Már télen is komfortos helyen születhetnek a vakvezető kiskutyák a fővárosban

Magyar Online

Fotó: Kutyástörténetek.freeblog.hu

Adományból sikerült felújítani a csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Iskola négy “szülőszobáját”, így már télen is komfortos körülmények között születhetnek a kölykök – mondta el a Független Hírügynökségnek szerdán Farkasné Schiff Mónika, az iskola vezetője.

Idén az iskola 11 kiképzett vakvezetőkutyát adott át új gazdájának és még három várja, hogy egy hónapon belül új otthonba kerülhessen, segítve vak, vagy gyengén látó gazdáját. Rajtuk kívül jelenleg 76-an várnak kiképzett kutyára, de nincs elég pénz a nevelésükre, hiszen egy állat kiképzése 1,8 millió forintba kerül – tette hozzá.

Kicsempéztek, nyílászárókat cseréltek, fűtést szereltek be, tetőt és szigetelést cseréltek az épületen. Az iskolában így már télen is születhetnek kiskutyák. Ami azért lenne fontos, mert egyre nagyobb az igény a vakvezetőkutyák iránt, bár megfelelő számú kutya a kiképzésére nincs elegendő pénz.

Az iskola vezetője szerint a rászoruló gazdáknak nagyon nagy segítség egy ilyen szakszerűen kiképzett állat, amely nagyban segíti őket a tájékozódásban és emellett hűséges és segítő társak is a mindennapokban.

mon.hu

Egy hozzászólás “Már télen is komfortos helyen születhetnek a vakvezető kiskutyák a fővárosban” bejegyzésre

  1. földhözragadva szerint:

    Jó, hogy emberibb (állatibb) körülmények lettek, köszönet az adományozóknak. Ööö, ezt a szülőszoba dolgot nem értem. Most a képzés alatt résztvevő kutyák ellenek, vagy az alomból nevelik a vakvezető kutyákat?

Itt lehet hozzászólni !