Csepel-sziget.hu, Csepel.info
Tekintse meg a Magyar Televízió korabeli riportját
Tragikus kimenetelű baleset történt 1978. április 13-án a Boráros téri HÉV-végállomáson. Délután, kevéssel öt óra után, a legnagyobb forgalomban a Csepel felől érkező szerelvény átszakította a vágánybakot, majd belerohant az állomásépületbe és a várócsarnokba.
A balesetben tizenhatan meghaltak, négyen életveszélyes, tízen súlyos, tizenegyen könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A Boráros tér az 1970-es években
Idézet az Index egyik fórumából:
“A csepeli HÉV 1978-as Boráros téri balesetének elsődleges oka a szerelvény műszaki hibája volt, de ehhez hozzáadódott még, hogy a délutáni csúcsban a hibás szerelvényt nem akarták kiállítani a forgalomból, illetve a motorvezető nagyobb gyakorlattal rendelkező, szabadnapos kollégájának jó szándékú – de végül is tragédiába torkolló – segítsége is.”
Ebben az időben még a vágányok végében volt a várócsarnok.
Forrás: Csepel-sziget.hu
köszönöm szépen! régóta keresgélek erre a balesetről infokat, de alig találni róla valamit.
“Ebben az időben még a vágányok végében volt a várócsarnok.”
azóta meg sehol…
milyen érdekes, hogy egyébként azóta ugyanezek a kocsik futnak. már amig nem gyulladnak ki, mint a metro.
meg manapság hónapokig ott állna a lerombolt épület, itt meg azonnal megkezdődött a kárelhárítás.
Nem is gondoltam, hogy már ennyi éve ennek!
Sokkal jobb volt a Boráros tér szutykos aluljáró nélkül. Bengálival a vágányon, régi Ikarusokkal…..
hm.
A BKV -függetlenül attól, hogy volt-e jegye, vagy nem- kártérítést adott és a temetésben is segítet a hozzátartozóknak. Ha ez igaz.
Továbbá az Állami Biztosító rendkívüli segélyt adott azoknak is, akiknek nem volt biztosításuk.
Ma mindez hogy történne? Hogyan maszatolnák el az ügyet? Ki vállalná a felelősséget?
az aluljáró hasznos dolog. csak vigyázni kell rá és karbantartani.
a felelősséget pedig a legutolsó munkásjózsira kennék ma.
Schneider Ádám szerint:
2011. április 24., vasárnap – 09:58
“azóta meg sehol…”-Ha arra jársz lehet látni, hogy a sínekre több darab ütköző van fel csavarozva olyasmi, mint amit a guruló vagonok kerekei alá szoktak tenni, csak ez keményen le van csavarozva…
Én úgy tudom, hogy már a Szent Imre-téri megállóban is túl szaladt a szerelvény és a szerelő aki kísérte a szerelvényt (mert a csepeli állomásról nem akart indulni a vezető hibás szerelvénnyel) piszkálta a mágnes kapcsolókat és úgy indultak tovább…A “célegyenesben” (Lágymányosi-híd után) kiugrott a fülkéből és szólt az utasoknak kapaszkodjon mindenki mert nem tudják megállítani a szerelvényt…A nagy baj az volt még pluszba, hogy esős idő volt és sokan a váróban voltak… a másik dolog, hogy egyszer az I. egyszer a II. vágányra érkezett a szerelvény és nem tudták az utasok, hogy mikor melyikre érkezik. Így vártak az utasok, hogy melyikre érkezik. Tehát sokan voltak a sínekkel szemben…
-A másik nagy baleset volt amikor a Pest felé közlekedő szerelvény ütközött a Határ út felől érkező teher szerelvénnyel…az is nagyon csúnya baleset volt…
lolka szerint:
2011. április 24., vasárnap – 17:23
úgy értem hogy csak az egyik vágány mellett van egy autóbuszra méretezett esőbeálló, ami nem sokat ér, ha 6 kocsis szerelvényre vár az ember.
???????????????
http://csepelujsag.blog.hu/2011/04/03/csepeli_tragedia_aprilis_3_an_megemlekezes_helyet
islander szerint:
2011. április 24., vasárnap – 13:17
“Ma mindez hogy történne? Hogyan maszatolnák el az ügyet? Ki vállalná a felelősséget?”-Úgy, ahogy a vörös iszapot, csak így zárójelben…
A HÉV vezetőjének fél percenként kell adnia egy impulzust egy lábpedállal, ha ezt nem teszi meg, és a figyelmeztető hangjelzésre sem reagál, a jármű magától lassulni kezd, amíg meg nem áll.
