Csepel.info

Chelloveck

Amilyen ritkán mozdulok ki mostanában esténként itthonról, muszáj mindig reménykedem, hogy valami igazán tartalmas szórakozásban lesz részem, és nem lesz kárba veszett az idő.

Ilyen elégedett pedig már nagyon régen voltam a péntek estémmel, mint ma, amikor Douglas Adams: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK című művének színpadi változatát (!) néztem meg a Gőz Színpad előadásában a Királyerdei Művelődési Házban, Csepelen.

Úgy gondolom, egy sfblog olvasóinak nem kell külön bemutatnom sem az írót, sem a könyvét, egy rajongó számára ellenben kihagyhatatlan csemege egy ilyen feldolgozás, amely mellett ez esetben (ezt már az elején elárulom) még a filmadaptáció is elbújhatik!

Hogy egyáltalán valakinek eszébe jutott ehhez a könyvhöz nyúlni, már akkor pozitívum volt, amikor véletlenül megláttam a Boráros téri HÉV-megállóban a plakátot; hogy mindezt egy jórészt tizen- meg huszonévesekből álló társulat adja elő, máris visszahozta az életbe (a világmindenségbe meg mindenbe) vetett hitemet, eddig még csak torta, de hogy mindezt ilyen profi módon, ennyire élvezetesen és élvezhetően tálalják, no hát az rajta a hatalmas adag hab!

Látványilag is nagyon el volt találva a produkció, ügyesen megoldották a díszleteket-jelmezeket, és a lehetőségekhez képest a legtöbbet ki tudták hozni a különleges effektusokból is. Már a Prosser-jelenet is egy erős kezdést hozott, és végig sikerült tartani a színvonalat; számomra ez a Magrathea felé közeledve csúcsosodott ki igazán, amikor rengeteg minden történt a színpadon. Az egész darabra jellemző volt, hogy nincsenek tétlen szereplők a sokemberes jeleneteknél sem, és minden egyes színész tökéletesen hozta a könyvből megismert jellemeket.

Zseniális volt, hogy míg Arthur és Trillian a Föld elvesztésén elmélkedik, aközben Ford és Zaphod hátul iszik (egyetlen esetben sínylette meg ezt a különben remek mozgalmasságot a szöveg: a kedvenc poénom – „A munkára!” – a közönség számára sajnos elsikkadt, legalábbis úgy vettem észre. De pont akkor távozott Szlartibartfaszt, és arra nem lehetett nem odafigyelni!).

Egy-két nyelv-összegabalyodástól és botlástól eltekintve gördülékenyen és beleéléssel játszottak a fiatalok. Pörgött a cselekmény, zökkenőmentesek voltak a helyszín- és jelenetváltások, és óriási ötletnek tartom azt is, hogy (és ahogy!) Eddie, a komputer bejelentette az első felvonás végét jelző szünetet. Douglas Adams büszke lehetne ezekre a fiúklányokra; hozzáteszem, a produkció önmagában is megállta a helyét, tehát aki nem olvasta a könyvet, az is tökéletesen megérthette mind a történetet, mind az üzenetét.

A szünetben váltottam egy-két szót az Arthurt játszó Tiszai Balázzsal, aki elmondta, hogy a társulat készül vagy egy évet a darabokra, aztán egyszer előadják, és kalap, kabát. Meg kell jegyeznem, hogy ezért a darabért kár lenne! Nem mondom, rendkívül romantikusnak tetszik a gondolat, hogy egy egyszeri és megismételhetetlen élmény részese lehettem, de annyira felülmúlta minden várakozásomat az előadás, hogy szerintem ezt máskor, másoknak (és természetesen máshol) is látniuk kellene. Mondanám, hogy pl. egy törülközőnapi rendezvényen akár, de érdekes, hogy a feldolgozásban nem kapott akkora szerepet a törülköző (talán nem is baj). Mindenesetre szívből gratulálok mindenkinek, aki a megvalósításban részt vett, és köszönöm az előadást, régen éreztem már ilyen jól magam.

A színdarabot Pentz Katalin rendezte. Zenéjét szerezte Deák Attila, a szereplők Besenyei Karina, Czesznák Zoltán, Erdélyi Arnold, Illyés Attila, Juhász Vivien, Óvári Gyula (“Tata”), Szakács Ferenc, Tiszai Balázs és Zsinka Felícia voltak, a jegy pedig nyolcszáz forintba került, ami nudli!

chelloveck.sfblogs.net

This entry was posted on 2010. november 28. vasárnap at 10:36 and is filed under Csepel, Kultúra, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.