„Szcientológus voltam”

Kipakol a magyar szcientológus vezető: Kemény vallomás+Videó

Heti Válasz

„Akiben akár csak pislákol a lelkiismeret szikrája, felméri a tettei következményeit. Ha például tizedszerre húzok le egy informatikus vállalkozót több százezer forintra, és látom, hogy ehhez már osztalékelőleget kell felvennie a cégétől, és három éve ugyanabban a ruhában jár, mert az egyháznak adja a pénzét, azon elgondolkozik az ember. És ha még az a projekt sem jön létre, amire adakozik, akkor kezd kínossá válni a helyzet, hiszen hazudtam neki” – így vall egy magyar fiatalember a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban arról, tíz év után miért hagyta ott a szcientológia egyházat.

Az illető, Bonyai Péter évekig a közép-európai szcientológia egyház második embere, a hazai szervezet egyik irányítója volt, majd tíz év után szakított L. Ron Hubbard követőivel. Most a Heti Válasz kiadásában megjelenő Szcientológus voltam – egy kiugrott csúcsvezető vallomása című kötetében tárja fel e szci-fi vallás kulisszatitkait. A fiatalember a Heti Válasznak adott exkluzív interjúban lép a nyilvánosság elé, és megszólal a Novák Tamás-Skrabski Fruzsina páros ehavi filmjében is.

„Bejön egy vállalkozó az egyház központjába, sporttáskában átad húszmillió forintot, és azt mondja, kamu számla alapján visszaigényelt áfabefizetésből származó feketepénz. Átvesszük, az adóhatóságnak meg azt mondjuk, perselypénz, és onnantól nem kell elszámolni vele. Holott nem jóhiszeműen vettük át az összeget, hiszen tudtuk, hogy törvénytelenségből származik. A szabálytalan munkaszerződésekről, az alkotmányos jogokról lemondató formanyomtatványokról, a kiskorúak foglalkoztatásáról vagy a kriminális állapotban lévő könyvelésről ne is beszéljünk” – mond példát az egyházban általa tapasztalt visszásságokra.

„Aki elolvassa a könyvemet, láthatja, hogy az nem egy harcos vádirat, amivel mindenáron meg akarok győzni másokat. A kötettel egyetlen célom van: aki a szcientológiával szeretne foglalkozni, az egyház hivatalos álláspontja mellett ismerhesse meg a szervezet árnyoldalait is” – nyilatkozza Bonyai. És valóban: írásának hitelét az adja, hogy a szerző megejtően őszintén és kíméletlenül önkritikusan vall arról, hogyan lett egy, a világban életcélt és közösséget kereső átlagos magyar tizenévesből pénzéhes, másokat megalázó és kizsákmányoló sikeres szcientológus.

A kötetből fény derül arra, hogy milyen jelekből lehet felismerni e szervezet hol tragikomikus, hol velejéig abszurd, de mindenestül embertelen természetét, és Bonyai példáján keresztül arra is, hogy van-e út visszafelé a háború, elmebaj és bűnözés nélküli világ eljövetelével kecsegtető, a valóságban azonban a megtébolyodás közeli állapothoz vezető Hídon.

Kilépésének okairól, a könyv megírásának körülményeiről Bonyai Péter a Heti Válasz hasábjain számol be részletesen, de megszólal a Novák Tamás-Skrabski Fruzsina párosnak a témáról forgatott legújabb filmjében is. A Becsengetünk és elfutunk sorozat legújabb epizódjában a fiatalember – megdöbbentően hiteles módon – eljátssza például, hogyan kell sokmillió forint adományt kicsikarni egy szcientológus vállalkozótól, de a filmben megszólal Szikinger István, az egyház ügyvédje is.

A könyv a Heti Válasz Kiadóban – Budapest II. kerület, Horvát utca 14-24., telefon: 461-1400 – hétköznap munkaidőben 20 százalék kedvezménnyel, 2230 forintért  megvásárolható. A könyvesboltokban november közepétől kapható kötet fogyasztói ára 2790 forint.

