már nem csak én leszek óvatosabb, hanem az a sok szerencsétlen átvert, akiknek most olyan sokkal jobb 🙂 .

  138. Vica szerint:

    Kedves Manitu!
    Azt olvastam itt – talán néhány érintettől – hogy pénz nélkül kellett volna csúcsot produkálniuk. Elárulnád a titkát, hogyan lehet sz@rból várat építeni? Biztosan lehet, de hogy messzire fog bűzleni, az elég valószínű. Ha az újak minőséget fognak produkálni, ahhoz nagy valószínűséggel lóvé is kell majd. Akkor hogyan is lesz majd az a spórolás, az a hatalmas megtakarítás?

  139. Szúrós dinnyehéj szerint:

    A kormány mindenáron be akarja bizonyítani országnak-világnak, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amelynek nincsenek vesztesei, de ez nem így van! Matolcsy politikája kudarcot vallott.

  140. Pipedon szerint:

    Az meg konkrétan baromság, hogy 17 éve nem volt átszervezés. CSMK eleve nem létezett 17 éve, helyette külön intézmények voltak, külön-külön vezetőkkel, néhány éve vonták csak össze és kapott egységes, új vezetést.

  141. Perspektíva szerint:

    Putyin létre akarja hozni az új Szovjetuniót,de úgy hogy a volt kelete európai országokat is meghívná a szervezetbe.Többek között Magyarországot is……Szerintem ezen nekünk nagyon el kellene gondolkodni!!!

  142. Vica szerint:

    Kedves Perspektíva!
    Ezt melyik vicclapban olvastad? Marha jót nevettem.

  143. GONDOLKODÓ! szerint:

    Amennyiben ez valóban így van, akkor felgyorsítani látszik szelektív alapon, hogy ki van velem. Kire számíthatok egy esetleges konfrontációban. Erősíthetem a táborom nagyságát is!

  144. Perspektíva? szerint:

    MEGSZAVAZTÁK AZ ADÓTÖRVÉNYEKET

    Eltörlik az adójóváírást, ehót kell fizetni a cafeteriára,27 százalék lesz az áfa, 37 százalék az eva

    Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik.

    A parlament 232 igen szavazattal, 78 nem ellenében fogadta el a kormány előterjesztését. A javaslatra az ellenzéki és független képviselők mellett nemet mondott két fideszes képviselő is, Földesi Gyula és Vigh László, míg az LMP frakciója – a záróvitához hasonlóan – a zárószavazáson sem vett részt.
    Az új adótörvények értelmében jövőre lényegesen csökken a regisztrációs adó, ugyanakkor az illetéktörvény módosítása megemeli a személygépkocsik átírási illetékét. A bírósági illetékek is drágulnak, a házassági bontóperek terhe például 12 ezer forintról 30 ezer forintra emelkedik.

    Az eva kulcsának megemelése mellett az adónem választhatóságának összeghatára is változik: a mai 25 millióról 30 millió forintra nő.

    A személyi jövedelemadó törvény új szabálya, hogy akik jövőre 2 millió 424 ezer forintnál többet keresnek, az adóalapjukat 27 százalékkal kötelesek megemelni, a törvény ezt adóalap kiegészítésnek hívja. A jogszabály szintén új eleme, hogy a lakását bérbeadó személy a kapott lakbérből levonhatja, a más településen általa bérbe vett lakás bérleti díját. Ennek feltétele, hogy a bérléshez ne kapjon térítést.

    A szociális hozzájárulási adóhoz hasonlóan új adónem a kulturális adó, amelyet a pornográf termékekből nyert árbevétel után kell megfizetni. A kulcsa 25 százalék, de filmvetítésből származott árbevételnél csak 3 százalék.

    A népegészségügyi termékadó (chips-adó) törvényből kikerülnek azok a termékek, amelyek legalább 50 százalékban tejet tartalmaznak. Így mentesül például a Túró Rudi és a kakaós tej.

    A legfontosabb változás viszont a baleseti adó, amely ennek a törvénynek a része lett. Ezt a biztosítók fizetik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja után, a kulcsa 30 százalék. A mostani kgfb kampányban már felhívták a biztosítók az ügyfelek figyelmét, hogy a közölt díjak várhatóan 30 százalékkal emelkednek az adó miatt. A parlamenti tárgyalás során a 30 százalékos kulcs mellé bekerült egy napi 83 forintos maximális adó, amely a nagyobb teljesítményű, és nagyobb kockázattal járó kocsik tulajdonosainak kedvez.

    A tb-törvény módosításával a Ház kimondta, hogy a pénzbeli társadalombiztosítási ellátás összege arányban áll a biztosított – járulékalapul szolgáló – jövedelmével. Ez alól csak törvény tehet kivételt. A munkavállaló 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási-, 3 százalék pénzbeli egészségbiztosítási-, és 3 százalék munkaerő-piaci járulékot fizet.

