Útfelújítás budapesti módra: a munka végén lehet elölről kezdeni

Inforadio.hu

 

Kátyú a Soroksári úton

Alig fejeződött be a fővárosi útrekonstrukciós program, már megjelent az első kátyú a Soroksári út néhány éve felújított szakaszán. Szakértő szerint az úgynevezett szőnyegezett utak 5-10 évig bírják, így várható, hogy a most aszfaltozott nagy terhelésű főutak hamarosan megint megjelennek a kátyúk.

Demszky Gábor főpolgármester tavaly augusztus 31-én adta át a teljes hosszában felújított Soroksári utat, ám fél évre rá már megjelent az első kátyú Budapest egyik legfontosabb főútján. A Soroksári utat több szakaszban újították fel, az első – a Tinódi utca és a Haller utca közötti – szakaszt 2003. október 31-én adták át. A négy és fél éve felújított út külső sávja idén télen több helyen felrepedezett, és március elején megjelent az első kátyú is.

Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közútfenntartási igazgatója elmondta, hogy a kátyút szerdán ideiglenesen betömték. Hozzátette, hogy az érintett szakasz 2003-ban kapott 4 centiméteres aszfaltborítást, amit mára több helyen kikezdett a forgalom.

“Ezt a felső réteget, főleg a külső sávban, ahol a teherforgalom túlnyomó része bonyolódik, már helyenként megbontotta a forgalom, helyenként előjöttek azok a hibák, amelyek a kivitelezéskor nem derültek ki.”

Csanádi Csaba elmondta, hogy az érintett szakaszon úgynevezett szőnyegezés történt, azaz az út betonalapjához a felújítók nem nyúltak, mindössze a felső, néhány centis aszfaltréteget cserélték ki. Az így felújított útnak a forgalom nagyságától függően 5-10 évig kátyúmentesnek kellene lennie, a teljes útszerkezet-felújítások esetén pedig 10-15 évig kellene bírnia a burkolatnak az igénybevételt.

Kérdésre nem tudta megmondani, hogy az elmúlt évek útfelújítási programjában mekkora volt a szőnyegezés és mekkora a teljes útszerkezet-felújítás aránya.

Az InfoRádió megtudta, hogy az érintett szakaszra mindössze egy éves garanciát adott a kivitelező, így a javítást az FKF Zrt. pénzén kell elvégezni.

Szakértők szerint, ha az első útfelújítások már a várható minimális élettartam alatt fél évvel elkezdenek kátyúsodni, akkor az elmúlt években szőnyegezett főutak a következő években várhatóan sorra megadják magukat és néhány éven belül újra merő kátyú lesz a főváros főúthálózat.

Forrás: Inforadio.hu

Itt lehet hozzászólni !