Baleset a Táncsics Mihály utcában

Csepel.info

Hatalmas baleset történt csütörtökön kora délután Csepelen a Táncsics Mihály utcában a Tanácshaz utca után. 5 autó ütközött össze: egy Suzuki Ignis, Kia Ceed, Trabant, Opel Astra, illetve egy fekete Ford Mondeo.

A járókelők elmondása szerint az autók egymásba csúsztak. Az ötödik autó a másik oldalra hajtott fel. A helyszínen jelen volt a Csepp TV munkatársa – mondta el lapunknak Mr. Gabee.

25 hozzászólás “Baleset a Táncsics Mihály utcában” bejegyzésre

  1. Schneider Ádám szerint:

    Trabant 601 vagy 1.1?

  2. donquijote szerint:

    1.1-es lehet, legalábbis a tanksapka ott van az oldalán, de miért érdekes esetleg ismerős lehet a résztvevő?

  3. Mr. Gabee szerint:

    1.1 – papír Jaguar

  4. Lexon szerint:

    Gondolom, két autó ütközött, és az egyik feltolta a másikat a parkoló kocsik közé.
    Hát igen. Ott végig szoktak állni az autók, pedig szabálytalan. Főleg a Trabant, hiszen ő még szembe is áll a forgalommal, ráadásul záróvonalon ment keresztül, mikor oda felállt. Vajon a lila terepjárót is megbüntetik a zsaruk? Vagy ismét félrefordulnak, úgy, ahogyan szoktak…

  5. Schneider Ádám szerint:

    donquijote, Mr. Gabee: kösz.

  6. földhözragadva szerint:

    A trabi évek óta, minden nap ott áll. Most egy darabig nem fog.

  7. Lexon szerint:

    Így igaz, még a norc is lefotózta…

    http://www.norc.hu/pano/ET2VPNbl/

  8. Mr. Gabee szerint:

    Az imént jöttem el onnan. A Trabi még ott áll összetörve.

  9. nagyapó szerint:

    Fontos a világító mellény, a tompított fény és a téli gumi!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. lolka szerint:

    Most mi a gond a Trabanttal az, hogy nem volt rajta mellény,vagy hogy ott lakik esetleg a gazdája. Az egy álló szerencsétlen (mert neki mentek) autó…

  11. földhözragadva szerint:

    Lolka, tényleg szerencsétlen: 1. nincs lába, ezért nem tud 20, azaz húsz méterrel arrébb az aszfaltos parkolóban megállni.
    2. nincs pénze, hogy amennyiben az eszter-ház lakója, vásároljon a kihasználatlan parkolókból. 3. Szellemi fogyatékos, nem emlékszik rá, hogy a haladási iránynak megfelelő irányban parkolunk (azon parasztian egyszerű oknál fogva, hogy az autó hátsó piros lámpája-macskaszem vagymi betölthesse a funkcióját) stb.stb, Lsd Lexon…

  12. lolka szerint:

    De most tényleg, miért azt az álló ( nem is az úton ) Trabantot kell piszkálni? Lehet, hogy mozgáskorlátozott a gazdája, vagy egy idős egyházi alkalmazott, vagy mit tudom én…azt kéne “fikázni” aki összelökte a sort…
    – Mr. Gabee mit mond a Trabi tulajjal kapcsolatban ?…Lehet, hogy ott is összegyűjtött falevelet tartanak a parkolókban és nincs elegendő hely…

  13. donquijote szerint:

    lolka : jól mondod, nekem is fura miért szegény kis trabicsek a főellenség jelen balesetnél, biztos bosszúból kitette a kerekét és olajat spriccelt az útra hogy a többiek jól elcsússzanak rajta 🙂
    Inkább szerencse hogy nem csaptak el senkit.

  14. donquijote szerint:

    Mellesleg a fehér Ignis is rajta van a norc panoráma fotóján.