Részlet a kötetből:

„Tényleg vártak a repülőtéren, rögtön vittek is be autóval a koppenhágai bázisra. Ketten jöttek értem: az európai OSA külső kivizsgálásokkal és nyomozásokkal foglalkozó főtisztje, Wahida Hickey (egy középkorú afro-brit nő) és Nemes Natália, egy velem egykorú magyar lány, aki hasonló funkciót töltött be, csak éppen a szervezeten belüli ügyek tekintetében – ő felelt az összes belső vizsgálatért és igazságszolgáltatási akcióért. Ekkor már éreztem, hogy baj van. Nem hétköznapi lehetett az ügy, ha két ilyen magas rangú ember foglalkozott vele. Röviden tájékoztattak, hogy beépített embernek tartanak. Wahida hozzátette, hogy az egyik szcientológus „felismert”, és szerinte dr. Veér András egyik tanítványa vagyok. Elméletük szerint a gonosz, antiszociális személyiségű pszichiáter összefogott az Nemzetbiztonsági Hivatallal, és közös erővel beküldték az egyházba kémkedni az egyik legjobb tanítványt – ez volnék én. A fordítási misszión elkövetett „romboló akcióim” és „gyanús viselkedésem” (néha kíváncsiságból elolvastam mások telexeit) megalapozottá tették ezt a gyanút, úgyhogy ezt most ki kell vizsgálni.

Natália vette át a szót. Behívta az addig kinn ácsorgó biztonsági őrt (ő szintén magyar volt), és közölte, hogy Józsi ezentúl a nap 24 órájában velem lesz. Egy szobában fogunk aludni, és nem mehetek sehová egyedül. (Az egyházban a szokásostól eltérő volt a biztonsági őrök szerepe. Járőröztek és területeket is őriztek, de feladatuk volt még a gyanús elemek figyelése az adott Sea Org-bázison belül, illetve figyelniük kellett, hogy buzgón dolgoznak-e a Sea Org-tagok, rászólni a lazsálókra, a nem engedélyezett szünetet tartókra. Ha pedig valaki reggel elaludt a szálláson, és a többiek nem ébresztették fel, akkor a biztonságiak mentek érte és ráncigálták be dolgozni.) Azt is megtudtam, hogy egy több mint száz kérdésből álló kérdőíven fogunk végigmenni, miközben én az e-méterre leszek kötve. A kérdőívet eredetileg a németországi viszonyokra fejlesztették ki, ahol Natália szerint gyakoriak az ottani nemzetbiztonsági hivatal beszivárgási kísérletei. Külön specialistát is hozattak Németországból; egy olyan auditort, akit Miscavige emberei képeztek ki a németországi kérdéssor végigkérdezésére. Az ellenőrzés nem csak a kérdésekre szorítkozott – minden ártó tettet, kihágást, esetleg bűnt be kellett vallanom, amit elkövettem. A gyónási titok ezekre a tárgyhoz szorosan nem tartozó vallomásokra sem vonatkozott. Bármit mondtam, rögzítették, és felhasználható volt ellenem.

Kiderült, hogy az egész előreláthatólag több hónapig fog tartani, ugyanis akkor lehet a következő kérdésre ugrani, ha egy adott kérdés feltevésekor az e-méteren semmiféle reakciót nem adok. Az auditornak volt más páciense is, így legfeljebb napi 2-3 órát ért rá. Ráadásul az auditor jegyzeteit minden este átnézte egy ember, hogy mindent a Hubbard által előírtak szerint csinált-e. Ha hibázott, akkor azokat a Hubbard-írásokat újra kellett tanulnia, és kimaradhatott 1-2 nap.

A végén jött a „slusszpoén”: mivel gyanús elem vagyok, aki rengeteg problémát okoz az egyháznak, etetniük kell, és még el is kell szállásolniuk, amikor éppen nem „auditálnak”, akkor kemény fizikai munkát kell végeznem. A biztonsági őrnek mindig meg fogják mondani, mi az aznapi feladat. Annyit azért elárultak, hogy elsődleges feladatként a biztonságiak új irodájának előkészületi munkálataiban kell majd részt vennem. Átfutott rajtam, hogy ez pont olyan, mintha az elítéltekkel új börtönt építtetnének, de aztán elhessegettem ezt a rosszindulatú gondolatot.”