A Lembertsen fék “kimeríthető”, pláne, ha sürített levegő ellátási problémák vannak, a biztonsági rendszereket meg a szükségmenethez kiiktatták.
Sziasztok
Szörnyű dolog ezt most is olvasni, pedig nekem családtagok (apám) volt ott, és megsérült. A megállóban várta a hévet, nem pedig bent a váróban, és talán ezt volt a szerencséje. Elmondása alapján, egy nagyobb paneldarab szakadt le a szerelvényről, és repült neki a térdének, ami a mai napig nem jött igazán rendbe. Ha jól emlékszem, ő volt a súlyos sérültek egyike.
Mesélt erről a BKV segélyt adott a sérülteknek. Mondta apám, hogy ott feküdt a földön, körülötte a sérültek, meg a halottak. A fájdalomtól azt se tudta, hol van, ki is ő. Amikor odalépett hozzá egy öltönyös férfi, és valami papírt íratott vele alá, melyben mint később kiderült, az volt, hogy kap segélyt, de semmilyen formában nem használhatja fel a sérüléssel kapcsolatos kórházi jelentéseket. Szóval ennek az lett a lényege, így jó pár év távlatából, hogy vannak napok amikor nem tud felkelni, mert annyira bedagad a térde, de mégse tudott elmenni nyugdíjba, mert nem kaphatta meg a kórházi jelentéseket. És így hiába is vizsgálták meg az orvosok a térdét, és mondták meg neki, hogy teljesen tropa, nem volt róla papírja, így nem tudta bevinni, hogy felvegyék rokkant nyugdíjasnak.
Na de nem is ez a lényeg. Rég volt, ott és akkor nagy eséllyel más is aláírta volna azt a papírt.
A mai napig nem kedveli a hévet és talán azóta egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor ült fel rá.
Meg is értem….
Nekem nagybátyám halt meg, akit így sohasem ismerhettem meg. Emlékszem mikor apukámék arról beszéltek, hogy be volt tervezve még valami program, de ő inkább hazaindult. Milyen apróságon múlik az élet.
Én hatalmas segélyekre nem emlékszem, de a temetést a BKV intézte, jelen is voltak vezetők és volt egy hivatalos fotós aki fényképeket készített a családnak.
Én is ott voltam ezen a tragikus napon.Akkor keresztanyámmal mentünk volna haza,Csepelre.Nagy szerencse,hogy túléltük,kint álltunk a peron szélén,csak majd nem a végében ,így messzebb volt tőlünk a váró. Beakartunk menni a váróba az eső elöl, de mondtam keresztmamának ,hogy ne menjünk,mert látom a HÉV-et jönni,így nem mentünk be.Ez volt a nagy szerencsénk,most lehet ,hogy nem is élnék.Akkor igaz még gyerek voltam, nyolc éves,de a mai napig bennem maradtak azok az emlékek,a sikolyok,a porfelhő,a rumli ami akkor ott volt.SOHA nem feledem.
Anyukám 17 éves volt, a HÉV-en volt, az első kocsiban (ezért nem szállhattunk soha oda..).
A legmegrázóbb, amit mesélt, hogy miután bemondták, hogy nem tudják megállítani a szerelvényt, az utasok közül mindenki hallgatott, és teljesen némán várták a becsapódást, nagyon hosszú másodpercek voltak. Azt mondta, nem is hiteles, ahogy a filmekben ábrázolják a pánikoló utasokat; a valóságban senki sem sikítozott/rohangált vagy próbált menekülni, hanem mindenki teljesen ledermedt.
Nekem a barátnőm halt meg ott. Bent várakozott a váróban, nagyon esett az eső. Mindig együtt voltunk, kivétel akkor, mert az anyukám telefonált, hogy menjek előbb haza.
Pont a 20-ik születésnapján volt a temetése.
Most is eszembe jutott ez az eset.
“…milyen érdekes, hogy egyébként azóta ugyanezek a kocsik futnak. már amig nem gyulladnak ki, mint a metro…”
Nem azok futnak. Pont a balaset okán változtattak + rajtuk 1 csomó dolgot, főleg a fékberendezésre vonatkozóan, hogy ilyen ne fordulhasson elő.
1976-ban vettem át a váróterem mögötti Zöldért elárusító helyeket, mint boltvezető. Az első nap terepszemlét tartottam és megállapítottam, hogy a HÉV bejöhhet a bolt mögötti területre. Soha nem raktam oda árut, göngyöleget.
Amikor a baleset történt a napot lezáró adminisztrációt fejeztem be.
Holnap reggel 38 évvel a baleset után újra ott fogok dolgozni a Spaar boltjában.