  15. donquijote szerint:

    Sőt most látom a Kia is, csak egy fotóval arrébb 🙂

  16. Csuja Imre szerint:

    Aki bántja a Trabit, a nyakára megyek vele !! 🙂 Komolyra fordítva ,ezt a sok száguldozó állatot kéne ,inkább kérdőre vonni, a Táncsicson nem egy – nem kétszer 70-80 km/h sebességel hajtanak, egy trafis barátom szerint Vagyis megbízható forrásból írom) !!! . IGEN – hölgyek/urak mérés van a Táncsics egész szakaszán szóval csak ésszel azzal a tempóval !

  17. Gordon szerint:

    Maradt épen autó a környéken?

  18. Mr. Gabee szerint:

    Többek között az enyém, amivel észre vettem a balesetet és félre álltam a 10 emeletes házak mögé:)
    Szegény Trabi. Reggelre le lett takarva fóliával

  19. Lexon szerint:

    Nyilván nem a Trabi tulaja a főbűnös. Azonban valamit ne felejtsetek el: valószínűleg a biztosító neki is meg fogja téríteni a kárát, a baleset okozójának kontójára. Tehát lehet, hogy a baleset okozója “mozgáskorlátozott a gazdája, vagy egy idős egyházi alkalmazott,” , és most a szabálytalanul parkoló 4 autó kárát is meg kell térítenie (közvetve), pedig csak elnézett egy sárga lámpát. 😀

  20. lolka szerint:

    Tulajdon képen tudja valaki, hogy hogyan történt a baleset? Mert, ha valaki elnéz egy sárga lámpát és összetol négy autót, akkor csak kell pengetni valamit…

  21. antymix szerint:

    Egy újfajta fekete nagytestű VW nagy sebességgel nekiment az asztra kombinak, mely az ütközés erejétől felrepült a járdára és még ki tudja mit tört. Mikor én arra jártam már csak a VW volt ott a túloldalon a négyemeletes panel tövében orral sréhen a fal fele.

  22. erdő péter szerint:

    🙂 Az a VW egy fekete Ford Mondeo volt. A méréssel kapcsolatban meg csak annyit, hogy normális térfigyelő kamerák nincsenek akkor majd pont mérés lesz a Táncsicson max. civil piros astrából, de nem folyamatos, meg egész szakaszos. Aki írta az sem hiszi el. 🙂

  23. erdő péter szerint:

    Teljesen mindegy, hogy elnézett egy sárga lámpát vagy zöldet az előttem haladónak akkor sem megyek neki. Amúgy az okozó vezető urat elvitték a rendörök, kicsit ideges volt a baleset után! 🙂

  24. antymix szerint:

    Sajnos ez van már itt fatornyos kis falumban is. Az Asztrás Barátom most nehéz helyzetbe került. Munkaezköze kényszerpihenőre vonult.

  25. Mr. Gabee szerint:

    Meg tudom erősíteni Erdő Pétert. Épp a Kaczibczy iskolába tartottam, mikor a Vágóhíd utcához érve vettem észre a villogó rendőrautót, gondoltam baleset történt.
    Így nem fordultam be, és haladtam a baleset fele.
    Mivel a Táncsics Mihaly utcán elég nehéz félre állni, így befordultam a Tanacshaz utcába, és az emeletes ház mögé leparkoltam. És gyalog kozelitettem meg a helyszínt.
    Fekete 4 ajtós egy kasznival régebbi Ford Mondeo sedan. Az eleje elég csúnyán összetört, illetve a 2 légzsák kinyílt. Sajnos az autóról nem tudtam felvételt készíteni, pedig az autó mellett álltam, mivel a 2 utasa az autó mellet állt. A baleset idején egy 50 év körüli házaspár ült az autóban. Ráadásul a Mondeo nem csak a másik oldalra a patkára hajtott fel, hanem egészen a virágágyásig ment és az egyik lépcső feljáró oladan levő fal állította meg.

    Az Opel tulajdonosa az a személy aki az önkormányzat rendezvényein konferalni szokott. (csepeli ősz és egyéb nagyobb rendezvények)
    Azon a napon az esti díjátadón is ő konferált volna, de sajna a baleset miatt nem tudott megjelenni.

Itt lehet hozzászólni !