Forrás: Heti Válasz

19 hozzászólás “„Szcientológus voltam”” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    …és a fideszes benfenteseket is felfedik? 🙂

  2. Manitu szerint:

    Az elvtársaid kényszerítenek vagy magadtól vagy ilyen setét?

  3. Zoli049 szerint:

    Miért is? Nézz utána, aztán vakarássz.

  4. Manitu szerint:

    Azért, mert kommunista nem vész el, csak átalakul. Te pont azóta fórumozol, amióta a setétveres grün eltünt, és pont olyan gyakran, mint ő. Ráadásul a stílusod is pont olyan tuskó-fajta, mint neki volt.

    A legjobban az tetszik, hogy azt terjeszted magadról, hogy nem vagy egyik pártnak se szimpatizánsa 😀

  5. Zoli049 szerint:

    Majomberci!
    Nem vagyok a grün, nem vagyok a fidesz seggnyalója és ugyanúgy szarok az egész baloldalra. Kielégültél? Én mindenütt ezzel a nick-el vagyok, barom! 🙂

  6. Zoli049 szerint:

    Mit hisztizel ezzel a szientológiával? Nézz be az index fórumra, ha regisztráltál, azt olvass, utána kapirgáljál.

  7. szigetország szerint:

    Ez a szcientológia katasztrófa! Sajnos, nincsenek egyedül. Ismerek más kresztény kisegyházat is, amelyek ugyanúgy a pénzre mennek. Ilyenek például a szabadkeresztények. Az emberek fejéből kimossák az agyat, egy műveletlen és tanulatlan pásztor hablatyol az igéről, miközben azon van, hogy minél több pénzt behajtson.

    Gusztustalanok! Én kapásból fekszámolnám őket.

  8. J szerint:

    Érdemes megnézni a South Park Szcientológusokról szóló részét. Érdemes!;)

  9. Manitu szerint:

    Nincs linked a South Park-os epizódhoz?

  10. J szerint:

    Kerestem, de biztos tettek róla, hogy ne legyen fent YouTube-on!:)))

  11. Paul szerint:

    Az MLM rendszer az egyik kedvenc elfoglaltságuk,az egyszerű emberek kizsigerelésére. Mocskos egy banda!!

  12. J szerint:

    Igaz kicsit vágva van!:(

  13. Tóth Mária szerint:

    Közönséges pénz-szivattyú! gazdasági alapon működtetett, vallással” fűszerezett” egyház, semmi más.

  14. Zoli049 szerint:

    Mi a helyzet Manitu? Utána jártál, keltél? Elhallgattál nagyon. Esetleg érintett az Úr? 🙂 Értem Amway-es vagy… 🙂

  15. Zoli049 szerint:

    Tóth Mária szerint:
    2011. november 04., péntek – 15:58

    Sajnos nem gazdasági alapú, de pénzszivattyú, olyan MLM és a piramisjáték keveréke, a társadalom gazdag, de lelkibeteg rétegének és a pénzéhségnek a színhelye.
    Egyszer valaki anno egy műsorban nekifitott és elhallgattatták egy időre? Nem találok előzményt sehol – nem véletlen – emiatt nem írok semmit.

  16. Vica szerint:

    Sziasztok!
    Évekkel ezelőtt kitöltöttem a NET-en egy személyiségtesztet, ami elég érdekes volt. Azt írták, hogy az eredményért be kellene mennem hozzájuk, és ott csinálnak még egyet. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből, mert hallottam már előtte egy ismerősömtől erről az “egyházról”, hát elmentem. Megcsinálták a tesztet, aztán mutatták a grafikont, és elmondta egy szimpatikus hölgy, miben kellene még változnom. Aztán ajánlott egy 6.000 Ft-os könyvet, és egy tudja az ég, hány forintos személyiségfejlesztő tanfolyamot. Eljöttem, és átnéztem az internetet, mit tud róluk. Rátaláltam erre a kiugrott tagra, és írtam Neki, és jó messzire elkerültem az “egyházukat”. Aztán évekig hívogattak telefonon, hogy mi volt a problémám, amiért nem akarok csatlakozni hozzájuk. A végén azt mondtam a telefonba, ha még egyszer felhívnak, feljelentem őket zaklatásért.

Itt lehet hozzászólni !