Újévi segítség a dolgozni akaró csepelieknek

Önkormányzati Sajtószolgálat, Csepel.info

Németh Szilárd, Csepel polgármestere kezdeményezésére száznyolc csepeli közfoglalkoztatott munkaszerződését hosszabbították meg. A Nemzeti közfoglalkoztatás programja megszünteti a korábbi –gyakran céltalan– közcélú munkát, s az új foglalkoztatási rendszer bevezetése január második felétől fokozatosan történik.

A biztonságosabb átvezetés érdekében a csepeli önkormányzat képviselő-testülete saját forrásból is biztosítja az értékes munkát végző csepeli közfoglalkoztatottak bérköltségeit, így január elsejével ők nem kerültek utcára. Közülük nyolcvannyolcan a kerület bölcsődéiben, óvodáiban, iskoláiban, egyéb intézményeiben segítik az önkormányzati feladatok jobb ellátását, húsz dolgozó pedig a CSEVAK irányításával a kerületi közparkok rendjét segíti.

A Nemzeti közfoglalkoztatás programja országos szinten mintegy kétszázötvenezer segélyezett embert érint. A jogalkotók a korábbiaknál több munkanélkülit szeretnének bevonni a munka világába, azonban a korlátlan támogatásoknak is elejét kívánják venni. Ezért elsősorban a rövid idejű közfoglalkoztatás kerül előtérbe, melyben egy-egy munkát vállaló napi 4 órás részmunkaidőben fog dolgozni, s legfeljebb 4 hónapon keresztül.

Aki nem vállalja a felajánlott munkát (végzettségétől függetlenül), az nem lesz jogosult a bérpótló juttatásra, mely a korábbi rendelkezésre állási támogatást váltja fel. Szintén újdonság, hogy a bérpótló juttatáshoz legalább harminc nap legális munkaviszonyt kell majd felmutatni.

Csepelen évente mintegy 400-500 fő számára kell az önkormányzatnak a munkaügyi központtal közösen ilyen munkát ajánlania. Az önkormányzat elsősorban a kerületi közterületek, közparkok rendben tartásába kívánja intenzívebben bevonni a közmunkásokat, de marad státusz az intézményekben is.

Forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat

15 hozzászólás “Újévi segítség a dolgozni akaró csepelieknek” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Miért nem sír itt az összes kommancs, hogy kevesebben élnek így segélyből? Miért nem sírnak, hogy milyen gonosz az önkormányzat, mert a Fidesz munkát ad az embereknek? Hát nem ezt gondolja magában az összes munkagyűlölő kommancs? Dehogynem!

  2. fülöpke szerint:

    Gratulálok a program összeállítóinak.

    A hosszú ideje inaktívak egy része maga is tehet arról a helyzetről, amibe került.
    Az egyetlen kiút számukra a közösségbe való visszailleszkedés, amihez a közfoglalkoztatás lehet az első lépcső. Sikerélményhez jutnak, kapcsolatokra tesznek szert és esélyt a munka világába történő tartós visszatérésre.

    Az ügy kissé macerásabb, mint felvett hitelből – ellenszolgáltatás nélkül – segélyt fizetni, de más kiút aligha létezik. A régi módszereket -a régi személyekkel együtt- reméljük, örökre elfeledjük.

  3. csapos szerint:

    Manitu kedvéért jövök sírni. Sírok a meghatottságtól. A fizetésükért dolgoznak Csepel vezetői. Ez ám az igazi hír. Kérek egy zsebkendőt!

  4. Manitu szerint:

    Szerintem is ez az igazi hír. Csepel vezetése nem a lopásért, hanem a fizetéséért dolgozik. Hajrá, csak így tovább, sok évet vártunk erre!

  5. nagyapó szerint:

    Hát igen. A csepeli vezetők a fizetésükért dolgoznak, nem tudnak “sűrű habot” csapolni.