    A munkabérek elvárt emeléséért cserébe járó adókedvezmény, amibe minden, a munkaviszony után fizetendő adó beletartozik, a bruttó bér 21,5 százaléka lesz jövőre, de legfeljebb havi 16.125 forint, míg 2013-ban 16 százalékra, illetve 12 ezer forintra változok ez a kedvezmény.

    Az adózás rendjéről szóló törvénybe újként bekerült az adóregisztrációs eljárás. Ennek lényege, hogy az adószám kiadása előtt az adóhatóság egybeveti az alapítók adatait a nála meglévőkkel, és meghatározott esetekben megtagadja az adószám kiadását. Ilyen eset például az, ha az új cég vezető tisztségviselője vagy a képviseletre jogosult tagja, illetve 50 százaléknál több szavazattal rendelkező tulajdonosa 180 napon keresztül 15 millió forintnál több adóval tartozik, vagy 5 éven belül vezető tisztségviselője volt olyan cégnek, amely 15 millió forintnál nagyobb adótartozást hátrahagyva szűnt meg.

    A másik új szabálycsoport az adózás rendjéről szóló törvényben a fokozott adóhatósági felügyelet. Az adóhatóság az adószám kiadása után kérdőívet küldhet a frissen alapított cégnek, amelyben a tevékenysége részleteiről, valamint az annak végzéséhez szükséges technikai és pénzügyi eszközökről érdeklődik. A válaszok után az adóhatóság – legfeljebb egy évre – fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja a céget. Ennek egyik eleme, hogy sűrített áfa-bevallást és -fizetést írhat elő számára a hatóság.
    A bizonytalan adójogi helyzet – mint új szabály-csoport – lényege, hogy ha az adózó bizonytalan az adó-jogszabályok értelmezésében, akkor adótanácsadó, vagy ügyvéd által ellenjegyzett jegyzőkönyvben közli az adóhatósággal azt az értelmezést, amely alapján bevallotta és megfizette az adót. Ilyenkor – ha csak nem nyilvánvaló képtelenséget állít – nem bírságolható. Amennyiben a hatóság szerint megalapozott az értelmezés, akkor soron kívül jeleznie kell ezt a körülményt az adópolitikáért felelős miniszternek.

    A magán-nyugdíjpénztárak december 12-ig kötelesek átadni az állami adóhatóságnak azoknak az adatait, akik átléptek az állami nyugdíjrendszerbe, de a magán pénztárnál tartozásuk volt. A végrehajtást az adóhatóság végzi.

    Jövőre lesz közérdeklődésre számot tartó biztosító, továbbá ilyen bank és kibocsátó is. A biztosítónál feltétel a 1 milliárd 500 millió forintos díjbevétel, banknál pedig az 500 milliárd forintos mérlegfőösszeg. Közérdeklődésre számot tartó kibocsátó az, akinek az értékpapírját bevezették a szabályozott piacra. Mindhárom intézménynél audit bizottságot kell létrehozni.

    A helyi adó törvény kimondja, hogy az önkormányzat nem állapíthat meg magasabb adómértéket, a törvény általi maximumnál, továbbá a helyi iparűzési adóra csak egy adókulcs alkalmazható.

    Az illetéktörvény változtatása szerint jogszabály előírhatja igazgatási szolgáltatási pótdíj felszámítását. Ezt akkor kell fizetni, ha a hatóság a hivatali munkaidején túl, illetve a székhelyén kívül jár el, továbbá ha az ügyfél soron kívüli, sürgősségi, vagy pedig azonnali eljárást kér. Az útlevél sürgős kiállításánál máris bekerült a törvénybe a – még nem létező – külön jogszabály által meghatározott pótdíj.

    Átalakul a gépjármű adó, jelenleg 1.600 köbcenti alatt 7 ezer, afelett 15 ezer forint az adó. Az új rendszer – négy lépcsőben – kilowattban méri a motor teljesítményét, és a környezetvédelmi osztály szerint is differenciál. Például egy 1.600 köbcentis, 80 kilowattos, legfeljebb 4-es környezetvédelmi besorolású kocsi adója jövőre 22 ezer forint lesz. Ha 6 és 10 közé esik a besorolás, akkor viszont csak 11 ezer forint az adó.

    A regisztrációs adó csökkenését mutatja, hogy a 8-asnál jobb környezetvédelmi besorolású, legfeljebb 1.100 köbcentis benzines autó adója 250 ezer forintról 45 ezerre esik. Az autók átírási illetékének drágulását példázza azonban, hogy egy 1.600 köbcentis, 80 kilowattos motorral szerelt 5 éves kocsi átírása a mai 28.800 forintról jövőre 44 ezer forintra emelkedik. A változtatások ugyanakkor illetékmentességet határoznak meg az elektromos autókra, illetve kimondják, hogy a motorkerékpárok illetéke nem lesz több az autókénál. A 3 ezer köbcenti feletti ugyanilyen környezetvédelmi besorolású kocsi adója pedig 3 millió 207 ezer forint helyett 400 ezer forint lesz jövőre.

