Adakozó igazgató! Milliókat zenélt össze a szegény gyerekeknek

Nők Lapja Cafe

Nagyszabású jótékonysági akciót szervezett egy csepeli iskola igazgatója egy iszapkárosult iskolának. Balogh Gábor szerint minden gyereknek egyenlő lehetőségeket kell biztosítani.

Balogh Gábor szigorú arccal áll az órákon, és a legtöbbet várja el tanítványaitól az Egressy Béni Zeneművészeti Középiskolában. Ám a szigorú tekintetű igazgató csupa szív, segíteni vágyó úr, akit mindig a jó szándék vezérel. Gábor tanár úr ugyanis másfél millió forintot zenélt össze kis tanítványaival az iszapkárosultak megsegítésére.

– Szomorú szívvel hallottuk, hogy mennyi kárt, boldogtalanságot okozott az iszap. Mindenképpen segíteni akartunk. Abban hiszek, és tanári, igazgatói pályafutásom alatt is mindig azt az elvet követtem, hogy minden egyes gyereknek meg kell adni ugyanazt a lehetőséget, hogy normális körülmények között tanulhasson és induljon el az életben. Segíteni, támogatni kell a gyerekeket. Mi egy kolontári iskolának akartunk segíteni, hogy a gyerekek tudjanak továbbra is tanulni, ne maradjanak le semmiről. Fájt a szívünk értünk, nagyon. Összeálltunk egy jótékonysági koncert erejéig, és egy hangverseny keretében másfél millió forintot gyűjtöttünk össze.

A jótékonysági koncertről itt számoltunk be

Az emberek azt hiszik, hogy azért, mert Csepelen vagyunk, és ez egy peremkerület, nekünk kell inkább segíteni, mert biztos nagy a szegénység. Ez butaság. Mi vagyunk rá a példa, hogy minden csak szív és elhatározás kérdése, semmi más. És az első koncertünk sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy folytatjuk a jövőben és több ilyen hangversenyt is csinálunk, és folyamatosan gyűjteni és adakozni fogunk. Bérlettel lehet majd látogatni a rendezvényeinket – mondta el Balogh Gábor, aki két gyermekét is olyan szellemben neveli, hogy tanulják meg: igenis kell segíteni a rászorulókon.

–  Egy lányom és egy fiam van, és bizony megtanítottam nekik, hogy ne önző emberek legyenek, hanem gondoljanak másokra is. Hiszem, hogy egy megfelelő iskola, nevelés nagyon sokat tud hozzáadni egy gyerek személyiségéhez.

Forrás: Nők Lapja Cafe

6 hozzászólás “Adakozó igazgató! Milliókat zenélt össze a szegény gyerekeknek” bejegyzésre

  1. Vica szerint:

    Igazán rendes ember. Minden tiszteletem az Övé.

    Remélem, a rászorulók egyszer majd meg is kapják az adományokat…

  2. Mr. Gabee szerint:

    Megkapták.

  3. Démosz szerint:

    Én azt remélem hogy a szétosztásnál a bőrszín nem számít és nem kell majd rasszizmust kiáltanunk már nekünk is,az esélyegyenlőség nevében.

  4. Démosz szerint:

    Aha most látom megkapták.Kik?

  5. Öreg halász szerint:

    A kolontáriak még a jótékonysági koncert estéjén megkapták az adakozás összegét. Az meg ne legyen már baj, hogy a legrosszabb körülmények között élő cigány gyerekeknek adakoznak a csepeliek! Mégis, ez mitől lenne rasszizmus? Gondolkozz már!

  6. Démosz szerint:

    Mi is szegényedünk ,rohamosan ,rengeteg család közülünk is rászorulna ,de ma nem divat rajtunk segíteni.Minket kirabolnak ,idős szüleinket kirabolják ,meglopják amíg dolgozunk…Te is gondolkozhatnál és nem folytatom mert holnapig itt ülhetnék.

Itt lehet hozzászólni !