Gyújtogatókat fogtak a Hollandi úton

Csepel.hu

A Hollandi út – Határ utca kereszteződésénél található szelektív hulladékgyűjtő sziget egyik konténere esett vandálok áldozatává november 2-án. A felgyújtott konténert az FKF Zrt. munkatársai újra cserélték, az elkövetőket a rendőrség előállította.

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságának tájékoztatása szerint, a fent említett helyszínen működő térfigyelő kamera, éjjel 11 óra után pár perccel észlelte, hogy 3 személy az ott elhelyezett szelektív hulladékgyűjtők egyikét lángra lobbantotta. A térfigyelő központban dolgozók azonnal rendőrjárőröket küldtek a területre, valamint értesítették a tűzoltóságot, akik a helyszínre kiérkezve azonnal megkezdték a konténer oltását.

A gyors közbeavatkozás ellenére, az előzetes becslések szerint, mintegy 110.000 forintos kár keletkezett. A térfigyelő központ alapján megadott személyleírások segítségével a rendőrjárőrök a helyszín közelében elfogtak és a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak egy felnőtt és két fiatalkorú csepeli lakost, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. A csepeli kapitányságon előállítottak közül két fiatalkorú személy gyanúsítottként került kihallgatásra, ellenük rongálás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Forrás: Csepel.hu

11 hozzászólás “Gyújtogatókat fogtak a Hollandi úton” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Vajon miért gyújtották fel a hulladéktárolót ezek a vandálok. Mi lehet a céljuk vele?

  2. Zoli049 szerint:

    Ennyire hülye bandát! 🙂 A térfigyelő kamera alatt gyújtogatni? 😀
    Remélem a kárt behajtja a FKF zrt!?

  3. vica szerint:

    Örülök hogy elfogták őket,sajnos a Szent István úton nincsen térfigyelő kamera, mert ha lenne talán a gépkocsi felgyújtót is nyakon lehetne csípni.

  4. Zoli049 szerint:

    A Szent Istvánon nem most lesz, meg erre és a 151-es végállomásán sem mert antennás a cucc és nem lát rá a víztoronyra, a 15 emeletesre, innentől halott a kerváros.

  5. benfentes szerint:

    Szilárd nemrég szidta a rendőröket, hogy pont ez a kamera nem jól teljesít, összeszedték magukat!:)

  6. ... szerint:

    Az előállított felnőttel mi a helyzet? Szó nélkül végignézte ahogy a két fiatalkorú felgyújt egy szemetest és nem szól rájuk?

  7. ..... :) szerint:

    Hát ezt is megértük :”DDDDDD … amugy a felnőtt mindössze 19 éves szoval >.<

  8. asdfgh szerint:

    Aki rászólt a srácra, aki felgyújtotta, de továbbment. Ezért lett tanú.

  9. Zsolti szerint:

    A felnőtt rájuk szólt, de nem tudta leállítani őket, ő tovább sétált. Különben sem az ő dolga lenne h fogja a gyerek kezét hanem a szüleié h megneveljék. Meg megtaníthatnák neki hogy az éjszaka alvásra való ilyen fiatalon.

  10. asdfgh szerint:

    Kezdjük ott, hogy az egyik fiatalkorú végig a felnőtt mellett állt, ezt bizonyítja a felvétel is meg az egybevágó tanúvallomások.

  11. gabriella vagyok szerint:

    én adom amugy,tivagytok a nyomorékok ! XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD csicskákvagytok

Itt lehet hozzászólni !