    A jövedéki adótörvényben a bioetenol adója – ezer literre vetítve – 40 ezer forintról 70 ezerre emelkedik. A parlamenti vitában elhangzott, hogy ekkora adóval nem éri meg bioetanolt előállítani. Az ellenérv: minden üzemanyag a hatásfokának megfelelő mértékben, de egységes mértékkel adózzon.

    A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása kimondja, hogy gépjármű csak magyar hatósági jelzéssel vehet részt a forgalomban, kivéve, ha külföldi vagy belföldi flottaüzemeltető a tulajdonosa, és az a regisztrációs adót a jármű után megfizette. A gépjárműflotta-üzemeltetőnek az Európai Gazdasági Térségben kell székhellyel bírnia, és az év első napján legalább 100 darab, külföldi hatósági jelzéssel ellátott személygépkocsinak kell a tulajdonában lennie. További feltétel, hogy az árbevétele 75 százalékának gépjármű bérbe- vagy lízingbe adásából kell származnia.

    A parlament megszabta továbbá, hogy aki magyarországi lakóhellyel rendelkezik, az külföldi rendszámú járművet az eddigi 30 nap helyett legfeljebb csak egy napig használhat az országban, de a külföldi üzembentartónak ehhez is írásban hozzá kell járulnia.

    A kgfb törvény módosítása nyomán az állami gépjárművek mentesíthetők a kötelező felelősségbiztosítás megkötése alól. Az érintett gépjárművek körét a kormány határozza meg. Szakértői számítások szerint az állami gépjárműpark túl kicsi ahhoz, hogy gazdaságosan lehessen működtetni a biztosításukat házon belül. Néhány ország korábban tett rá kísérletet, de visszatértek az üzleti biztosítókhoz, mert azok olcsóbban voltak.

    A parlament a termőföld átminősítési spekuláció csökkentését célzó lépést is tett. Ennek indoklása szerint a megvásárolt termőföld belterületté nyilvánításával a terület akár a többszörösét is érheti, ezért a törvény bevezeti a szokásos hozam fogalmát. Ha az eladási ár ezt meghaladja, akkor a különbség háromszorosa kerül be az adóalapba. Ugyan ez a többlet jövedelem a társasági adóban is adóköteles. Aki örökölte az átminősített termőföldet, arra nem vonatkozik a többlet adó.
    A képviselők lehetővé tették, hogy a jövőben szűkebb lakókörnyezetében, vagy vendéglátás keretében árulhassa saját főzésű pálinkáját, aki azt palackozza és zárjeggyel látja el.

    Újdonság továbbá, hogy a cégbejegyzést követően 5 napon belül be kell jelentkeznie a társaságnak a területileg illetékes gazdasági kamaránál. A kamarai hozzájárulás évi 5 ezer forint lesz.

    Adjon az Isten mindenkinek jó napot!

  145. Perspektíva? szerint:

    Igazán nagy slágerré lett egykoron: “Add már Uram az esőt” c. dal, Kovács Kati előadásában.

    Jövőben valószínűen úgy módosulhat: Adj már Uram egy kis levegőt!

    És a Kórus csak egyre inkább énekli, énekli. Vajon hány tagja lehet, és lesz ennek a nem kis létszámú kórusnak?
    Minden bizonnyal az ország legnagyobb kórusát fogjuk hallani, szinte nap mint nap!

  146. csepeli diák szerint:

    Elnézést kérek, most néztem, hogy hozzásólásomban van egy pár gépelési hiba. Ez azonban a lényegen és a mondanivalómon semmit nem változtat.

  147. kispajtás szerint:

    Öreg halász: Attól, hogy a propagandaszöveget nyomod te is, meg Manitu is, attól még nem lesz jobb. Sőt, neked is szarabb, csak te, mint elfogult szócső, soha a büdös életben nem fogod bevallani. Bár, ha bevallanád, se lenne jobb…

  148. ennéllejebbmár nincsen szerint:

    Lehet ontani a jópofa, de igazából dilettáns megállapításokat, a tényen ez semmit nem változtat: 60 közalkalmazott kerül az utcára decemberben, 13 képviselő jóindulatának köszönhetően, amely példa nélküli a kerületben. Borbély úr, az előterjesztő azzal sem volt tisztában, hogy mennyi embert érint ez a döntés, na ennyire volt előkészített és átgondolt, és várhatóan ennyire lesz hatékony is.

Itt lehet hozzászólni !