  6. Bakker szerint:

    Azt mondja a tanár feleségem (egyes hírek szerint), hogy az étkezési utalványt nem tudják nekik odaadni mert az önkormányzatnak nincs pénze (talán majd márciusban visszamenőleg megteszik). Döntsék el: jár? nem jár? adható? nem adható? Ha jár, miért nem adják?

    A polgármester és a képviselőtestület vajon megkapja-e a törvényben előírtakat? Vagy ott is kurta fizetés lesz, mert szarba van a haza?

  7. Öreg halász szerint:

    Bakker!

    Az első naptól kezdve kurta fizetése van a csepeli vezetésnek. A polgármester és az alpolgármesterek a törvény szerint adható legkisebb összegért dolgoznak. Ennél kisebb fizetés nem lehetséges. Németh Szilárd és Borbély Lénárd, mivel parlamenti képviselők is, még ennél is kevesebb összeget kapnak, és még azon felül is további 2,5 millió forint költségtérítésről mondtak le. Ilyenre sem volt még példa.

    Ha sz@rban van a haza, mert az MSZP ezt hagyta maga után, akkor a városvezetőknek és a tanároknak egyaránt ki kell bírni a nehéz éveket. Egyébként meg meg lehet köszönni mindezt az MSZP-nek. Bár normális ember ezt nem köszöni.

  8. Demeter J szerint:

    T. Bakker! Az előző vagy a mostani vezetés adósította el csőd közeli állapotba a kerületet?
    Szétosztani csak azt lehet, amit nem loptak el.

  9. Bakker szerint:

    Meghajlok érveitek előtt!
    Oszt, az én feleségemnek ehhez mi köze?
    A gyerekeknek ehhez mi közük?

    Hol a bánatban volt NSZ mikor képviselőtestületi ülés volt? Mit tett, vagy mit mulasztott el, mikor törvénysértésre utaló jelet tapasztalt

  10. kisiskolás (4. o.) szerint:

    Akik állandóan itt múlatják a napot és pletykaszinten társalognak, azok nem tudják, hogy mások zsebét tömik? ÉBREDÉS MÁR 2011- ET ÍRUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ideje lenne a küszöböt átlépve legalább egy picit fejlődni!!!!!!!!!!!
    Csak a szemüket rontják!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nem veszik észre, hogy időnként fáj a szemük??????????????????????

  11. ricsi szerint:

    t. Bakker!
    Tán épp ezért még utólag sem kéne hozzászólásaiddal a kerület vagyonát elzálogosítók a dereka alá mélyen behajolni!

  12. Démosz szerint:

    A csevaknál ellenőrizni, elszámoltatni kéne ,nem összeborulni velük.Vagy csak én nem tudok megbocsátó lenni.
    Nem lesz elszámoltatás Szilárd?
    Összenő ami…

  13. Öreg halász szerint:

    Megnyugodhatsz, az elszámoltatást senki nem akarja elfelejteni. Csak tudod ahhoz is idő kell egy demokráciában.

  14. islander szerint:

    Bakker

    “Vagy ott is kurta fizetés lesz, mert szarba van a haza?”

    Részben igen. Költségtérítési keret tudtommal nincs senkinek.

    Démosz

    A Csevak ZRt. egy vagyonkezelő szerv, törvény írja elő a vagyonkezelők működését az önkormányzatoknak-tudtommal. Nincs szó összeborulásról. Tovább működik, csak fokozatosan cserélődnek a zemberek ott is….

  15. ugyibugyi szerint:

    Hát mingyá sírok a meghatottságtól !! Szerintetek mennyit kap egy ilyen “közmunkás” ? Nem annyit amennyit a munkája ér !! Ez jó kis “olcsó” munkaerő megint. Az helyett hogy normális 100%-os mukahelyeket teremtenének !! Tanuljatok csak fiatalok, aztán diplomával mehettek árkot ásni, közmunkásként. Gratulálok, okosak vagytok !!

Itt lehet hozzászólni !